Gergely Edit
Gergely Edit
MIELŐTT ÚJRATÖLTENÉL
Pályázatunkra beérkezett írás.
elképzelem, ahogy hirtelen betoppansz, belemarkolsz a fenekembe (mintegy
előlegezésként), aztán már tuszkolnál is be zegzugos élményeidbe (könnyedén
átcsókolod az előszobát) 4m x 2m (de a szobaajtónál áporodottra kocsonyásodott
várakozásaimba ütközünk), hát újból az előszoba (2m x 4m) (rögtön balra a
konyha) valahol féltávon (2/2m x 4/2m) irányát váltott étvágyad hihetetlen
ereje pördültömben feszít falra (majd) fújtatva présel a küszöbre, fülemben a
lihegés, ahogy szaggatnád le rólam az önmegtartóztatás gönceit, nehezen megy,
megtorpansz egy lélegzetvételnyit, rágyújtasz, a füstöt készakarva szembefújod
(újabban nem dohányzom) na, kifújtad magad, úgyhogy folytatjuk is, hisz’
kötelességednek érzed haladéktalanul belém gyúrni az utóbbi húsz nap (hónap?
év?) eseményeit, miniatűrig aprólékoló minuciozitással mindazt, ami veled
történt, hitelességük (re)konstruálásához plasztikus képeket, arcokat hívsz
elő, bűvös erőterű hely(zet)eket (ahol s amelyekben te nélkülem s én nélküled)
személyek & személyiségek & kerítők & sztorik & briliáns poénok
(of kósz) őrült kavalkádja duzzasztja a látványt, és feszítve csomósodik
ágyékban már-már az elviselhetetlenségig, Pécs-Budapest-Szeged-London-Párizs
panorámáit gyömöszölöd belém alig félmeredten (s az sem zökkent ki ha) sietve kipattogtatod
harsány emlékeidet, kuncogva koppannak agyvelőmön, akár egy kopasz
konyhaasztalon (a konyha még mindég balra) de nem veszel észre semmit, úgyis
kilövöd az egész tárat, pedig a képvadászi sörétek már ott sisteregnek valahol
a tűrőképességem egyre mélyülő homlokráncában (2,5m x 7m) de nem ellenkezem,
egyelőre még kapkodva próbálok közössé lenni általuk veled vagy általad velük
(egykutya) míg te kimódolt rendszerességgel, akkurátusi pontossággal helyezed
belém (örök nyugalomra) a kihunyni készülő diákat, míg csak a legeslegutolsó is
a helyére nem kerül, aztán meg mint aki dolgát végezte, lefordulsz rólam
[hagyod hogy kitöltse az első ürítés nyomán támadt hiátusteret a viszonylagos
megkönnyebbülés (pihensz) mielőtt újratöltenél (pihegünk) megvárjuk, míg
tekintetedet nem fedi már el megdicsőüléseid magad kovácsolta nimbusza] egy
szuszra kiontott beszámolód egyetlen állandó tündöklő hőségből egyszerű
önmagámmá alakulsz át, és elképzeled, ahogy hirtelen betoppansz
VALAKINEK HALLGATNIA IS KELL
(néhány ugrás a csúcstól az örökkévalóságig)
Első:
Leteszem a telefonkagylót. Szótlanul átlépek anyám pillanatok alatt széttördelt
kezein, bénultan tántorgok a kijárat felé (levegőt!). Némán csukom rá az ajtót
kérdésre görcsösödött alakjára, bár sajnálom dábbogó tehetetlenségéért.
Mélyeket szippantok a hűvös szürkületből, míg várom, hogy a középfülben
megtorpant információ továbbgyűrűzzön a tudatig (mostantól kezdve alulírott n.
n. a nagyvárosi lógia hallgatója vagyok).
Aztán álcázatlan erőteljességgel végigbőgöm az utcát.
Második:
Szemerkélő gyergyói ősz. Kibattyogok a temetőbe megnyugodni és békében
elszívni egy cigarettát.
Harmadik:
Többen is visszafogottan gratulálnak, jelezve, hogy tudomásul veszik, de nem
bocsátják meg győzelmemet.
Negyedik:
Mindkét kezem a kocsmaasztal és kedvesem részeg kobakja közt satuban: nem
tudom, hogyan, nem tudom, miért. Már egészen elzsibbadt, nagyon kényelmetlen,
de mégsem húzhatom el. (Mert őt jobban nyomja, mert neki kényelmetlenebb.)
Később, megszabadulván, nyirkos leheletének párlatát az abroszra törlöm titkon,
de nem tartom fontosnak közölni vele, hogy undorodom. (Magamtól.) Nem értem,
mit keresek itt. (Ő sem.)
Nem vigasztal, hogy ebben az egyben még egyetérthetnénk.
Ötödik:
Ismerkedik az évfolyam. Eddig mindössze másfél (jóindulatú kerekítéssel 2
/kettő/ darab) fiú feszeng a fürtikék-, parfüm- és szemfestékkavalkád pásztázó
pupillájában. Kiéhezett szukaszag. De nem adjuk föl a reményt: itt minden
ajtónyitás még világokat válthat. (Főleg a következő.) S amelyik
királykisasszonynak leghamarább sikerül a Neszre odakapnia sóvár tekintetét, az
elsőnek pillanthatja majd meg a bevonuló fehér ló habszakállas pofáját.
