Látó -
szépirodalmi folyóirat
összes lapszám » 1997. augusztus-szeptember, VIII. évfolyam, 8–9. szám »
William Shakespeare
CORIOLANUS
Tragédia öt felvonásban
Fordította
JÁNOSHÁZY GYÖRGY
SZEMÉLYEK
CAIUS MARCIUS CORIOLANUS, római nemes
TITUS LARTIUS
COMINIUS
vezérek a volszkok ellen
MENENIUS AGRIPPA, Coriolanus barátja
SICINIUS VELUTUS
JUNIUS BRUTUS
néptribunok
Az ifjú MARCIUS, Coriolanus fia
RÓMAI HEROLD
TULLUS AUFIDIUS, volszk vezér
AUFIDIUS HADNAGYA
ÖSSZEESKÜDTEK AUFIDIUSSZAL
ANTIUMI POLGÁR
KÉT VOLSZK ŐR
VOLUMNIA, Coriolanus anyja
VIRGILIA, Coriolanus felesége
VALERIA, Virgilia barátnője
TÁRSALKODÓNŐ VIRGILIÁNÁL
Római és volszk szenátorok, patríciusok, aedilisek, lictorok, katonák, polgárok,hírnökök, Aufidius szolgái és más kísérők.
Szín: részben Róma, részben volszk és antiumi területek
ELSŐ FELVONÁS
1. SZÍN
Róma. Utca
Lázongó polgárcsapat jön botokkal, dorongokkal és más fegyverekkel
ELSŐ POLGÁR Mielőtt bármit is tennénk, hallgassatok meg.
POLGÁROK (többen egyszerre) Beszélj, beszélj.
ELSŐ POLGÁR Elszántátok magatokat, hogy inkább meghaltok, semhogy éhezzetek?
POLGÁROK El, el.
ELSŐ POLGÁR Először is, tudjátok, hogy Caius Marcius a nép fő-fő ellensége.
POLGÁROK Tudjuk, tudjuk.
ELSŐ POLGÁR Öljük meg, és magunk szabta áron kapjuk a búzát. Eldöntöttük?
POLGÁROK Ne többet erről: hajtsuk végre; gyerünk, gyerünk.
MÁSODIK POLGÁR Egy szót még, jó polgárok.
ELSŐ POLGÁR Mi éhenkórászok vagyunk csak; a patríciusok a jók. Amivel a felsőbbség teletömi magát, segítene rajtunk: ha a fölöslegüket adnák nekünk, csak éppen tápláló legyen, már úgy vélhetnénk, hogy emberségesen könnyítettek a sorsunkon; de mi éppen így vagyunk jók nekik: kínzó soványságunk, nyilvánvaló nyomorunk mintegy leltár, amely mutatja bőségüket; nélkülözésünk az ő nyereségük. Bosszuljuk meg dárdáinkkal, mielőtt piszkavassá fogynánk, mert az istenek látják, kenyéréhségből beszélek, nem bosszúszomjból.
MÁSODIK POLGÁR Személy szerint Caius Marciusszal akartok elbánni?
POLGÁROK Először ővele: kutyául viselkedik a köznéppel.
MÁSODIK POLGÁR Gondoljátok meg, milyen szolgálatokat tett a hazának.
ELSŐ POLGÁR Nagyon helyes, szívesen jutalmaznám is érte jó hírnévvel, de ő maga adja ki a fizetségét azzal, hogy dölyfösködik.
MÁSODIK POLGÁR Ej, ne beszélj ilyen rosszindulatúan.
ELSŐ POLGÁR Én amondó vagyok, ami nevezeteset tett, evégből tette; ha elfogult emberek hajlandók is azt mondani, hogy a hazájáért volt minden, igazából csak az anyjának akart tetszeni, és dölyfösködni, mert a gőgje nem kisebb az erényénél.
MÁSODIK POLGÁR Bűnéül rójátok fel azt, amit nem tud kivetni a természetéből. De pénzsóvárnak semmiképpen sem mondhatjátok.
ELSŐ POLGÁR Ha annak nem is, azért nem fogyok ki a vádakból; oly temérdek sok hibája van, hogy belefárad az ember a felsorolásukba. (Kívül kiáltozás) Miféle zsivaj ez? A túlsó partiak fölkeltek; mit fecsegünk itt? Fel a Capitoliumba!
POLGÁROK Gyerünk, gyerünk!
ELSŐ POLGÁR Csöndesebben! Ki jön itt?
Jön Menenius Agrippa
MÁSODIK POLGÁR A derék Menenius Agrippa; ő mindig szerette a népet.
ELSŐ POLGÁR Ez elég becsületes ember. Bárcsak ilyen volna mind!
MENENIUS Mi dolog ez, polgártársak? Hová
E fütykösökkel? Mi baj? Szóljatok.
ELSŐ POLGÁR Tudja a mi dolgunkat a szenátus: két hete sejti, mi a szándékunk, most hát megmutatjuk tettekkel. Azt mondják, a szegény kérelmezőnek erős a szaga; majd megtapasztalják, hogy a karunk is erős.
MENENIUS Barátaim, tisztes szomszédaim,
Tönkretennétek magatok?
ELSŐ POLGÁR Azt nem lehet, uram: már tönkretettek.
MENENIUS Barátaim, a patríciusoknak
Gondjuk van rátok. Az ínség miatt,
Melyet szenvedtek, éppen annyi joggal
Ragadhattok husángot az egek,
Mint Róma ellen; az állam szilárdan
Halad előre útján, tízezer
Erősebb zablát szétroppantva annál,
Mi tőletek telhetne; istenektől
Jön az ínség, nem patríciusoktól,
A térd segít itt, nem a kar. Ó, jaj,
A nyomorúság olyan útra visz,
Ahol még több baj vár; becsmérlitek
A kormányt, mely rátok gondot visel,
Míg ellenségként átkozzátok őt.
ELSŐ POLGÁR Gondot visel ránk! Szentigaz! Sohasem törődött velünk. Minket éheztetnek, az ő magtáraik meg dugig vannak tömve gabonával; rendeleteket hoznak az uzsora ellen, hogy támogassák az uzsorásokat; naponta visszavonnak valamilyen üdvös törvényt a gazdagok ellen, és naponta szigorúbb rendszabályokat eszelnek ki a szegények gúzsba kötözésére és megszorítására. Ha a háborúk nem emésztenek el bennünket, megteszik ők: ez az ő szeretetük irántunk.
MENENIUS Vagy bevalljátok, hogy elteltetek
Valami képtelen rosszindulattal,
Vagy megkergültetek. Elmondok én
Egy szép mesét; tán hallottátok is már,
De mert célomnak éppen megfelel,
Hadd csépelem még.
ELSŐ POLGÁR Jól van, uram, meghallgatom, de ne gondold, hogy nyomorúságunkat megcsalhatod egy mesével; ám, ha úgy tetszik, ki vele.
MENENIUS Megtörtént egyszer, hogy a többi testrész
Fellázadt mind a has ellen; a vád:
Hogy mint egy katlan tesped egymaga
A test gócában, lustán, tétlenül,
Csak habzsolja az ételt, ámde munkát
Sosem vállalna, míg a többi szerv
Lát, hall, kigondol, parancsol, megy, érez,
S összeműködve dolgozik a test
Étvágyának s hogylétének közös
Szolgálatában. A has így felelt...
ELSŐ POLGÁR Nos, jó uram, mit válaszolt a has?
MENENIUS Megmondom én, uram. Egy félmosollyal,
Mely nem szívből jön, ilyesféle csak
(Lásd, mért ne mosolyogna is a has,
Ha már beszél?), csípősen megfelelt
A békétlen, a zendülő tagoknak,
Kik irigyelték jó dolgát, ahogy ti
Berzenkedtek a szenátorok ellen,
Mert mások, mint ti.
ELSŐ POLGÁR A has válaszát! Hej!
A fejedelmi fej, az őrködő szem,
Tanácsadó szív és vitézi kar,
Ménünk, a láb, és kürtösünk, a nyelv,
És testünk annyi más kelléke, kis
Segédje, hogyha őket...
MENENIUS Mi van akkor?
Miket beszél e fickó! Mi van akkor?
ELSŐ POLGÁR Megrövidíti mind a telhetetlen
Bendő, e szennygödör...
MENENIUS Nos, mi van akkor?
ELSŐ POLGÁR Ha panaszt tesznek a mondott tagok,
Mit felelhet a has?
MENENIUS Megmondom azt is:
Egy kis türelmet (miből oly kevés
Jutott nektek), s meghalljátok a választ.
ELSŐ POLGÁR Be hosszadalmas vagy!
MENENIUS Figyelj, barátom:
Megfontoltabb volt sokkal a komoly has
Szeles vádlóinál, és így felelt:
„Jól mondjátok, egytest-barátaim,
Hogy én kapom elsőnek azt az ételt,
Melyből mind éltek, s rendjén is van így,
Mert én vagyok raktára s műhelye
Az egész testnek; jusson eszetekbe,
Hogy szét is küldöm véretek folyóin
Szív pitvarába, az agy székhelyére,
S hajlatokon és mellékutakon
Éntőlem kapja meg a legerősebb
Ideg s hitványka ér illő adagját,
Mely élteti, s bár együttvéve mind,
Kedves barátaim,” így szól a has...
ELSŐ POLGÁR Jól van, uram, jól.
MENENIUS „Nem látjátok át,
Hogy mit adok egyenként mindeniknek,
De kimutathatom, hogy java lisztjét
Kapja mindenki, s magamnak csupán
A korpa marad.” Nos, mit szóltok erre?
ELSŐ POLGÁR Válasz ez is; de hogy kell értenünk?
MENENIUS Róma szenátorai ez a jó has,
És ti a lázadó tagok; vegyétek
Észbe a sok gondoskodást, tanácsot.
Mindazt, ami a közjót illeti,
S beláthatjátok, minden juttatás,
Amit csak kaptok, tőlük származik,
Nem magatoktól. Mi a véleményed,
Te, nagy lábujja a gyülekezetnek?
ELSŐ POLGÁR Én, nagy lábujja? Mért a nagy lábujja?
MENENIUS Mert a legnyomorultabb, aljasabb vagy
E zendülésben, és te jársz az élen.
Gazember, kéjjel gázolnál a vérben,
Vezérkedsz, hogy hasznod legyen belőle.
De álljatok csak készen a botokkal:
Összecsap Róma és patkányai,
S egyik rossz végre jut. – Üdv, Marcius!
Jön Caius Marcius
MARCIUS Köszönöm. Nos, mi baj, pártos tekergők,
Hogy véleményetek rühét sebesre
Vakarjátok?
ELSŐ POLGÁR Szépen beszélsz velünk.
MARCIUS Ki nektek egy jó szót vet, undorító
Hízelgő az. Mit akartok, ti korcsok,
Kiknek nem kell se harc, se béke? Egyik
Rémít, másik pimasszá tesz. Ki rátok
Számít, az oroszlán helyett nyulat lel,
Róka helyett ludat; oly biztosak
Vagytok, mint égő széndarab a jégen,
Napon a hó. Az érdem nálatok:
Felmagasztalni, kit lesújt a vétke,
És átkozni a törvényt. A nagyot
Gyűlölitek; ragaszkodásotok:
Beteg étvágya, aki azt kívánja,
Mi növeli baját. Ki kegyetekre
Épít, az ólomkarral úszik, sással
Dönt tölgyet. Kötelet, nem hinni nektek!
Elmétek percről percre változik:
Nemes lesz, kit gyűlöltetek, silány
A megkoszorúzott. Mi hát a baj,
Hogy a város terein a nemes
Szenátus ellen szájaltok, amely
Kordában tart az istenek után,
Másként egymást falnátok fel. – Mi kéne?
MENENIUS Hát búza, magukszabta áron; úgymond,
El vagyunk látva jól.
MARCIUS Kötnék fel őket!
Tűz mellett üldögélve tudni vélik,
Mi történik, ki tör fel, ki bukik
A Capitoliumban; frakcióznak,
Házasságot koholnak, pártokat
Erősítnek s rontnak, ha nem hajolnak
Rossz sarujuk alá. Azt mondják, van elég?
Ne lenne oly irgalmas a nemesség,
S húzhatnék kardot, én akkora halmot
Raknék felnégyelt szolgaezerekből.
Ameddig csak lándzsám felér.
MENENIUS Ezek itt már meg vannak győzve szinte;
Ítélőképességük bár csökött,
Fölöttébb gyávák. A másik csapat,
Mondd, mit beszél?
MARCIUS Szétment; kötnék fel őket!
Éhesek, úgymond, mind azt nyavalyogták,
Éhség falat dönt, csont is jár az ebnek,
Étek a szájnak, nem csak gazdagoknak
Terem a búza; ilyen cafatokban
Szórták ki a panaszt, s hogy válaszul
Kérésük elfogadták, bármi furcsa
(Megtöri majd a nemesség szivét,
Megsápasztja hatalmát), úgy dobálják
Sipkájuk, mintha hold szarvára vágynák
Kitűzni, s versenyt bőgnek.
MENENIUS Mi a hasznuk?
MARCIUS Öt tribun, pór ész szószólóiul
Maguk választják: Junius Brutus,
Sicinius Velutus, mit tudom...
Feldúlhatná a csőcselék a várost,
Míg engem rábírhatna; majd idővel
Erőre kap, és még többet csikar ki
A lázadás érvével.
MENENIUS Különös.
MARCIUS El, söpredék, kotródjatok haza.
Hírnök jön
HÍRNÖK Caius Marcius hol van?
MARCIUS Itt; mi baj?
HÍRNÖK Újság, uram: fegyverben áll a volszk.
MARCIUS Örvendek: módunk lesz kidobni hát
Dohos fölöslegünk. – Lám, jó atyáink.
Jön Cominius, Titus Lartius, más szenátorokkal; Junius Brutus és Sicinius Velutus
ELSŐ SZENÁTOR Igaz, mit nemrég mondtál, Marcius:
Fegyvert fogott a volszk.
MARCIUS Vezére van:
Tullus Aufidius, még jól megszorongat.
Vétkem, de én nemességét irigylem,
S ha nem volnék, aki vagyok, szeretnék
Ő lenni.
COMINIUS Ti már megküzdöttetek.
MARCIUS Ha a fél Föld fél Földdel versenyezne,
S ő pártomon, átallnék, hogy vele
Megharcoljak: oroszlán ő, kire
Büszkén vadászok.
ELSŐ SZENÁTOR Vitéz Marcius,
Kísérd el hát Cominiust e harcba.
COMINIUS Meg is ígérted egykor.
MARCIUS Meg, uram,
S állom szavam. Titus Lartius, megint
Meglátod, hogy Tullus arcába vágok.
De béna vagy? Itthon maradsz?
TITUS Nem, Marcius:
Támasz e mankó, fegyverem a másik,
De kitartok az ügyben.
MENENIUS Mily dicső faj!
ELSŐ SZENÁTOR Menjünk a Capitoliumba, ott
Várnak legjobb barátaink.
TITUS Eredj csak.
Cominius, menj; követünk, titeket.
Az elsőség.
COMINIUS Ó, nemes Lartius!
ELSŐ SZENÁTOR (a polgárokhoz)
Ti meg haza!
MARCIUS Nem, hadd kövessenek,
A volszkoknál van búza; rágja ki
Csűreiket e patkánynép. – No, tisztelt
Lázongók, most hősködjetek; gyerünk.
Szenátorok, Cominius, Marcius, Titus és Menenius el. A polgárok elsompolyognak
SICINIUS Élt még oly gőgös ember, mint e Marcius?
BRUTUS Nincs párja néki.
SICINIUS Mikor megválasztottak néptribunnak...
BRUTUS Figyelted ajkát?
SICINIUS Nem, gúny-nyilait csak.
BRUTUS Ha ingerült, egy istent sem kímélne.
SICINIUS A szűzi holdból csúfot űz.
BRUTUS E háború most elnyeli: fejébe
Szállt nagyon a vitézség.
SICINIUS Az ilyen,
Ha siker csiklandja, megveti árnyát,
Melyet délben tapos; csodálkozom,
Hogy tűri gőgje, hogy Cominius
Alárendeltje.
BRUTUS A hírt, melyre tör,
S melyben már része is van, semmi jobban
Nem őrzi meg s nem gyarapítja, mint
Egy második hely; mert a balsiker
A hadvezér hibája, bárha minden
Lehetőt megtett, és a hebehurgyák
Szétkürtölik: „Intézte volna csak
Marcius!”
SICINIUS És ha jól megy a dolog,
A Marciuson csüggök véleménye
Meglopja Cominius érdemét.
BRUTUS Úgy:
Fél hírneve máris Marciusé,
Noha nem ő szerezte, és hibái
Díszére lesznek Marciusnak, ámbár
Nem érdemelte ki.
SICINIUS Menjünk el innen,
Lássuk, hogy szól a parancs, és ha nem
Maga ura, miképpen kezd dologhoz
Ebben az ügyben.
BRUTUS Menjünk hát.
Mindketten el.
2. SZÍN
Corioli. A szenátus épülete.
Jön Tullus Aufidius néhány szenátorral
ELSŐ SZENÁTOR Úgy vélekedsz tehát, Aufidius,
Hogy tanácsunkat kikémlelte Róma,
És tudja, mire készülünk.
AUFIDIUS Ti másként?
Kigondolt már valamit ez az ország,
Mi tetté vált, mielőtt Róma útját
Állotta volna? Nincs négy napja még,
Hogy hír jött onnan; úgy szól... azt hiszem,
Nálam van a levél; igen, ez az:
(Olvas) „Hadat gyűjtöttek, még nem tudni, hogy
Keletre vagy nyugatra; nagy az ínség,
Lázong a nép, s hírlik, Cominius
És Marcius, régi ellenségetek
(Kit Róma jobban gyűlöl nálatok),
És Titus Lartius, egy hős római,
E három készíti fel a hadat.
Hová indul? Alkalmasint felétek;
Fontoljátok meg.”
ELSŐ SZENÁTOR Táborban hadunk:
Abban, hogy Róma kész lesz visszavágni,
Nem kétkedünk.
AUFIDIUS S gondoltátok, nem árt
Elrejtni vágyatok, amíg kitetszik
Magától; ám úgy látszik, eljutott
Rómába már csirájában. Elestünk
Attól, hogy elfoglalhassunk néhány
Várost, mielőtt még megtudja Róma,
Hogy hadra keltünk.
MÁSODIK SZENÁTOR Hős Aufidius,
Lépj hát tisztedbe, menj csapataidhoz;
Hagyd most ránk, hogy megóvjuk Coriolit.
Ha ostrom alá vesznek, jöjj sereggel
Felmentésünkre; ám megláthatod,
Nem ellenünk készülnek.
AUFIDIUS Ó, ne kétkedj!
Bizonyos, amit mondok. Többet is:
A had egy része máris útra kelt,
És erre tart. Elhagylak most, urak.
Ha találkozom Caius Marciusszal,
Amint esküdtünk, küzdünk, míg az egyik
Harcképtelen.
MIND Segítsenek az istenek!
AUFIDIUS S tartsák meg nagyságotokat!
ELSŐ SZENÁTOR Ég áldjon.
MÁSODIK SZENÁTOR Ég áldjon.
MIND Ég áldjon.
Mind el.
3. SZÍN
Róma. Szoba Marcius házában.
Jön Volumnia és Virgilia; egy-egy alacsony zsámolyra ülnek és varrnak
VOLUMNIA Kérlek, lányom, énekelj; vagy csinálj valamit, ami inkább megvigasztal. Ha a fiam a férjem volna, én jobban örülnék a távollétének, amely alatt dicsőséget szerez, mint ölelésének az ágyban, ahol kimutatja forró szerelmét. Mikor még zsenge kölyök volt, s méhemnek egyetlen szülöttje, mikor bájos ifjúsága minden tekintetet lenyűgözött útjában, mikor királyok egész napos esengésére sem engedte volna el az anya egyetlen órára a szeme elől: én – meggondolva, mennyire illenék hozzá a dicsőség, s hogy olyan volna csak, mint a falon függő kép, ha nem mozgatná meg a hírnév – én örömmel hagytam, hogy veszélyt keressen ott, ahol hírnevet találhat. Kegyetlen háborúba küldtem; homlokán tölgykoszorúval tért vissza onnan. Megmondom neked, lányom: nem szökdöstem úgy örömömben, mikor meghallottam, hogy fiúgyermek, mint mikor láttam, hogy férfiúnak bizonyult.
VIRGILIA De ha meghalt volna, asszonyom... akkor?
VOLUMNIA Akkor jó emléke lett volna a fia, abban találtam volna fel a folytatásomat. Őszintén megvallom neked: ha tucatnyi fiam volna – és mindet egyformán szeretném, egyiket sem kevésbé, mint a te és az én jó Marciusomat – , inkább haljon meg tizenegy bátran a hazáért, mintsem csak egy is tétlenül habzsolja az élvezeteket.
Jön egy társalkodónő
TÁRSALKODÓNŐ Asszonyom, Valéria úrnő jött látogatóba.
VIRGILIA Kérlek, engedd meg, hogy visszavonuljak.
VOLUMNIA Nem, semmiképpen.
Már ide hallom férjedtől a dobszót;
Látom, Aufidius hajába kap;
Mint medvétől a gyermek, fut a volszk,
Látom, nagyot dobbant, és azt kiáltja:
„Elő, ti gyávák! Róma szült, s ti mégis
Reszkettek!” Aztán páncélos kezével
Letörli a vért homlokáról, és megy,
Mint arató, ki vagy mindent levág,
Vagy vérét veszti.
VIRGILIA Vért! Ó, Juppiter!
VOLUMNIA Bolond! Jobban talál a férfihoz,
Mint szobra aranya. Hecuba keble
Hectort szoptatva sem volt ékesebb,
Mint Hector arca, mikor vére fröcskölt
Görög kardoktól. – Mondd Valeriának,
Készen állunk, hogy üdvözöljük őt.
Társalkodónő el
VIRGILIA Ég óvja férjemet Aufidiustól!
VOLUMNIA A térde alatt lesz Aufidius
Feje, nyakát tapossa.
A társalkodónő visszajön Valériával és udvarmesterével
VALERIA Hölgyeim, jó napot mindkettőtöknek.
VOLUMNIA Kedvesem.
VIRGILIA Örvendek, hogy láthatom nagyságodat.
VALERIA Hogy vagytok? Két vérbeli háziasszony. Mit varrtok? Szép munka, igazán. A kisfiad hogy van?
VIRGILIA Köszönöm, asszonyom, nagyon jól.
VOLUMNIA Jobban szereti a kardokat nézegetni és dobszót hallgatni, mint a tanítójára figyelni.
VALERIA Szavamra, egészen az apja; esküszöm, nagyon helyes fiú. Hitemre, a múlt szerdán fél óra hosszat néztem, milyen határozottan viselkedik. Egy aranyos pillangó után szaladt; mikor megfogta, nyomban el is eresztette; aztán utána megint; el-elbukik, de föl újra, elkapta ismét; az esése mérgesítette föl, vagy mi, de a fogait csikorgatta, és széttépte a lepkét. Szavamra mondom, ízekre tépte!
VOLUMNIA Az apja is ilyeneket csinál.
VALERIA Valóban nemes természetű gyermek.
VIRGILIA Éretlen kölyök, asszonyom.
VALERIA Ej, tegyétek le már azt a varrást: el kell velem játszanotok a lusta feleséget ma délután.
VIRGILIA Nem, asszonyom, nem megyek ki a házból.
VALERIA Még hogy nem megy ki a házból!
VOLUMNIA Kimegy ő, kimegy.
VIRGILIA Én bizony nem, engedelmetekkel: nem lépem át a küszöböt, amíg az uram haza nem tért a háborúból.
VALERIA Ugyan már, túlságosan bezárkózol; jöjj, meg kell látogatnunk azt a gyermekágyas asszonyt.
VIRGILIA Gyors felépülést kívánok neki, fel is keresem az imáimmal, de nem mehetek oda.
VOLUMNIA Miért, ha szabad kérdeznem?
VIRGILIA Nem azért, mintha sajnálnám a fáradságot, vagy nem volna bennem szeretet.
VALERIA Második Pénelopé akarsz lenni; de azt mondják, az a sok fonál, amit Ulysses távollétében font, megtöltötte Ithacát molyokkal. Ej, bárcsak olyan érzékeny volna a gyolcsod is, mint az ujjad, hogy már csak szánalomból se szurkáld tovább. Jöjj, tarts velünk.
VIRGILIA Nem, jó asszonyom, megbocsáss: valóban nem megyek ki.
VALERIA Igazán, no, jöjj velem, és nagyszerű híreket mondok a férjedről.
VIRGILIA Ó, asszonyom, még lehetetlen.
VALERIA De bizony, nem tréfálok: a múlt éjjel hírek érkeztek felőle.
VIRGILIA Igazán, asszonyom?
VALERIA Komolyan mondom, így van; egy szenátortól hallottam. Így szól: egy volszk sereg előnyomult, ez ellen Cominius vezér indult a római haderő egy részével; urad és Titus Lartius városukat, Coriolit vette ostrom alá; semmi kétségük nincs, hogy beveszik és rövidre fogják ezt a háborút. Becsületemre, így igaz, jöjj velünk.
VIRGILIA Bocsáss meg, asszonyom, ez egyen kívül mindenben kedvedre teszek.
VOLUMNIA Hagyd el, asszonyom, amilyen most, elrontaná minden örömünket.
VALERIA Valóban, kitelne tőle. – Akkor hát ég áldjon. – Jöjj, kedves asszonyom. – Kérlek, Virgilia, hagyj fel az ünnepélyességeddel, és jöjj velünk.
VIRGLIA Nem, szót se róla, asszonyom; igazán nem tehetem. Jó mulatást kívánok.
VALERIA Úgy hát ég áldjon.
Mind el
4. SZÍN
Corioli előtt
Dobszóval és zászlókkal jön Marcius, Titus Lartius, tisztek és katonák.
Egy hírnök jön hozzájuk
MARCIUS Hír jön itt, ni; megütköztek, fogadjunk.
LARTIUS Lovam lovadra: nem.
MARCIUS Rendben van.
LARTIUS Állom.
MARCIUS Megvívott az ellennel a vezér?
HÍRNÖK Már látják egymást, ám szó nem esett még.
LARTIUS Enyém a jó ló.
MARCIUS Máris megveszem.
LARTIUS Nem eladó, de kölcsön kaphatod.
Fél évszázadra. – Szólítsd fel a várost.
MARCIUS Hol a sereg?
HÍRNÖK Másfél mérföldre innen.
MARCIUS Hallhatjuk hát egymás csatazaját.
Mars, most segíts gyorsan végezni munkánk,
Gőzölgő karddal mehessünk segítni
Barátainknak! – Fújd meg azt a kürtöt!
Megadásra kürtölnek. Szenátorok és mások állnak ki a falakra
Tullus Aufidius a falak között van?
ELSŐ SZENÁTOR Nincs, és más sincs, ki félne tőletek
Egy cseppet is. Halljátok, dobjaink
Távoli csatazaj
Hívják az ifjakat! Inkább lerontjuk
A falakat, mintsem bezárjanak;
Kapunkat sem zár: nádszál tartja csak,
Magától nyílik. Hallgassátok, ott van
Újabb csatazaj
Aufidius! Figyeljétek, miként dúl
Szétvert seregetekben.
MARCIUS Összecsaptak!
LARTIUS Az ő zajuk a jel. Létrákat gyorsan!
Volszkok jönnek és átmennek a színen
MARCIUS Nem félnek, sőt a városból kijönnek.
Szívre a pajzsot, s küzdjetek a pajzsnál
Erősebb szívvel. Föl, vitéz Titus!
Nem gondoltuk, hogy így lekicsinyelnek;
Kiüt rajtam a düh. Gyerünk, fiúk!
Ki meghátrál, volksznak tekintem azt,
S megérzi kardom élét.
Csatazaj; rómaiak és volszkok harcolva el. A rómaiakat visszaverik árkaikhoz.
Marcius visszajön
MARCIUS A Dél minden ragálya rád, te Róma
Szégyene, hitvány csorda! Rút fekélyek
Lepjenek el, s kelts undort, mielőtt
Meglátnak; terjedjen mérföldnyire
A nyavalyád! Ti emberbőrbe bújt
Lúdlelkek, szolgáktól futtok, kiket
Leverne egy majom? Pluto s pokol!
Hátul a seb; veres hát, félelemtől
Sápadt arc! Föl a fejjel és rohamra,
Vagy hagyom az ellent, s az égi tűzre,
Benneteket páhollak el. Gyerünk;
Kitartás, és nejükhöz űzzük őket,
Ahogy ők űztek minket árkainkhoz.
Ismét csatazaj. A volszkok és rómaiak visszajönnek és kiújul a harc. A volszkok
behúzódnak Corioliba, Marcius a kapuig üldözi őket
A kapu tárva. Használjuk ki gyorsan:
Az üldözőnek nyitja a szerencse,
Nem a futónak; tartsatok velem!
Bemegy a kapun, amely bezárul mögötte
ELSŐ KATONA Őrültség! Nem megyek.
MÁSODIK KATONA Biz én se.
HARMADIK KATONA Lám,
Be is zárták.
Folytonos csatazaj
MIND Vesztébe ment bizonnyal.
Jön Titus Lartius
LARTIUS Marciusszal mi van?
KATONÁK Nyilván megölték.
ELSŐ KATONA Menekülők sarkában berohant
A várba, s nyomban becsapták mögötte
A kaput; most ott bent van egymagában
Egy város ellen.
LARTIUS Nemes lelkű bajtárs!
Érzése túltesz érzéketlen kardján:
Az hajlik, ő nem. Véged, Marcius;
Drágakő lenne oly nagy, mint magad,
Veled nem ér fel. Oly katona voltál,
Milyent Cato kíván: nemcsak kegyetlen
Csapásokkal: ádáz tekinteteddel,
Hangod mennydörgés-robajával is
Megráztad ellenséged, mintha lázban
Reszketne a világ.
Visszajön Marcius, az ellenségtől megrohanva
ELSŐ KATONA Nézd csak!
LARTIUS Ez Marcius!
Mentsük ki, vagy vesszünk az oldalán.
Harcolva mind be a várba
5. SZÍN
A városban. Utca
Néhány római jön zsákmánnyal
ELSŐ RÓMAI Ezt elviszem Rómába.
MÁSODIK RÓMAI Én is ezt.
HARMADIK RÓMAI A nyavalya álljon bele! Ezüstnek néztem ezt.
Távolról még mindig csatazaj
Jön Marcius és Titus Lartius egy kürtössel
MARCIUS Egy rossz drachmára becsülik ezek
Idejüket! Vánkost, tolvaj bilincsét,
Ónkanalat, zekét, amit a hóhér
Elás a holttal, visz az aljanép,
Míg tart a harc. Pokolra mind velük!
Mily lárma jön a vezértől! Gyerünk!
Kit lelkem gyűlöl, Aufidius ott van,
Vágja a rómait. Vitéz Titus,
Kellő számú emberrel tartsd a várost;
A bátrabbakkal elmegyek segítni
Cominiusnak.
LARTIUS Vérzel, jó uram;
Keményebben küzdöttél, semhogy újra
Csatázni menj.
MARCIUS Korai a dicséret:
Még ki se melegedtem; ég veled.
A vér, mit ontok, orvosságom inkább,
Mintsem bajom; így hát Aufidiusszal
Megvívok.
LARTIUS Szép Fortuna istenasszony
Szeressen meg, s hárítsa el varázsa
Az ellenség kardját! Hős férfiú,
Siker legyen apródod!
MARCIUS S hű barátod
Neked! Ég áldjon.
LARTIUS Nemes Marcius!
Marcius el
Eredj, a téren fújd meg kürtödet:
Hívd oda mind a város tisztjeit,
Hogy szándékunkat megtudják; no menj.
Mindketten el
6. SZÍN
Cominius tábora mellett
Jön Cominius haddal visszatérőben
COMINIUS Pihenjetek; mint jó rómaiak
Küzdöttünk, nem hősködtünk oktalan,
S nem hátráltunk gyáván. Higgyétek el,
Újfent támadnak ők. Míg verekedtünk,
El-elhozta a szél barátainktól
A zajt. Adjatok nekik, istenek,
Oly szerencsét, mint magunknak kivánunk,
Hogy mikor a két had találkozik majd,
Hírnök jön
Hálásan áldozunk nektek! – Mi újság?
HÍRNÖK A corioli polgárság kivonult,
S megütközött Titusszal s Marciusszal;
Az árkokig nyomták a mieinket,
Mikor eljöttem.
COMINIUS Igazat beszélsz, ám
Nem jól beszélsz. Mennyi ideje ennek?
HÍRNÖK Egy jó órája már, uram.
COMINIUS Mérföld sincs innen: hallottuk a dobszót;
A mérfölded hogy nyúlt órányira,
Hogy most hozol csak hírt?
HÍRNÖK Űzőbe vettek
A volszkok kémei, s kerülnöm kellett
Vagy három-négy mérföldet; máskülönben
Jó félórája itt volnék.
Jön Marcius
COMINIUS Ki jön?
Mintha megnyúzták volna. Istenek!
Alakra Marcius; láttam is őt
Ilyennek hajdan.
MARCIUS Túl későn jövök?
COMINIUS Mennydörgést és csörgődobot a pásztor
Nem hall oly másnak, mint én Marcius
És bárki hangját.
MARCIUS Túl későn jövök?
COMINIUS Az ám, ha saját véred, nem a másé
Lett köpenyed.
MARCIUS Ó, hadd öleljelek
Oly friss karral, mint lánykérőben, és oly
Víg szívvel, mint mikor eljött a násznap,
És gyertyafényben állt az ágy.
COMINIUS Vitézek
Virága, hogy van Titus Lartius?
MARCIUS Mint aki folyvást csak rendelkezik:
Halálra ítél és száműzetésre,
Megsarcol és kegyelmez, fenyeget;
Úgy tartja Coriolit Rómánk nevében,
Mint pórázán a kezes agarat,
Hogy kedve szerint járjon.
COMINIUS Hol a szolga,
Ki azt beszélte itt, hogy visszavertek?
Hol van? Hívjátok nyomban ide!
MARCIUS Hagyd el;
Igazat mondott; merthogy uraink,
A csürhe (és még tribun kell nekik!),
Egér macskától nem fut úgy, amint ők
Pár himpellértől.
COMINIUS És hogy győztetek?
MARCIUS Van erre most idő? Alig hiszem.
Urai vagytok már a harcmezőnek?
Ha nem, mért késlekedtek?
COMINIUS Marcius,
Rossz helyzetben harcoltunk, és ide
Húzódtunk, hogy a szerencsére várjunk.
MARCIUS Hogy állt fel seregük? Hová helyezték
A legjavát?
COMINIUS Az antiumiak
Vannak elől, úgy sejtem, Marcius;
Legjobbak ők, s Aufidius az élen
Legfőbb reményük.
MARCIUS Kérlek, mind a sok
Csatára, melyben harcoltunk, a vérre,
Melyet együtt ontottunk, esküinkre,
Hogy barátok leszünk mindenkor: állíts
Aufidius s Antiuma elé,
Ne szalaszd el az alkalmat ma: kardok
S dárdák röpködjenek a levegőben,
Használjuk ki a percet.
COMINIUS Azt szeretném,
Ha jót fürödnél, s mindenféle írral
Kennék meg tested, ám sohase mertem
Kérésed magtagadni. Nosza, válassz
Segítő társakat.
MARCIUS Csak aki önként
Vállalja. Hogyha akad köztetek
(S nem kétlem), kinek tetszik ez a festés,
Mit rajtam látni; ki nem félti úgy
Személyét, mint hírét; ki többre tartja
A hitvány életnél a hős halált,
S hazája drágább néki önmagánál:
Legyen csak egy ilyen, vagy bármilyen sok,
Intsen (int), hogy hajlandóságát jelezze,
S kövesse Marciust.
Mind kiáltoznak és kardjukkal integetnek; karjukra emelik Marciust, és a magasba
hajigálják sapkájukat
Hagyjatok! Kardot csináltok belőlem?
Ha ez nem színlelés, melyik nem ér fel
Közületek négy volszkkal? Bármelyik
Éppoly kemény pajzzsal mehet a nagy
Aufidius ellen. Mindenkinek
Köszönöm, ám egy rész jöhet velem csak,
A többiek majd másutt küzdenek,
Amint szükség kívánja. Indulunk;
Négy ember gyorsan válogassa ki
A legkészebbeket.
COMINIUS Induljatok;
Mutassátok meg, hogy nem kérkedés volt,
S osztozzatok meg mindenben velünk.
Mind el
7. SZÍN
Corioli kapuja
Titus Lartius, őrséget hagyva Corioliban, dob- és kürtszóval vonul Cominius és
Caius Marcius elé; jön egy hadnaggyal, katonákkal és vezetővel
LARTIUS Jól őrizzétek a kaput; tegyétek,
Amit meghagytam, ha kell, jöjjenek
Ama centúriók is; kis időre
Elég a többi; ha csatát veszítünk,
Elvész a város is.
HADNAGY Értünk ne aggódj.
LARTIUS Most menjünk; zárjátok be a kaput. –
Te vezess minket Róma táborába.
Mind el
8. SZÍN
Csatatér a római és volszk tábor között
Csatazaj. Jön Marcius és Aufidius
MARCIUS Csak veled harcolok: egy szószegőnél
Jobban gyűlöllek.
AUFIDIUS Én is tégedet:
Nem borzaszt úgy az afrikai kígyó,
Mint híred s mérged. Vesd meg hát a lábad!
MARCIUS Ki elmozdul, legyen a másik rabja,
S pusztítsa el az ég!
AUFIDIUS Ha megfutok,
Űzz, mint nyulat.
MARCIUS Három órája sincs,
Magam küzdöttem csak Coriolitokban,
S tehettem, ami jólesett; a vér,
Mely álcáz, mások vére. Bosszúhoz
Feszítsd meg az erőd.
AUFIDIUS Légy maga Hector,
Nagyszájú őseidnek ostora,
Éntőlem akkor sem menekszel.
Vívnak; néhány volszk jön Aufidius segítségére
Túlbuzgók, nem vitézek... szégyenemre
Jösztök kéretlenül segíteni.
Viaskodva el, Marcius űzi őket
9. SZÍN
A római tábor
Csatazaj. Visszavonulást fújnak. Harsonák. Egyfelől jön Cominius rómaiakkal,
másfelől Marcius felkötött karral, és más rómaiak
COMINIUS Ha elbeszélném mind, amit ma tettél,
El sem hinnéd; de megjelentem ott, hol
Szenátorok könnyet s mosolyt vegyítnek,
Patríciusok válluk vonogatják,
S végül csodálnak már, rémüldöző nők
Borzongva hallják, s bamba tribunok,
Akik a pállott plebsszel gyűlölik
Jó híredet, kénytelenek kinyögni:
„Jó, hogy Rómának ilyen hőse van!”
De lakománknak morzsájára jössz,
Miután jól belaktál.
Jön Titus Lartius seregével az üldözésből
LARTIUS Ó, vezér,
A harci mén ő, mi csupán a csótár;
Ha láttad volna...
MARCIUS Kérlek, ne tovább;
Anyámnak szabad ajnározni vérét,
De bánt, ha dicsér. Tettem – úgy, amint
Ti is tettétek –, ami telt erőmtől,
És tettem ezt – amint ti is – hazámért;
Ki végbevitte, amit tervezett,
Túltett rajtam.
COMINIUS Ne légy hőstetteid
Sírgödre; Róma hadd ismerje meg
Fia értékét; ezt elrejteni
Lopásnál rosszabb, becsmérléssel ér fel,
Titkolni tetted, elhallgatni azt.
Mi a magasztalás bármely csucsán is
Szerénynek látszanék. Kérlek tehát
(Nem jutalomnak szánom, csak, hogy lássák,
Ki vagy), hallgass meg a sereg előtt.
MARCIUS Van pár sebem, ha emlegetik őket,
Sajognak ám.
COMINIUS Ha nem említenék,
A hálátlanság halálos fekélyt
Fakasztana belőlük. A lovakból
(Melyekből bő a zsákmányunk), a kincsből,
Mit harcmezőn s a városban szereztünk,
Tiéd tizedrész, vedd ki hát magadnak
Tetszés szerint, még mielőtt a többit
Elosztanánk.
MARCIUS Megköszönöm, vezér,
De fizetséget kapni kardomért
Nem hagy a szívem; nem fogadom el:
Beérem annyival, amennyit az kap,
Ki csak nézője volt a harcnak.
Hosszas harsonázás. Mind azt kiáltják: „Marcius! Marcius!” s magasba emelik
sapkájukat és lándzsájukat; Cominius és Lartius fedetlen fővel áll
MARCIUS Megcsúfoljátok e hangszereket;
Ne szóljanak többé! Ha hízeleg
A dob s a kürt a harcmezőn, az udvar
S város nyilván csalárd hajbókoló!
Ha lágy a vas, mint az élősdi selyme,
Jól kezdődik a háború! Elég volt;
Mert nem mostam meg vérző orromat,
Vagy levertem pár gyatra nyomorultat –
Mit mások is megtettek, s fel se tűnt –,
Most kikiálttok engem óriásnak,
Mintha kicsinység a hazug dicséret
Kosztján szeretne nőni.
COMINIUS Túl szerény vagy,
Kegyetlenebb jó híredhez, mint hálás
Azért, mit őszintén nyújtunk neked; megengedj,
Ha így tüzelsz magad ellen, bilincsbe
Verünk (mint aki kárt tehet magában),
Hogy bizton szólhassunk. – Hát tudja meg
Egész világ, hogy Caius Marciust
Illeti meg a háború babérja;
Nemes ménem, melyet ismer a tábor,
Szerszámostul neki adom, s azért,
Mit Coriolinál tett, neve legyen –
Kiáltsa velem az egész sereg:
Caius Marcius Coriolanus.
Viseld méltón mellékneved.
Harsonák. Kürt– és dobszó
MIND Caius Marcius Coriolanus!
CORIOLANUS Megyek megmosdani;
Meglátjátok, ha arcom tiszta lesz,
Pirulok–e. Végtére köszönöm;
Megülöm méned, és minden erőmmel
Igyekszem majd becsülettel viselni
Melléknevem.
COMINIUS Menjünk sátrunkba most;
Még mielőtt lepihennénk, megírjuk
Rómának a sikert. Térj vissza, Lartius,
Corioliba, s küldd a legfőbbeket
Rómába, hogy tárgyalhassunk az ő
S a mi javunkra.
LARTIUS Küldöm majd, uram.
CORIOLANUS Az istenek megcsúfolnak. Nagyúri
Ajándékról lemondtam, s koldulok most
Vezéremtől.
COMINIUS Máris tiéd. Mi az?
CORIOLANUS Egy szegény embernél laktam sok éve
Itt Corioliban; gondomat viselte.
Megszólított most: úgy láttam, fogoly;
De Aufidius került épp elém,
S szánalmamon győzött a düh. Bocsásd el
Szegény gazdámat.
COMINIUS Ha ez koldulás:
Legyen fiam hóhéra, akkor is
Szabad, akár a szél. Titus, ereszd el.
LARTIUS A neve?
CORIOLANUS Juppiterre, elfeledtem...
Fáradt vagyok, már nem fog az agyam.
Nincs itt borunk?
COMINIUS Menjünk a sátorunkba;
A vér arcodra szárad, ideje,
Törődni veled; jöjjetek.
Mind el
10. SZÍN
Harsonák. Kürtszó. Jön Tullus Aufidius véresen, két-három katonával
AUFIDIUS Elfoglalták a várost!
ELSŐ KATONA Vissza is adják jó feltételekkel.
AUFIDIUS Feltételekkel!
Volnék római bár; mint volszk nem lehetek
Az, ami vagyok. Jó feltételekkel!
Kínálhat ilyet bármilyen egyezség
A kiszolgáltatottnak? Marcius,
Ötször vívtunk meg és ötször legyőztél,
És győznél, hogyha annyiszor csatáznánk,
Ahányszor étkezünk. Az elemekre,
Ha szemtől szembe kerülünk megint,
Végzek vele, vagy ő velem; e becsvágy
Nem oly szeplőtlen már, mint volt: egyenlő
Eséllyel vágytam földre sújtani
(Karddal, kard ellen); megdöföm ma bárhogy,
Düh vagy fortély eléri.
ELSŐ KATONA Ő az ördög.
AUFIDIUS Merészebb, bár nem oly ravasz. De foltot
Ejtett a vitézségemen, miatta
Magát emészti; álom, csöndes otthon,
Lefegyverzés, kór, Capitolium,
Templom, papok fohásza, áldozás,
Dühödt tilalom hasztalan emelné
Izmos hatalmát gyűlöletem ellen:
Bárhol találjam ezt a Marciust,
Ha otthon is, s testvérem védje őt,
Felrúgva a vendéglátás parancsát,
Szívében vájkálnék. Menj, tudd ki most
A városban, hogy’ őrzik, és kiket
Visznek Rómába túsz gyanánt.
ELSŐ KATONA Te nem jössz?
AUFIDIUS A ciprusligetnél várnak reám!
De kérlek,
(Délre van ez a malmoktól) hozd hírül,
Hogy s mint megy a világ, hogy iramához
Szabjam az utamat.
ELSŐ KATONA Úgy lesz, uram.
Mind el
MÁSODIK FELVONÁS
1. SZÍN
Róma. Köztér
Jön Menenius, Sicinius és Brutus
MENENIUS Az augur azt mondja, híreket hallunk ma este.
BRUTUS Jókat vagy rosszakat?
MENENIUS Nem a nép imája szerint, mert az nem szereti Marciust.
SICINIUS A természet tanítja az állatokat, hogy megismerjék barátaikat.
MENENIUS Mondd, kérlek, kit szeret a farkas?
SICINIUS A bárányt.
MENENIUS Igen, hogy felfalja, ahogy az éhes plebejusok tennének a nemes Marciusszal.
BRUTUS Bárány ő valóban, amely úgy béget, mint a medve.
MENENIUS Medve ő valóban, amely úgy él, mint a bárány. Ti ketten öregemberek vagytok; kérdeznék tőletek valamit, feleljetek rá igazán.
TRIBUNOK Kérdezz, uram.
MENENIUS Milyen szörnyűségben szegény Marcius, aminek ti ketten nem vagytok bővében?
BRUTUS Szegény a hibátlanságban, mert dúskál valamennyiben.
SICINIUS Kiváltképpen a gőgben.
BRUTUS Hencegésben pedig mindenkin túltesz.
MENENIUS Furcsa dolog ez; tudjátok-e, mit tartanak felőletek a városban, már úgy értem, mit ott a jobb oldalon? Tudjátok?
TRIBUNOK Nos, mit tartanak?
MENENIUS Mivel gőgről beszéltetek az imént... de nem haragusztok meg?
TRIBUNOK Nem, nem, uram, mondd csak.
MENENIUS Nem tesz semmit: egy semmi kis alkalmi tolvaj is egész rakás türelmet lop tőletek; engedjétek csak szabadjára a hajlamaitokat, és haragudjatok kedvetekre, már ha örömötöket lelitek benne. Azzal vádoljátok Marciust, hogy gőgös?
BRUTUS Nem csak mi, uram.
