Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1993. április, IV. évfolyam, 4. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
MŰTEREM

MŰTEREM
Magamról
Incze nagymamának két asszonytestvére lakott Nagybányán, így történt, hogy már hatéves koromban megkezdődött gyakori látogatásunk, és nem tudom megmagyarázni, hogy miért szeretem módfelett most, nyolcvanhárom éves koromban is ezt a várost… Igaz, ma úgy találom, hogy régen otthonosabb, kedvesebb volt! Különös volt nekem a sok festő is az utcákon, a sétatéren. Csodálkoztam is: egy idősebb néni a forgalomból kivett konyhakésével festett, ecset nélkül! Megkívántam a festést magam is! Egyszer Incze nagyapám, amikor hozzánk jött, meglátott, hogy festek. „Gyere velem haza, Janikám!” – mondta, és egy kemény-papír palettán 15 gombfestékkel (akvarell) ajándékozott meg… Nagyapám Nagybányán született, ott nőtt fel, ott ragadt reá a festhetnék. Különös volt: végre, amikor tanító diplomám volt, Ziffer mester járt be korrigálni, s egyszer jól megnézett: „Incze úr! én önt gyermekkora óta ismerem, gyakran láttam a hátam mögött álldogálni, mikor az utcán itt-ott festettem…”
Öt elemi után a szatmárnémeti gimnáziumba írattak be, Sarkadi tanár úr lett az osztályfőnököm. Kémiát, rajzot, kézimunkát tanított nekünk. A rajz iránti szeretetemet ő vette észre, és segített nekem „kibontakozni”. Nagyon érdekesen tanított! Hagyott minket dolgozni vagy húsz-huszonöt percig, azután kezdte sorbajárni a padokat, lássa, mit műveltünk? Mellettem is megállott; „Nini, kezd mendegélni!” Leült mellém a padba. „Hogy is hívják magát, kisfiú?” És kivette a kezemből a ceruzát: „Ha valamit rajzolunk, legelőször a legnagyobb formáját tüntetjük fel halvány vonalakkal, ebbe helyezzük el a részleteket, mert már látjuk, mi hová kerül, utána következik az árnyék-fények feltüntetése…”
Kijártam a négy gimnáziumi osztályt, és jó eredménnyel letettem az ötödik osztályba a felvételit – de apámnak immár hét gyermeke volt, nem tudta az én szatmári tartózkodásom költségeit fizetni. Otthon lettem fizetés nélküli kertész-munkás. Később Kolozsvárra kerültem az Irisz porcelángyár festődéjébe. Az itt megtakarított órabéremből beiratkoztam „rendkívülinek” a festőiskolába. Itt rajzoltam életemben először élő aktmodellről. Nekem, aki eddig csak gipszformákról dolgoztam, érdekes, izgalmas munka volt. Közben ősszel beiratkoztam a nagyenyedi tanítóképzőbe, ahol az előmenetelem alapján megkaptam egy teljes Bethlen Gábor-ösztöndíjat! Ezzel végeztem el a képzőt, a rajzolás-festés itt sem hagyott békében… „Rosszabb ez, mint a pálinkaivás!” – biztatott Dóczynó Berde Amál, a híres festőasszony, a kollégiumi rektor professzor úr felesége, aki gyakran segített rajtam.
Sokszor kérdezik tőlem ma is: hogyan kell festeni? Magam sem tudom! Amikor „úgy jön”, csinálni kell! Ezt szorgalommal nem lehet végezni, legalábbis én nem tudom. De van kádencia ennek az ellenkezőjére is: „Még rossz képet is csak az fest, aki az állványa előtt áll és dolgozik!” Én órarend szerint nem tudok festeni. Különös: itthon vagyok, sokszor nem tudok ecsethez nyúlni órákon át – csak rontok rajta! Adódik, hogy mennem kell valahova, már az utcai kabátomat is felvettem, indulás előtt még ránézek a munkára, festékbe mártom az ecsetem: ezt feljegyzem, nehogy közben elfelejtsem. Még itt is, ott is igazítok rajta, belefelejtkezem, s egyszer észreveszem, hogy többet haladtam előre a képen, mintha egész délelőtt bütyköltem volna… E momentumok különlegesen értékesek nekem: szépek, felemelők, gondolom, így van bárki, akinek sikerül valamit eredményesen létrehoznia…
Ziffer Mester mondogatta nekem: „Incze úr a jobbik részt választotta, mert a pedagógus fizetéséből ad a festő kezébe kenyeret és feje fölé fedelet!” Ez így igaz, mert nem a művészetből, hanem a művészetért élhettem! Nem kellett senki ízléséhez, kívánságához igazodnom, s így sikerült a saját ösvényein járó festőnek megmaradnom…
A képem nézői közül sokan megemlítik, hogy nincs rajtuk se fény, se árnyék. Nincs! Észrevettem, hogy a napfény világos és árnyékos színeibe öltözteti a világot. Kenyérkereső foglalkozásom miatt csak a délután második felében tudtam festenivaló után nézni: láttam, milyen érdekes a naplemente utáni félóra... A világ átváltozik! Rövid ideig egész környezetünk a saját színeit mutatja, amíg aztán fokozatosan elsötétedik Nekem nagyon megtetszett ennek az alig 25-30 percnek a színvilága. Sokkal érdekesebbnek, színesebbnek látom a tájat, s a piktúrámba ezt a színskálát veszem be. Ezért nincs fény-árnyék jelenség a képeimen, de ez nem hiányosság, hanem tulajdonság…
Dési lakos maradtam, mert nagyon megszerettem ezt a városkát: érdekes, dombra, hegyre menő utcáit, házait, s ezeknek java része szép, jó képtéma nekem… Mennyi poézis, hangulat, groteszk kedvesség, rokonszenves vonás van egészen jelentéktelen utcákon, embereken! Az utca maga az élet, a ki nem fogyó témák sokasága… Nem a „nagy téma” határozza meg a kép minőségét: az én piktúrámban kis emberek, kis dolgok, sorsok, eseménytelen hétköznapok vannak. Semmit sem „festek le!” Csak azt, ami a valóságból megfogott, meglökött és „képcsinálásra” ingerelt.
Egyedül szeretek festés közben lenni, még zenét sem tudok hallgatni. Ha valami jó műsor van, például Monteverdi a rádióban, akkor leteszem az ecsetet, és úgy hallgatom meg, mert annyira átélem a muzsikát, hogy nem tudok másra összpontosítani.
Ha visszanézek letűnt évtizedeimre: sok baj, nehézség, vívódás volt bennük, de nem tudtak letörni, mert a SANTA E MIRACOLA PITTURA mindig velem volt…
INCZE JÁNOS DÉS
 
 
 
 
 
 
 
Kövér standfigura
 
Strandfigura
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Vasúti híd
_2 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
_3 
 
 
 
Sorompó
 
 
 
_4Tavaszodik
 

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék