William Shakespeare – John Fletcher
A KÉT NEMES ROKON
Színmű öt felvonásban
Személyek
THESEUS, Athén hercege
HIPPOLYTA, amazon királynő, később Theseus felesége
EMILIA, a húga
PIRITHOUS, Theseus barátja
PALAMON, ARCITES, a két nemes rokon, thébai unokatestvérek
HYMEN, a házasság istene
EGY FIÚ
ARTESIUS, athéni katona
HÁROM KIRÁLYNÉ, a Théba ostroma alatt megolt királyok özvegyei
VALERIUS, thébai
HEROLD
KOMORNA, Emilia cselédje
EGY NEMES
HÍRNÖKÖK
HAT LOVAG, Palamon és Arcites segédei
EGY SZOLGA
BÖRTÖNŐR Theseus tömlöcében
A BÖRTÖNŐR LÁNYA
A BÖRTÖNŐR LÁNYÁNAK KÉRŐJE
A BÖRTÖNŐR KÉT BARÁTJA
A BÖRTÖNŐR FIVÉRE
ORVOS
HAT PARASZT, egyikük páviánnak öltözve
TANÍTÓ
NELL és négy más parasztlány
DOBOS
A Prológus és Epilógus előadója
Nimfák, kísérők, parasztok, koszorú-hordozók, vadászok, szüzek, hóhér, katonai őrség
(Színhely: I. 2. és I. 4. Thébában. illetve Théba mellett, I. 5. meghatározatlan; egyébként Athén közelében)
 
PROLÓGUS
Új színmű s szűzlány közeli rokon,
Keresik és fizetnek vastagon
Mindkettőért, ha csinos. A remek
Darab – mely násznapján pirul s remeg
Tisztességéért – olyan mint a lány,
Ki esküvő s nászéjszaka után
Még csupa félsz, s tartózkodása inkább
Szüzet mutat, mint szorgos férji munkát.
Ilyen legyen darabunk, mert nemes
Atya nemzette, tanult, hírneves
Poéta; nem járt ily költő-csoda
A Po s az ezüst Trent között soha.
Chaucer mesélte e históriát,
És fennmarad, míg a világ világ.
Ha szépségéből elvesztegetünk,
S első hangként füttyöt hall gyermekünk,
Megfordul ő sírjában, s fölfelel
A föld alól: „Fújjátok rólam el
E hitvány pelyvát, mely beszennyezi
Babérom, s művem gyatrábbá teszi
Robin Hoodnál!” Félnünk ettől van ok,
Mert itt a becsvágy hasztalan dolog:
Ő hozzá úgyse föl nem érhetünk.
Gyengék vagyunk, kifogy lélegzetünk
E mély vízben, hát nyújtsatok kezet,
Hogy partot érhessünk, segítsetek
Jó révbe; amit láttok most, csekély
Érték művéhez képest, ám megér
Két órát tán. Hagyjuk nyugodni őt:
Tapsoljatok. Ha egy kevés időt
Ki nem húzunk, hogy kárunkból magunk
Kimentsük, végképp elbúcsúzhatunk.
Harsonák. El.
ELSŐ FELVONÁS
1. SZÍN
Zene. Jön Hymen égő fáklyával; előtte fehérbe öltözött fiú énekel virágot szórva; Hymen után dús fürtű nimfa hoz búzaköteget, majd Theseus jön két nimfa között, akik lejükön búzakoszorút viselnek; aztán Pirithous vezeti be a menyasszonyt, Hippolytát, mig egy másik nimfa, ugyancsak leomló fürtökkel, koszorút tart a feje fölé; utána Emilia a felfogott uszállyal; végül Artesius és kísérők.