MENENIUS Tudom, hogy egymagatokban vajmi kevés telik tőletek; sok a gyámolotok, különben csudára együgyű dolgokat művelnétek: túl gyermeteg az agyatok ahhoz, hogy magatokban sokat tegyetek. Gőgről beszéltek; ó, bárcsak befelé fordíthatnátok a szemeteket, s megnézhetnétek magatokat belülről! Ó, bárcsak megtehetnétek!
BRUTUS Mi volna akkor, uram?
MENENIUS Akkor két olyan érdemtelen, gőgös, indulatos, hepciás tisztviselőt (mondhatnám, bolondot) látnátok, amilyen csak akad Rómában.
SICINIUS Téged is elég jól ismernek, Menenius.
MENENIUS Úgy ismernek mint kedélyes patríciust, aki szívesen iszik egy pohár tüzes bort, amelyet nem hígít a Tiberis egyetlen csöppje sem; némileg tökéletlennek mondanak, mivel az első panaszos felé hajlok, hirtelen természetű vagyok és fellobbanok csipcsup ügyek miatt: többet vagyok az éj farával, mint a reggel homlokával. Amit gondolok, ki is mondom, kajánságomat kiadom leheletemmel. Ha két magatokfajta államférfiba botlok, (Lycurgusoknak nem nevezhetlek,) és az ital, amit adtok, csípi a nyelvem, félrehúzhatom a számat. Nem mondhatom, hogy uraságotok jól adta elő az ügyet, amikor majd minden szavatokból ordít a szamár; és noha kénytelen vagyok elviselni, hogy némelyek tiszteletre méltó, komoly embereknek neveznek titeket, azok mégis csak gyalázatosan hazudnak, akik azt mondják, hogy az arcotok kellemes. Ha ezt látjátok mikrokozmoszom térképén, az következik ebből, hogy elég jól ismertek engem? Ugyan, mi rosszat olvas ki káprázatos éleslátásotok ebből a jellemképből, ha elég jól ismertek?
BRUTUS Eredj már, uram, elég jól ismerünk.
MENENIUS Nem ismertek ti engem, sem magatokat, és egyáltalán semmit. Minden vágyatok az, hogy ágrólszakadt csirkefogók megsüvegeljenek és hajbókoljanak; egész délelőttöt eltöltőtök azzal, hogy egy narancsoskofa és egy csapos civakodását hallgatjátok, aztán a garasos vitát elhalasztjátok másnapra. Ha két peres fél ügyét tárgyaljátok, és éppen rátok jön a kólika, olyan arcokat vágtok, mint a ripacsok, véres zászlót bontotok mindenfajta türelem ellen, és éjjeli edény után ordítva azon véresen eresztitek el a pert, amelyet még jobban összekuszáltatok a tárgyaláson, annyi rendet teremtetek az ügyben, hogy mindkét felet legazemberezitek. Fura két fickó vagytok.
BRUTUS Ugyan, menj már, jól tudják rólad, hogy sokkal inkább beválsz csúfolkodónak az asztalnál, mint amilyen szükség van rád a Capitoliumban.
MENENIUS Még a papjaink is felcsapnak élcmestereknek, ha ilyen magatokfajta nevetséges alakokkal akadnak össze. Mikor a legértelmesebben beszéltek, az is kevesebbet ér szakállatok lengetésénél; szakállatok pedig nem érdemel olyan tisztes sírhelyet, hogy egy foltozó szabó párnáját tömjék ki vele, vagy egy szamár málhanyergébe temessék. De ti azt mondjátok, Marcius gőgös, ő, aki szerényen szólva is ér annyit, mint valamennyi elődötök Deucalion óta, ámbár jó néhányuk alighanem apáról fiúra hóhér volt. Jó pihenést uraságotoknak: több csevegés veletek megfeküdné az agyamat, mivel a plebejus barmok csordásai vagytok; bátorkodom búcsút venni tőletek.
Brutus és Sicinius a színpad hátsó részébe húzódik
Jön Volumnia, Virgilia és Valeria
Hogy s mint, szép és nemes hölgyeim (a földre szállt hold sem volna nemesebb nálatok); hová siettek úgy a szemetek után?
VOLUMNIA Tiszteletre méltó Menenius, Marcius fiam közeledik; Juno szerelmére, menjünk.
MENENIUS Ejha! Marcius hazajön!
VOLUMNIA Úgy van, érdemes Menenius, még hozzá a legnagyobb elismeréssel övezve.
MENENIUS Vedd a sapkámat köszönetül, Juppiter – Hűnye! Marcius, hazajön!
VOLUMNIA, VIRGILIA Úgy bizony.
VOLUMNIA Nézd, tőle jött ez a levél; kapott az állam és a felesége is, s azt hiszem, számodra is van egy otthon.
MENENIUS Az egész házamat berúgatom ma este: levelem van!
VIRGILIA Persze, leveled van, láttam is.
MENENIUS Levelem van! Ez hét esztendőre való egészséget ad, ezalatt fittyet hányok az orvosra; Galenus leghatásosabb receptje is csak afféle sarlatánkodás, és ehhez a gyógyszerhez képest nem több holmi lóorvosságnál. Nem sebesült meg? Sebesülten szokott hazakerülni.
VIRGILIA Ó, nem, nem, nem.
VOLUMNIA Bizony megsebesült, hálát adok érte az isteneknek.
MENENIUS Magam is, ha nem nagyon súlyos a sebe. Győzelmet hoz a zsebében? Illenek hozzá a sebek.
VOLUMNIA A homlokán hozza, Menenius; harmadszor jön haza tölgykoszorúval.
MENENIUS Ráncba szedte Aufidiust?
VOLUMNIA Titus Lartius írja, hogy megvívtak, és Aufidius megfutamodott.
MENENIUS Jól tette, erről biztosíthatom: ha a helyén marad, olyan ruhát kap, amit nem vennék magamra Corioli minden szekrényéért és a bennük levő aranyért. A szenátus értesült már?
VOLUMNIA Menjünk, hölgyeim... Igen, igen, igen, a szenátus levelet kapott a vezértől, melyben a háború egész sikerét a fiamnak tulajdonítja; ebben a hadjáratban kétszeresen felülmúlta minden korábbi tettét.
VALERIA Valóban, csodákat mesélnek róla.
MENENIUS Csodákat? Ó, kezeskedem, hogy ki is vette belőlük a részét.
VIRGILIA Adják az istenek, hogy mind igaz legyen!
VOLUMNIA Igaz? De még mennyire!
MENENIUS Igaz? Esküszöm, hogy mind egy szálig az. Hol sebesült meg? – Isten tartsa meg uraságotokat! (A tribunokhöz, akik előre jönnek) – Marcius hazajön, még több oka lesz gőgösnek lenni. – Hol sebesült meg?
VOLUMNIA A vállán és a bal karján; jókora sebeket mutathat a népnek, ha majd hivatalra pályázik. Tarquinius elűzésekor hét sebet kapott.
MENENIUS Egyet a nyakán, kettőt a combján... én kilencről tudtam.
VOLUMNIA Az utolsó hadjárat előtt huszonöt sebe volt.
MENENIUS Most már huszonhét van: minden vágás egy ellenség sírja volt. (Kiáltozás és harsonák) Halljátok? Kürtök.
VOLUMNIA Marcius jöttét hirdetik: előtte
Zaj jár, és könnyet hagy maga mögött;
Izmos karjában halál rejtezik,
Mikor lesújt, sok embert elveszit.
Bevonulási harsonázás. Kürtszó. Jön Cominius és Titus Lartius, közöttük
Coriolanus tölgykoszorúsan; kapitányok, katonák és egy herold
HEROLD Halld, Róma; Marcius egymaga harcolt
Corioli kapuján belül, ahol
Új nevet nyert a Caius Marciushoz
Kitüntetésként, és az: Coriolanus.
Üdvöz légy Rómában, nagy Coriolanus!
Harsonák
MIND Üdvöz légy Rómában, nagy Coriolanus!
CORIOLANUS Ne többet erről, bántja szívemet,
Ne többet, kérlek.
COMINIUS Nézd, uram, anyád...
CORIOLANUS Ó!
Könyörögtél, tudom, az istenekhez,
Sikeremért. (Letérdel)
VOLUMNIA Állj fel, no, bajnokom,
Jó Marcius, derék Caius, milyen
Nevet szereztél még hőstetteiddel?
Coriolanusnak hívjalak ezentúl?
Ó, hitvesed!
CORIOLANUS Üdvöz légy, drága némám!
Ha koporsóban jönnék, tán nevetnél,
Hogy diadalom megríkat? Szerelmem,
E kisírt szem corioli özvegyekhez
S anyákhoz illő.
MENENIUS Ég áldása rajtad!
CORIOLANUS Hát te még élsz? (Valériához) Bocsánat, drága hölgyem.
VOLUMNIA Azt sem tudom, kihez szóljak... Köszöntlek,
Vezér; köszöntlek mindnyájatokat.
MENENIUS Köszöntlek százezerszer; sírni tudnék,
S nevetni; könnyű vagyok és nehéz.
Átok a szíve gyökerére annak,
Ki jöttödön nem örvend! Hármatokra
Néz fel rajongva Róma, bár van itt
Pár vén vadalmafa, amelyen nem fog
Oltásotok. Hát üdv nektek, vitézek;
A csalán minálunk csalán, s bolondok
Hőbörgése bolondság.
COMINIUS Igazat mond.
CORIOLANUS Menenius mindig.
HEROLD Engedjetek utat!
CORIOLANUS (feleségéhez és anyjához) Kezed, s tiédet;
Mielőtt bent az árnyékban ledőlnék,
Nézzünk el a jó patriciusokhoz,
Kiktől nem csak köszöntést kaptam, ámde
Nagy megtiszteltetést is.
VOLUMNIA Ím, megértem,
Hogy minden teljesült, amit kivántam,
S felépítettem képzeletben; egy van
Még hátra, s nem kétlem, hogy Róma azt is
Megadja.
CORIOLANUS Jó anyám, inkább legyek
Magam módján szolgájuk, mint uruk
Az övékén.
COMINIUS A Capitoliumba!
Harsonák. Kürtök. Kivonulnak ünnepélyesen, ahogy jöttek. A tribunok maradnak
BRUTUS Minden nyelv róla beszél, szemüveggel
Nézi a rövidlátó, csecsemőjét
Bömbölni hagyja a dada, miközben
Róla locsog, retkes nyakán a legszebb
Kendővel áll a konyhalány a falra,
Őt nézni; bódék, ablakok dugig
Megtömve, tarka népség lovagol
A háztetők gerincén, őt igyekszik
Mindenki nézni, ritkán látható papok
Tolonganak a tömegben szuszogva
Egy rossz helyért, fátyolos hölgyeink
Ledér zsákmányul hagyják a fehér
S piros harcát kimázolt képükön
Phoebus csókjának; olyan csődület van,
Mintha az isten, aki vezeti,
Belebújt volna nagy furfangosan,
Hogy megszépítse.
SICINIUS Konzul nemsokára,
Kezeskedem.
BRUTUS Akkor hivatalunk
Aludni térhet, míg hatalma tart.
SICINIUS Nem tudja ő mérséklettel viselni
Rangját sokáig; azt is elveszíti,
Amit már megnyert.
BRUTUS Ez vigasztaló.
SICINIUS A köznép, melynek szószólói volnánk,
Régtől nem szíveli, s egy semmi okból
Is elfelejti újabb érdemét,
És ad okot bizonnyal, mert elég
Gőgös hozzá.
BRUTUS Az ám, megesküdött:
Pályázzék konzulságra bár, soha
A térre ő nem áll ki, fel sem ölti
Az alázat kopott göncét, a népnek
Nem mutat sebeket (amint szokás),
Nem instál bűzös szájakat.
SICINIUS Helyes.
BRUTUS Azt mondta, inkább felhagy az egésszel,
Mint hogy vállalja, hacsak a nemesség
Nem kéri és óhajtja.
SICINIUS Azt kivánom,
Tartson ki e szándék mellett, s vigye
Is végbe.
BRUTUS Meglesz valószínűleg.
Számára ez, mit oly nagyon kivánunk:
Biztos bukás.
BRUTUS Vagy ő vész, vagy a mi
Tekintélyünk. Értessük meg a néppel:
Gyűlölte mindig, öszvérsorba fogná,
Elnémítná ügyvédeit, kifosztná
Minden szabadságából, emberi
Készségre és rátermettségre nézve
Nem lát több lelket s tetterőt se benne,
Mint tevében, mely azért kap csak enni,
Hogy terhet hordjon, s megverik, ha azzal
Leroskad.
SICINIUS Ha elmondjuk ezt, mikor
A népet legjobban felháborítja
Pimaszságával (meglesz egyhamar,
Ha ingerlik, s ez éppoly könnyű, mint
Kutyát juhra uszítni), lángra lobban
A száraz szalma, és tüze örökre
Jól bekormozza őt.
Hírnök jön.
BRUTUS No, mi a baj?
HÍRNÖK A Capitoliumba hívnak. Úgy
Hírlik, konzul lesz Marcius. A némák
Oda csődültek, hogy lássák, vakok,
Hogy hallják őt. Matrónák kesztyűjük,
Asszonyok, lányok kendőjük dobálták
Felé mentében; bókolt a nemesség,
Mint Juppiter előtt; dörgés s esőként
Rivalgott a tömeg, és hajigálta
A sok sapkát. Példátlan ez.
BRUTUS Gyerünk:
Fülünk s szemünk fürkéssze a jelent,
Szívünk a kifejlést.
SICINIUS Veled megyek.
Mind el
2. SZÍN
Ugyanott. A Capitolium
Jön két tiszt és párnákat rak le
ELSŐ TISZT Gyere, gyere, mindjárt itt vannak; hányan pályáznak a konzulságra?
MÁSODIK TISZT Azt mondják, hárman; de mindenki azt hiszi, hogy Coriolanus nyeri el.
ELSŐ TISZT Derék legény az, csak iszonyúan gőgös, és nem szereti a köznépet.
MÁSODIK TISZT Már az úgy van, hogy sok nagy ember hízelgett a népnek, pedig nem is szerette; ő meg sokat szeretett úgy, hogy azt sem tudta, miért; s ahogy szeret, anélkül, hogy tudná, miért, a gyűlöletének sincs jobb oka; ezért ha Coriolanust nem érdekli, hogy szeretik-e vagy gyűlölik, ez azt mutatja, hogy jól ismeri a nép kedélyét, és nemes nemtörődömséggel hagyja is, hogy ezt lássák.
ELSŐ TISZT Ha nem érdekelné, hogy szeretik-e vagy sem, közönyében nem hajlana arra, hogy akár jót, akár rosszat tegyen velük; de ő nagyobb igyekezettel keresi gyűlöletüket, mint ahogy szolgálhatnak vele, és nem mulaszt el semmit, ami felfedheti viszolygását. De a nép ellenérzését és nemtetszését kivívni éppoly rossz, mint az, ami neki nincs kedvére: hízelegni szeretetéért.
MÁSODIK TISZT Becsülettel szolgálta hazáját, és nem olyan kényelmes fokokon lépdelt fölfelé, mint azok, akik, anélkül, hogy bármi egyebet tettek volna, a néphez való dörgölőzéssel, szépelgéssel és süvegeléssel jutottak megbecsüléshez és hírnévhez; ő olyannyira elültette dicsőségét szemükben és tetteit szívükben, hogy hallgatni erről és meg nem vallani sértő hálátlanság, kiforgatni pedig aljasság volna, amely önmagát hazudtolná meg, s rosszallást és gáncsot váltana ki mindenkiből, aki hallja.
ELSŐ TISZT Ne többet róla: kiváló ember. Álljunk félre, jönnek.
Bevonulási harsonázás. Lictorokkal maga előtt jön Cominius konzul, Menenius, Coriolanus, több más szenátor, Sicinius és Brutus. A szenátorok elfoglalják helyüket, úgyszintén a tribunok is egymás mellett
MENENIUS A volszk kérdéssel végeztünk, haza
Rendeltük Titus Lartiust, e mai
Gyűlés fő pontja maradt hátra csak:
A nemes szolgálat jutalma, melyet
Hazájának tett: kérjük meg tehát,
Mélyen tisztelt és bölcs atyák, az itt
Levő konzult, aki sikerre vitte
Hadjáratunkat, hogy beszélje el
Néhány hőstettét Caius Marcius
Coriolanusnak, ki itt van velünk,
Hogy megköszönjük, s érdeme szerint
Kitüntessük.
ELSŐ SZENÁTOR Szólj, jó Cominius,
Ne hagyj ki semmit: inkább államunkat
Higgyük szegénynek a jutalmazásra,
Mint magunkat, megadni. Tribunok,
Kérünk, hallgassátok baráti füllel,
S fogadtassátok el a néppel is,
Amit határozunk.
SICINIUS Egyezkedésre
Hívtatok, s hajlunk rá szívünk szerint,
Hogy értékeljük s célba is segítsük
E gyűlés dolgát.
BRUTUS S még inkább örömmel
Tesszük, ha több elismerést mutat majd
A nép iránt is, mint ahogyan eddig
Becsülte.
MENENIUS Hagyjuk ezt most, hagyjuk; inkább
Ne is szólnátok bár. Cominiust
Meghallgatjátok-e?
BRUTUS Őt szívesen;
De megjegyzésem sokkal jogosabb, mint
A megrovás.
MENENIUS Szereti ő a népet,
De nem hálótársául; ezt ne várd.
Cominius, szólj. – Te meg ülj helyedre.
Coriolanus feláll és távozni készül
ELSŐ SZENÁTOR Maradj csak, Coriolanus, és ne szégyelld
Hallani tetteid.
CORIOLANUS Bocsássatok meg:
Inkább sajogjon ez a hegedő seb,
Mint halljam, hogy’ szereztem.
BRUTUS Nem szavam
Űz el, remélem.
CORIOLANUS Nem, de bár a harcban
Helytálltam, szótól gyakran megfutottam.
Nem hízelegtek, így nem sértetek; a népet
Szeretem érdeme szerint.
MENENIUS No, ülj le.
CORIOLANUS Inkább fejem vakarnám a napon
Csata közben, mintsem hogy tetteim
Dicséretét hallgassam. El
MENENIUS Tribunok,
Hogy hízelegne fajtátoknak (melyben
Egy jó akad ezer közt), mikor inkább
Áldozná minden tagját, mint fülét,
Hogy dicsérjék? Kezdd el, Cominius.
COMINIUS Nincs hangom, s Coriolanusról beszélni
Nem lehet halkan. – Úgy tartják, vitézség
A legnagyobb erény, amely az embert
Legszebben ékesíti; hogyha így van,
E férfiúnak az egész világon
Nincs párja. Már tizenhat évesen.
Mikor Tarquinius Rómára tört,
Másoknál jobban küzdött. Látta őt
A diktátor (kit csak dicsérhetek),
Hogy amazon-állal megkergetett
Sok szőrös arcot; kimentett a bajból
Egy rómait, s a konzul látta: három
Ellenséget megölt, Tarquiniust
Térdre sújtotta; e napon, mikor
Még nőt játszhatott volna színpadon,
Harcban legférfibb férfi volt, s fejére
Tölgykoszorút kapott. Gyerekkorából
Már férfikor lett, úgy nőtt, mint a tenger,
És tizenhét csatán elnyerte minden
Kardtól a koszorút. Amit pedig most
Corioliban tett, és előtte, arra
Szavam sincs: feltartotta a futókat,
Példája mulatságra fordította
A rettegést, mint hullám a vitorlás
Előtt, úgy törtek meg s omlottak össze
Az emberek; kit kardja (a halál
Pecsétje) megjelölt, meghalt; tetőtől
Talpig merő vér volt, minden csapása
Halálhörgéssel járt; egymaga ment be
A várkapun, s az elkerülhetetlen
Sorssal festette be, egymaga jött ki,
És megújult erővel üstökösként
Csapott le Coriolira: most övé;
A csatazaj még fel-felveri éber
Lelkét ma is, de akkor fokozott
Kedv frissítette fáradt izmait,
Csatába szállt megint, hol gőzölögve
Rohant le sok-sok emberéletet,
Mintha örök prédálás folyna; míg
Harctér s város miénk nem lett, nem állt meg
Egy szusszanásra sem.
MENENIUS Hős férfiú!
ELSŐ SZENÁTOR Kevés lesz bármely jutalom, amit
Kínálhatunk.
COMINIUS A zsákmányt megvetette,
Úgy nézett minden drágaságra, mint
Csupa kacatra; annyit sem igényel,
Mint amennyit fukarság adna: bére,
Hogy tette, amit tett, és idejét
Ezzel töltötte.
MENENIUS Igazi nemes;
Küldjünk utána.
ELSŐ SZENÁTOR Hívd be Coriolanust.
TISZTEK Jön is már.
Coriolanus visszajön
MENENIUS Coriolanus, szenátusunk örömmel
Tesz meg konzulnak.
CORIOLANUS Övé életem
S szolgálatom.
MENENIUS Már az van hátra csak,
Hogy szólj a néphez.
CORIOLANUS Kérlek, hadd tekintsek
El ettől; nem tudnék én holmi condra
Alatt pucéron kunyerálni voksért
A sebeim nevében; kérlek, ezt
Mellőzzük hát.
SICINIUS Uram, szava van ebben
A népnek is, az meg szikrát sem enged
A formákból.
MENENIUS Ne hívd ki magad ellen. –
Kérlek, maradj meg a bevett szokásnál,
S elődeid módjára vedd te is
Át méltóságodat.
CORIOLANUS Ilyen szerep
Pirulni késztet; jó volna a néptől
Elvenni már.
BRUTUS (félre) Figyeled ezt?
CORIOLANUS Hencegjek, hogy ezt s azt tettem, mutassak
Elrejteni való, gyógyult sebet,
Mintha csak azért kaptam volna, hogy
Voksuk bérét elnyerjem?
MENENIUS Hagyjuk ezt most. –
Néptribunok, szándékunkat ti is
Pártoljátok fel. S nemes konzulunknak
Legyen részünkről üdv és tisztelet!
Harsonák. A szenátorok el
BRUTUS Most láthatod, hogy bánik majd a néppel.
SICINIUS Csak érezzék is! Oly fitymálva fog
Kérni akármit, mintha azt megadni
Kötelességük volna.
BRUTUS Jöjj, beszéljünk
El mindent; a piactéren, tudom,
Várnak reánk.
Mindketten el
3. SZÍN
Ugyanott. A Fórum
Néhány polgár jön
ELSŐ POLGÁR Amondó vagyok, ha a szavazatainkat kéri, nem tagadhatjuk meg tőle.
MÁSODIK POLGÁR De meg ám, uram, ha akarjuk.
HARMADIK POLGÁR Hatalmunkban áll megtenni, de olyan hatalom ez, amelyet nem áll hatalmunkban gyakorolni, mert ma megmutatja a sebeit és elbeszéli a tetteit, nem tehetünk mást, mint hogy a sebeibe dugjuk a nyelvünket és szót emelünk érettük; így hát, ha elmondja nemes tetteit, nekünk is el kell mondanunk nemes jóváhagyásunkat. A hálátlanság szörnyűséges dolog, s a tömeg hálátlansága szörnyeteget faragna a tömegből, és mivel annak tagjai vagyunk, magunk is szörnyeteg-tagokká válnánk.
ELSŐ POLGÁR Egy kis példa is mutatja, hogy nem vélekednek jobban felőlünk:
mikor a búza miatt felkeltünk, ő maga nem átallott sokfejű tömegnek nevezni minket.
HARMADIK POLGÁR Sokan neveztek már így bennünket, nem azért, mert vannak közöttünk barna, meg fekete, meg vöröses, meg kopasz fejek, hanem mert az eszünk olyan sokféle színű; igazán azt hiszem, ha ez a mi sokszínű eszünk egyetlen koponyából kelne ki, akkor is szétrepülne kelet, nyugat, észak, dél felé; még ha megegyeznének is egy közös útban, egyszeriben ott lennének a szélrózsa minden irányában.
MÁSODIK POLGÁR Úgy véled? És mit gondolsz, az én eszem merre repülne?
HARMADIK POLGÁR Hát, a tied nem röppen ki olyan gyorsan, mint más emberé: erősen beleszorult ebbe a busa fejbe; de ha szabad volna, biztosan délnek venné az útját.
MÁSODIK POLGÁR Miért éppen délnek?
HARMADIK POLGÁR Hogy elmerüljön a párákban; de ha háromnegyede fel is olvadna rossz nedvekben, a negyediket visszahozná a lelkiismeret, hogy segítsen neked asszonyt szerezni.
MÁSODIK POLGÁR Te sosem hagysz fel a viccelődéssel; no jó, no jó.
HARMADIK POLGÁR Mind elszántátok magatokat, hogy rá szavaztok? De nem számít, a többség mellette van. Amondó vagyok, ha a nép felé hajolna, nem akadna különb ember nála.
Jön Coriolanus és Menenius
Itt jön, ni, méghozzá az alázatosság köntösében; figyeljétek meg, hogy’ viselkedik. Ne álljunk itt egy csomóban, menjünk oda hozzá egyesével, kettesével, hármasával. Mondja csak el a kérését külön-külön, így valamennyiünknek kijut a tisztesség, hogy a maga nyelvével adja neki a szavazatát; gyertek velem, én kitanítlak, hogy’ járuljatok elébe.
MIND Helyes, helyes.
Mind el
MENENIUS Nem úgy, uram: megtették ezt, tudod,
Legjobbjaink is.
CORIOLANUS Mit mondjak nekik?
„Kérlek, uram...” Dögvész! Nem bírhatom rá
A nyelvem... „Nézd, uram, sebeimet:
Hazámért kaptam, mikor ordítozva
Futott sok testvéred saját dobunk
Zajától.”
MENENIUS Ó, jaj, istenek! Ilyet
Ne mondj: kérd őket: emlékezzenek
Rád.
CORIOLANUS Emlékezzenek? Kötnék fel őket!
Felejtsenek csak el, mint az erényt,
Mely nem fog rajtuk.
MENENIUS Jaj, mindent lerontasz.
Megyek; kérlek, beszélj velük, de kérlek,
Ésszerűen. El
Jön két polgár
CORIOLANUS Mondd, mossák meg a képük,
És mossanak fogat. – ím, itt jön egy pár.
Urak, tudjátok, hogy mért állok itt.
ELSŐ POLGÁR Tudjuk, uram; mondd meg nekünk, mi bírt rá.
CORIOLANUS Várt jutalmam.
MÁSODIK POLGÁR Jutalmad?
CORIOLANUS Az, nem is
Óhajom.
ELSŐ POLGÁR Mit? Nem óhajod?
CORIOLANUS Nem, uram:
Nem óhajtottam soha koldulással
Zaklatni a szegényeket.
ELSŐ POLGÁR Fontold meg: hogyha valamit adunk,
Reméljük, valamit kapunk is.
CORIOLANUS No jó, a konzulságnak mi az ára?
ELSŐ POLGÁR Csak annyi: kedvesen kérd.
CORIOLANUS Kedvesen?
Adjátok, kérlek. Majd mutathatok
Pár sebet is. A voksotok, urak!
Mit szóltok?
MÁSODIK POLGÁR Megkapod, tisztelt uram.
CORIOLANUS Megegyeztünk, uram. –
Két jó voksot koldultam. – Alamizsnám
Megkaptam. Adjon ég.
ELSŐ POLGÁR Ez furcsa kissé.
MÁSODIK POLGÁR Ha újra kéne adni... no, de mindegy.
A két polgár el
Jön újabb két polgár
CORIOLANUS Kérlek titeket, ha szavazatotok hajlandóságát megnyerhetem, hadd legyek konzul, rajtam a szokásos gúnya is.
HARMADIK POLGÁR Nemesen szolgáltad hazádat, meg nem is szolgáltad nemesen.
CORIOLANUS Rejtvényed mit jelent?
HARMADIK POLGÁR Ellenségeinek ostora, barátainak vesszője voltál; bizony, nem szeretted a köznépet.
CORIOLANUS Annál inkább erényesnek kellene tartanod, mert nem aljasodtam le szeretetemben. Majd hízelgek, uram, hű fegyvertársamnak, a népnek, hogy több becsülést csikarjak ki tőle; olyasmi ez, amit szívesen fogad, s mivel bölcsessége inkább kalapomat, mint szívemet választja, gyakorlom a behízelgő bólogatást, és igyekszem kitűnni az utánzásban; vagyis, uram, leutánzom egy népszerű ember bájolgását, és bőségesen juttatok belőle mindenkinek, akinek csak kell. Ezért kérlek benneteket, hadd legyek konzul.
NEGYEDIK POLGÁR Reméljük, hogy barátra lelünk benned; ezért készséggel adjuk rád szavazatunkat.
HARMADIK POLGÁR Sok sebet kaptál a hazáért.
CORIOLANUS Nem pecsételem meg tudásotokat azzal, hogy mutogatom őket. Nagyra tartom voksotokat, ezért nem is tartóztatlak tovább.
A KÉT POLGÁR Az istenek adjanak neked sok örömöt, uram, szívből kívánjuk.
El
CORIOLANUS Mily kedves voksok! –
Jobb felfordulni, éhen halni, mint
Így felaprózni megszolgált díjunkat.
Farkasgúnyában mért is állok itt,
Hogy minden erre járó senkitől
Helybenhagyását kérjem? Így szokás...
De ha mindenben a szokást követjük,
A múlton söpretlen marad a por,
S a hegynyi tévedésnek az igazság
Nem nő fölébe. Nem leszek bolond;
Legyen dicsőség s hivatal azé,
Ki megteszi. – De felén túljutottam,
A másikat is csak átvészelem.
Újabb három polgár jön.
Jön még néhány voks. –
Szavazzatok rám: a voksotokért
Harcoltam, éjszakáztam, csak a voksért
Van két tucatnál több sebem, azért
Láttam, hallottam háromszor hat csatát;
A voksotokért tettem annyi mindent:
Csak hogy konzul legyek.
ÖTÖDIK POLGÁR Nemesen viselkedett, nem mehet el úgy, hogy minden becsületes ember ne őrá szavazzon.
HATODIK POLGÁR Akkor legyen konzul; az istenek adjanak neki sok örömöt és tegyék a nép barátjává!
MIND Amen, amen. –
Isten tartson meg, konzul!
A polgárok el
CORIOLANUS Drága voksok!
Menenius visszajön Brutusszal és Siciniusszal
MENENIUS Kitöltötted időd; a tribunok
A nép szavazatát reád ruházzák;
Hivatali jelvényeid felöltve,
A szenátusba most.
CORIOLANUS Ebből elég volt?
MENENIUS Eleget tettél a kérelmezésnek,
Elfogadott a nép, s gyűlésbe hívnak,
Hogy ott azonnal beiktassanak.
CORIOLANUS A szenátusban?
SICINIUS Igen, Coriolanus.
CORIOLANUS Levethetem e holmit?
SICINIUS Le, uram.
CORIOLANUS Sietek hát, s mihelyt megint magamra
Ismerek, a szenátushoz megyek.
MENENIUS Elkísérlek. Velünk jösztök?
BRUTUS Itt várunk még a népre.
SICINIUS Áldjon ég.
Coriolanus és Menenius el
Elnyerte, s most, ha jól látom, hevíti
Már szívét.
BRUTUS Az alázat köntösét
Gőggel viselte. Elküldöd a népet?
A polgárok visszajönnek
SICINIUS No, megválasztottátok ezt az embert?
ELSŐ POLGÁR Rá szavaztunk, uram.
BRUTUS Az istenek tegyék rá érdemessé.
MÁSODIK POLGÁR Amen. De szerény véleményem az, hogy
Csúfolva kérte voksunk.
HARMADIK POLGÁR Szentigaz:
Lefitymált minket atyaságosan.
ELSŐ POLGÁR Nem csúfság volt az: így szokott beszélni.
MÁSODIK POLGÁR Mindenki más úgy tartja, gúnyolódott
Velünk; úgy illik, hogy mutassa érdem-
Jelét, a honért kapott sebeket.
SICINIUS Azt csak megtette.
POLGÁROK (többen) Nem, nem látta senki.
HARMADIK POLGÁR Azt mondta, majd mutathat pár sebet,
És meglengette gúnyosan kalapját:
„Konzul szeretnék lenni”, szólt, „s szokás
Szerint csak voksotokkal lehetek;
A voksotokat kérem”; s hogy megadtuk:
„Köszönök minden voksot, köszönöm
A kedves voksokat; szavaztatok,
Nincs több dolgunk.” Ez nem csúfolkodás?
SICINIUS Buták vagytok, hogy nem láttátok ezt;
Vagy láttátok, s mégis gyermekkedéllyel
Szavaztatok?
BRUTUS Mondtátok volna azt,
Amit sugalltunk. Még nem volt hatalma,
És államunk kicsiny szolgájaként
Már ellenségetek volt, akkor is
Szabadságotok s közjót illető
Jogaitok ellen szólt; most, mikor
Hatalmat is kapott az állam élén,
Ha rosszindulatú marad a plebs
Iránt, nem válik szavazatotok
Önátokká? Mondtátok volna, hogy
Tetteivel kiérdemelte azt,
Amit kér, ám gondoljon szívesen
Rátok a voksokért, utálatát
Fordítsa szeretetre, és legyen
Jó uratok.
SICINIUS Ha tanácsunk szerint
Ezt mondjátok, ez hatott volna rá,
S próbára tette volna: kedvező
Ígéretet csikar ki tőle, melyet
Fejére olvasunk szükség szerint,
Vagy inkább sérti nyers természetét,
Mely nem tűrhet semmit, mi bármiben
Megkötné, s ezzel jól felingerelve,
A hasznotokra válik: nem kell akkor
Megválasztani őt.
BRUTUS Láttátok-e,
Mily megvetőn kért, holott szeretetre
Lett volna szükség tőletek? Vajon
Nem zúz-e össze ez a megvetés,
Ha van hatalma hozzá? Testetekben
Nem volt szív? Vagy azért van nyelvetek, hogy
A józan ész ellen kiáltson?
SICINIUS Régebb
Tagadtatok meg kérelmet, ugye?
S most azt pártolja pörös nyelvetek,
Aki nem is kér, csak csúfolkodik?
HARMADIK POLGÁR Nem iktatták be; még elvethető.
MÁSODIK POLGÁR És el is vetjük:
Ötszáz ilyen szavazatot hozok.
ELSŐ POLGÁR Én kétszer annyit, s barátaikat.
BRUTUS Siessetek, mondjátok meg nekik:
Oly konzult kaptak, ki elveszi minden
Szabadságuk, s kutyát csinál belőlük,
Melyet gyakran megvernek, mert ugat,
Noha ezért tartják.
SICINIUS Gyűljenek egybe,
S másítsátok meg jobb meggondolással
E dőre választást: mondjátok el,
Hogy gőgös, mindig gyűlölt, megvetéssel
Viselte az alázat köntösét,
Csak gúnyolódott; ám a szeretet,
Melyet éreztek sok szolgálatáért,
Nem hagyta látnotok viselkedését,
Csúfondáros, mókázó modorát,
Mit gyűlölete diktál.
BRUTUS Fogjatok ránk
Mindent: hogy ellenérvet félrevetve,
Kikényszerítettük belőletek
Ezt a választást.
SICINIUS Mondjátok, hogy inkább
A nyomásunkra, mint önszántatokból
Választottátok; eszetekben az járt,
Hogy mit kell tenni, nem, hogy mit akartok
Így szavaztátok meg kedvetek ellen
Konzulságát; fogjátok csak miránk.
BRUTUS Ne kíméljetek. Mind azt hajtogattuk,
Hogy ifjan jól szolgálta már hazáját,
S azóta is; hogy a Marciusok
Nemes törzséből származik, ahonnan
Ancus, a Numa lányának fia,
Ki Hostilius után itt király volt;
Innen ered Publius s Quintus is,
Kik vezetéken hoztak jó vizet,
És Censorinus, kit kedvelt a nép,
S kétszer volt cenzor, innen a neve,
Úgyszintén őse volt.
SICINIUS Ily származás
Mellett tettekkel is kiérdemelte,
Hogy magas polcra jusson, így ajánltuk
Figyelmetekbe; és viselkedésén
Bélyeg a múlt; ti ellenségeteknek
Ítélitek, s a gyors helybenhagyást
Visszavonjátok.
BRUTUS Mert soha ilyet
Nem tesztek, hogyha mi rá nem veszünk.
Csak így, s ha elég ember összegyűlt,
A Capitoliumba sebten.
POLGÁROK (többen) Úgy lesz;
Mindenki bánja már.
A polgárok el
BRUTUS Csak menjenek;
Célszerűbb most ez a megmozdulás,
Mint tétlen várni egy nagyobbra;
Ha, mint szokott, felbőszül majd ezen
A változáson, haragját javunkra
Fordítjuk.
SICINIUS Fel a Capitoliumba;
Jöjj, érjünk oda előbb, mint a nép,
Hadd lássék úgy: saját szándéka ez,
Melyet csak ösztönöztünk.
Mindketten el
HARMADIK FELVONÁS
1. SZÍN
Róma. Utca
Kürtök. Jön Coriolanus, Menenius, Cominius, Titus Lartius, szenátorok
és patríciusok
CORIOLANUS Tullus Aufidius megint hadat gyűjt?
LARTIUS Igen, uram; ezért intéztük oly
Sietve az egyezkedést.
CORIOLANUS A volszkok hát úgy állnak, mint előbb:
Készen, hogy mihelyt kedvez az idő,
Ránk csapjanak.
COMINIUS Meg vannak törve, konzul;
Mi már aligha látjuk fenn lobogni
Zászlóikat.
CORIOLANUS Láttátok Aufidiust?
LARTIUS Védelmem alá jött, s a volszkokat
Átkozta, hogy oly hitványul feladták
A várost, aztán megtért Antiumba.
CORIOLANUS Rólam beszélt?
LARTIUS Beszélt, uram.
CORIOLANUS De mit? Mit?
LARTIUS Hányszor küzdöttetek meg, kard a karddal;
Hogy jobban gyűlöl ezen a világon
Mindenki másnál; minden vagyona
Vesszen zálogba, csak mondhassa el, hogy
Harcban legyőzött.
CORIOLANUS Antiumban él?
LARTIUS Antiumban.
CORIOLANUS Be elmennék hozzá, hogy szembenézzek
Gyűlöletével. (Lartiushoz) Ég hozott haza.
Jön Sicinius és Brutus
Nézd, itt vannak a tribunok, a népszáj
Nyelvei. Én szívből utálom őket,
Mert tüntetnek rangjukkal a nemesség
Türelme ellen.
SICINIUS Állj, ne menj tovább!
CORIOLANUS Hé, ezt hogy értsem?
BRUTUS Veszélyes tovább
Menned.
CORIOLANUS Honnét e változás?
MENENIUS Mi baj?
COMINIUS Nem választotta meg nép és nemesség?
BRUTUS Cominius, nem.
CORIOLANUS Gyermekek szavaztak?
ELSŐ SZENÁTOR Tribunok, félre: a térre van útja.
BRUTUS A nép tüzet fúj ellene.
SICINIUS Megállj, vagy
Dulakodás lesz.
CORIOLANUS Ez a nyájatok?
Szavazatuk van, hát egyszer megadják,
S rögtön megvonják. Mi a tisztetek?
Szájuk vagytok, nem bírtok fogaikkal?
Ti izgattátok őket?
MENENIUS Csillapodj.
CORIOLANUS Kitervelt ügy ez, összeesküvés,
Meghajlítni a nemesség nyakát;
Tűrd el, s élj azzal, ki kormányra sem jó,
S alája sem.
BRUTUS Nem összeesküvés:
A nép zúg, mert megcsúfoltad; a múltkor,
Hogy ingyen búzát kaptak, tiltakoztál,
Ki értük szót emelt, megalkuvónak,
Nemesség ellenségének nevezted.
CORIOLANUS Erről már tudtak.
BRUTUS Nem mindenki tudta.
CORIOLANUS Elmondtad hát nekik?
BRUTUS Mit? Még hogy én?
CORIOLANUS Te képes vagy ilyen dologra.
BRUTUS Képes
Talán; inkább, mint te a magadéra.
CORIOLANUS Mért is lennék konzul? Szolgáljak inkább
Alpári módon, mint ti, és legyek
Én is tribun.
SICINIUS Te sok olyat teszel,
Mitől a nép megbolydul; ha előbbre
Kívánsz pályádon jutni, kedvesebben
Kérdezd az utat, melyről elbolyongtál,
Vagy konzulnak nem vagy elég nemes,
Sem járom-társ, tribunnak.
MENENIUS Csak nyugodtan!
COMINIUS A népet megtévesztitek. Nem illik
Rómához, s nem érdemli Coriolanus,
Hogy sima útját szégyennel tegyék
Göröngyössé.
CORIOLANUS Elő a búza-üggyel!
Igen, azt mondtam, s elmondom megint...
MENENIUS Ne most, ne most.
ELSŐ SZENÁTOR Ne most, ily indulatban.
CORIOLANUS Most akarom. Nemes barátaim,
Bocsánatot:
Az ingatag, szennybűzös csürhe lássa,
Hogy nem hízelgek, és ismerje fel
Önmagát abban, mit elmondok újra:
Ha engedünk, pimaszság s lázadás
Konkolyát tápláljuk, melyet magunk
Szórtunk, vetettünk el, mikor bevettük
Őket a tisztes férfiak közé,
Kiknél erény- s erőben az hiányzik
Csak, mit koldusnak adtak.
MENENIUS Ne tovább.
ELSŐ SZENÁTOR Ne mondj többet, könyörgök.
CORIOLANUS Mit? Ne többet?
Amint a vérem ontottam hazámért.
Nem félve semmit, úgy folyjon tüdőmből
A szó, míg bírja, e fekélyek ellen,
Melyektől irtózunk, de bár ragadnak,
Fogdossuk őket.
BRUTUS Úgy beszélsz a népről,
Mint büntető isten, nem éppolyan
Esendő ember.
SICINIUS Jó lesz ezt a népnek
Tudtára adni.
MENENIUS Ugyan mit? Dühét?
CORIOLANUS Dühöm?
Legyek nyugodt bár, mint éjféli álom,
A véleményem ez!
SICINIUS Ily véleménynek
Mérgével rejtve kell maradnia:
Mást ne mérgezzen.
CORIOLANUS Kell maradnia!
Halljátok ezt a tritont, dörgedelmes
Kell-jével?
COMINIUS Így szokás mondani.
CORIOLANUS Kell!
Ó, jó, de balga patríciusok!
Komoly, de könnyelmű szenátorok,
Azért választhatott védőt a hidra,
Hogy örökös kell-jével, mely a durva
Szörny kürtölése, kereken kimondja:
Árokba hajtja vizetek, s magának
Tartja meg a csatornát? Ha erős,
Engedjetek, ha nem, hát ébredezzék
A veszedelmes restség. Aki bölcs,
Ne bolondozzék; aki nem, kínáljon
Otthon párnát nekik. Plebejusok
Vagytok, ha ők szenátorok, s azok,
Ha voksaitok hangegyvelegének
Ízét ők adják. Ügyvédjüknek, íme,
Egy ilyent tesznek, aki póri kell-jét
Harsogja olyan testület előtt,
Milyen Hellásznak sem volt. Juppiterre,
Ez megalázó a konzulra, s fáj
Látnom: ahol két egyforma erős
Hatalom van, közéjük mily hamar
Befészkel a zavar, hogy egyiket
A másikkal lerontsa.
COMINIUS Most a térre!
CORIOLANUS Akárki tanácsolta is, hogy ingyen
Osszuk ki a búzát, amint szokás volt
Hellászban egykor...
MENENIUS Jó, ne többet erről.
CORIOLANUS Bár ott nagyobb hatalma volt a népnek –
A rendbontást táplálta, és az állam
Bomlását.
BRUTUS És a nép ilyenre adja
Szavazatát?
CORIOLANUS Elmondom érveim:
Jobbak náluk. Tudják, hogy az a búza
Nem jutalomdíj: míg békén henyéltek,
Nem szolgálták meg; mikor háború volt,
És már az állam köldökéig ért,
Kaput nyitottak volna; hát ezért
Nem ingyen búza jár! A háborúban
Inkább lázongásban voltak vitézek,
Ez sem dicséri őket; örökös
Vádaskodásuk a szenátus ellen,
Csupa agyrém, nem indokolja nyájas
Adományunkat. És e sokszoros szív
Miként is fogadhatja a szenátus
Jóságát? Tettek mondják el, amit
A szó mondhatna: „Mi akartuk így:
Mi vagyunk többen, s féltükben megadták,
Amit kívántunk.” Lealázzuk így
Méltóságunkat, s félsznek véli gondunk
A söpredék; ez leveri idővel
A szenátus zárját, s jönnek a varjak,
Hogy megvágják a sasokat.
MENENIUS Elég már.
BRUTUS Túlontúl is elég.
CORIOLANUS Kapsz többet is;
Szent esküvel pecsételem meg isten
S ember előtt. E kettős uralom –
Hol egyik fél joggal lenézi párját,
S az ok nélkül döf, hol a bölcsesség csak
A közbutaság igen– és nemjével
Tehet bármit – elejti a valóban
Szükségest és a kétes semmiséget
Karolja fel; a kátyuba esett
Célt nem szolgálja semmi. Legyetek hát
Kevésbé félénkek, mint okosak;
Szeressétek az államrend alapját
Jobban, mint változásától féltek; nemes
Élet legyen drágább a hosszunál;
Veszélyes gyógyszert adjatok a testnek,
Ha másként meghal: tépjétek ki egyből
Ezt a sokágú nyelvet, hogy ne nyalja
A mézet, mely méreg neki; a csúfság
Sérti a józan észt, s az államot
Csorbítja illő nagyságában, minthogy
Nem teheti a jót, amit szeretne,
Mert gátolja a rossz.
BRUTUS Ez eleget szólt.
SICINIUS Mint áruló beszélt, s meglakol érte,
Mint áruló.
CORIOLANUS Hitvány! Fúlj meg dühödben!
Minek e kopasz tribunok a népnek?
Ha rájuk hallgat, többé nem fogad szót
A felsőbbségnek; lázadás alatt,
Mikor jog helyett szükség volt a törvény,
Választották meg őket; jobb időkben
Mondjuk: maradjon jognak csak a jog,
S vessük hatalmukat a porba.
BRUTUS Nyílt árulás.
SICINIUS Konzulnak ezt? Soha.
BRUTUS Aedilisek, hé! El kell fogni őt.
SICINIUS Menj, hívd a népet; (Brutus el) most a nép nevében
Letartóztatlak, mint felforgatót,
A közjó ellenét, s parancsolom:
Jöjj számot adni.
CORIOLANUS Félre, vén barom!
SZENÁTOROK és PATRÍCIUSOK
Megvédjük.
COMINIUS El a kézzel, öregúr.
CORIOLANUS El, rothadék, vagy kirázom ruhádból
A csontjaidat!
SICINIUS Polgárok, segítség!
Visszajön Brutus aedilisekkel és egy csapat polgárral
MENENIUS Több tiszteletet.
SICINIUS Ez forgatna ki
Hatalmatokból.
BRUTUS (az aedilisekhez) Fogjátok el őt!
POLGÁROK (összevissza) Le vele! Le vele!
MÁSODIK SZENÁTOR Fegyvert ide!
Coriolanus köré sereglenek
Tribunok, polgártársak, nemesek! Hó!
Sicinius, Brutus, Coriolanus!
POLGÁROK Csendet, magállj, várj, csend legyen!
MENENIUS Mi lesz ebből? Kifulladtam; kitör
A zűrzavar. Tribunok, szóljatok
A néphez. Coriolanus, türelem.
Szólj, jó Sicinius.
SICINIUS Figyeljetek; csend!
POLGÁROK Halljuk a tribünt; csend! Beszélj, beszélj.
SICINIUS Elveszhet minden szabadságotok:
Elvenné tőletek mind Marcius,
Kit most tettetek konzullá.
MENENIUS Piha!
Ez gyújtogat még, nemhogy oltogatna.
ELSŐ SZENÁTOR Hogy föld színéig rontsa le a várost.
SICINIUS Mi a város, ha nem a nép?
POLGÁROK Igaz:
A nép a város.
BRUTUS Közakarat folytán lettünk a nép
Ügyvédei.
POLGÁROK És azok is maradtok.
MENENIUS Úgy látom én is.
CORIOLANUS így lehet a várost lerontani,
A földre dönteni a háztetőt,
Romhalmazok alá temetni mindent,
Mi lábon áll.
SICINIUS Ez halált érdemel.
BRUTUS Vagy megőrizzük most tekintélyünket,
Vagy elveszítjük végképpen. – Kimondjuk
A nép nevében, amelynek hatalma
Megválasztott, hogy Marcius halálra
Méltó.
SICINIUS Tüstént fogjátok el tehát;
A tarpeji sziklához vele, s onnan
Vessétek mélybe.
BRUTUS Fel, aedilisek!
POLGÁROK Add meg magad, Marcius!
MENENIUS Még csak egy szót.
Tribunok, kérlek, hadd szólhassak egy szót.
AEDILISEK Csendet! Csendet!
MENENIUS Legyetek a haza barátai,
S mérséklettel javítsatok a dolgon,
Ne erőszakkal.
BRUTUS A látszólagos
Okosság nem segít, mert méreg ott,
Hol ily heves a kór. Fogjátok el,
S a sziklához vele.
CORIOLANUS Nem, itt halok meg.
Kardot ránt
Néhányotok látott harcolni engem;
Próbáljátok ki most magatokon.
MENENIUS Le a karddal! – Hátrább, tribunusok.
BRUTUS Fogjátok el.
MENENIUS Segítsük Marciust!
Minden nemes segítse, ifjú, agg!
POLGÁROK Le vele! Le vele!
A dulakodásban a tribunokat, aediliseket és a népet kikergetik
MENENIUS Eredj, siess haza, menj már; különben
Mindennek vége.
MÁSODIK SZENÁTOR Indulj.
CORIOLANUS Várjatok:
Ahány ellenség, annyi a barátunk.
MENENIUS Odáig jussunk?
ELSŐ SZENÁTOR Ne adná az ég!
Nemes barátom, kérlek, menj haza;
Az orvoslást bízd ránk.
MENENIUS A mi sebünk ez,
Magad nem bírsz vele. Eredj, könyörgök.
COMINIUS Jöjj, menjünk hát, uram.
CORIOLANUS Volnának barbárok (s azok, nem is
Rómaiak, bár itt jöttek világra,
A Capitolium előtt)...
MENENIUS Eredj;
Ne vedd nyelvedre méltó haragod:
Eljön a mi időnk is.
CORIOLANUS Nyílt mezőn
Negyvennel is elbánnék.
MENENIUS Magam is
Vállalnék egy szép párt: a két tribunt.
COMINIUS De számítgatni most nem célszerű;
A bátorság bolondság, ha leomló
Fal alá áll. Nos, jössz–e, mielőtt
Még visszatér a csőcselék, amelynek
Dühe, akár a feltartott víz, átcsap
Megszokott terhén?
MENENIUS Kérlek, menj haza;
Hadd próbáljam ki elmém azokon,
Kiknek kevés jutott; foltozni jó
Bármilyen színű vászon.
COMINIUS Nosza, menjünk.
Coriolanus, Cominius és mások el
ELSŐ PATRÍCIUS A szerencséjét eljátszotta ez.
MENENIUS Túl nemes lélek ennek a világnak,
Nem hízelegne Zeusz mennykövéért,
S Neptun villájáért. Ajkán a szíve:
Mi keblében forr, azt kiönti nyelve,
És haragjában elfelejti, hogy
Hallotta a halál nevét.
Kintről zaj
Csetepaté van!
MÁSODIK PATRÍCIUS Bár volnának ágyban!
MENENIUS A Tiberisben! A csodába, mért is
Nem beszélt szépen?
Visszajön Brutus és Sinicius a csőcselékkel
SICINIUS Hol a vipera,
Ki elmarná a népet, hogy maga
Legyen mindenki?
MENENIUS Tisztes tribunok...
SICINIUS Le kell hajítni a tarpeji szirtről
Kemény kézzel: törvény ellen szegült,
A törvénytől hát semmi mást ne várjon,
Csupán a néphatalom szigorát,
Mit semmibe vett.
ELSŐ POLGÁR Meg kell tudnia:
A tribunok a nép szája, magunk
A karjai.
POLGÁROK (többen egyszerre) Úgy van, helyes.
MENENIUS Uram...
SICINIUS Csend!
MENENIUS Ne oly dér-durral: itt nem sok sikerrel
Kereshetsz.
SICINIUS Hogy’, uram, te segitettél
Neki, hogy megszökjék?
MENENIUS Hallgassatok meg:
A konzul értékét, s hibáit is
Tudom...
SICINIUS Miféle konzul?
MENENIUS Coriolanus.
BRUTUS Ő, konzul!
POLGÁROK Nem, nem, nem, nem.
MENENIUS Tribunok, és ti, jó nép, ha lehet,
Hallgassatok meg, volna pár szavam;
A vesztett időn kívül semmi kárát
Nem látjátok.
SICINIUS Beszélj, de röviden;
Mert eltökéltük, ezt az árulót
Kivégezzük ma; kitaszítani
Veszélyes volna, itt tartani biztos
Halál számunkra: így hát még ma este
Meghal.
MENENIUS Ne adják a jó istenek,
Hogy híres Rómánk, melyet Juppiter
Könyve hálásnak mond minden derék
Fiához, mint elfajzott anyaállat,
Felfalja magzatát.
SICINIUS Betegség ő, ki kell belőle vágni.
MENENIUS Ó, beteg tag csupán, melyet levágni
Halálos, ám könnyű gyógyítani.
Mit tett Rómának, mi halálra méltó?
Hogy ellenségét ölte? A hazáért
Ömlött a vére (bátran mndhatom,
Sok unciával több, mint ami van); ha
A haza ontja ki a maradékát,
Az mirajtunk, kik tesszük s elfogadjuk,
Örök bélyeg lesz.
SICINIUS Üres locsogás.
BRUTUS Ferde beszéd. Míg a hazát szerette,
Az is tisztelte őt.
MENENIUS Hogyha a láb
Üszkös lesz, nem becsüljük már korábbi
Szolgálatát?
BRUTUS Nem hallgatunk tovább.
A házához most, vájjátok ki onnan;
Ragályos ez a nyavalya, ne tudjon
Tovább terjedni.
MENENIUS Egy szót, még csak egyet.
E tigrismancsú düh majd hebehurgya
Sietségének kárát látva, későn
Kötne sarkára ólmot. Pör legyen,
Nehogy megint pártharcok törjenek ki,
És római had fosztogassa Rómát.
BRUTUS Ha úgy is volna...
SICINIUS Ugyan mit fecsegtek?
Nem láttuk, mily készséges, hogy püfölte
Az aediliseket, s dacolt velük? Jöjj.
MENENIUS Gondoljátok meg: háborúk nevelték,
Mióta a kardot elbírja, szebben
Beszélni nem tanult, egymásra hányja
A lisztet s korpát. Engedelmetekkel
Elmegyek hozzá, s elviszem oda,
Hol megfelel nektek törvény szerint,
Vállalva a veszélyt.
ELSŐ SZENÁTOR Jó tribunok,
Az emberséges út ez, bármelyik más
Túl véres, és nem tudjuk induláskor,
Véget hogy’ ér.
SICINIUS Nemes Menenius,
Legyél magad hát a nép ügyvivője,
Le a fegyvert.
BRUTUS Ne menjetek haza.
SICINIUS Találkozunk a téren. – Oda várunk,
S ha Marciust nem hoznád, visszatérünk
Korábbi szándékunkhoz.
MENENIUS Elviszem.
Gyertek velem mind. (A szenátorokhoz) – El kell jönnie,
Vagy borzasztó, mi lesz.
ELSŐ SZENÁTOR Menjünk tehát.
Mind el
2. SZÍN
Szoba Coriolanus házában
Jön Coriolanus patríciusokkal
CORIOLANUS Csípjék le a fülem, kerékbe törve,
Vagy vad lovak alatt pusztuljak el;
Tíz heggyel nőjjön a tarpeji szikla,
Hogy mélyebbre zuhanjak, mint a szem
Sugara érhet: mégis ugyanaz
Leszek számukra.
Jön Volumnia
ELSŐ PATRÍCIUS Annál nemesebb vagy.
CORIOLANUS Csodálom, hogy nem pártol már anyám,
Ki csak rongyháziaknak hívta őket,
Krajcáros kufároknak, akik arra
Születtek, hogy a gyűlésben fedetlen
Fővel hallgassák, csendben ásítozva,
Mikor valaki rendemből feláll,
Hogy békéről s harcról szóljon. (Volumniához) Terólad
Beszélek: mért legyek lanyhább? Becsapjam
Önmagamat? Mondd: játsszam csak a férfit.
Aki vagyok.
VOLUMNIA Ó, uram, jó uram,
Bár vetted volna fel hatalmadat,
Míg el nem nyűtted.
CORIOLANUS Vesszen csak oda.
VOLUMNIA Lehettél volna férfi, aki vagy,
Ha nem csapsz ily nagy hűhót: kevesebb
Gáncs érte volna szándékaidat,
Ha nem mutatod, míg van erejük még,
Hogy utadat állják.
CORIOLANUS Kötnék fel őket!
VOLUMNIA És égetnék meg!
Jön Menenius szenátorokkal
MENENIUS Túl nyers voltál, kissé túl nyers, bizony;
Jöjj, tedd jóvá.
ELSŐ SZENÁTOR Más orvossága nincs:
Ha nem teszed most tüstént, városunk
Kettéhasad s elvész.
VOLUMNIA Hallgass reájuk;
Szívem éppúgy hajlik rá, mint tiéd,
De lásd, agyam jobb végre vezeti
Haragomat.
MENENIUS Bölcsen beszélsz, nemes hölgy!
Mielőtt e csordának meghajolna,
Ha nem e görcsbe rándult kor kivánná
A haza gyógyszeréül, magam is
Fegyverre kapnék, bár alig birom.
CORIOLANUS Mit tegyek?
MENENIUS Menj a tribunokhoz.
CORIOLANUS És
Aztán? És aztán?
MENENIUS Bánd meg, amit mondtál.
CORIOLANUS Nekik? Nem tenném meg az isteneknek,
S nekik tegyem meg?
VOLUMNIA Keményfejű vagy;
Nem lehetsz ebben eléggé nemes,
Ha végszükség sürget. Tőled tudom:
Becsület s ész a háborúban együtt
Nő hű barátként; békében melyik
Hagyja el, mondd, a másikat, hogy ott
Nincsenek együtt?
CORIOLANUS Eh!
MENENIUS Okosan kérdez.
VOLUMNIA Ha becsület annak látszani harcban,
Mi nem vagy, amint célod érdekében
Eszed diktálja, mért rosszabb, ha éppúgy
Társul békében is a becsülettel,
Mint háborúban, mivel mind a kettő
Szükségét látja?
CORIOLANUS Mért erőlteted?
VOLUMNIA Mivel a néppel kell most szólanod;
Csakhogy nem a magad feje szerint,
Nem is szíved sugallatára: oly
Szavakkal, melyek nyelveden születnek,
Mint fattyú, egy tagjuk sem hangzik egybe
Azzal, mi kebledben valóban él.
Nos, ez sem válik jobban szégyenedre,
Mint hogyha szép szóval veszel be várost,
Mely szerencséd tenné próbára másként,
És tenger vér volna az ára.
Én színlelnék, ha máglyán kellene
Látnom szerencsém és barátaim,
S tenném ezt becsülettel; így vagyok most,
Én, s nőd, fiad, szenátorok, nemesség,
S te inkább homlokráncaid mutatnád
A köznépnek, mintsem törleszkedéssel
Megnyerd szeretetét, és óvd meg azt,
Mi különben rossz végre jut.
MENENIUS Nemes hölgy! –
Jöjj, szólj velük szépen: megmentheted
Nemcsak a most veszendőt, ámde azt is,
Ami már elveszett.
VOLUMNIA Kérlek, fiam,
Menj el hozzájuk sapkáddal kezedben,
Nyújtsd azt feléjük (így ni, ennyire),
Csókolja térded a követ (ilyenkor
Felér egy szónoklattal: a tudatlan
Szeme tudósabb fülénél), fejed
Hajlása igazítsa helyre szíved,
Mely lágy most, mint a túlérett eper:
Majd szétfolyik a kézben; mondd nekik,
A katonájuk vagy, s mert háborúkban
Nőttél fel, nincsen kellő modorod,
Hogy úgy törekedhess szeretetükre,
Amint elvárják tőled; ám igyekszel
Fékezni magad ezentúl, s övék vagy
Erőd fogytáig.
MENENIUS Hogyha megteszed,
Úgy, ahogy mondja, minden szív tiéd,
Mert éppoly készek megbocsátani,
Mint szamárságokat locsogni.
VOLUMNIA Menj,
S légy bölcs; bár inkább űznéd ellened
Tüzes katlanban, mintsem hogy lugasban
Hízelegj néki. Jön Cominius.
Jön Cominius
COMINIUS A téren jártam: csak erős csapattal
Mehetsz oda; másként a népharagtól
Higgadtság vagy szökés véd meg csupán.
MENENIUS Csak a szép szó.
COMINIUS Az használ, gondolom,
Ha ráveszi magát.
VOLUMNIA Kell és akarja.
Kérlek, mondj rá igent, s indulj dologra.
CORIOLANUS Mutassam nekik nyíratlan fejem?
Hitvány nyelvem hazugsággal tetézze
Nemes szívem? Jó, megteszem; ha itt
Nincs más veszendő, csak a Marcius
Porhüvelye, meg is őrölhetik,
Hogy a szelekbe szórják. – Ki a térre:
Olyan szerepre szántok, melyben én
Nem leszek jó soha.
COMINIUS Jöjj, majd mi súgunk.
VOLUMNIA Kérlek, kedves fiam; dicséretem
Tett katonává, mondtad; most, hogy újfent
Elnyerd, vállald e szerepet, melyet
Még nem játszottál.
CORIOLANUS El kell játszanom:
Félre a kedvvel most, egy szajha lelke
Szálljon meg! Harci torkom, mely dobommal
Együtt dübörgött, gyönge síp legyen,
Akár az eunuch vagy csecsemőt
Altatgató pesztonka hangja! Kópé-
Mosolyt képemre, és kisfiú-könnyek
Fátyolozzák a szemem! Ajkaim közt
Egy koldus nyelve forogjon; a térdem,
Mit kengyel hajlított csak, úgy hajoljon,
Mint kéregé tőé! Nem játszom el;
Vagy fel kell adnom igazságomat,
És olyat tennem, mi lelkembe vési
Az aljasságot.
VOLUMNIA Nos, amint kivánod;
Nagyobb szégyen nekem koldulni tőled,
Mint neked tőlük. Dőljön romba minden;
Inkább érezzem gőgöd, mintsem féljem
Veszélyét. Éppoly nagy szívvel vetem meg
A halált, mint te. Tégy kedved szerint.
Bátorságod tőlem szívtad, enyém az,
A gőg sajátod.
CORIOLANUS Légy nyugodt, anyám:
Elmegyek most a térre, csak ne korholj.
Kimesterkedem szeretetüket,
Kicsalom szívüket, és Róma minden
Céhe szeretni fog. Máris megyek;
Üdvözlöm nőmet. Konzulként jövök meg,
Vagy ne bízz abban, hogy rááll a nyelvem
A hízelgésre.
VOLUMNIA Tégy, amit akarsz. El
COMINIUS Gyerünk, a tribunok várnak; szelíden
Felelgess, mert úgy hallom, súlyosabb
Vádakkal illetnek majd, mint amelyek
Terhelnek máris.
CORIOLANUS A jelszó ez: szelíden. Mehetünk;
Vádoljanak koholt dolgokkal, én
Megállom becsülettel.
MENENIUS Csak szelíden.
CORIOLANUS Szelíden, úgy lesz, csak szelíden.
Mind el
3. SZÍN
Ugyanott. A Fórum
Jön Sicinius és Brutus
BRUTUS Azzal vádold, hogy zsarnokhatalomra
Tör, és ha ezt kivédené, szorítsd
Sarokba ismert népgyűlöletével,
Meg azzal, hogy az antiumi zsákmányt
Nem osztották szét.
Jön egy aedilis
Eljön?
AEDILIS Jön is már.
BRUTUS Kik vannak vele?
AEDILIS A vén Menenius, s szenátorok,
Kik mindig pártfogolták őt.
SICINIUS Tenálad
Vannak a voksok, melyeket szereztünk.
Leírtad mindet?
AEDILIS Itt van az egész.
SICINIUS Elrendezted tribusonként?
AEDILIS Igen.
SICINIUS Gyűjtsd ide most a népet, és mikor
Azt mondom majd: „Így rendeli a nép
Joga s hatalma”, legyen az halál,
Bírság, száműzetés, ők is kiáltsák
Utánam a „bírság”-ot vagy „halál”-t,
Az ősi jog s az ügy természete
Szerint.
AEDILIS Elmagyarázom majd nekik.
BRUTUS S ha egyszer elkezdték a kiabálást,
Abba ne hagyják, míg a szörnyű lárma
Ki nem csikarja, hogy ítéletünket
Azonnal végre is hajtsák.
AEDILIS Helyes.
SICINIUS Mondd, legyenek erősek, s álljanak
Készen, mikor majd intünk.
BRUTUS Menj, siess
Az aedilis el
Jól ingereld fel; mindig győzelemhez
Szokott, és ahhoz, hogy ellenkezéssel
Tűnjék ki; ha fel van bőszülve, többé
Nem tudja magát tartóztatni, mindent
Kimond, mi a szívén van, s ami ott van,
Azzal nyakát törhetjük.
Jön Coriolanus, Menenius, Cominius, szenátorok és patríciusok
SICINIUS No, éppen itt jön.
MENENIUS Nyugodtan, könyörgök.
CORIOLANUS Mint lovász, ki egy garasért nyögi
Egy himpellér súlyát. – Az istenek
Óvják meg Rómát, adjanak derék
Bírákat, jó szeretetet közöttünk,
A béke jeleit templomainkban,
Nem háborút az utcán.
ELSŐ SZENÁTOR Ámen, ámen.
MENENIUS Nemes kívánság.
Az aedilis visszajön polgárokkal
SICINIUS Emberek, ide.
AEDILIS Figyeljetek a tribunokra. Csendet!
CORIOLANUS Előbb hadd szóljak.
TRIBUNOK Jó, beszélj. Hé, csendet!
CORIOLANUS Újabb vádak nem lesznek ezután?
Itt véget ér most minden?
SICINIUS Kérdezem:
Aláveted magad a nép szavának,
Elismered tisztviselőit, és
Elviseled a jogos büntetést
A rádbizonyult vétkekért?
CORIOLANUS Igen.
MEMENIUS Polgárok, lám, azt mondja, hogy igen.
Tekintsétek, mit tett a háborúban,
Nézzétek sebeit: megannyi sír
CORIOLANUS Kis tűkarcolások,
Merő nevetség.
MENENIUS Tekintsétek azt is,
Ha nem beszél polgár módjára, hogy
Katonaember ő: ha nyers a hangja,
Ne higgyétek, hogy ez rosszindulat,
Mint mondtam, csak afféle katonásság,
Nincs benne gyűlölet.
COMINIUS Jó, jó, elég.
CORIOLANUS Mért van, hogy miután
Egyhangúlag megválasztottatok,
Megszégyenítő módon vissza is
Vonjátok nyomban?
SICINIUS Felelj meg nekünk.
CORIOLANUS Mondd hát: igaz, ez így helyes.
SICINIUS Vádolunk, hogy Rómában meg akartál
Szüntetni minden tisztes hivatalt,
Hogy zsarnokhatalmat szerezz magadnak,
És így a népnek árulója vagy.
CORIOLANUS Hogy? Áruló?
MENENIUS Nyugodtan; megigérted.
CORIOLANUS Pokol tüze égesse meg a népet!
Áruló, én! Rágalmazó tribun!
Legyen szemedben húszezer halál,
Markodban néhány millió, s hazug
Nyelveden még kétannyi, akkor is:
Hazudsz! Úgy mondom ezt, ahogy imámat
Az istenekhez.
SICINIUS Hallod ezt, te nép?
POLGÁROK A sziklához! A sziklához vele!
SICINIUS Csendet!
A vádakhoz már hozzátenni nem kell:
Láttátok őt, és hallottátok is,
Tisztjeitek megverte, átkozott,
Dacolt a törvénnyel, bíráinak
Hatalmát lefitymálta; már ez is
Főbenjáró bűn, mely gyalázatos
Halált érdemel.
BRUTUS Ám előbb hazáját
Szolgálta...
CORIOLANUS Mily szolgálatról fecsegsz?
BRUTUS Tudom, hát mondom is.
CORIOLANUS Te?
MENENIUS Ezt igérted
Anyádnak otthon?
COMINIUS Tudod jól,
Könyörgök...
CORIOLANUS Én már semmit sem tudok;
Mondják ki csak a tarpeji halált,
Száműzetést, megnyúzást, tömlöcöt
Egy szem búzán tengődve: én egyetlen
Jó szón sem venném meg kegyelmüket;
Azért, amit adhatnak, én ugyan
Egy jónapottal sem buzgólkodom.
SICINIUS Mert
(Ő már ilyen) irigykedett a népre,
És módot keresett, hogy azt kitúrja
Hatalmából; most is ütlegelésre
Vetemedett, ha nem is a magas
Törvény színe előtt, de azok ellen,
Akik szolgálják: most a nép nevében,
S mert tribunokként hatalmunkban áll,
Száműzzük őt a városból e perctől,
Azzal a meghagyással, hogy ha Róma
Kapuján még belépne, lehajítjuk
A tarpeji szikláról; így legyen,
A nép nevében.
POLGÁROK Igen, így legyen,
Így legyen, el vele, száműzzük őt,
Így legyen.
COMINIUS Egy szóra, emberek, barátaim...
SICINIUS Elítéltük, nincs több szó.
COMINIUS Hadd beszéljek:
Konzul voltam, és ellenségeinktől
Sok jelet hordok Rómáért. Hazám
Javát gyöngédebb, mélyebb tisztelettel
Szeretem, mint tulajdon életem,
Hitvesemet és méhének gyümölcsét,
Ágyékom kincsét; csak azt mondhatom
Nektek...
SICINIUS Tudjuk, hová húzol: no mit?
BRUTUS Nincs már mit mondanod, száműztük őt
Mint ellenségét népnek és hazának;
Így legyen.
POLGÁROK Így lesz, így lesz, így legyen.
CORIOLANUS Mocskos nyelvek, kiknek lehelletét
Rühellem, mint a láp bűzét, s kegyét
Annyira tartom, mint a temetetlen
Hullát, mely rontja levegőmet! Én
Száműzlek: kétségek közt éljetek,
Szívetek minden kis nesztől remegjen!
Bólongó sisakforgójával ejtsen
Pánikba ellenség! Védőtöket
Legyen hatalmatok száműzni, mígnem
A butaság (mely vaksi, míg nem érez)
Olyannyira nem óv már (hisz' tulajdon
Ellenségetek), hogy silány rabokként
Ad egy nemzet kezére, mely egyetlen
Kardcsapás nélkül hódít meg! Utálva
Miattatok a várost, elmegyek:
Nagy a világ.
Coriolanus, Cominius, Menenius, szenátorok és patríciusok el
AEDILIS Elment már népünk ellensége, elment!
POLGÁROK Száműztük ellenségünket! Hahó!
SICINIUS Ki a kapukhoz, kísérjétek őt,
Oly megvetéssel, ahogy ő kisért;
Bosszantsátok, mert megérdemli. Minket
Őrség kövessen át a városon.
POLGÁROK Gyerünk, menjünk a kapukhoz, gyerünk!
Nemes tribunjainkat óvja ég!
Mind el
NEGYEDIK FELVONÁS
1. SZÍN
Róma. A városkapu előtt
Jön Coriolanus, Volumnia, Virgilia, Menenius, Cominius és néhány ifjú patrícius
CORIOLANUS Hagyjuk a könnyeket: csak röviden;
Kitúr a sokfejű dúvad. Anyám,
Hová lett bátorságod? Balszerencse
Lelkünk próbája, szoktad mondani;
Kis bajt a kisebb ember is kibír,
Csöndes víz színén nagyszerűen úszkál
Minden hajó; sebeinkkel szelídnek
Maradni, mikor sújt a sors: ehhez kell
Ügyesség; elláttál sok oly tanáccsal,
Mely győzhetetlenné teszi a szívet,
Ha befogadja.
VIRGILIA Ó, egek! Egek!
CORIOLANUS Ne, kérlek, asszony...
VOLUMNIA Dögvész pusztítsa Róma céheit, Forduljanak fel mind!
CORIOLANUS Ugyan! Szeretni
Fognak, mihelyt nem vagyok itt. Anyám,
Olyan légy, mint mikor még így beszéltél:
Ha Hercules hitvese vagy, helyette
Hat munkát elvégeztél volna, hogy
Kíméld verejtékét. – Cominius, ne
Búsulj. Ég áldjon, hitvesem, anyám:
Lesz jobban is. Vén, hű Menenius,
Könnyed sósabb, mint ifjabb emberé,
S méreg szemednek. Láttalak, vezérem,
Zordnak, láttál sok mindent, mi a szívet
Megkeményíti; mondd e nőknek, éppoly
Bolondság sírni elkerülhetetlen
Csapáson, mint nevetni. Jó anyám,
Merészségem volt mindig vigaszod;
Hidd el (magam megyek bár, mint magányos
Sárkány, mocsári rém, kit rettegéssel
Említnek inkább, mint látnak), fiad
Vagy túllép az embersorson, vagy álnok
Fortély hálózta be.
VOLUMNIA Kedves fiam,
Hová mégy? Vidd a jó Cominiust is
Egy darabon; határozott irányban
Haladj, ne tedd ki magad az utadban
Adódó véletlennek.
CORIOLANUS Ó, egek!
COMINIUS Egy hónapig kísérlek, s megbeszéljük,
Hol állapodsz meg, hogy hallhass felőlünk,
S mi is felőled; így, ha módja lesz majd.
Hogy visszahívjunk, nem kell a világot
Felforgatnunk egyetlen emberért,
S elvesztni a kegyelmet, mely kihűl,
Ha távol a jelöltje.
CORIOLANUS Áldjon ég;
Téged sok év nyom, és a háborúkkal
Túl jóllaktál, semhogy bolyongni indulj
Azzal, ki még ép: csak a kapuig.
Jöjj, édes hitvesem, drága anyám,
Nemes barátaim: majd intsetek
Búcsút és mosolyogjatok. Gyerünk.
Amíg a földön járok, hallotok
Felőlem még, de mindig csak olyant,
Mint azelőtt.
MENENIUS Méltó ez arra, hogy
Bármely fül hallja. No, ne sírjatok.
Ha hét évet lerázhatnék e vén
Karokról s lábakról, az istenekre,
Veled tartanék én is.
CORIOLANUS Add kezed;
Megyek.
Mind el
2. SZÍN
Ugyanott. Utca a kapu közelében
Jön Sicinius, Brutus és egy aedilis
SICINIUS Küldd haza őket: elment, s vége ezzel.
Mocorog a nemesség, látni, hogy
Pártjára állt.
BRUTUS Hatalmunk megmutattuk,
Legyünk szerényebbek most már utána,
Mint dolgunk közben.
SICINIUS Küldd őket haza:
Mondd, ellenségünk elment, s visszanyerték
Régi erejüket.
BRUTUS Küldd haza őket.
Az aedilis el
Jön Volumnia, Virgilia és Menenius
Itt jön az anyja.
SICINIUS Kerüljük ki.
Mért?
SICINIUS Azt mondják, hogy bolond.
BRUTUS Már észrevett;
Menj csak egyenesen.
VOLUMNIA Jó, hogy talállak; minden nyavalyával
Fizessen meg az ég!
MENENIUS Csitt, csöndesebben.
VOLUMNIA Hallanál, hogyha bírnék könnyeimmel. –
De te csak hallasz mégis. – (Brutushoz) Menni készülsz?
VIRGILIA (Siciniushoz) Maradj te is; bár férjemnek lehetne
Ezt mondanom.
SICINIUS Hát férfi kell neked?
VOLUMNIA Tán szégyen ez? Nézzétek e bolondot.
Nem férfi volt apám? S te, rókalelkű,
Száműzted azt, aki több kardcsapást
Ejtett Rómáért, mint te szót?
SICINIUS Nagy ég!
VOLUMNIA Ó, többet, mint te bölcs szót életedben,
S Róma javáért. Megmondom... de menj...
Nem, maradj csak... Bár volna a fiam
Arábiában, kardjával kezében,
S előtte a tefélék.
SICINIUS Akkor?
VIRGILIA Akkor?
Végetek van.
VOLUMNIA Fattyaknak és a többi.
Jó férfiú, Rómáért hány sebet hord!
MENENIUS Maradj már csöndben.
SICINIUS Bár maradt volna mindig a hazának
Az, ami volt, ne oldta volna ki
A csomót, mit kötött.
BRUTUS Ha úgy lehetne!
VOLUMNIA Igen? Ti bujtogattátok a csürhét,
Macskák, kik csak úgy értitek becsét,
Mint én az égnek titkait, miket
A földdel nem közöl.
BRUTUS Kérlek, gyerünk.
VOLUMNIA Úgy, urak, kérlek, menjetek, derék
Munkát végeztetek. Egy szót előbb:
Amennyivel a Capitolium
Nagyobb a legapróbb háznál, fiam
(E hölgynek férje), kit száműztetek,
Mindnyájatoknál annyival nagyobb.
BRUTUS Jó, jó, megyünk.
SICINIUS Egy eszelős szidalmát
Mért is hallgassuk?
VOLUMNIA Imáim kisérnek.
Bár váltanák az istenek valóra
Tribunok el
Átkaimat! Ha csak naponta egyszer
Összeakadnék ezekkel, levetném
A súlyt szívemről.
MENENIUS Te jól odamondtál,
Van is okod rá. Velem vacsoráztok?
VOLUMNIA Harag az étkem, magamat eszem,
Csak éhen halni lehet rajta. – Jöjj,
Hagyd ezt a bágyadt nyafogást, siránkozz
Haraggal, mint én, Juno-módra. Jöjj hát.
MENENIUS Piha! Piha!
Mind el
3. SZÍN
Országút Antium és Róma között
Jön egy római és egy volszk egymással szemben
RÓMAI Jól ismerlek, uram, ismersz te is: azt hiszem, Adrián a neved.
VOLSZK Úgy van, uram: de őszintén szólva, elfelejtettelek.
RÓMAI Római vagyok, de akárcsak te, ellenük dolgozom; most már ismersz?
VOLSZK Nicanor? Nem.
RÓMAI De bizony ő, uram.
VOLSZK Nagyobb szakállad volt, mikor utoljára láttalak; de nyelved emlékezetembe idézi arcodat. Mi újság Rómában? Megbízásom van a volszk államtól, hogy ott megkeresselek; megtakarítottál nekem egynapi utat.
RÓMAI Különös lázadás volt Rómában: a nép a szenátorok, patríciusok és nemesek ellen.
VOLSZK Volt! Hát már vége? A mi államunk nem így véli; nagy háborús előkészületeket tesz, és reméli, hogy a meghasonlás zűrzavarában csaphat le rájuk.
RÓMAI A nagy láng lelohad, de egy csekélység is felszíthatja újra, mert a nemesek annyira szívükre vették az érdemes Coriolanus száműzetését, hogy készek minden hatalmat elvenni a néptől, és egyszer s mindenkorra megfosztani a tribunjaitól. Izzik a parázs, mondhatom, s kevés híján megérett a helyzet a heves kitörésre.
VOLSZK Coriolanust száműzték?
RÓMAI Száműzték, uram.
VOLSZK Szívesen látnak ezzel a hírrel, Nicanor.
RÓMAI Az idő most nekik kedvez. Azt mondják, a legjobb alkalom egy férjes asszony elcsábítására az, mikor összezördül a férjével. A nemes Tullus Aufidius jeleskedhet ebben a háborúban, mert nagy ellenfelének, Coriolanusnak nincs most keletje a hazájában.
VOLSZK Nincs más választása. Nagy szerencsém, hogy veled így összetalálkoztam: ezzel vége a dolgomnak, és szívesen hazakísérlek.
RÓMAI Vacsoraidőig sok furcsaságot mesélek még neked Rómáról, amelyek ellenségeinek javát szolgálják. Hadseregetek készen áll, mondod?
VOLSZK Pompás sereg; a centuriók az állományukkal jó szálláson, zsoldban vannak már, és riasztásra egy óra alatt talpon vannak.
RÓMAI Örömmel hallom, hogy készen állnak, és azt hiszem, én vagyok az, aki elindítja őket. Szívből köszöntelek hát, uram, örvendek a társaságodnak.
VOLSZK Részemről a szerencse, uram; nekem van inkább okom örvendeni a tiédnek.
RÓMAI Jól van, menjünk együtt.
Mindketten el
4. SZÍN
Antium. Aufidius háza előtt
Jön Coriolanus egyszerű öltözetben, eltakart arccal és beburkolózva
CORIOLANUS Jó város ez az Antium. Miattam
Van annyi özvegyed; e büszke házak
Sok örökösét láttam én csatában
Nyögni s elesni; ne ismerjenek rám:
Nők nyársakkal s fiúk kövekkel ölnek
Jön egy polgár
Meg póri harcban. – Óvjon ég, uram.
POLGÁR Téged is.
CORIOLANUS Mondd meg, kérlek, hol lakik
Nagy Aufidius; itt van Antiumban?
POLGÁR Itthon van, és ma éjjel a nemesség
Lakomázik házában.
CORIOLANUS Melyik az?
POLGÁR Ez itt, előtted.
CORIOLANUS Köszönöm, uram.
A polgár el
Furcsán forogsz, világ! Esküdt barátok,
Kik egy szívet viselnek két kebelben,
Idejük, ágyuk, dolguk, ételük
Közös mind, s elválaszthatatlanok,
Akár az ikrek, holmi semmiség
Folytán egyszerre vad gyűlölködésbe
Esnek, amíg ádáz ellenfelek,
Kik alvás helyett terveket faragnak
Egymás ellen, kis véletlen miatt,
Mely egy tojást sem ér, már jó barátok,
És összeadják sarjaikat. Én is,
Lám, gyűlölöm szülőföldem, s e várost
Szeretem most. Bemegyek: ha megöl,
Igazságot tesz; hogyha elfogad,
Szolgálom majd hazáját. El
5. SZÍN
Ugyanott. Terem Aufidius házában
Zene kintről. Jön egy szolga
ELSŐ SZOLGA Bort, bort, bort! De micsoda kiszolgálás ez! Azt hiszem, elaludtak a legényeink. El
Újabb szolga jön
MÁSODIK SZOLGA Hol van Cotus? A gazda hívja. Cotus! El
Jön Coriolanus
CORIOLANUS Tetszetős ház, és jószagú az étel;
De külsőm nem vendégre vall.
Visszajön az első szolga
ELSŐ SZOLGA Mit akarsz, barátom? Honnan pottyansz ide? Itt nincs hely számodra; kérlek, eredj innét.
CORIOLANUS Mint Coriolanus nem is érdemeltem Jobb elbánást.
Visszajön a második szolga
MÁSODIK SZOLGA Honnan kerülsz ide, uram? Nincs szeme a kapusnak, hogy ilyen alakokat beenged? Kérlek, menj el.
CORIOLANUS El innen!
MÁSODIK SZOLGA El innen? Te menj el innen.
CORIOLANUS Kezdesz terhemre lenni.
MÁSODIK SZOLGA Hősködsz? No, mindjárt beszélek én veled.
Jön egy harmadik szolga. Az első eléje megy
HARMADIK SZOLGA Miféle fickó ez?
ELSŐ SZOLGA Fura alak, még nem volt dolgom ilyennel: nem tudom kitenni a házból; kérlek, hívd ide az urat.
HARMADIK SZOLGA Mi dolgod itt, jóember? Kérlek, hagyd el a házat.
CORIOLANUS Hadd álljak; kár nem éri tűzhelyed.
HARMADIK SZOLGA Mi vagy?
CORIOLANUS Nemesember.
HARMADIK SZOLGA Annak ugyan fenemód szegény.
CORIOLANUS Az már igaz.
HARMADIK SZOLGA Kérlek, szegény nemesember, álldogálj valahol másutt, itt nincs számodra hely; no, tágíts innen, indulj.
CORIOLANUS Eredj dolgodra, menj, S hízz hideg maradékon.
Ellöki
HARMADIK SZOLGA Mi az, nem akarsz? Kérlek, mondd meg az úrnak, milyen fura vendége van.
MÁSODIK SZOLGA Megyek. El
HARMADIK SZOLGA Hol laksz?
CORIOLANUS A menny boltja alatt.
HARMADIK SZOLGA A menny boltja alatt?
CORIOLANUS Ott.
HARMADIK SZOLGA Hol van az?
CORIOLANUS A kányák és varjak városában.
HARMADIK SZOLGA A kányák és varjak városában? Micsoda szamár ez! Szóval jómadarakkal laksz?
CORIOLANUS Nem, az uraddal semmi dolgom.
HARMADIK SZOLGA Hohó, uracskám! Te kikezdesz az én urammal?
CORIOLANUS Még mindig tisztességesebb dolog, mint ha az úrnőddel kezdenék ki!
Csak jár a szád; menj, szeleteld a húst! Kiveri
Jön Aufidius és a második szolga
AUFIDIUS Hol az a fickó?
MÁSODIK SZOLGA Itt van, uram; kivertem volna, mint a kutyát, már csak az urak miatt is odabent.
AUFIDIUS Honnan jössz? Mit kívánsz? Mi a neved?
Mért nem beszélsz? Hogy hívnak?
CORIOLANUS (kiburkolózik) Ha nem ismersz
Reám még most sem, Tullus, s bárha látsz.
Nem jössz rá, ki vagyok, úgy kénytelen
Leszek megmondani.
AUFIDIUS Mi a neved?
A szolgák hátrahúzódnak
CORIOLANUS A volszk füleknek csúnya ez a név,
S nyers a tiednek.
AUFIDIUS Mondd, mi a neved?
Külsőd zord és arcod parancsoló;
Kötélzeted tépett, mégis nemes
Hajónak látszol; mondd, mi a neved;
CORIOLANUS Vond össze hát szemöldököd... nem ismersz?
AUFIDIUS Nem ismerlek. A neved?
CORIOLANUS A nevem Caius Marcius, ki főként
Neked, de minden volszknak annyi bajt
És kárt okoztam, amint Coriolanus
Nevem mutatja; sok hadviselés,
Életveszély és hálátlan hazámért
Hullott vércsepp jutalma semmi több.
Csupán e név: jó emlékeztető
A gyűlöletre és neheztelésre,
Mit érezned kell; e nevem maradt csak:
A nép gonosz irigykedése, melynek
Utat nyitott az elpártolt nemesség
Hitványsága, felfalta mind a többit,
És szolgavoksokkal kiebrudalt
Rómából. E nyomorúság hozott
Tűzhelyedhez; nem a remény, ne hidd,
Hogy életem megmenthetem: ha félnék
A haláltól, a világon leginkább
Téged kerülnélek; hogy bosszút álljak
Azokon, kik száműztek, csak azért
Vagyok itt. Hogyha harag fűti szíved,
Hogy bosszút végy minden sérelmedért,
És véget vess az ország szégyenére
Kódorgó csonkaságnak, úgy azon légy,
Hogy balsorsom szolgálja célodat,
Használd ki bosszúállásom saját
Javadra, mert az alvilág hevével
Akarok megférgesedett hazám
Ellen harcolni. De ha nem mered,
S fáradt vagy ahhoz, hogy próbára tedd
Szerencséd, úgy már én is túl törődött
Vagyok, hogy tovább éljek, és neked
S indulatodnak engedem a torkom;
Ha el nem vágod, bizony nagy bolond vagy,
Hisz’ gyűlöletem üldözött örökké,
Sok vért csapoltam hazád kebeléből,
És szégyenedre élek csak, ha nem
Szolgállak.
AUFIDIUS Ó, Marcius, Marcius!
Minden szavaddal a régi irigység
Egy gyökerét téped ki. Hogyha Juppiter
Szólna felhőkből, s mondaná, hogy „úgy van”,
Neki sem hinnék jobban, mint neked,
Nemes Marcius. Hadd fonjam körül
E testet, melyen durva gerelyem
Már százszor összetört, szálló szilánkkal
Rémítve meg a holdat! Átfogom most
Kardom üllőjét, és szereteteddel
Küzdök meg olyan tűzzel s nemesen,
Amint becsvágyam versengett előbb
Vitézségeddel. Szerettem a lányt,
Kit nőül vettem, férfi nem sóhajtott
Így nő után; ám téged látva itt,
Nemes hős, jobban viháncol a szívem,
Mint amikor új asszonyom először
Átlépte küszöböm. Tudd meg, te Mars,
Seregünk talpon, s én készültem újra,
Hogy levágjam karodról pajzsodat,
Vagy karom adjam érte. Jó tucatszor
Vertél le, és azóta éjjelente
A kettőnk párharcáról álmodom;
Földön feküdtünk álmomban, megoldott
Sisakkal, az egymás torkát szorítva,
S félholtan ébredtem. Hős Marcius,
Ha más sem volna, csak hogy Róma téged
Száműzött, akkor is már hadba hívnánk
Mindenkit tíztől negyvenig, hogy a
Hálátlan Róma beleit dühödt
Folyamként öntse el a háború.
Jöjj, fogd kézen jó szenátorainkat,
Kik épp itt vannak elbúcsúzni tőlem
Mert földjeitek ellen készülődtem,
Bár nem Rómára.
CORIOLANUS Áldott istenek!
AUFIDIUS Ezért, nagy jó uram, ha te szeretnéd
Intézni bosszúdat, tisztem felét
Vedd most magadra, s mint aki leginkább
Kiismerted hazádnak erejét
És gyöngéit, szabd meg a magad útját:
Bekopogtatsz-e Róma kapuján,
Hogy rájuk ijessz a dúlás előtt.
De jöjj, ajánljalak be ott, ahol
Vágyaid jóváhagyják. Ég hozott!
Nagyobb barátom vagy, mint ellenségem
Voltál, s ez nagy szó. Kezed. Ég hozott!
Coriolanus és Aufidius el
ELSŐ SZOLGA (előrejön) Fura változás ez!
MÁSODIK SZOLGA A kezemre mondom, el akartam húzni a nótáját egy fütykössel; az eszem mégis azt súgta, hogy a ruhája hamis képet ad róla.
ELSŐ SZOLGA Micsoda karja van! Két újjal úgy megperdített, mint a csigát.
MÁSODIK SZOLGA Láttam én a képéről, hogy nem akárki: olyan képe van, uram, hogy azt hiszem... nem is tudom elmondani.
ELSŐ SZOLGA Az ám, olyan, mintha... Kössenek föl, ha nem gondoltam mindjárt, hogy nagyobb valaki ez, mint gondoltam volna.
MÁSODIK SZOLGA Biz’isten így voltam vele én is: ez a legnagyszerűbb ember a világon.
ELSŐ SZOLGA Meglehet; de nála különb katonát tudsz te is egyet.
MÁSODIK SZOLGA Kit? Gazdánkat?
ELSŐ SZOLGA Nincs mit beszélni erről.
MÁSODIK SZOLGA Hat ilyet kitesz.
ELSŐ SZOLGA No, nem éppen, de különb katonának tartom nála.
MÁSODIK SZOLGA Szavamra, látod, nem is tudom elmondani, hogy’ mondjam: a vezérünk nagyon ért a város védelméhez.
ELSŐ SZOLGA Biza, és a rohamozáshoz is.
Visszajön a harmadik szolga
HARMADIK SZOLGA Hé, szolgák, újságot mondhatok nektek; újságot, semmirekellők.
ELSŐ ÉS MÁSODIK SZOLGA Mit? Mit? Mit? Mondd már.
HARMADIK SZOLGA Nem lennék római szenátor semmi pénzért, már inkább elítélt rab.
ELSŐ ÉS MÁSODIK SZOLGA Miért? Miért?
HARMADIK SZOLGA Itt van, aki a vezérünket el szokta lazsnakolni: Caius Marcius.
ELSŐ SZOLGA Mért mondod, hogy ellazsnakolja a vezérünket?
HARMADIK SZOLGA Nem mondom, hogy ellazsnakolja a vezérünket, de mindig felért vele.
MÁSODIK SZOLGA Ugyan már, cimborák és barátok vagyunk: mindig elbírt vele; tőle magától hallottam.
ELSŐ SZOLGA Elbírt vele, ez az igazság; Coriolinál laposra verte, mint a flekként.
MÁSODIK SZOLGA És ha olyan kannibál fajta, meg is süthette és megehette volna.
ELSŐ SZOLGA Mondd a többi újságot is.
HARMADIK SZOLGA Úgy totojgatják odabent, mintha Mars fia és örököse volna, az asztalfőre ültették, egyetlen szenátor sem kérdez tőle semmit másként, csak úgy, hogy hajandonfővel áll eléje, a vezérünk valósággal asszonyszemélyt csinál belőle, úgy fogdossa a kezét, mint valami szentséget, és fennakadt szemmel szól hozzá. De a legnagyobb újság az, hogy a vezérünk ketté van vágva, és már csak a fele annak, ami tegnap volt; fele a másiké, az egész asztal kérésére és engedelmével. Elmegy, mondja, és megcibálja Róma kapuőrének a fülét; mindent lekaszabol maga előtt, letarolja az útját.
MÁSODIK SZOLGA És éppúgy képes rá, mint bárki emberfia, akire csak gondolhatok.
HARMADIK SZOLGA Képes? Meg is teszi, mert látod, uram, annyi a barátja, mint az ellensége; ezek a barátok, uram (így áll a dolog), nem merték (a’biza, uram) kimutatni, hogy (amint mondjuk) a barátai, ameddig direkcióban van.
ELSŐ SZOLGA Direkció! Az meg mi?
HARMADIK SZOLGA De mikor látják, uram, hogy áll megint a taraja, s ő csuromvér, előbújnak a vackukból, mint eső után a nyúl, és vele vigadnak.
ELSŐ SZOLGA És mikor kezdődik a dolog?
HARMADIK SZOLGA Holnap, ma, tüstént. Ma délután már hallhatjátok a dobszót; ez is hozzátartozik a lakomájukhoz, és meglesz, mielőtt megtörülnék a szájukat.
MÁSODIK SZOLGA Akkor hát pezsgő világ lesz itt megint. Ez a béke csak arra jó, hogy rozsdásítsa a vasat, szaporítsa a szabókat, és versfaragókat neveljen.
ELSŐ SZOLGA Amondó vagyok, legyen csak háború; annyival jobb a békénél, amint a nappal az éjszakánál: friss, éber, hangos, csupa erő. A béke gutaütés, fásultság: ernyedt, süket, álmos, érzéketlen; több fattyú kölyköt csinál, mint ahány férfit a háború elpusztít.
MÁSODIK SZOLGA Ez így van; és amint a háborút némiképpen nőrablónak nevezhetjük, úgy azt sem lehet tagadni, hogy a béke nagyban osztogatja a szarvakat.
ELSŐ SZOLGA Az ám, és egymás ellen fordítja az embereket.
HARMADIK SZOLGA Úgy biza, mert kevesebb szükségük van egymásra. Háború hozza a pénzt. Szeretném már látni, hogy a rómaiak olyan olcsók, mint a volszkok. – Fölkelnek odabent, fölkelnek.
MIND Be, be, be, be!
Mind el
6. SZÍN
Róma. Köztér
Jön Sicinius és Brutus
SICINIUS Hírét sem halljuk, nincs mit félni tőle:
Bosszúja szépen elaludt a vad
Hajszában élt nép mostani szelíd
Nyugalmában. Pirulhatnak tehát
Barátai, hogy minden jól megy; ők
Jobban szeretnék, bár bajt hozna rájuk,
Ha bősz tömeg lepné el az utcákat,
Mint hogy boltjában vígan énekel
A kézműves, és békén végzi dolgát.
Jön Menenius
BRUTUS Helyesen tettük. Ez Menenius?
SICINIUS Ő az. Nagyon szívélyes mostanában.
Köszöntelek.
MENENIUS S én mindkettőtöket.
SICINIUS Coriolanusod nem nagyon hiányzik,
Csak barátainak; az állam áll,
S így is marad, bármint egye a méreg.
MENENIUS Jól van ez, és még jobban lenne, ha
Engedett volna.
SICINIUS Hallottad-e, hol van?
MENENIUS Nem; anyja és a felesége sem
Hallott felőle semmit.
Jön három-négy polgár
POLGÁROK Tartsanak meg az istenek!
SICINIUS Jó estét.
BRUTUS Jó estét, jó estét mindenkinek.
ELSŐ POLGÁR Gyermekeinkkel, nőnkkel értetek
Imádkozunk.
SICINIUS Sokáig éljenek!
BRUTUS Ég áldjon; bár szeretne Coriolanus
Úgy, mint mi.
POLGÁROK Óvjanak az istenek!
TRIBUNOK Ég veletek, ég veletek.
Polgárok el
SICINIUS Boldogabb és kellemesebb idő ez,
Mint mikor itt rohangált ordítozva
A nép az utcán.
BRUTUS Caius Marcius
A háborúban jó tiszt volt, de gőgös,
Arcátlan és becsvágyó módfelett,
Önimádó...
SICINIUS És egyeduralom
Az álma, társak nélkül.
MENENIUS Nem hiszem.
SICINIUS Tapasztalhatnánk valamennyien
Nagy bánatunkra, ha konzul marad.
BRUTUS Az istenek megóvtak, s Róma békén
S biztonságban van.
Jön egy aedilis
AEDILIS Nemes tribunok,
Egy elfogott rabszolga azt beszéli,
Hogy a volszkok betörtek két sereggel
Római birtokokra, s háborús
Kajánsággal rombolnak össze mindent,
Mi eléjük kerül.
MENENIUS Aufidius lesz:
Hallotta, hogy száműzték Marciust,
És újra döf most szarvával, melyet,
Míg Marcius Rómában volt, bevont,
S nem mert mutatni többé.
SICINIUS Ejh, minek
Beszélni Marciusról?
BRUTUS A hírhozónak korbácsot! A volszkok
Ezt nem merik megtenni.
MENENIUS Nem merik!
Emlékszünk még, hogy nagyon is merik;
Három példája is volt életemben.
Mielőtt büntetnétek azt az embert,
Faggassátok ki, hol hallotta ezt,
Mert fontos hírt porol ki tán a korbács,
És azt püföli, aki óvna attól,
Amit rettegni kell.
SICINIUS Ugyan, ne mondd:
Tudom, hogy nem lehet.
BRUTUS Nem, nem lehet.
Jön egy hírnök
HÍRNÖK A nemesség a szenátusba gyűl;
A hangulat komoly: hír érkezett,
Mely kedvük szegte.
SICINIUS A rabszolga híre;
A nép előtt korbácsolják meg: ő
Találta ezt ki.
HÍRNÖK Jó uram, a hír
Igaz; egy sokkal rémesebb is
Jött már azóta.
SICINIUS Mi a rémesebb?
HÍRNÖK Sok száj beszéli nyíltan (mennyire
Helytálló, nem tudom), hogy Marcius
Aufidiusszal együtt hoz hadat
Rómára, s szörnyű bosszút esküdött
Ifjú s vén ellen.
SICINIUS Mily valószinű!
BRUTUS Mese: a gyöngébb fél haza kivánja
Istenét, Marciust.
SICINIUS Fondorkodás.
MENENIUS Valószínűtlen:
Aufidiusszal nem békülhet össze,
Kérlelhetetlen ellenségek ők.
Újabb hírnök jön
HÍRNÖK A szenátustól küldtek értetek:
Egy rettentő had dúlja Marcius
S Aufidius közös vezérletével
Birtokainkat; útjuk csupa rom,
Fölperzselik és -prédálják, amit
Maguk előtt találnak.
Jön Cominius
COMINIUS Derék munkát végeztetek!
MENENIUS Mi újság?
COMINIUS A lányaitokat most elrabolják,
Tökfejetekre ólmot öntenek,
Előttetek gyalázzák meg az asszonyt...
MENENIUS Mi újság? Mondd, mi újság?
COMINIUS Templomaitok porrá égnek, a
Kiváltságok, miken kotoltok, egy szú
Furatában elférnek.
MENENIUS Mondd, mi újság? –
No, szép dolgot műveltetek! – Mi újság?
Ha a volszkokkal társult Marcius...
COMINIUS Ha!
Az istenük, vezérük, mint akit
Istenség formált tökéletesebbre
A természetnél; úgy jönnek vele
Miránk, tacskókra, olyan bizalommal,
Mint lepkét kergető fiú, s legyet
Ölő böllér.
MENENIUS Nagy jót műveltetek
A kötényes néppel; s kérkedtetek még
Susztervoksokkal s fokhagymaevők
Bűzével!
COMINIUS Jól megrázza fületek
Körül Rómát.
MENENIUS Mint Hercules az érett
Gyümölcsöt. Szép dolgot műveltetek!
BRUTUS Igaz tehát, uram?
COMINIUS Sápadni fogtok,
Még nem is tudtok mindent. Mosolyogva
Lázad minden vidék; ki ellenáll,
Ostoba hősnek gúnyolják, s bolondként
Pusztul. S kárhoztathatja valaki?
Az ellenség most látja, hogy ki ő.
MENENIUS Mind elveszünk, ha nemesen
Meg nem kegyelmez.
COMINIUS Ám ki kér kegyelmet?
A tribunok szégyellik, és a nép
Úgy érdemli azt tőle, mint juhásztól
Az ordas; bár legjobb barátai
Kérleljék: „légy jó Rómához”, csakúgy
Terhére vannak, mint akiket gyűlöl,
S így szinte ellenségei.
MENENIUS Igaz;
Ha üszköt vetne is házamra, akkor
Sem volna bőr a képemen, hogy azt
Mondjam: „Ne tedd!” Jól elintéztetek
A mestereitekkel!
COMINIUS Oly csapást
Hoztatok ti Rómára, hogy sosem volt
Veszélyben még ily védtelen.
TRIBUNOK Ne fogd ránk.
MENENIUS Talán mi tettük? Mi szerettük, ám
Barmokként gyáván hagytuk, nemesek,
A városból kihujjogatni.
COMINIUS Félek,
Most meg beordítják. Aufidius,
A másik vezér, úgy enged neki,
Mint a szolgája; kétségbeesés
Minden furfang, erő és védelem,
Mit Róma szembeállíthat velük.
Jön egy csoport polgár
MENENIUS Jönnek a mesterek. –
S Aufidius vele van? – A levegőt
Ti mérgeztétek meg, mikor büdös
Sapkátokat dobálva Coriolanus
Száműzetéséért hujjogtatok;
Most jön, s a had minden hajszála korbács
Lesz, annyi tyúkeszűt dönt majd a földre,
Ahány sapkát dobáltatok magasba,
És megfizet a voksokért. De nem baj:
Ha szénné éget is mindannyiunkat,
Megérdemeltük.
POLGÁROK Rossz hírek járnak.
ELSŐ POLGÁR Részemről, mikor
Azt mondtam, száműzzük, mondtam, be kár.
MÁSODIK POLGÁR Azt mondtam én is.
HARMADIK POLGÁR Azt mondtam én is, és őszintén szólva, azt mondták sokan közülünk; amit tettünk, a legjobb szándékkal tettük, és ámbár készséggel hozzájárultunk a száműzetéséhez, akaratunk ellenére volt.
COMINIUS Szép figurák vagytok ti!
MENENIUS Fene dolgot
Műveltetek! – A Capitoliumba?
COMINIUS No, persze; tehetünk-e mást?
Cominius és Menenius el
SICINIUS Gyerünk haza, s ne rémüldözzetek;
Csak szeretnék ők, hogy igaz legyen,
Amitől félni látszanak. Haza,
S félelmet ne mutassatok.
ELSŐ POLGÁR Legyenek hozzánk irgalmasok az istenek! Gyertek, polgárok, menjünk haza. Mondtam én, hogy nem jól tesszük, mikor száműztük.
MÁSODIK POLGÁR Mondották mind. De gyertek, menjünk haza.
Polgárok el
BRUTUS Nem tetszik ez a hír.
SICINIUS Nekem sem.
BRUTUS A Capitoliumba! Odaadnám
Fél vagyonom, hogy hazugság legyen!
SICINIUS Jöjj, menjünk.
Mindketten el
7. SZÍN
Tábor, nem messze Rómától
Jön Aufidius és hadnagya
AUFIDIUS Úgy áradnak még a rómaihoz?
HADNAGY Én nem tudom, mi bűve-bája van, de
A had imája ő ebéd előtt,
Témája közben, s hálája utána;
E hadjáratban elhomályosított
A tieid előtt is.
AUFIDIUS Most csak oly
Eszköz segítne ezen, mely a célunk
Sántítaná meg. Sokkal gőgösebb
Irántam is, mint képzeltem, mikor
Először megöleltem őt. De ebben
Nem változik, és el kell néznem azt,
Min nem javíthatunk.
HADNAGY Bárcsak (miattad
Mondom) ne osztoznál vele a rangban;
Vagy magad vinnéd véghez ezt a dolgot,
Vagy hagynád rá egészen.
AUFIDIUS Jól értelek; mikor majd számadásra
Kerül a sor, fogalma sincsen arról,
Mit olvasok fejére. Úgy tűnik,
Úgy véli ő is, s a köznapi szem
Úgy látja, hogy mindent rendjén csinál,
S a volszk államnak jól sáfárkodik,
Sárkányként küzd, s mihelyt kardját kirántja,
Már végez is – de nem tette meg azt,
Ami nyakát szegi, vagy az enyémet
Hozza veszélybe, ha leszámolunk.
HADNAGY Uram, hiszed, hogy Rómát beveszi?
AUFIDIUS Ostrom nélkül meghódol neki minden;
Övé Rómának minden nemese,
Szenátorok és patriciusok;
A tribunok nem katonák, s a nép
Úgy siet visszahívni, mint előbb
Száműzni. Az Rómának ő, ami
Halnak a kócsag, mely kifogja, mert
Magasabbrendű. Azelőtt nemes
Szolgájuk volt; dehát fejébe szállt
A dicsőség; gőg teszi ezt, amely
Múló szerencséjében megkisérti
A boldogot vagy téves megitélés
Hogy rosszul élt a lehetőségekkel,
Melyeken úr volt; vagy természete,
Mely nem engedi másnak lenni, párnát
Fogni sisak helyett, s olyan szigorral
Kormányozza a békét, mintha csak
Háború volna; már egyikkel is
(S mindegyik megvan benne, bárha nem
Egészében) félelmes lehetett,
Gyűlölték és száműzték; hogyha van
Érdeme, azt szertelenségbe fojtja.
Erényeinket a kor magyarázza,
S az önmagában duzzadó erő
Biztosabb sírt nem lelhet, mint a szószék,
Hol tetteit dicsőitik.
Szög szöget üt ki, tűz tüzet lohaszt,
Jog jogot öl, erő erőt fogyaszt.
Caius, ha Rómán most erőt veszel,
Koldus vagy; holnap már enyém leszel.
Mindketten el
ÖTÖDIK FELVONÁS
1. SZÍN
Róma. Köztér
Jön Menenius, Cominius, Sicinius, Brutus és mások
MENENIUS Nem, nem megyek: halljátok, hogy’ fogadta
Régi vezérét, aki oly nagyon
Szerette. Engem apjának hivott;
No és? Ti, akik száműztétek őt,
Irgalmáért most térden kússzatok
Sátra előtt; nem, ha Cominiustól
Elfordult, én csak itthon maradok.
COMINIUS Ismerni sem akart.
MENENIUS Halljátok ezt?
COMINIUS Egyszer mégis nevemen szólitott;
Felhoztam ismeretségünk, s a vért,
Mit közösen ontottunk. Coriolanus
Még nem is válaszolt, elutasított
Minden nevet: ő senki, címe sincs,
Nevet majd Róma lángjain kovácsol
Magának.
MENENIUS Jó dolgot műveltetek!
Két tribun azért vesződött, hogy olcsó
Legyen a szén Rómában; nagyszerű!
COMINIUS Emlékeztettem, mily szép megbocsátni,
Mikor nem is remélik. Azt felelte,
Meddő kérés az államtól ez ahhoz,
Akit megbüntetett.
MENENIUS Helyes; mi mást
Mondhatna?
COMINIUS Próbáltam barátait
Idézni figyelmébe; válasza:
Nem szedheti ki őket egy rakás
Büdös, dohos pelyvából; nagy bolondság
Egy-két magért fel nem égetni és
Tovább szagolni még.
MENENIUS Egy-két magért?
Én vagyok egyik; anyja, felesége,
Fia s e tisztes társak a magok,
Ti meg a dohos pelyva, bűzötök
A holdig ér: égünk miattatok.
SICINIUS Nyughass, kérlek; ha ily sosem tapasztalt
Szükségben nem segítsz, ne vesd szemünkre
Bajunkat legalább. De hogyha te
Hazád ügyvédje lennél, fürge nyelved
Egy sebten gyűjtött hadnál többet érne
Honfitársunknál.
MENENIUS Nem, én nem megyek.
SICINIUS Kérlek, menj el hozzá.
MENENIUS És mit tehetnék?
BRUTUS Tégy próbát, szereteted mire képes
Rómáért Marciusnál.
MENENIUS És ha ő
Engem is elküld, mint Cominiust,
És meg sem hallgat: akkor több legyen
Egy barátjával, kit bánatba döntött
Gorombasága?
SICINIUS Jó szándékodat
Megköszöni majd Róma, aszerint,
Ahogy iparkodtál.
MENENIUS Jó vállalom;
Meghallgat tán. De elcsüggeszt, hogy ajkát
Harapta, s hümmögött Cominiusnak.
Rosszkor toppant be hozzá: nem ebédelt;
Üres erekkel vérünk is hideg,
Utáljuk még a reggelt, semmi kedvünk
Adni és megbocsátni, de ha vérünk
Csatornáit jó borral, ételekkel
Töltöttük meg, hajlékonyabb a lelkünk,
Mint papos böjtben; kilesem tehát,
S ha kérésemhez jóllakott eléggé,
Akkor telepszem rá.
BRUTUS Te jól tudod, mely út vezet szivéhez,
Nem tévedhetsz el.
MENENIUS Megkísérelem,
Lesz ami lesz. Majd értesítelek
Az eredményről. El
COMINIUS Nem hallgatja meg.
SICINIUS Nem?
COMINIUS Aranyban ül, rőt szemmel, mintha Rómát
Égetné már; sérelme börtönőre
Irgalmának. Letérdeltem; csak annyit
Mondott halkan: „Kelj föl”, s szótlan kezével
Elküldött, így; írást küldött utánam,
Hogy mit fog tenni; mert hogy mit nem, abban
Eskü köti meg feltételeit;
Nincs más remény,
Csak nemes anyja, s hitvese, akik
Kegyelmet szándékoznak kérni tőle
Hazájának, úgy hallom. El tehát:
Kérleljük őket, hogy siessenek.
Mind el.
2. SZÍN
A volszk tábor előretolt állása Róma előtt. Helyükön az őrök
Menenius jön hozzájuk
ELSŐ ŐR Állj! Honnan jössz?
MÁSODIK ŐR Állj, vissza innen!
MENENIUS Strázsáltok, jó; de megengedjetek:
Az állam küldött ide, hogy beszéljek
Coriolanusszal.
ELSŐ ŐR Honnan?
MENENIUS Hát Rómából.
ELSŐ ŐR Nem mehetsz át, térj vissz, mert vezérünk
Hallani sem akar róluk.
MÁSODIK ŐR Előbb látod Rómádat égni, mint
Vele szólhatnál.
MENENIUS Jó barátaim,
Ha hallottátok Rómáról beszélni,
S barátokról, holt biztos, megütötte
Fületek a nevem: Menenius.
ELSŐ ŐR Lehet; de vissza: nincs oly ereje
Névnek, hogy itt átmenj.
MENENIUS Mondom: vezéred
Szeret, én voltam hőstetteinek
Könyve, páratlan hírét énbelőlem
Olvasták mások, tán el is tulozva,
Mert barátaimat (s első közöttük)
Annyi nagysággal díszitem, amennyit
Az igazság még elbír, néha, mint
Sík talajon a golyó, meg is ugrom,
S dicséretére szinte a hazugság
Pecsétje kerül. Épp ezért, barátom,
Eressz utamra.
ELSŐ ŐR Hát, uram, ha annyi hazugságot hordtál is össze az ő javára, ahány szót fecséreltél a magadéra, itt ugyan át nem mégy, de nem ám, még ha olyan szép dolog volna is hazudni, mint tisztán élni. Így hát eredj vissza.
MENENIUS Kérlek, barátom, jusson eszedbe, hogy Meneniusnak hívnak, és mindig buzgó párthíve voltam a vezérednek.
MÁSODIK ŐR No, ha te a hazugja voltál (amint magad mondod), én meg olyan ember vagyok, aki igazat beszél az ő szolgálatában, és kimondom, hogy itt nem mehetsz át. Így hát eredj vissza.
MENENIUS Ebédelt-e már, meg tudnád mondani? Mert nem szeretnék beszélni vele ebéd utánig.
ELSŐ ŐR Római vagy te?
MENENIUS Az vagyok, ami a vezéred.
ELSŐ ŐR Akkor gyűlölnöd kellene Rómát, amint ő is gyűlöli. Miután kilöktétek a kapun a védelmezőjét, és a megvadult népbutaság az ellenségnek adta pajzsotokat, azt hiszitek, hogy vénasszonyok óbégatásával, a lányaitok szűzi kacsójával, vagy egy magadfajta rozzant salabakter totyakos ügyködésével elháríthatjátok a bosszúját? Azt képzelitek, hogy azt a tüzet, amelyben Róma hamarosan elég, egy ilyen gyatra lehelet elfújhatja? Nem, csalódtok; így hát menj vissza Rómába, és készüljetek a kivégzésetekre, mert halálra vagytok ítélve, a vezérünk megesküdött, hogy nincs számotokra haladék és kegyelem.
MENENIUS Fickó, ha kapitányod tudná, hogy itt vagyok, tisztelettel bánna velem.
MÁSODIK ŐR Eredj már, a kapitány nem ismer téged.
MENENIUS A vezért értem.
ELSŐ ŐR A vezér fütyül rád. Vissza, mondom, különben kieresztem fél pint véredet... vissza... ez a legtöbb, amit elérhetsz... vissza.
MENENIUS Ej, te legény, te legény...
Jön Coriolanus és Aufidius
CORIOLANUS Mi a baj?
MENENIUS No, te fickó, idesüss: most megtudod, milyen becsülésben állok; meglátod, hogy holmi strázsajankó nem zárhat el az én Coriolanus fiamtól; abból, ahogy fogad engem, megsejtheted, milyen közel állsz a fellógatáshoz, vagy valamilyen látványosan és gyötrelmesen kegyetlenebb halálhoz; idenézz most, és ájulj el attól, ami rád vár. – A dicsőséges istenek ülésezzenek szünet nélkül jólétedért, és ne szeressenek kevésbé, mint vén Menenius apád. Ó, fiam, fiam! Tüzet gyújtasz te számunkra; lásd, itt a víz, amely eloltja. Nehezen bírtak rá, hogy eljöjjek hozzád; de mert biztosra vették, hogy rajtam kívül senki nem hathat rád, kifújtak a kapun sóhajaikkal; könyörgök, kegyelmezz meg Rómának és esedező honfitársaidnak. A jó istenek csillapítsák haragodat, és öntsék seprőjét erre a semmirekellőre, erre itt, aki, mint valami kőtuskó, elzárta előttem a hozzád vezető utat.
CORIOLANUS Félre innen!
MENENIUS Micsoda? Félre?
CORIOLANUS Nincs hitvesem, anyám, se gyermekem.
Ügyem másokat szolgál; bár a bosszú
Enyém, elengedése volszk szivektől
Függ mégis. Egykori barátságunkat
Inkább mérgezze hálátlan felejtés,
Mint szánalom idézze föl hevét.
Eredj. Erősebb kérésetek ellen
Fülem, mint hadam ellen kaputok.
De mert szerettelek, ezt neked írtam;
Levelet ad át
Elküldtem volna. Csitt, Menenius,
Egy szót se. Rómában ő volt barátom,
Aufidius, s most láthatod...
AUFIDIUS Hajthatatlan vagy.
Coriolanus és Aufidius el
ELSŐ ŐR Szóval, uram, Meneniusnak hívnak?
MÁSODIK ŐR Lám, nagy erejű varázsige ez. Tudod az utat hazafelé.
ELSŐ ŐR Hallottad, hogy leszídtak minket, amiért feltartottuk nagyságodat?
MÁSODIK ŐR Mért is kell nekem elájulni szerinted?
MENENIUS Nem törődöm a világgal, sem a vezéretekkel; ami pedig benneteket illet, mintha nem is léteznétek, olyan semmik vagytok. Aki kész önkezétől meghalni, nem fél a másétól. A vezéretek tegyen annyi rosszat, amennyi telik tőle. Ti csak legyetek, amik vagytok, s nyomorúságotok szaporodjék éveitekkel. Azt mondom nektek, amit nekem mondtak: félre innen! El
ELSŐ ŐR Derék ember, annyi szent.
MÁSODIK ŐR A vezér a nagyszerű ember: ő az a szikla, az a tölgy, amelyet nem ráz meg semmi szél.
Mindketten el
3. SZÍN
Coriolanus sátra
Jön Coriolanus, Aufidius és mások
CORIOLANUS Róma előtt leszünk holnap hadunkkal.
Jó társam e hadjáratban, beszéld el
A volszk uraknak, mily egyenesen
Végeztem dolgom.
AUFIDIUS Érdekükre néztél
Csupán. Füled minden kérés előtt
Bezártad, semmi titkos suttogást
Nem hallgattál meg, oly barát szavát sem,
Ki biztos volt benned.
