Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1992. január, III. évfolyam, 1. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Darvasi László

Darvasi László
KÉT ÖRDÖGI TÖRTÉNET
A nagy átverés
Volt ám meglepetés, amikor az ördög bejelentette, néhány napra elutazik, mert máshol akadt sürgős és halaszthatatlan dolga. Kérte ezért a falusiakat, legyenek türelemmel és megértéssel, s amíg ő vissza nem érkezik, tartózkodjanak mindenféle tudatos rossztól, nemhogy a komolyabb, de még az aprócska bűnöktől is, mert miféle bűnök lennének azok a kísértő izzó szenvedélye, bölcs útmutatása és határtalan gonoszsága nélkül.
Ennyit mondott vigyorogva, majd patájával koppantott, fekete szarvát meghajtotta, szagosat púzott, és valóban elszállt.
Persze az emberek azon nyomban csupa rosszat, vétkeset, komiszat vágytak cselekedni, ám mindhiába. Mert amit elkezdtek, jól végződött. Csupa öröm, boldogság, szépség volt az élet. Végül maguk se vették észre, mikortól várják úgy vissza a gonoszt, mintha éppúgy az életük része lenne, akár a kamillavíz, a fenyőfaház vagy a zöldellő vetés. Várták, csak várták a gonoszt, szenvedve, reménykedve, s amikor visszaérkezett végre, köré gyűltek boldogan, szőrét cirógatták, gagyogtak hozzá, a magosba dobálták, napokig visszhangzott a falu a baljós evőétől.
Az ördög vegyeskereskedése
Tegnap az ördög vegyeskereskedést nyitott a faluban. Egy gazdátlan ház homlokzatára festette föl nagy fekete és nyomtatott betűkkel:
VEGYESKERESKEDÉS RT.,
alá pedig kisebb és szálkás cikornyával:
 
Volt ott minden, ami kellett a bűnhöz. Külön üstökben fortyogott az irigység, gőg, hazugság, édes és keserű méreg. Kisebb tégelyekben a békétlenség, dölyf, aljasság elixírje, nagyobbakban a paráznaság, iszákosság és közömbösség kenete várta a balga, ám pénzes vevőket, míg a pókhálós polcokon a Bűn választékos irodalma sorakozott, úgymint Káromlások Szótára – legújabb kiadás! – , Csábítások és Megkísérlések Kézikönyve, Rontások kezdőknek és haladóknak, Hogyan legyél rossz?, és a legújabb bestseller egy lány s a szerelmes Gonosz – és persze a féltékeny Isten – megrázó románcáról. A szerelmes Pokolúr címmel...
Virágzott az üzlet, jöttek a falusiak., mint lepkék szédülnek az éji tűzbe, csakhogy társait az ördögnek hiába keresték. Szőrös pofáját takarta a boltos ilyenkor, úgy vigyorgott. Ám írta vevői nevét hatalmas fekete könyvébe, lakhely, származás s bűne szerint, pontosan, megbízhatóan, hiszen jól tudta, ilyen társakkal üzlet igazán az üzlet.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék