Székely János íróasztala
Éveken át egy rózsaszín cikláment
itattál aggodalmasan a poshadt
szerkesztőségi vízzel, asztalodnak
egyetlen dísze volt, s erre is ráment
kortyonként az élet, ki tudja, honnan
került oda, tán egy találkozóról
hozhattuk, és az ajándékozóról
már rég semmit sem tudtunk, voltam
s vagyok tanúd, de minden más kegyetlen,
fájdalmas szürkeség, pedig figyeltem
szürke zakódra és megszürkült fődre,
hogy együtt voltunk egy kopott szobában:
csak a virág volt hálás, tetszhalálban,
de kitartott, s most már eltűnt örökre...
Marosvásárhely, 1992. szeptember 3.
MARKÓ BÉLA