Kovács András Ferenc
Kovács András Ferenc
Sonatina. Senza misura
In memoriam W. A. Mozart
De mint öreg szökőkutak
fölött az ifjú pára:
úgy éltünk mi itt,
már-már örökkön,
hullva, szétlebegve,
meg-megremegve boldogan,
akárha csókban ajkak
szeglete – dalban, beszédben
éled úgy a nyelv:
a szó, ha szinte
önmagára ébred –
úgy éltünk itt,
csak összerezzenőn,
ha szél érintett,
nyár cirógatott,
vagy kisgyerek
fénynél fürgébb kacsója
túrt gyérülő hajunkba
rejtezőn, mert bújócskázni
vágyott, vándorolt,
mint őszülő erdőbe
tévedő: játékosan,
még öntudatlanul –
úgy éltünk, úgy,
mikéntha légi pára
lennénk, átlátszók,
mint a könnyű semmi,
melyen minden lót
nyílként átsüvíthet – rajtunk
keresztül bármi nő, röpül,
tör: mi volnánk mind – emígy
telít az űr, így leng
a tér, s a csend is így suhog:
lassan kibontja súlyos szárnyalt.