Veress Gerzson
Jutkatavasz a hegyekben
Szerelem.
Ökölkábulat
egy sohanemsejtett szorítóban
Jutkatavasz a hegyekben.
Jutkaszemég. Felhőkkel.
Csontzene.
Sípcsontfuvola, koponyadob.
A rettenet dobverései.
A rettenet dugdbe-rései.
A rettenet verései.
Alszik a fiú,
vékonyan, mint a jég.
Alszom a fiút. Vékonyan, mint a jég.
A hiába felsőfoka: minden hiába
Hiába már a tüzes hajbozót.
A szemfelhők esőnyitogatása.
A szájalagút tátongó sötétje.
A megváltás is késő már.
Hiába.
És hiába a vad,
aki már takaróznék önmagába.
Lehangolódott húrok.
Hull a dal.
Béna csuklókra béklyót fon az ének.
Kalózfájdalmak jönnek.
Kulcsrazárva
hallgat az ember.
Kintről döngetik.
És bentről döngetik.
Jaj. Takarózik
kitalált magába.
És kongva járja nincsentermeit.
Kiáltás feszül a levegőbe.
Valahol fönnakad.
Hiába egy kiáltás kifeszített zsinegén
az igazságkeresés drótkötéltánca.
A kiáltás végén hurok!
Zárt ajtóim szerre magamba tárom.
Partra kivetett hal a száj.
És kicsüng a horog.
Szélfújta színek
Partra kivetett hal a száj.
És kicsüng a horog.
Kicsüng a szó.
Monológlabdák pattannak fehér falaknak,
s vissza.
Hallgasd egyre erősödő,
párbeszéddé visszhangosodó
pattogásuk.
A szem
partra kivetett hal szeme.
Kicsüng belőle a tenger.
Kicsüng belőle a tenger,
a tengerfeletti és tengeralatti táj,
kicsüngnek szélfújta színek.
 
Színekre hullt festmény
oldódik képzelgéseim gyomrában.
Az emlék savai bontanak, emésztenek.
Szélfújta színek.
Egy soha össze nem rakható lány
sejtelmes kavargása bennem,
s hatalmam végességének szédületcsöppjei.
Alszik a fiú, vékonyan, mint a jég.
Belső kavargása gyönyörű,
színekre hullt festmény
egy nemlétező lányról, akit szeret.
Alszom a fiút, vékonyan, mint a jég.