Nagy Gáspár
Nagy Gáspár
Három szívütem
Horváth Elemérnek ajánlom
•
a szóközökben mintha vonatok gázolnának
át a kisalföldi rozstáblákon
– akár a menetrendszerűen levert forradalom –
s fényében feszeng
ez az apróra váltott (sorstalanított)
magyar történelem
emlékére ott a trópusokon egy titkos
vércsoportú rózsa
senki de senki nem tehet róla
hogy a valahányadik utca sarkán
volt egy könyvesbolt
s fölötte – a lépcsőfordulóban
ütköztünk össze
lett / lebegett egy délután
’88 októberében
már gondoltam fél lábbal otthon vagyok
– a kézfogáskor és a szóközökben –
szemközt ragyogtak a New York-i egyenablakok
•
a férfi fekete
a vers meg izzó fehér
mert a versben millió wattos gyertya ég
szabálytalan szabadság álruhája
felölti s belül viseli a fényt
•
egyszer majd egy habókos ítész
azt is leméri – és mindenki tudni fogjál –
hány centi is az út Bősárkány és Mahopac között
és ennek a látszólag jelentéktelen ténynek
jelentősége lesz mint annak is
hány korty sós víz a kisebbik óceánum
szabadságfaktorokkal szorozva
mikor fölé fekete szivárvány feszül
és persze már ő sem tehet róla
ha ez lesz doktori disszertációja