Lázáry René Sándor
Közzéteszi: Kovács András Ferenc
Nyolczvan sor alatt a Föld körül
Invitation au Voyage
Távozz el, Spleen! Depressio!
Csitulj, te kín, mert messzi jó –
Hajózni Jangczén, Gangeszen...
Itt csak töröm magam s eszem.
Tanári czetlik, ráczió,
Caesar s a deklináczió!
Untat Rousseau, Voltaire, Racine!
Világban annyi tarka szín,
Mit nem tud Gellius, se Taine,
Se nyelvtant taglaló kretén –
Bölcs voltuk oly balgán habog...
Eh, böffenő vasárnapok!
Elmém nagy útra lelkesül,
Mint Baudelaire Károly, Verne Jules
S a mennyet kétlő Hadrián –
Átkel a kéklő Adrián...
Brundisium jő, majd Athén,
Delphoi felé űz, hajt a fény –
Vakít Hellász vidékein
Oszlopsor antik éke, ím,
Ragyognak szirtek, szent romok,
Szigetek, gyíkok, templomok:
Ős Kréta, Cziprus, Khósz, Rhodosz!
Hajóm Phárosznál horgonyoz...
Hív Théba, Luxor, ó, Gizeh –
Hordoznak zúduló vizek...
Vitorlás ringathat puhán –
De messze Philae s Asszuán!
Málhás tevém üget velem –
Vár Jeruzsálem, Betlehem...
Meg Baalbek, Petra, Palmyra!
Nem pillantok ma talmira:
Mecsetből csempés ablakon
Tekintek széjjel Bagdadon...
Érzem, tapintom már szived –
Tört Persepolis, Fársz, Tibet!
Nepálban nézem, Delhiben,
Amint a nappal elpihen...
Bengálban pára, dúlt meleg,
Bennem lélegző dzsungelek,
Mély sziklaszentély, gaz, lián –
Laosz, Kambodzsa vagy Sziám?
Keresztül Burmán, Annámon
Hadd, Buddha, hangod hallanom:
Hadd higgyem tán Batávián,
Hogy Hanumán, a pávián,
Kit kőbe véstek vén kezek,
Üdvös közönyben létezett...
Őrlő Idő Konok Ura,
Engedd, ha kér Kamakura:
Japánban lepne lágy tavasz,
Minőt cseresznyeág havaz,
S hogy Számoában, Fidzsiben
Legyen faházam, friss ginem,
Üdítsen pálmafás liget,
Sok apró Társaság-sziget,
S ha már az út se szép, se rút –
Rójam Bolíviát, Perut,
S ha kedvem búsan darvadoz,
Csaljon kalandra Barbados,
Víg Martinique meg Mexikó,
Hol keblem felmelegszik, ó,
Vad azték városok, maják –
Feledném Föld gonosz baját,
Repesne értem Mary-Ann,
Sierrán túl, a prériken:
Kansas, Nebraska, Ohio
Mért volna illó óhaj, ó,
Ne érjen lárifári vég,
Fogadjon gibraltári rév –
Marokkó, Fez, Hispánia!
De hát ez is csak mánia.
Nem látom Lhasszát, Lisszabont,
Mert sorsom mindent visszavont:
Mallorca, Tonga, Agra, Szindh!
Most hagyjatok magamra mind...
Csak ott volt nékem lét, ha volt,
Hol térképen fehér a folt...
Szemed, költő, itt hunyd le: jó lesz.
Lelkedre írd: Hic sunt leones.
Maros-Vásárhelyt, 1893 márcziusában