Egyed Emese Lamento semmi közöd hozzá hagyd bajában egyedül érted lett gonosszá sok hideg szél egybegyűl tart bűvös tanácsot nincs menekvés kő leszel ereid a rácsok szó vág beléd százezer mi közöd magadhoz eladattál ítélet kövesül rád tartozz pénz gurul hull a véred veszteséged fájjon fáj a tőrvetőnek is szárnysuhanás lábnyom hátrálék s előleg is Oldás hogyha sírsz mint vadvizek le sem törli könnyedet hogyha rejted ráncaid fénye húsodig vakít hogyha álmod elriad nem csitítja kínodat nem borul föléd az ága nem vezet boldog világra nem követ nem tart veled űzd el úgyis elfelejt Naenia vége vége tust húzhatnál pára száll a tó felé szél babrál csikók nyakán lépést vált a csönd oldatunk már köttetünk szavunk tüze tengeré válunk vassá ezüstté egy halál köszönt
