Map és Hep ezredik bizonyossága
Hap és Hep ezredik bizonyossága
Semleges, blőd mese. Feszes ívű, egyirányú. Jelentésgazdag, de túl
hagyományosan az. Ettől problémátlan, félreérthetetlen, majdnem érdektelen.
Seholnemvolt, steril helyszíne bárhová, bárhol könnyen elképzelhető. Jelentését
tetszés szerint dúsíthatom szimbólumokkal. Ez az az útkereszteződés! A
bármelyik, mely véletlenszerűen itt is hármasút. Tudatunkban Vörösmarty által
fontos fórummá, mindnyájunk egyik legfontosabbikává rangosított konfiguráció...
Ahol, ím, a Mesélő mesélni kezd... Merészen, pontosan helymegjelöléssel indít –
csakis így töltheti be szigorúan értelmezett szerepet. Hogy sajátos módon
meghatározzon és behatároljon, keretet teremtsen a banalitásoktól hemzsegő,
verbális adogatásnak, a feleselő párbeszédtöredékeknek, értelemkereső és
létértelmező kísérleteknek. Melyeknek során Hap és Hep, az egytagú, bohócnevű,
nemtelen baráti páros ezredszerre álmodozik, képzelődik, emlékezik és
fontoskodik mindennapjaikról, az életükről... Jelentős vagy csakis általuk
jelentőssé túlzott mozzanatairól, mesébe illő lehetetlenségeiről, illetve ezek
esetleges következményeiről (pl. milyen hatása lehetne a fiktív pénzesőnek?),
kilátástalan semmiségeiről, csodává sohasem magasztosult, szürke történéseiről.
Sehol semmi fontos, színes, érdekes, feltűnő vagy lelkesítő... Patthelyzet. Az
értéknélküliség világában, a várakozás meddő, mégis eleve ígéretteljes
állapotában, természetesen célirányultság nélkül, a tett és következményeként
az elkerülhetetlen megtörténés kényszerének hatása alatt. Egyértelmű és
indokolt a páros kétségbeesés: semmi az, amit életükben elértek; haláluk után
senki sem fog emlékezni rájuk; semmi érdekes nem történt soha velük! Vigasznak
kevés, hogy éltek, és többek között... pecáztak. Herosztrátosz tettét
felemlegetik, bár példáját meg- és elvetik. Főleg mert nem tudják megbocsátani
neki, hogy oly méltánytalanul vette el tőlük és előlük minden hasonlóan
értelmetlen, kétségbeesetten értelmet és igenis valamiféle értéket teremteni
kívánó cselekvés esélyének méltóságát pusztán sorsadta kényelmes előnyének
köszönhetően: oly korban született, hogy elsőként hajthatta végre esztelen
tettét... Haphepék újrapergetik, szavaik által változatlanul megtörténtté
játsszák a lehetőségeiben gazdag, ám emlékeikben a megelevenedett, valóságosnak
tekinthető közegben elkerülhetetlenül csenevésszé banalizálódott folyamatsort.
A mindennapok monotóniáját leképező jelentéktelenséget, ennek minden nyűgét és
a benne rejlő bizarr harmóniát, életük nyomasztó kiszámíthatóságát.
A Varázsló ajánlata, melyet Hap a tét nagyságának ellenére – „egy élete, egy
halála” – gondolkodás nélkül elfogadott, a merev játékszabályok szorításában el
is veszejthetné őt, botor vállalkozót, hiszen alkalmatlannak bizonyult.
Bármilyen bátran próbálkozott, mégiscsak képtelen volt az emberiséget leginkább
üdvözítő, értelmes és legeslegfontosabb tettet kitalálni, illetve felelőssége
teljes tudatában eldönteni, mi legyen az.
Az időhöz kötött jellegénél fogva is mesei vágy-alkut (hajnalhasadásig!) Hap
viszonyulás-rendszerének váratlan átalakulása másítja meg. Emlékeiben,
gondolataiban a megfeszített szelekciós kísérlet erős értékteremtő mozzanatnak,
pontosabban bizonyos értékeket általa és általunk egyaránt felismertető
mozzanatnak minősül. A Semmi, amennyit életükben elértek, nem az a semmi,
melyen keseregtek... Ráébred (utóbb kétségtelenül Hep is megteszi majd), hogy
pecázni nagyszerű dolog, és egyáltalán... Eladdig mit sem veszítettek, de
szinte mindent elveszíthettek volnál... Valószínűnek véli, nincs egyetlen, mint
ahogy nincs végzetes vagy kizárólagos, az emberiséget feltétlenül és minden
áron egy bizonyos idealizált boldogság állapotába kényszerítő vagy jóságosan
terelő cselekedet, melyre ő, Hap vagy bárki más vállalkozhatna. Viszont
azáltal, hogy talán éppen ezredszerre emlékezett, képzelődött és
„fontoskodott”, e lehetőségek elvesztésének veszélye megérlelte és
megváltoztatta gondolkodását, értéket adatott vele a jelentéktelenként
lebecsült értéktelen részleteknek, a semminek becsmérelt, csak mert ezerszer
át- és megélt pillanatoknak.
Okos húzás a Varázsló részéről az újabb, közvetett értékfelismertető gesztusa,
hogy eltekintett a téttől, a szerződésbe foglaltaktól, hogy Hapot mégis életben
hagyta, élni hagyta, és főleg, hogy eljárásának motivációját újabb fizikai
megjelenés nélkül sikerült kételymentesen tudatosítania legalább a páros e
bátrabbik egyedével. Katarzis elmarad. Haphepék sietnek haza. Ezeregyedszerre.
Nagy örömmel, mert megtehetik. A Mesélő pedig ismételten feleleveníti számunkra
a tündérmese színhelyét. Mintha ismét újrakezdettethetne valamit, mintha
ezeregyedszerre felismertethetné a mindenkori vagy épp egy újabb Haphep
párossal ugyanazt, amit az iméntiekkel Hogy...
(Dorde Lebovic: Az ezredik éjszaka c. egyfelvonásosa in: A játszma vége.
Európa, 1989.)
MEDGYESI EMESE