Fekete Vince
Zárhang
Csörög a víz a csapon,
jégrózsáit fesli a kád.
A szűk udvarban gázórák.
Kattog a zár a szavakon.
Elzárja. Kiül a mosoly.
Torz, kényszer, s egyre kések.
Kapkodó, röpködő késik.
A fenn tompán fuldokol.
Ez a vers. Nem szól semmiről.
„Küldjön még!” „Várjuk újabb...!”
S itt mindjárt kifulladt.
Hó seper a széleiről.
Lúg
A hatodikról kimutat.
Az égi Pincemélyből.
Az ablak egyre kékül.
Zsilipek. Nyitnak kapukat.
Falcs hangok az orgonán;
kockakövek pikkelyén.
Csillan, s könnyedén lép.
(Messziről a víz szaga.)
Dunáról álmodik a patak,
s vetkőzi gönceit Kászon.
Az erek, lúgot hord mind, savat.
77-tel innen a százon.
 
Kanaszta
A simogatás puha csírái.
Felderengő kupacokban hóutak.
Mélyünkig csapnak a sugarak.
Türelmünket eszegetik.
Hoznak vagy visznek? Igen
hoznak. Vagy inkább visznek.
A percek. Az órákban mind
nagyra nő. S az áramok. Mikben
könnyedén ellebegsz.
Ha visznek, ha(lm)hoznak,
a mire jön amire megy,
hogy csak gyarapodnál egyre,
mondd, szívem, azt mért hiszed?
Zsák a foltján idővel elalél,
Kispolgár: pipa, sör, kanaszta,
dús kebel, combtó, kért-kéj.
Szemünk a fény apasztja.
Levélen lángol a bélyeg.
Hússzaga. Émelyegsz.
Maradok-e? Nem? Veled.
Mondj egy jobb ötletet.
Lógunk, fentről
A párnámon drót-huzat,
átszövi az álmomat.
Drótkötélen leng az éj,
dróteső hull kint, ne félj.
Szikra lobban, zúg az agy,
réz-kéz súrol, nem te vagy?
Drót-reményből drótkazlak,
lógunk, fentről mozgatnak.
 
Bárgyúzsúr 1.
habár fölül a hölgy
alul meg úr
azért
bugyi a(z) (zs)úr
(a nő csak eszköz)
„A CÉL A KÖZ!”
mi combok közt
piheg ekképpen:
„Tégy – Évá-
vá
URAM!”
Bárgyúzsúr 2.
Pihegj meg előbb!