Hatodik:
Istenem, lám-lám, két hónapja már, hogy (majdnem) megnyertem egy
Szőrszálhasogató versenyt (bizony, ha mondom!), a pályázatot a Lasszó c.
kurírban hirdették még a télen, s én – mivelhogy mindig is sejtettem, hogy
rostokol bennem némi-nemi tehetség – hát, fogtam magam s beneveztem (de nem
álnéven ám, ahogy az elitebb körökben dukál, mert van nekem becsületes nevem, s
az sem semmi!), gondosan ügyelve, hogy utolsónak küldjem be az egészet, mert
hallottam volt valahol, hogy „az elsőkből lesznek az utolsók és utolsókból az
elsők”, jó öreganyám is mind ezt hajtogatta, miközben nyálazott zsebkendőivel
(kínosan sok volt neki) maszatos arcunkat törülgette, mi meg azzal
keserítettük, hogy egy ilyen öregaszszony, pláne ha még ilyen csúf is ráadásul,
tán még Istennek se kell odafönn, azért hagyja kendet utoljára (hát, adja a
Jóisten, bár neki válna be a saját mondása!), nos, engemet is díjaztak azért,
aztán meg arról is sző esett a nagy összegyülemlésen, amin mindenkinek –
kivétel nélkül – meg lehetett szólalnia és elmondania egymástól ellopott
eredeti ötletét a szőrszálhasogatás művészetéről, szép volt, mindet meghallgattam;
aztán kezdett lassan eltünedezni ez-az, kinek a fogkeféje, kinek az evezője
vagy a vize a csapból (szégyentelenül megloptuk egymást, máig is állítom),
nekem az étvágyam veszett el, ebédelni sem tudtam (bár igaz, azelőtt való
éjszakán a szüzességem lett oda, úgyhogy ennek is lehetett az utóhatása, nem
kell mindig másban keresni a bűnbakot); aztán arról is sző esett, mondom, hogy
sok sikert kívánnak a rögös utakon, végül még papírt is adtak róla, hogy
legyen, amire majd szívesen emlékszik az ember (mert a „döglött hal”
kézfogásokra is emlékezhetne, ha akarna, de nem akar, mert csak majd’
megszégyelli magát tőle), aztán még azt is mondták, hogy mi mondjuk meg, hogy a
Szőr, a Szál vagy a Has közül melyik ogatódjon meg az első generációs szőrszálhasogatók
képalbumának borítóján, de megoszlottak a vélemények (mert mindenki más abb
véleményt izzadt ki a más ikénál, hogy nehogy meggyanúsítsák, hogy más olta, s
ez már plágium vagy mifene), így azt mondták, majd elválik még, hetek kérdése
csupán az egész, aztán csak kialakul valahogy, csak bízzunk, egyre csak
bízzunk, csak egyre bízzunk mindent, mert kisebb a valószínűsége, hogy
elkallódjanak a dolgok, mintha szét lenne osztva kollektív munkának, ezt
mondták; igen, én bízok, lelkem, én lelkemből bízok és imádkozok is ezért
minden egyes este (ha el nem felejtem), s ha meg elfelejtem, akkor sebaj,
duplázom másnap, úgyhogy ejszé’ csak nem én vagyok a fő oka, hogy lassan két
hónapja már, hogy nem alszok, mert imádkoznom kell; csak attól rettegek, mi
lesz majd, ha egyszer belealszom az ima közepébe, a kellős közepébe, mi lesz
majd, ó Istenem, mi lesz akkor, mi lesz, mi
Hetedik:
Renaissance, átkozott renaissance!
Nyolcadik:
Dehogyis vagyok válságban (mitől lennék?), miért lenne patthelyzet, csak épp el
kell döntenem, hogy mit akarok. Van három (négy) dobásom, pont’ három (négy),
se több, se kevesebb:
1. megcsillogtatni Sz. Sz. H.-s vénámat egy befuttatni nem hajlandó kurírnál,
mert igényt tartanék esetleg arra, hogy önimádatuktól kábult kanos hőscincérek
(lásd: Hajna), vagy – ami még rosszabb – jóindulatú cinizmusukban elhomályosult
szeretetreméltó apókák (lásd: Ete) fedezzenek fel, és tartozzam ezért nekik
örök hálával életem végéig, Ámen.
2. megpróbál(hat)om visszaharcolni a Társamat, akit senki sem vett el tőlem,
hisz’ sosem volt egy-két mosolynál tovább az enyém, s ha jobban meggondolom,
akár barátok is lehettünk volna, vagy testvérek legalább, vagy mittudoménmi, ha
úgy jött volna ki a lépés; de hogy most mik vagyunk, azt látod, nem tudnám
behatárolni, egyszerűen annyira sekély az egész, hogy túlzás lenne bármi szót
is pazarolni rá, ami belülről jönne, úgyhogy nem marad más, mint a plágium
(amiről szóltunk a hatodik ugrásban, s amiről sejtjük már, hogy veszélyes) s
egy plágiumnyi árulást sem érne meg ez az egész hecc.
3. csak magamhoz kellene engednem az. elvándorolt embereket, csak
néven kellene szólítanom őket, csak hagynom kellene, hogy újból megérintsenek,
vagy valami ilyesmi, nem tudom. (Dehogynem.)
Utolsó:
UGROOOooooMMMMmmmmmmmmm
mmmmmm mmmmm mm/ m m/ m
m/ m m/ m m/ /m /
m m.................................
.......................................