 
FIÚ (énekel)
Rózsa, büszke, csodaszép,
Szaga is gyönyörűség,
Nincs rajt’ tövis,
Szűzi szekfű, illatos,
Százszorszép, gyöngyharmatos,
Démutka, friss,
Kankalin, zsengécske tő,
Boldog tavaszt hirdető,
Harangvirág,
Kökörcsin, bölcsőben éledt,
Körömvirág, síron érett,
Kis szarkaláb,
A Természet valahány
Szép gyermeke itt van ám
Üdvözletül.
Minden énekes madár,
Égi angyal az új pár
Elé repül;
De szájas kakukk, varjuraj,
Baljós holló, rút csóka-faj
Itt nem dalol,
Cserregő szarka meg nem áll,
Víg nászházunkba csúf viszály
Be nem hatol.
Jön három gyászruhás Királyné, sötét fátyollal, fejedelmi koronával. Az Első Királyné Theseus lába elé borul, a Második Hippolyta lábához, a Harmadik Emilia elé
ELSŐ KIRÁLYNÉ
Az irgalom s a nemes szív nevében
Hallgass meg s hajts szavamra!
MÁSODIK KIRÁLYNÉ
Jó apádért,
S hogy szép gyereket hordjon majd a méhed,
Hallgass meg s hajts szavamra!
HARMADIK KIRÁLYNÉ
Annak szerelméért, kit Juppiter
Jelölt ki ágyad díszéül, s a tiszta
Szüzességnek nevében, légy személyünk
És bajunk szószólója! Ez a jótett
A vétkek könyvéből kitörli mindazt,
Amit beírtál.
THESEUS
Állj fel, bús hölgy.
HIPPOLYTA
Állj fel.
EMILIA
Nekem ne térdelj.
Nő, ki bajban van s megsegíthetem,
Megnyert magénak.
THESEUS
Mit kértek? Szólj mindnyájatok helyett.
ELSŐ KIRÁLYNÉ
Királynék volnánk, uraink elestek
Ádáz Kreón haragjától; a holló
Csőre tépett beléjük, kánya karma,
Varjú vájkált húsukban Théba síkján.
Csontjaikat nem hagyja eltemetni,
Hamvaik összegyűjteni, az undok
Tetemeket elvinni Phoebus áldott
Szeme elől, s a szeleket a holtak
Bűze fertőzi. Herceg, irgalom!
Föld megmentője, vond ki a világot
Eligazító kardod: add nekünk holt
Királyainkat, hadd hantoljuk el;
És nagy jóságodban vedd észbe azt is,
Hogy koronás fejünk számára nincs más
Fedél, csak az, mely medvét és oroszlánt
És minden mást befed.
THESEUS
Kérlek, ne térdelj;
Megindítottál, s bánt, hogy ily kegyetlen
Magához térded. Holt uraitok
Sorsáról hallottam, búsít nagyon,
És ösztökél, hogy értük bosszut álljak.
Capaneus volt királyod-urad; aznap,
Mikor téged nőül vett, oly idősen,
Mint én vagyok most, láttam vőlegényed.
Mars oltárára, szép voltál te akkor,
Juno palástja sem szebb fürtjeidnél,
S dúsabban omló; búzakoszorúd
Nem pergett s száradt el még; Fortuna
Mosolygott rád. Hercules rokonunk –
Gyengébb akkor szemednél – ott hevert
Bunkója mellett nemeai bőrén,
Ernyedt izmokkal. Ó baj és idő,
Vad pusztítók, mindent hogy elemészttek!
ELSŐ KIRÁLYNÉ
Ó, remélem, egy isten,
Egy isten kegye szítja bátorságod,
Az önt beléd erőt is, hogy kiállj
A bajnokunknak.
THESEUS
Jó özvegy, ne térdelj:
Sisakos Bellonának tartsd a térded,
Hogy imádkozz értem; zavart vagyok.
