Emil Cioran
VALAH VÉGZET
Az embernek nincs szüksége lelkét korbácsoló betegségekre, elmeálmát szétszaggató balvégzetre sem. Szakadatlanul tudomásul veszi nemzetének balsorsát, s ha lelkében valamely mennybéli leltárt látna, akkor sem lenne ereje a vigasz áldozatául esni. Boldogságában tüske marad, kegyetlenebb és élesebb, mint a mesék veszett skorpióié, s ez megsebzi majd a feledés édességét, és ősök nélküli vérében valamely beteg és baljós váladékot keres. Vállvetve az úgynevezett emberekkel meg a szúette eszmék lidérceivel, a mocskos ruhaként halmozódó csalódások kátyújába rekedve, élete a beletörődés lefolyóárkává válik, s a megvalósulás kozmikus bűzzé, amelyet csak a nevetségesség enyhít. Ki ölte meg egy múlt nélküli nemzetben a jövendőt?
Átka kísér, bármerre mennél, gyötör virrasztásaid alatt, megkínoz, mert bármennyire is gyűlölnék ama párkákat, melyek tönkretették sorsát századokon át – a világ vigaszt nem nyújt azért, mert a boldogtalanság táján születtél. Csontod velejében érzed a valah balsorsot, olyan ez, mint Pascal betegsége, nyakig benne vagy, mint aki önszántából lett Jób. Leprára sincs szükséged, hisz a végzet tisztánlátónak és valahnak teremtett. Egy drámának nincs két megoldása, gyászos a cselekmény már az induláskor!
Legalább megvethednéd ezt a szerencsétlenséget. De ahhoz túl nagy iróniádat szétzúzza, csorbítja mosolyodat, a bölcsesség könnyedségét szertefoszlatja. Szeretnél jóindulatú lenni. De hogyan? Azt mondod: országod csak látszólag temető. És minél inkább próbálsz megbarátkozni a helyrehozhatatlannal, annál mélyebbé válik bánatod. Minden román az idő rabja.
Ismered valah felebarátaidat, szalonokat megjárt lókötő vigyorukkal. Ezer év vereségei siváran agyafúrt, öntelt senkiháziakat szültek, s a parasztban, akit elsorvasztott a néma fájdalom, kialakította a rög meg a pálinka világszemléletét, és roskadt keresztek vigyázzák a büszkeségtől fosztott holtak álmát. Az egész országra érvényes jelképekre lelsz a falusi temetőkben, mert nincs más tája a világnak, hol a gaz oly dúsan borítaná el emlékét azoknak, kik a feledés oly nagylelkű bizonyítékai. Hát ennek a nemzetnek vérében egyetlen csepp sem maradt a Rómáéból? Hát csak néhány szót örökölt tőle, büszkeséget, fennköltséget, erőt még nyomokban sem? Még rabszolgáihoz sem mérhetjük magunkat? Létünk a világban becsülést nem ébreszt a római beütésért.
Hazádra lelsz, mintha még több reménytelenségre lenne szükséged, tovább fokozott boldogtalanságra. Román vagyok az emberi természetben létező önmegaláztatás révén. Számomra nem hízelgő, hogy ama tájhoz tartozom, ha csak az a törekvés nem, hogy olyan kínok gyötörjenek, amelyekért felelős nem vagyok, és hogy nemlétünk gyógyíthatatlan bizonygatásának gőgjét letörjem. Mások vagy vannak, vagy nincsenek. De senki sem oly csekély, mint mi! Oly csekélyke! A lekicsinylés a mi Istenünk. Még a halál is másodkézből jön a nemzeti parányiság e „tündéri táján”.
Hazánkat csak azért szeretjük, mert a vigasztalanság forrása. Ha legalább átokká lenne! S a bajban megértők lehetnénk, megadnánk neki a képtelennek kijáró tisztességet. Ó, megsemmisülés! Szakaszd meg elmém!
Mely átok pecsételte meg már sarjadzásunkat? És mely bélyeg sütötte ránk az elrendeltetés hiányának jeleit, mint valamely eredendő szégyent? A fennköltség koronája valah főt sohasem koszorúzott. Fejüket földre horgasztva hordozzak végzetüket a legdicsőbb törzsök állítólagos leszármazottjai. Feslettség rabjai; nem tudják ők, hogy a teremtés a szenvedély fellobbanásaival, a kevély gőg hagymázával alázza meg a napot, s éri el ígyen a célját. És a rabszolgaság az a dágvány, amelyben e balkáni gyávaság dagonyázik, Európa sarkának érzéki mocsara, élvezetekben fetreng, amelyekre még a nemesség vagy a romlottság sem mentség.
A hatalmas természetből csak azért rántott ki minket az Isteni gondviselés, hogy kinevessen, hogy oktalanul meggörnyesszen?
Amikor a vajdák a hont alapították, megszólalt a kuvik...
... melynek baljós hangja a Szajna partján a hasztalanságot visszhangozza, mintha csak a sok dicsőség a szívéből fakadó megboldogult sors mércéje akarna lenni.
NEMESS LÁSZLÓ fordítása