Kormos István
Fehér virág
Fehér virág a zápor zuhogva ejti szirmát
holló a szél az ékkő tócsában mossa tollát
szép zöld haját lebontja a kukorica elszáll
e sziromzuhogásból a tündöklő ökörnyál
Fehér virág kezedben szétporló liliomszál
szétporló tenyeredből szökkent e liliomszál
szétporló zuhatagból ahogy a szirom elszáll
eltüntél aki köztünk angyali zene voltál
Vonszolnak piros delfinek
vonszolnak piros delfinek koromtengeren éjszaka
partra kicsapnak az a part szívem leomló partfala
álmaim-rakta házadig onnan vakon is elmegyek
de kapud nyitott-kés-kapu ablakon küldő fényjelek
s kezek kezek kezek kezek küldő kezek taszítanak
hangtalan hang eresszelek hangtalan hang elhagyjalak
gyerekkorodba nem hagyod magadat visszarántani
vergődnek csak homlokodon kérlelő szavam szárnyai
szemed nem-lehet-fényei elmondják ami mondhatatlan
hogy nem leszel hogy nem leszek kerékbetört nevetés csattan
jövőnk a halvaszületett koromtengereken liheg
felfalják piros lovaim kik vonszoltak a delfinek
egy árva kutyaugatás nem engem szólít nevemen
fenn salétromos menny ragyog hűvösen lehajtom fejem
cella-magány jön hallgatok ki voltam istenek fia
alámerült Atlantiszom Párizs Marlotte Normandia
 
Tél Normandiában
Hiába-nyár zokogja zöld halálát
Május gyermekeit szélroham veri le
klorofil tengeren kék láva bugyborékol
döndül veres harang nap torkolattüze
uszályok menekülnek egy hófehér mezőn
bukdácsoló tevék észak oázisába
pettyes benzinevő disznó röfög a kipkop
esőben kaszálógép hátán ül a kanász
Csak nyár ez bár hiába-nyár
búcsús lárma-süveg Jumiéges piacán
alatta falovak forognak elefántok
tátogó trombiták céllövők versenye
Ásványrárót ide lepényevés idézi
dodgemek döreje győri halpiacot
komor kötélhúzás egy szenegáli fickó
s egy horvátkimlei földim között dühüdten
fagylalt fagylalt laterna magica
szentképen Mária szamaragol fiával
ingyen pereceket hajigál be a pék
mecséri márcosom fia az ablakon
Holt katedrális hol az orgonája –
Lébény hol a te orgonád –
Zöld nyár zöld nyár ez még veled vagyok
de valahol a tél öltözködik
lecsupálódik Cécile zöld-szerelmünk
komp hozott komp visz lánca telet csördül
N. N. bolyongásai
Ülvén vagy állván egy viking –
csónakban, szél magamban általában,
repülő halak, fókák, delfinek
seregeltek a tengeren utánam.
Szél kénye szerint pattogott
ingből feszített vitorlám; a só
elvált a vízcseppektől s csillagom lett,
anyajegyes mellemen virító.
Mondom, repülő halak, fókák,
delfinek jöttek, de képletesen,
minthogy a viking-csónak is
sosemvolt-vizen imbolygott velem.
Még hogy imbolygott! Eresztékei
sírása kitett-csecsemő-sírás,
bokáig vizben, persze csak mezítláb,
míg jég-farkas, köd-kutya tiriáz.
Esküvőzene cincogott
egy kék szigetről valahonnan,
gondoltam, lesznek arra lányok,
akikkel olthatom a szomjam.
Lehunyt szempilláim alatt
combok erdeje verdesett,
kívántam nyakra, halántékra
comberdőből kereszteket.
Ölük kútjából ihatok,
s más ilyen hülyeséget hittem –
Mért volt e veszett szomjúság,
uram Isten!
Nem volt ott esküvőzene,
pap nélkül nagymamát temették;
valahai Ujj Máriát,
koporsóján száradó festék.