Elfordul
MÁSODIK KIRÁLYNÉ
Dicső Hippolyta,
Félelmes amazon te, ki megölted
A szkíta-agyaros kant, s oly erős,
Amily fehér karoddal szinte rabbá
Tetted a férfit már, mikor urad,
Hogy az embernek megőrizze rangját,
Mit Természet osztott rá, beszorított
Áthágott korlátod mögé, erődön
S érzelmeden egyszerre győzve; harcos,
Ki irgalommal méred a szigort,
Tudom, nagyobb hatalmad van fölötte,
Mint őneki volt rajtad, a tiéd most
Ereje és szerelme is, kimondott
Szavad szolgája; hölgyek drága tükre,
Kérd őt, hogy háború lángján megégve,
Hűsölhessünk kardjának árnyékában,
Esengj, hogy nyújtsa ki fejünk fölé;
Szólj nő hangján, akárcsak olyan asszony,
Mint itt mi hárman; sírj, hogy célhoz érj.
Add kölcsön térded is,
De ne érintse hosszabban a földet,
Mint galamb rándul, ha fejét letépik;
Mondd el, ha ő véres mezőn mutatná
Fogát a napnak, vicsorítna holdra,
Mit tennél.
HIPPOLYTA
Szegény hölgy, ne mondd tovább:
Oly szívesen teszem a jót, amit kérsz,
Mint azt, amire indulok, s ilyen
Örömmel még sosem mentem. Uram
Mélyen megrendült; hadd gondolja át.
Majd szólok véle.
HARMADIK KIRÁLYNÉ (Emiliához)
Én kérelmemet
Jégbe foglaltam, mely hő bánatomtól
Cseppekké olvad; ily szomorú formát
A mélyebb bajtól ölt most.
EMILIA
Kérlek, állj fel;
arcodra van a bánat írva.
HARMADIK KIRÁLYNÉ
Ó, jaj.
Ott nem olvashatod: könnyeimen
Keresztül olyan, mint ráncos kavics
Kristály folyóban. Lady, lady, sajnos.
Hogy megismerjük kincseit a földnek,
Ismerni kell magját is; ki egy apró
Csellém akarja, vesse mélyre horgát,
Hogy a szívemben fogjon, Ó, bocsáss meg!
A végszükség élesít némely elmét,
Engem bolonddá tesz.
EMILIA
Egy szót se, kérlek;
Aki nem érzi s látja az esőt,
Nem tudja, nedves, száraz-e. Ha festett
Táblakép volnál, megvennélek egyből,
Hogy a halálos bút is eltanuljam
Ily szívtépő ábrázolásból; ámde,
Mert élő testvér vagy, nemünkbeli,
Bánatod olyan forrón tör reám,
Hogy átsugárzik majd bátyám szivéig,
S átmelegíti némi szánalommal,
Legyen bár puszta kő. Vigasztalódj hát.
THESEUS
Templomba most! Szemernyit se veszítsünk
A szent szertartásból.
ELSŐ KIRÁLYNÉ
Ez a menyegző
Tovább tart majd és szemkápráztatóbb lesz,
Mint a könyörgök háborúja. Jól cseng
A világ fülében neved; ha gyorsan
Teszel, sem kapkodsz, első ötleted több
Más töprengésénél, fontolgatásod
Más tetténél. És Juppiterre, tetted
Még el se kezdted, s mint halon a kócsag,
Győz máris. Gondold meg, herceg, mily ágy jut
Királyainknak.
MÁSODIK KIRÁLYNÉ
Mily bús a mienk,
Hogy nékik nincs.
HARMADIK KIRÁLYNÉ
Semmi, mi holtat illet.
Ki napvilágot unva, kés, kötél,
Méreg által, hegyfokról szörny-halált
Idéz magára, annak szánalom
Port és árnyékot nyújt.
ELSŐ KIRÁLYNÉ
De urainkat
A vizsla nap felhólyagozva látja,
Bár jó királyok voltak.
THESEUS
Szentigaz,
S hogy vigasztaljalak,
Sírba teszem holt uraitok, ámde
Kis munkám lesz Kreónnal.
ELSŐ KIRÁLYNÉ
S ezt a munkát
El kell végezni nyomban.
Most formát ölthet; holnap már kihűlt,
S hasztalan munka csak verejtékében
Leli díját; most biztos önmagában,
Nem sejti, hogy hatalmad előtt állunk,
S jámbor kérésünket mossuk szemünkben,
Hogy világos legyen.
MÁSODIK KIRÁLYNÉ
Leverheted most
Győzelmi mámorában.
HARMADIK KIRÁLYNÉ
Serege
Csak zabál és henyél.
THESEUS
Artesius,
Te tudod legjobban kiválogatni
E vállalathoz a legjobbakat,
S hogy mily létszám szükséges; vidd magaddal
Mindazt, mi kell, amíg mi végrehajtjuk
Nagy tettünk, mely újjáteremti sorsunk
A nászban.
ELSŐ KIRÁLYNÉ
Asszonyok, fogjunk kezet.
Bú özvegyei leszünk: elodázás
Éhen vesző remény csak.
A KIRÁLYNÉK
Ég veled.
MÁSODIK KIRÁLYNÉ
Rosszkor jöttünk – de hogy válassza bánat,
Mint kínoktól megkímélt ész, a kellő
Időt kérelméhez?
THESEUS
Jó asszonyok,
Szolgálat az, ahova indulok,
Nagyobb bármely csatánál, fontosabb
Számomra mindennél, mit tettem eddig
S még tehetek
ELSŐ KIRÁLYNÉ
Még inkább arra vall ez:
Pörünkkel nem sokat törődsz, ha karja,
Mely Juppitert elvonná istenek
Köréből, cinkos holdfénynél ölel;
Ó, ha cseresznye-párja édesen
Inyenc ajkadra hull, jut-é eszedbe
A rothadó király, könnyes királyné,
Gondolsz azzal, mit nem érzel: mi bírná
Rá Marsot, hogy dobját elvesse? Ó,
Egy éjt tölts csak vele, és minden óra
Százannyira szed tőled túszt, egyébre
Nem is emlékszel, mint amit e tor
Kínál ínyednek.
HIPPOLYTA (letérdel)
Nem valószínű,
Hogy ily feledékeny légy, s kedvem ellen
Kérlek, hisz ez fokozza csak a vágyat,
De ha én el nem állok örömömtől,
Hogy orvosoljam bajuk, mely azonnal
Gyógyírt kíván, fejemre vonhatom
Neheztelésüket. Ezért, uram,
Próbát kell tennem most kéréseimmel,
Hihetem-e, hogy hatnak némiképp,
Vagy erejüket mondjam semminek:
Halaszd el azt, amire készülődünk,
És ölts páncélt szíved fölé, e mellre,
Mely engem illet, ám szolgálja most
E szegény királynőket.
A KIRÁLYNÉK (Emiliához)
Ó, segíts!
Ügyünk a térdedért kiált.
EMILIA (letérdel)
Ha nem
Teljesíted testvérem óhaját,
Oly hévvel s oly sietve, ahogy ő
Könyörög érte, nem merek ezentúl
Semmit sem kérni tőled, és soha-
Sem férjhez menni.
THESEUS
Kérlek, álljatok fel.
Magam esengek már, hogy megtegyem
Azt, amiért térdeltek.
A nők mind felállnak
Pirithous,
Vezesd arám; menj, kérd az istenektől
Győzelmes visszatértem; ne mulassz el
A szertartáson semmit sem. Királynék,
Ti velem jösztök. (Atesiushoz) Amint mondtam, indulj,
Majd Aulis partjain csatlakozol
A hadra kelt sereggel, ott legyen
Fele nagyobb vállalkozásra szánt
Csapatainknak. (Hippolytához) Szóra nincs idő,
E csók pecsétjét nyomom ajkaidra;
Megcsókolja
Édes: ez legyen foglalóm. – Eredj,
Lássam, hogy elmentél.
