DOKUMENTUM
Olosz Lajos: Az emberentúli Máriának
Olosz Lajos kiadatlan verse. Az Igaz Szó 1976/8. számából maradt ki. A kézirat jobb sarkában található megjegyzés alapján ítélve, talán napi politikai, eszmei okok miatt. A megjegyzés Székely Jánostól származik. Idézzük: „? nem tudom, kár a végén ez a Máriáskodás.”
Kommentár helyett, íme a vers.
Most én nem adok senkinek számot róla,
honnan jöttem és ide hogy kerültem.
Elég az nekem, hogy süt a nap
és az avar halkan felmelegszik,
az ibolya lila tálkákban virít
és a zsilip száját a tó mohazöld,
bársony kendővel bekötötte.
Hanyattfekve csodaszép, ezüst nyárfára
tapad a szemem.
Ezüstből és kevés aranyból
égi kar öntötte fekete talapzatba.
Ragyogó, sírna asszonyderekát
és meztelen, fehér karjait
magasba emeli és ezernyi ágon
rozsdafoltos-zöld barkazuhatag
hull alá tavaszteherrel
és a gallyak és barkák
labirintjában a napsütötte ég
nefelejcsszínű intarziája kéklik.
Ne szólítson most senki a nevemen.
Semmi sincs, amit most mondhatnátok nekem.
A tökéletes szépségek izgalmas
pásztorórája ez most
és én, mint alázatos szolga
ministrálok az istenek titkai között
és a fájdalmas, földi szerelmet
itt az örök tiszta és tökéletes szépségű
Madonna oltára elé terítem
és amit áhítatos gyermeki hitből
könyörtelen harcban
át tudtam menteni ezersebű, acélfényű
férfi koromba
az emberentúli Mária ölébe hintem.
Kisjenő, 1926. IV. 3.
Közli: Hevesi József