CORIOLANUS Az öregember,
Kit tört szívvel küldtem Rómába vissza,
Jobban szeretett, mint apa szerethet:
Istenített. Végső próbálkozásuk,
Hogy őt küldték, s érette (bár mogorva
Voltam hozzá) még egyszer felkínáltam
A feltételt, mit elutasitottak,
S nem fogadhatnak el; érette csak,
Ki többet várt magától, valamicskét
Engedtem; új követség és esengés
Számára, legyen állam vagy barát,
Nincsen fülem. (Kint hangzavar) Ha! Milyen lárma ez?
Kísértés, hogy amit épp most fogadtam,
Máris megszegjem? Nem teszem.
Jön gyászruhában Virgilia, Volumnia az ifjú Marciust vezetve, Valeria és kíséret
Ím hitvesem aztán a tisztes üst,
Melyben testem formát kapott; kezén
Kisunokája. Félre, érzelem!
Eltépem a természet kötelékét
S jogát! Erényem legyen a makacsság.
Mit jelentsen e bók? Ez a galambszem,
Mely isteneket hitszegésre bírna?
Olvadok, nem vagyok kőből. Anyám
Hajol: mintha vakondtúrás előtt
Az Olympus esengne, s kisfiam
Arcáról a nagy természet kiáltja:
„Meg ne tagadd!” – Szántsák és boronálják
Fel a volszkok Rómát s Itáliát:
Nem hallgatok bambán ösztönre, mint
Aki maga alkotta önmagát,
És nem ismert rokont.
VIRGILIA Férjem s uram!
CORIOLANUS E szem nem az már, mint Rómában egykor.
VIRGILIA Így megváltoztatott minket a bánat,
Azért hiszed.
CORIOLANUS Mint lomha agyu színész,
Szerepemet feledtem, belesültem
Nagy szégyenemre. Lényem jobb fele,
Bocsásd meg zsarnokságom, ám ne mondd:
„Bocsáss meg Rómának”. Egy csók, oly hosszu, mint
Száműzetésem, s édes, mint a bosszú!
Az ég féltékeny úrnőjére, tőled
Hoztam e csókot, s ajkam szűzi tisztán
Őrzi azóta. Ó, de fecsegek,
S a legnemesebb anyát a világon
Nem üdvözöltem; térdem, hullj a földre,
Letérdel
Kötelességedet mutasd ki jobban,
Mint fiak szokták.
VOLUMNIA Áldásommal állj fel.
E kőpárnára magam térdelek
Eléd, a szerencsétlen kötelesség
Jegyében, mely megtévedt mostanában
A gyermek és szülő között.
CORIOLANUS Mi ez?
Te térdelsz? Megdorgált fiad előtt?
Akkor fricskázza holt parton kavics
A csillagokat; akkor lázadó szél
Vesse a büszke cédrust nap tüzébe;
A képtelent megölve, lehetetlent
Művelni: semmi.
VOLUMNIA Én neveltelek
A katonámmá. Ismered e hölgyet?
CORIOLANUS Publicola nemes nővére, Róma
Holdfénye, makulátlan, mint a jégcsap,
Mit tiszta hóból alvasztott a fagy
Diana templomára. Jó Valéria.
VOLUMNIA Lényednek egy kis kivonata ez,
Ha az idő kiteljesíti, éppen
Olyan lesz, mint te.
CORIOLANUS A nagy Juppiter
S a harc istene töltse meg a lelked
Nemes eszmékkel, szégyen ne sebezzen
Soha, csatában nagy tengeri jel légy,
Mely minden szélvihart kiáll, s megóvja
A benne bízót.
VOLUMNIA Térdre, kislegény.
CORIOLANUS Az én derék fiam.
VOLUMNIA Ő, nőd, e hölgy és én kérelmezőkként
Jöttünk hozzád.
CORIOLANUS Könyörgök, hagyjatok,
Vagy mielőtt kérsz, gondolj arra, hogy ha
Esküm szerint nem adhatom meg, az nem
Elutasítás. Ne kérd, hogy hadam
Feloszlassam, sem hogy a római
Kézművesekkel tárgyaljak; ne mondd,
Hogy természet ellen való, ne kívánd
Dühöm és bosszúm hideg észokokkal
Fékezni.
VOLUMNIA Ó, ne többet, ó, ne többet!
Azt mondtad, semmit meg nem adsz nekünk,
Mert nincs is más kérésünk, mint amit
Már megtagadtál; és mégis könyörgünk:
Ha elveted, szívtelenségedet
Érje minden gáncs; hallgass meg tehát.
CORIOLANUS Aufidius, volszkok, figyeljetek:
Nem kell külön hír Rómáról. – A kérés?
VOLUMNIA Egy szót se szóljunk bár, ruhánk s leromlott
Testünk elárulná úgyis, hogy’ éltünk
Száműzetésedtől. Gondolhatod,
Minden más nőnél boldogtalanabbul
Jöttünk: szemünkből nem öröm patakzik,
Nem viháncol a szívünk, látva téged:
Sír, félelemtől s bánattól remeg;
Azt látja anya, feleség, gyerek,
Hogy a fiú, férj és apa hazája
Beleit tépi. És dühöd leginkább
Minket nyomaszt: elzárja az egektől
Imánkat, melyben mindenki vigaszt lel,
Csupán mi nem: hogy’ imádkozhatunk,
Ó, jaj, hogy’ imádkozhatunk hazánkért,
Melyhez szívünk köt – és győzelmedért is,
Melyhez szívünk köt? Vagy hazát veszítünk,
A drága dajkát, vagy téged, ki benne
Egyetlen vigaszunk vagy. Balszerencsét
Jelent számunkra, győzzön bármelyik fél,
Kívánságunk szerint: mert vagy bilincsben
Hurcolnak végig utcáink során
Mint idegenné lett honárulót,
Vagy romokban gázolsz győzelmesen,
S pálmát kapsz, mert vitézül gyermeked
S nőd vérét ontottad. Én már, fiam,
Nem várok jobb szerencsét és a harc
Végét: ha meg nem győzhetlek, hogy inkább
Légy mind a két félhez jószívü, mintsem
Egynek vesztét akard, nem fogsz hazádnak
Rontani (hidd el, nem fogsz), míg előbb
Szülőanyád ölét meg nem tapostad,
Melyből világra jöttél.
VIRGILIA S az enyémet,
Mely fiút szült neked, hogy fennmaradjon
Neved.
FIÚ Énrajtam ugyan nem tapos:
Elfutok, s ha megnőttem, megvivok.
CORIOLANUS Hogy asszonymódra gyöngék ne legyünk,
Gyermekre, nőre ne vessük szemünk.
Túl sokat ültem. Feláll
VOLUMNIA Nem, ne menj el így.
Ha azt kérnénk, mentsd meg Rómát azáltal,
Hogy a volszkot, kit szolgálsz, elveszíted,
Megróhatnál, hogy becsületedet
Megmérgezzük. De kérésünk csak annyi:
Békítsd ki őket; mondhassák a volszkok:
„Kegyelmet adtunk”, s a rómaiak:
„Kegyelmet kaptunk”, és téged dicsérjen
Mindkét fél, és fennen kiáltsa: „Áldás
Rád, mert békét szereztél.” Nagy fiam,
A harc vége bizonytalan; de biztos:
Ha meghódítanád Rómát, a díj,
Amit arathatsz, oly név, melyet átkok
Kísérnek majd, és így szól krónikája:
„Nemes férfiú volt, de legutolsó
Vállalkozása mindent eltörölt:
Hazáját tönkretette, az utókor
Borzadva említi.” Magadra vetted
A becsület legszebb vonásait,
Hogy versenyezz a fényes istenekkel,
Mennydörgéssel tépdesd a tág leget,
De kénköved olyan villámba rejtsd,
Mely csak tölgyet hasít. Mért nem beszélsz?
Azt hiszed, nemes férfihoz az illő,
Hogy ne feledjen sértést? Szólj te, lányom:
Nem indítja meg könnyed. Szólj te, gyermek
Zsenge korod tán jobban hat reá,
Mint érveink. Nincs ember, aki így
Kötődne anyjához, de hagyja, járjon
A szám, mint kalodában. Sose voltál
Kedves te jó anyádhoz, s ő (szegény tyúk)
Új költésről lemondva kotkodácsolt
Harcokba téged, s dicsőségesen
Haza megint. Mondd, nem jogos a kérés,
S rúgj el; de hogyha nem igaz, te nem vagy
Becsületes, és megver majd az ég,
Mert megtagadtad azt, mit köteles vagy
Az anyának megadni. – Félrefordul;
De, asszonyok: pirítson rá a térdünk.
Coriolanushoz illőbb a kevélység,
Mint hogy ránk hajtson. Térdre; s vége ezzel,
Elég... Indulhatunk Rómába vissza,
Hogy meghaljunk a többivel. – Tekints ránk:
E gyermek nem mondhatja, mit kiván,
Csak térdel és kezet emeli ő is,
De több erő van ebben, mint a te
Tagadásodban. Gyertek, mehetünk
Ennek az anyja volszk nő, felesége
Corioliban, fia véletlenül
Hasonlít hozzá. – Küldj hát minket el;
Én hallgatok, ha majd a város ég,
Lesz pár szavam még.
CORIOLANUS (csöndben fogja Volumnia kezét)
Ó, anyám, anyám!
Mit tettél? Nézd, menyílt az ég, lenéznek
Az istenek, s kacagják ezt a torz
Jelenetet. Anyám, anyám! Te boldog
Győzelmet nyertél Rómának; de hidd el,
Hidd el, fiadra nagy veszélyt hoz ez,
Talán halált. De mindegy, hadd legyen.
Aufidius, ha nem harcolhatok,
Illő békét kötök. Áufidius, mondd,
Helyemben nem hallgatsz-e az anyára?
Vagy kevesebbet adsz, Aufidius?
AUFIDIUS Megrendített.
CORIOLANUS Meg, esküszöm reá;
S nem semmiség, hogy szánalom csurog
Szememből. Ámde, jó uram, milyen
Békét akarsz, csak mondd; én nem megyek
Rómába, veled maradok; ez ügyben,
Kérlek, segíts. – Ó, anyám, hitvesem!
AUFIDIUS (félre) Jó, hogy a szánalom s a becsület
Megoszlott benned: ez majd visszajuttat
Előbbi szerencsémbe.
A nők integetnek Coriolanusnak
CORIOLANUS (Volumniához, Virgiliához stb.)
Várjatok még,
Igyunk egyet, aztán üres szavaknál
Jobb bizonyságot visztek majd haza,
Pecsétünkkel, s illő feltételekkel.
Gyertek most. Asszonyok, ti templomot
Érdemelnétek, mert Itáliának
S szövetségének valamennyi kardja
E békét nem vívhatta volna ki.
Mind el
4. SZÍN
Róma. Köztér
Jön Menenius és Sicinius
MENENIUS Látod azt a szögletet a Capitoliumon, azt a sarokkövet ott?
SICINIUS Miért, mi van vele?
MENENIUS Ha képes vagy a kisujjaddal megmoccantani, némi remény van arra, hogy a római nők, különösen az anyja, hatnak rá. De én azt mondom, nincs remény: a torkunk el van ítélve, és csak a kivégzésre vár.
SICINIUS Lehetséges, hogy ilyen rövid idő alatt megváltozzék az ember természete?
MENENIUS Különbség van a hernyó és a pillangó között, s mégis hernyóból lett a pillangó. Ez a Marcius is emberből sárkánnyá lett: szárnya van, több holmi csúszómászónál.
SICINIUS Nagyon szerette az anyját.
MENENIUS Engem is; és most csak annyira emlékszik az anyjára, mint egy nyolcéves ló. Olyan fanyar a képe, hogy az érett szőlő megsavanyodik tőle. Úgy jár-kel, mint egy ostromtorony, s a föld hátrahőköl a lépte előtt. A szemével át tudja szúrni a páncélt, a szava lélekharang, és ha dúdol, az is ágyúdörej. Úgy ül a helyén, mintha Sándor szobra volna. Amit parancsol, meg is van, mire kimondja. Csak az örökélet hiányzik ahhoz, hogy isten legyen, meg egy égi trón.
SICINIUS Igen, és a kegyelem, ha jól jellemezted őt.
MENENIUS Olyannak festettem le, amilyen. Meglátod, milyen kegyelmet hoz tőle az anyja: nincs benne több kegyelem, mint amennyi tej van egy hím tigrisben; megtudja ezt szegény városunk is, és ez mind tőletek származik.
SICINIUS Legyenek irgalmasok hozzánk az istenek!
MENENIUS Nem, az istenek ezúttal nem lesznek irgalmasok. Mikor száműztük, nem gondoltunk velük, és most, mikor visszatér, hogy kitörje a nyakunkat, ők nem gondolnak velünk.
Jön egy hírnök
HÍRNÖK Uram, fuss haza, mentsd az életed:
A plebs elfogta tribuntársadat,
És fel-alá hurcolja, esküdözve,
Ha nem hoznak az asszonyok vigaszt,
Ízenként hal meg.
Újabb hírnök jön
SICINIUS Milyen hírt hozol?
HÍRNÖK Jó hírt, jó hírt: a nők mindent elértek:
Elvonultak a volszkok Marciusszal;
Nem látott Róma szebb napot, mióta
Tarquiniust elkergették.
SICINIUS Barátom,
Biztos, hogy ez való? Biztos egészen?
HÍRNÖK Oly biztos, mint hogy csupa tűz a nap
Hol lapultál meg, hogy kételkedel?
Nem rohan úgy a híd alatt a vízár,
Mint az a sok örvendező. Figyeld csak!
Trombiták és oboák szólnak, dobok döngenek, mind egyszerre
Kintről ujjongás
Harsona, síp, trombita, cimbalom,
Dob, cintányér s a nép rikoltozása
láncra perdíti a napot.
Ismét ujjongás
MENENIUS Be jó hír;
A nők elé megyek. Volumnia
Egy városnyi konzulnál, szenátornál
S patríciusnál több; ilyen tribunnál,
Tengernyinél. Jól imádkoztatok ma;
Reggel nem adtam volna egy fityinget
Tízezer torokért. Ha, hogy’ örülnek!
Ujjongás és zene
SICINIUS Az ég áldjon meg híredért, s fogadd
Köszönetem.
HÍRNÖK Uram, mindannyiunknak
Jó okunk van köszönni.
SICINIUS Közelednek?
HÍRNÖK Mindjért itt vannak.
SICINIUS Siessünk eléjük,
S osztozzunk az örömben. Indul
Jönnek a nők, szenátorok, patríciusok és nép kíséretében. Átvonulnak a színen
ELSŐ SZENÁTOR A védnökünk ő, Róma élete!
Gyűljenek mind a tribusok imára,
Égjen örömtűz, szórjatok virágot,
S ha Marciust száműzte a zsivaj,
Hívjátok vissza anyja szép szavával;
Kiáltsátok: Az ég hozott!
MIND Az ég
Hozott, az ég hozott!
Harsonázás dobokkal és trombitákkal
Mind el
5. SZÍN
Antium. Köztér
Jön Tullus Aufidius kísérettel
AUFIDIUS Mondjátok urainknak, itt vagyok;
Adjátok át ezt: olvassák el és
Jöjjenek ki a térre, ahol én
Bebizonyítom mindenki előtt,
Hogy minden így igaz. Vádolom őt, hogy
Ezzel jött városunkba, s most reméli,
Hogy kiállva a nép elé, szavakkal
Tisztára mossa majd magát. Siess.
Kísérők el
Jön három-négy Aufidius párti összeesküvő
Hozott az ég!
ELSŐ ÖSSZEESKÜVŐ Hogy vagy, vezér?
AUFIDIUS Csak úgy,
Mint kit megmérgeznek jótettei,
S megöl jószívűsége.
MÁSODIK ÖSSZEESKÜVŐ Nagyuram,
Ha kitartasz szándékodban, amelyben
Nekünk is részt szántál, megszabadítunk
Nagy veszélyedtől.
AUFIDIUS Még nem tudhatom:
Ki kell tapasztalnunk előbb a népet.
HARMADIK ÖSSZEESKÜVŐ A nép még tétova, míg köztetek
Ellentét van; hulljon el egy: az élő
Örökül kapja mindenét.
AUFIDIUS Tudom;
Ürügyem, mellyel rásújtok, szilárd.
Én emeltem föl, becsületemet
Adtam zálogba; ő hízelkedéssel
Öntözte fentről új növényeit,
Barátaim elcsalta, és evégből
Meghajlította még természetét is,
Mely hajthatatlan, durva s féktelen volt.
HARMADIK ÖSSZEESKÜVŐ Uram, pökhendisége,
Mikor a konzulságból kiesett,
Mert nem hajolt meg...
AUFIDIUS Épp erről beszélek:
Ezért száműzték, s ő házamba jött,
Torkát késemnek nyújtva; befogadtam,
Társammá tettem, és utat nyitottam
Minden vágyának, hagytam, válogassa
Legügyesebb legényeimet össze,
Hogy terveit véghezvigye, még én is
Segítettem, a hírt együtt arattuk,
Mit magának hordott be, s szinte büszkén
Viseltem károm; már csatlósa voltam,
Nem vezértársa, s vállveregető
Jóindulattal fizetett ki, mintha
Zsoldosa volnék.
ELSŐ ÖSSZEESKÜVŐ Így van ez, uram;
Csodálta is a had. S Rómához érve,
Hol nem kevesebb zsákmányt is reméltünk,
Mint dicsőséget...
AUFIDIUS Lásd, ez az oka,
Hogy ellene fordítom most erőmet.
Pár női könnycseppért, mely éppoly olcsó,
Mint a hazugság, ő eladta munkánk
Vérét és kínját: meg kell halnia,
S bukásával feltámadok. De: ha!
Dobok és trombiták hangja, a nép nagy ujjongása hallatszik
ELSŐ ÖSSZEESKÜVŐ Te strázsaként jöttél be városodba,
Köszöntés nélkül; ő a levegőt
Hasogató lármával.
MÁSODIK ÖSSZEESKÜVŐ Jó bolondok,
Kiknek fiait megölte, ma torkuk
Repesztve éljenzik.
HARMADIK ÖSSZEESKÜVŐ Úgy volna jó,
Hogy mielőtt beszélne és a népet
Megindítná, érezze kardodat;
Mi is segítünk. Ha már ott hever.
Újrameséljük dolgát, s eltemetjük
Érveit is testével.
AUFIDIUS Szót se: jönnek
A városi urak.
Jönnek a város urai
URAK Szívből köszöntünk.
AUFIDIUS Több ez, mint érdemem.
De, tisztelt urak, olvastátok-e
Írásomat?
URAK Igen.
ELSŐ ÚR S fájt hallanunk.
Korábbi vétkeit megúszta volna
Könnyen; de hogy azzal végezze be,
Amivel kezdhetné, s hadjáratunk
Hasznát kidobja, a nyakunkba varrva
Költségeinket, megszállás helyett
Szerződést kössön: ezt nem menti semmi.
AUFIDIUS Közeledik; majd meghalljátok őt.
Jön Coriolanus dobokkal és zászlókkal; egy csapat polgár követi
CORIOLANUS Üdv, urak! Ím, megtértem, katonátok,
És nincs bennem több hazaszeretet,
Mint indulás előtt; parancsotokra
Szolgálok ezután is. Jó sikerrel
Küzdöttem, és a hadat elvezettem
Véres ösvényen Róma kapujáig.
A zsákmány, amit hoztunk, nem csupán
Fedi: felül is múlja harmadával
A had költségeit. Békét kötöttünk,
Éppúgy dicsőségére Antiumnak,
Mint szégyenére Rómának; ím, itt van,
A konzulok és patríciusok
Aláírása, szenátus pecsétje
Van rajta.
AUFIDIUS Ne olvassátok, urak;
De mondjátok az áruló szemébe,
Hogy rútul visszaélt hatalmatokkal.
CORIOLANUS Mit? Áruló?
AUFIDIUS Az, Marcius.
CORIOLANUS Marcius!
AUFIDIUS Az, Caius Marcius; azt képzeled,
Orvul szerzett Coriolanus neveddel
Tisztellek majd meg épp Corioliban?
Urak, országnagyok, ügyeteket
Galádul elárulta, odaadta
Rómátokat (igen, Rómátokat)
Pár sós cseppért anyjának és nejének;
Szándékát, esküjét úgy tépte szét, mint
Málló selyemszálat, haditanácsot
Sohasem tartott, s győzelmeteket
Dajka-könnyekkel sírta, bőgte el;
Pirultak érte apródok, s vitézek
Csak álmélkodtak.
CORIOLANUS Mars, te hallod ezt?
AUFIDIUS Ne hívd, síró kölyök!
CORIOLANUS Hah!
AUFIDIUS Több se vagy.
CORIOLANUS Zabolátlan hazug, túl nagy a szívem
Ahhoz, mi benne van. Kölyök! Te hitvány!
Urak, bocsánat, így sohase kellett
Pörölnöm. Átláthattok, jó urak,
E korcs hazugságán; saját esze
(Hisz’ csapásaim nyomát hordja, sírba
Is ezekkel megy majd) képébe vágja,
Hogy hazudik.
ELSŐ ÚR Békén hallgassatok meg.
CORIOLANUS Szabdaljatok, volszkok, hadd fesse vérem
Pengéteket! Kölyök! Hamis kutya!
Ha van őszinte krónikátok, írja,
Hogy mint a sas a galambdúcra, úgy
Csaptam le a volszkokra Corioliban,
Én egymagam. Kölyök!
AUFIDIUS Nemes urak,
Vak szerencséjét emlegetheti
Szégyenetekre, itt, előttetek,
E pimasz hencegő?
ÖSSZEESKÜVŐK (többen egyszerre) Haljon meg érte.
POLGÁROK (összevissza) Tépjétek darabokra íziben! Megölte a fiamat... a lányomat... megölte Marcus öcsémet... megölte apámat...
MÁSODIK ÚR Nyugalom, hé! Ne heveskedjetek!
Nagy férfiú ez, körülfogja híre
A földgolyót. Bíró ítélje el
Azért, mit vétett. Állj, Aufidius,
Ne légy rendbontó.
CORIOLANUS Volna csak kezemben,
S még hat ilyen, minden iafia,
Hogy kardom odavágjon!
AUFIDIUS Gaz ripők!
ÖSSZEESKÜVŐK Öld meg, öld meg, öld meg!
Aufidius és az összeesküvők kardot rántanak és megölik Coriolanust, aki elesik;
Aufidius rálép
URAK Állj, állj, állj, állj!
AUFIDIUS Nemes urak, szólnék egy szót.
ELSŐ ÚR Ó, Tullus!
MÁSODIK ÚR Amit tettél, sír azon a vitézség.
HARMADIK ÚR Ne lépj reá. Legyen már nyugalom.
El a kardokkal.
AUFIDIUS Urak, ha átlátjátok (e zavarban,
Mit okozott, most nem lehet) a nagy
Veszélyt, amelyet élete jelentett,
Örültök, hogy leszúrtuk. Ha szenátus
Elé idéztek, ott bebizonyítom,
Hogy híven szolgállak; büntessetek
Különben bármivel.
ELSŐ ÚR Vigyétek el,
És gyászoljuk meg: a legnemesebb
Holt ő, akit valaha is herold
Kísért az urnához.
MÁSODIK ÚR Izgágasága
Aufidiust kimenti némiképpen.
Fordítsunk mindet jóra.
AUFIDIUS Dühöm elmúlt,
S eltölt a bánat. Emeljük fel őt:
Segítsen három rangos katonám.
Verd a dobot, hogy gyász szóljon belőle;
Hajoljanak a lándzsák. Bár sok özvegy
S gyermektelen szülő van itt miatta,
Kik most is veszteségüket siratják,
Emlékét őrizzük meg tisztelettel.
Segítsetek.
Elviszik Coriolanus holttestét. Gyászinduló