A menyegzői menet elindul a templom felé
Ég veled, bájos húgom. Pirithous,
Te őrizd az ünnep fényét.
PIRITHOUS
Uram,
Én veled tartok; a díszünnepély
Várhat, míg visszatérsz.
THESEUS
Kuzin,
Ki ne mozdulj Athénből. Visszatérünk,
Mielőtt az ünnepség véget érne;
Hát meg ne csorbítsd. Ég mindnyájatokkal.
A menet el
ELSŐ KIRÁLYNÉ
Igazolod, amit rólad beszélnek.
MÁSODIK KIRÁLYNÉ
És Marsszal egyenlő isten leszel.
HARMADIK KIRÁLYNÉ
Ha nem nagyobb, mert
Halandóként aláveted az érzést
Az isten-becsületnek, amíg ők
Nyögik uralmát.
THESEUS
Emberek vagyunk,
Így kell tennünk: érzékek rabjaként
Ember nevünk elvesztjük. Fel a fejjel,
Hölgyek: megyünk vigaszt szerezni nektek.
Harsonák. Mind el
2. SZÍN
Jön Palamon és Arcites
ARCITES
Palamon kuzin, drágább szeretet,
Mint vér szerint, ki még nem csontosodtál
Meg vétkekben, jöjj, hagyjuk e! e Thébát
És kísértéseit, amíg be nem
Mocskoltuk ifjúságunk;
Az önmérséklet szégyen itt, mint máshol
Az állhatatlanság; ár ellen úszni
Annyi, mint elmerülni, vagy hiába
Küszködni; ha az ár sodrát követjük,
Örvénybe visz, s mi forgunk benne vagy
Megfulladunk; ha átvergődünk rajta,
Csak hitvány életet nyerünk.
PALAMON
Tanácsod
Példát sugall. Mily furcsa roncsokat
Figyelhettünk meg iskolás korunktól,
Thébában járva? Sebhely s ócska condra
A bátor hadfi osztályrésze, ki
Tisztességről s aranyról álmodott,
S kivívta bár, nem kapta meg, kijátssza
A béke, melyért küzdött; még ki áldoz
Mars megcsúfolt oltárán? Szívem vérzik,
Ha ilyent látok, s kívánom, Junóban
Támadjon fel féltékenysége, adjon
Munkát a katonának, mert a béke
Kisemmizi, hallgasson jó szivére
Ismét, amely most kíméletlenebb,
Mint háború lehetne.
ARCITES
Nem vagy észnél?
Nem látsz más roncsot, mint a katonát,
A thébai utcákon? Úgy beszéltél,
Mint aki sok bajjal találkozott:
Nem láttál mást, ki szánalomra indít,
Csak a mellőzött katonát?
PALAMON
Igen,
Szánok minden nyomort, de mégis azt
Leginkább, mely tisztes köntösben izzad,
És jéggel fizetik ki.
ARCITES
Ám nem erről
Akartam szólni; erény ez, Thébában
Nem tisztelik. Én Thébáról beszéltem.
Ha becsületünk óvjuk, mily veszélyes
Itt lennünk, ahol mindenfajta rossz
A jó képében jár, minden mi jónak
Tűnik, rossz; hogyha nem válunk olyanná
Mi is, mint ők, idegenek leszünk,
S ha igen, szörnyek.
