P. Nagy István
B. D.
hallak Dániel
füstös hajnalokon átizzik a
levegő kürtölnek kezdik a hajtást
trombitába szorult a hang
hallak a disznóólban pöszmötölök
beöntöm nekik
és máris reteszelem az ajtót
rohanok kifelé
még jókor látom a bamba
pofájukat gőzölgő
lepényeket
hallak Dániel
koponyacsontomon belül motoznak
kattan a zár
és ugrik a kakukk
kakukk kakukk
nevethetnékem van bugyognak
belőlem a versek
soronként kilógnak a számból
mint ártányból a giliszták
egyébiránt is én csak téli poéta
vagyok nyaram gyermekeimé
lábtól alszunk
a füstös szobában
hasznosak a füstös konyhák
a füst megjárja a háztető
minden fáját azokat majd
romolhatatlanokká erősíti
és gőzölgünk reggelente
akár a csatakos lovak
 
szedegetem a lócitromokat
a rózsamintás falról
kapkodok utánuk üreseket
álmaimba beevez
a néma hattyú a szent poesis
s hallgat örökre hideg vizekben
Mikla fölött landol látom ehol
van e látni szárnyaröptének
ívelését
szedegetem a lócitromokat
hasmánt kúszok
bélelt téli mentém akaszt
egy egész arasszal vastagabb vagyok
mellben mint hasban
sem kövérebb sem soványabb
kúszok utánad
tébláboló idegen lábak között
farbillegetve kúszok
hallak Dániel
én a formálisan öreg
melengetem vénségemet
ebben a zugolyban
hírlik hogy érkezik a tavasz
tele fejem
a filemilének csattogásaival és a
pacsirtának tavaszi trilláival
siessünk barátom a képzelődések
országába nincs ott sem dér
sem zápor
tele fejem hadi lármákkal
mársokkal kvártélyozókkal
ispotályokkal és patétsal
kaszálatlan réteimmel
vetetlen földeimmel
csírás kazlaimmal