Palocsay Zsigmond
Langyosfájás
Moderato
Derűlámpám ma gyengén pislog;
beállt a fagy, s a langyosfájás
befűtött máris a derekamba.
Baj lesz,
ha Kegyelmem ágynak dől, s hagyja,
hogy a csúz nyavalygassa
tyúkszemtől farkcsontig,
s attól fel – tarkóig.
Félre a nájmódi rózsaszín pirulákkal!
Vasárnap van – a völgyet járva
esetleg kedvünk is felderül.
Zsigába pattanna – (nyökögve felül),
és öt perc múlva készen áll az indulásra;
(ésszerű e kurta séta – szívügyé: az út iránya.)
Jobbra és balra is
ziláltan ácsing a vigályos kukoricás.
A város szélén suhanc tarlóz,
lejjebb valaki murkot ás.
A Gazda?! – – – – – – – – – – – – – – – – Haha!
– – – – – – – – az nem kínlódna konyhakéssel.
(Fényes nappal?! És ily merészen?!)
Ó, ez nem újság;
A KERÍTÉS SEM VÉD MANAPSÁG!
– morog bennem a kertesgazda,
s csak megrezzenti a zöldségtolvajt
egy örrentésszerű krákogással.
 
Foglalkozhatunk más közüggyel;
többek közt a tájszínező,
útszél-hű hegylánccal – dombocskákkal.
– – – – – – – – – – – – – – – – – Ide ürít jó ideje
kincses városunk kloákája.
Fürdőkád, gázrózsa, lavór, rongy, törmelék;
– – – – – – – – elképeszt a hulladék
s az ittfelejtett kacat, a szemét
hírértéke – gazdagsága.
(Hordják most is – unzsenírt – a tiltott helyre
teherkocsival, lószekérrel,
hasas szatyorral – dácsiával.)
Szegény bodza;
dűlőalji búvóhelyem – csöpp ligetem.
Agyoncsonkolták, letarolták.
Elhordták az árnyékát is – fuszulykakarónak.
Én csak a virágát raboltam – ritkítottam;
szagát, ízét vittem haza bodzalének
cukrosabb időkben.
És a jegenyék – Szélbántó Őrfáim?
Elhamvadtak Borháncson
a pálinkafőző üst alatt.
Az IDŐ meg ellustult?
Sarjasztás dolgában veszteg maradt?
Helyenként csak kökényt biztat!
– szenvtelenül rontott, rágott,
s nem nevelt a Békás-dombon
csemetéket – vad-suhángot.
Nyomás, nyomás! Kocogás, gurulás!
Kronosszal ne gatyázzunk, ne cicázzunk.
Nemsoká
a szeméttel teleokádott
patakmedret csodálom
– – – – – – a hídon állok
Óriás kőgömböt – FIÓKÁS FELEKI GÖMBÖT
sehol sem látok – nem találok.
Gyermekkorom Édenében
alabástromot guberálok.¹
Largo
Mi fér az egyperces valcerbe – minétbe²?
Fogadja be zenegésünk
a lakályos szonáta-forma!
Ez a délután kőgítve, nyúzva,
zsugorítva se hagyja magát
csöpp szonettbe
– bajuszkötőbe szuszikálni.
Csak AZ ÉLET! – az bújna bármibe
– – – – – – – – pendely alá fene kaptányt:
ékporos csapdát állít,
s én bicegnék – sietnék máris
a szemközti tanyára,
ha meglenne a Juliskája.
Hajdan a bodzásban
(sekély, felzavart, opálos patakvíz alatt is)
együtt jácottunk doktorosdit,
mert gyermekkorunkban nem volt ósdi,
sem cifrázottan újmódi a felfogásunk.
Behunyt szemmel
sárkánnyá nagyuló Tarajosgőtét,
bokor köré szaporodó Ibolyát, Kankalint
és fiókázó Feleki Gömböket látok
– – – – A RÉGMÚLT DÖHE GOMBÓCAI
SÚLYTALAN GÖRÖGNEK BENNEM
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
– – – – – – – – HABFÁVÁ LETT AZ ALABÁSTROM!
Ideje hazamennem.
 
Allegro
Térülünk – fordulunk.
Reméljük, hogy jól exponált
filmtekercset viszünk haza
villámzáros kebelünkben.
Valaki szapora, kitartó ügetéssel
a bodzásnál mindjárt utolér;
(hátszélként taszigál-segél
egy langaléta borzas legény
szuszogása – fujtatása.)
Sódert morzsol,
csikorgat dög-büdös vas-csizmája;
(fene bő a szélládája!);
ő a környék Emlék-csősze?
– szolgálatos Garabonciása?
Kirúgták a Tarkaszemű Szépasszonyok?/
– – – – – – – – – Megcsalta a Juliskája?
Sarkantyúja hullott csillag,
hangezüstöt cingat-viggat;
úgy húz el, hogy rám se pillant.
Farán ketrec-nagy műanyagtáska,
amiben – tán kalickában
Tengelicek diskurálnak.
Szóval ŐK! – a lépen-ragadtak:
sarkantyúhangon vallanak.
Égő tapló, hunyorgó tehénlepény lapogat;
gatyámban vicog egy jó marék izzó ezüst lapka
– – – – – – – – – – – – – Beáll a fájás a derekamba.
1 Hajdan a Békás-patak medre tele volt szebbnél szebb alabástrom-tömbökkel – – rögökkel
2. Minétbe: menüettbe.