Kelemen Hunor
Tükörbölcsőben amőbatánc
1.
átvágják köldökzsinórját a szónak
tükörbölcsőben amőbatáncra perdülsz
melyik térben élsz alszol fázol?
ameddig itt vagy nem lehetsz ott s
a semmiből egy ráncot arcodra másol
hangyszorgalommal a láthatatlan írnok
vak vándorlás! hát hol vagy? na hol?
állábaid tükörfalakhoz érnek: hideg hideg
az éveket párhuzamos esők mossák
óperenciás tengerré és a láthatár túlsó
felére úsznak a janicsár szerelmek
2.
elhalványulnak az évszakok az évek
beh szépek valánk együtt egykoron
madame szenes fasírt a lélek
és arcunk borban oldodó korom
magadba nézel hány évad az élet?
altszakszofon sír benned szemedben fehér
pékruha maroknyi liszt az emlékezet
tükörbölcsőben amőbák síró mosolya
Összhangzásilag
sistergő éjszakába olvad minden
körforgó hinta őrült szédület
állítsd meg magadban a démont
kioltom magamban a fényeket
 
a magány bort permetez számba majd
pipára gyújt és könyvek közt kutat
az évek akár a szertehulló porhó
saját arcomba látok általad
a mai napig nem is tudtam hogy
bénák vagyunk összhangzásilag
Valahol bennem...
valahol bennem ácsorogsz
a higanynehéz szürke lázban
a szíven csöndben átcsorogsz
az arcon makulátlan máz van
a tükrökben a tér lakatlan
a smink alatt az idő telik
szememben a fordított katlan
mélyén halál leselkedik
a hajszálerekben leragadsz
már csak úgy vagy mint a többi
éber bennem a börtönőr
hiába próbálnál szökni
a sejt láthatatlan tágas ól
nem érkezel – nem távozol
Mínuszévek
a betűket kihúzod valahonnan
már évezredek óta szépül a vers
a szó ragyogó papirosra koppan
de bárhogy is rakod már semmit
sem nyersz
a mínuszévek egyre-másra gyűlnek
a honnan elindul s nem tudja hova
összetört mítoszcserepeken vágtat
jó-lova
don quijoteként megérkezik na lám!
nem nappal lesz és nem is éjszaka
s a képzeletben ágaskodó tájnak
már nem lesz mibe kapaszkodnia
szélmalomharc e nyegle játék
olyan mintha nem volna mintha van
jégszínű vodkatrappolás a hajnal
jötte legkevesebb száz lába száz arca
van s összeszorít vagy száz irányból
immár a hencegő vágy gúzsba köt ne félj
a holnap folyton rárímel a mára
a szél bevág a mínuszévek közé
a betűk kihullnak innen-onnan
már évezredek óta vigasz a vers
a szó ragyogó papirosra koppan
de bárhogy is rakod már semmit
sem nyersz
Arcparóka,
mohaszoknyád és grízgaluska
mohaszoknyád a széltől libben
az arcparóka már félre áll
grízgyár szüli a grízgaluskát
lomha ősz van, de égbe száll
lomha ősz van mint grízgaluska
grízgyárban készül de égbe száll
az arcparóka lobog a széltől
mohaszoknyád oly ferdén áll
az arcparóka is grízgaluska
lomha grízgyárunk égbe száll
ősz van moccan a széltől
mohaszoknyád csak kalimpál
 
lomha ősz van a szél csak billen
mohaszoknyád az égbe száll
grízgyárban készül az arcparóka
a grízgaluska félúton leáll
mohaszoknyád mint grízgaluska
s a grízgyár térdig csődben áll
a szél lendülne ám lomha ősz van
az arcparóka égbe száll
a grízgyárban ősz van: lomha
a grízgaluska égbe száll
mohaszoknyád lesz arcparóka
lódul a szél és meg-megáll
és aztán elmégy önmagadhoz
kívül belül is vérkaszárnya
rácspuha élet vagdalózás
repülhetne, de vér a szárnya