HADIKIKÖTŐ
Sükösd Levente
A végeken
furcsán korcsulnak torzulnak
halottak hullák:
pántlikás koszorú cicomáz hantot
szólam szellem árad illan a magasba
trágyába süpped kéz és arc
mert rendezett födémből
föl-alá lódít a Biztos:
oldódunk-oszlunk újra
csak fényes madár
sajnál hajszolt tavaszt nyarat
károgva kezdetét
ismert időknek.
Korai bíbor
felnyitotta ablakait az unalom
bátor lovát ugratta-terelte
kertek alatt söpörve lomha partot
mutatott pergőtűz-harcot
merész dalokra befűtött
talpasok vállas kemények
peremre lépett Shakespeare –
lovagok hulltak hullnak
azóta tudod-e szárnycsapásait
kísértő sebeit kegyes végsőknek?
múltba dőlt daliák most is
láttamozzák arcodon a pírt
dörzsölt kedvet
csupaszív hullámhölgyek
magukat tárva-nyitva
felejtve csillapítnak most is
mámorok nyomába szegődve
nyílnak bátor-bátortalan
pucér kedvet öltve
és hiszik hitték mind
hogy táltosok
mert táncra fogták
az öröm-nyújtóztatót
maroknyi kamatlábat
de túl korán jött a bíbor
pörgetve galoppot:
duda és páncél nyomában
kiskígyók csörögnek.