Nyugati magyar Irodalmi lexikon
Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. Európa Kiadó, Budapest, 1992.
Mediterrán mítoszok és mondák című kötetem előszavát annak idején ezzel a mondattal kezdtem: „Lexikont írni, szerkeszteni hálátlan mesterség.” Ugyanezt mondhatom most is, amikor elkezdem fogalmazni recenziómat Borbándi Gyula könyvéről. Mert éppen úgy, mint a lexikon-írásnak, a lexikonról írott recenziónak is vannak buktatói, főleg az, hogy kit és mit említek meg belőle, vagy nem, továbbá az értékelés szempontjai, amelyekben mindig lehet kivetni valót találni.
Vállalva tehát a kockázatát annak, hogy nem mindenki fog egyetérteni azzal, amit írok – egyébkent ezt minden tollforgatónak vállalnia kell –, már elöljáróban leszögezem, hogy Borbándi Gyula munkája igen jelentős fegyverténye a magyar lexikon-irodalomnak. 826 oldalas kötete (ára 1350 forint) két nagy részre oszlik: I. Lexikon és II. Válogatott bibliográfia (külön a magyar és külön az idegen nyelvű művek). Ezeket követi az írói álnevek jegyzéke, majd a névmutató.
Az Előszóban Borbándi Gyula többek között arra világfi rá, hogy mit ért a címben foglalt szavakon. A nyugati nem feltétlenül Magyarországtól nyugatra eső területeket jelent, hanem azt, hogy a szóban forgó írók nem Magyarországon vagy a nagyszámú magyar kisebbséggel rendelkező területeken (Vajdaság, Felvidék, Erdély) éltek. Minta szerző írja, tudatosan nem használta az emigráns megjelölést, mert 1. nagyon sokan nem politikai okok miatt távoztak hazájukból, és 2. sokan egyszerűen hazát cseréltek (például azok, akik Magyarországról Izraelbe mentek). Magyarnak azt tekinti, aki „a történelmi Magyarország területén magyarként született, vagy ha külföldön született, magyar mivoltának vagy eredetének tanújelét adta. Azzal például, hogy magyarnak, magyar származásúnak nevezi magát, vagy magyar nyelven ír”. Végül a címben szereplő irodalmi – hasonlóan a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonhoz – itt is tágabb értelmezést kap: belefér nemcsak a szorosan vett szépirodalommal rokon újságírói, közírói tevékenység, hanem az ehhez közel álló vallásos, politikai irodalom, sőt a reáltudományok terén kifejtett olyan munkásság is, amely szélesebb olvasótáborra számíthat. Így kapott szócikket nagyon sok világhírű magyar tudós (Kármán Tódor, Neumann János, Szent-Györgyi Albert, Szilárd Leó, Teller Ede, Wigner Jenő és sokan mások). És ugyanígy helyet kaptak az irodalmi és tudományos szervezőmunka képviselői, tehát azok, akik a lap- és könyvkiadói, könyvkereskedelmi, könyvtári tevékenységben jeleskedtek, vagy irodalmi társaságokat szerveztek, mozgattak (pl. Szépfalusi István, Püski Sándor)
Időben a lexikon az 1945 és 1991 közti több mint négy évtizedet veszi számba; benne van az is, aki már 1945 előtt külföldre távozott (pl. Molnár Ferenc), vagy az, aki később hazatért (pl. Szőcs Géza).
Azt is hangsúlyozza a szerző, hogy a lexikon „nem minősít írói és tudományos tevékenységet, nem vállalkozik esztétikai értékítéletre, nem tér ki az elvégzett munka jelentőségére vagy hasznára”, bár ennek az elvnek némiképpen ellene mond az, ami a továbbiakban úgy fogalmaz, hogy „a kötet második részében található könyvlista csak a legfontosabb (kiemelés tőlem – SzGy) és egy tágabb, tehát nem szakmai olvasóközönség érdeklődésére számot tartó kiadványokat foglalja magában”, hiszen a legfontosabb jelző már egyfajta értékítéletet jelent.
Az csak természetes, hogy mindent nem lehetett felmérni (az emigrálás előtti és a hazatérés utáni művek ezért hiányoznak), már csak azért sem, mert ez a lexikon egyszemélyes vállalkozás. írója így is hatalmai munkát végzett, hisz öt világrésszel kellett leveleznie adatai összegyűjtéséhez. Azok közül, akiknek a szerző köszönetet mond a munkájához nyújtott támogatásért, külön kiemeljük a Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos főmunkatársát, Nagy Csabát, akinek készülőben van egy hasonlójellegű kötete, A magyar emigráns irodalom lexikona. Remélhetőleg ebben sző lesz a Borbándi kötetóból kimaradt, tőlünk elszármazott Veress Zoltánról, valamint Vincze Lajos amerikai egyetemi tanárról, a jeles etnográfusról, a kolozsvári egyetem volt diákjáról is. (A lexikon minden olvasója feltehetőleg szaporítani tudná a kimaradottak listáját)
Különben Kolozsvár régi lakosai közül nagyon sokan szerepelnek a kötetben Említsem meg Albrecht Dezsőt (1936 és 1944 között a Hitel szerkesztője, országgyűlési képviselő), Flórián Tibort (1928-tól közölt verseket a kolozsvári lapokban, folyóiratokban), Bárdos B Arthúrt, Gréda Józsefet, Ditrói Ervint, Rappaport Ottót, Tabák Lászlót... ki győzné mind felsorolni őket? Itt vannak aztán a Ferenc József Tudományegyetem volt tanárai közül Horváth Barna, Ivánka Endre (e sorok írójának egykori kedves professzora), Kovrig Béla (az egyetem egyik rektora), Teleky Géza, Várady Imre és mások. Egyébként is sok-sok ismerős névre bukkanunk: Buday György (a helyi református kollégium végzettje, fametsző, művészeti kiadó), Földes Jolán (A halászó macska utcája című, tizenkét nyelvre lefordított bestseller szerzője), Gáspár Loránd (Marosvásárhelyről, akit francia hadifogság és párizsi tanulmányok után Jeruzsálembe, majd Tuniszba vetett a sors, Apollinaire-díjas francia költő), Habsburg Ottó (minden kommentár felesleges), Zirkuli Péter (egyetemünk volt diákja) stb.
Összesen kb. 800 szerző kapott szócikket, ezeknek majdnem negyede az 1956-os magyar forradalom után távozott vagy menekült el hazájából. A kétrészes bibliográfia kb. 360 oldalon tárja az olvasó elé a külföldi írók magyarul és idegen nyelven közzétett szellemi termékeit. Itt is megjegyezném, hogy az Előszóban hangoztatott elvek ellenére (= a lexikon nem minősít, nem vállalkozik esztétikai értékítéletre stb.) azt halljuk, hogy a szerző „a maga ismeretei, tájékozottsága, ízlése (!)” alapján döntött, márpedig az ízlés is egyfajta értékítélet.
Maga Borbándi Gyula 1949-ben hagyta el Magyarországot; dolgozott a Szabad Európa Rádió munkatársaként, részt vett a Látóhatár című folyóirat megindításában és szerkesztésében, s számos külföldi magyar lapban jelentek meg írásai. Hetvennégy éves. Kívánunk neki jó egészséget, munkakedvet, hogy tovább folytathassa mindenképpen hasznos, mondhatnám úttörő jellegű vállalkozását; erre céloz az Előszó is, amikor az olvasóktól adatokat kér égy esetleges új kiadáshoz.
SZABÓ GYÖRGY