Páll Lajos
Páll Lajos
Kufsteini várban
Ó, azt a csodaszólót,
azt a teketerigót
most is látom,
ott bogarászott kopott frakkjában
(mint minden hazátlan)
a kufsteini vár udvarában.
Fütyültem, s ő felelt illedelmesen,
mintha értene anyanyelvemen,
mintha Kazinczy óta tartana
az illemtanóra.
Így felelhetett Batsányinak
ki tudja hányadik őse,
hogy igazság csak egy van:
a mindenség szerelme.
S a többi megomló példajáték,
mint Rózsa Sándor festett képe
a vak cellafalon,
hogy nem menthet föl kegyelem,
irgalom,
ha nem te ítélsz magad!
Panaszok alatt
Kozma Hubának
Szívem fölgyújtott panasziroda,
csak ömlik rá a negyvennapos eső,
a nyomorúság fojtó füstje ránő,
az áldott is vetélni jár oda
Olyan könnyed s békés volt messziről,
az álmatlanság-csipkézte ígéret,
a vád, ahogy a szánalom ígérget,
– ó, szeretet, védd magad ezektől.
Szívem fölgyújtott panasziroda,
falain sistereg, csorog le a festék,
sorsom valahol megint dobra verték,
s reggelre itt lesz az alkuszok hada.