PALAMON
Hatalmunkban áll –
Ha nem majom-leckén élünk – magunknak
Megszabni viselkedésünk. Miért
Utánoznám más járását, holott
Bízom magamban, vagy miért szeressem
Más beszédmódját, mikor az enyémmel
Megértenek – még jól is járhatok
Őszinte szóval? Úri kötelesség
Mért kényszerítne, hogy kövessem azt,
Ki szabóját követi, mígnem végül
Az üldözi majd őt? Mit érdekel,
Mért rossz kedvű borbélyom s vele együtt
Szegény állam, merthogy nem nyesegette
Ily aranyifjú tükréhez? Mily kánon
Rendeli, hogy a tőrrel hadonásszak,
Mely csípőmön függ, s pipiskedve lépjek,
Bár tócsa sincs az úton? Hogyha első
Nem lehetek a fogatban, mögötte
Én nem húzok. E szegény kis sebekre
Gyógyfű se kell; de szívemig hasítja
Keblemet...
ARCITES
Nagybátyánk, Kreón.
PALAMON
Igen,
A féktelen tirannus, ki miatt
Nem félik az eget, s gazságai
Hirdetik, mindent megtehet hatalma;
Forró fejében hisz s az ingatag
Szerencsét isteníti csak; amit
Mások révén elér, önerejének
Tulajdonítja; számot tart a szolga
Hasznára és dicsőségére is;
Ártani nem fél, jóra sose buzdít.
Véremet, mely rokon vele, piócák
Szívják ki pukkadásig, s hulljanak
Le annyi romlottságtol!
ARCITES
Tiszta lélek,
Hagyjuk el az udvart, ne részesedjünk
Lármás aljasságából, mert tejünknek
A legelő ad ízt, s alávalók
Vagy lázadók, nem rokonok leszünk,
Ha nem hasonulunk hozzá.
PALAMON
Igaz.
Gyalázata már megsüketítette
Az égi igazságot; özvegyek
Jaja torkukba roskad vissza, meg se
Hallják az istenek.
Jön Valerius
Valerius.
VALERIUS
A király hivat; ám ólom legyen
Lábatok, míg múlik haragja. Phoebus,
Mikor ostorát törte és üvöltött
A Nap lovaira, csak suttogott
Dühéhez képest.
PALAMON
Szellő is megrázza.
De mi a baj?
VALERIUS
Theseus, ki nem fenyeget hiába,
Pusztító háborút üzent, kimondta
Théba vesztét, s eljött pecsétet ütni
Haragjának ígéretére.
ARCITES
Jöjjön:
Ha csak istent nem félünk benne, csöppet
Se rémít minket. Ámde bárki is,
Miként mi ketten, harmad annyit érhet,
Ha dolgában gátolja a bizonyság,
Hogy rossz ügyben jár.
PALAMON
Most ne tépelődj:
Thébát szolgáljuk ezzel, nem Kreónt.
Közömbösnek maradni becstelenség,
És ellenkezni lázadás; ezért
Ővele kell sorsunk elébe néznünk,
Mely végpercünk kitűzte.
ARCITES
Így igaz.
A háború kitört, vagy valamely
Feltételtől függ még?
VALERIUS
Folyik javában;
Az államérdek is meglett azonnal
A hírnökkel.
PALAMON
A királyhoz: ha van
Még negyed annyi becsülete, mint
Ellenségének, olyan, mintha vérünk
Egészségünkért adnók tán, különben
Kihelyeznénk jó haszonért. De jaj,
Kezünk igyekvőbb szivünknél, mi kárt
Okoz lesújtó öklünk?
ARCITES
Hagyd a véget,
E sosem tévedő bírót, csak akkor
Szólj róla, mikor már mindent tudunk;
Vezessen most szerencsénk.
Mindketten el
3. SZÍN
Jön Pirithous, Hippolyta és Emilia
PIRITHOUS
Itt válunk.
HIPPOLYTA
Ég veled. Add át urunknak
Jó kívánságaim; nincs kishitű
Kétség bennem, hogy győz, csak azt kívánom,
Gyarapodjék erőben, hogy kiállja
Az álnok szerencsét. Járjon sikerrel:
Bőség nem árt a bölcsnek.
PIRITHOUS
Tengerének
Nincs bár szüksége szegény cseppjeimre,
Adójukat leróják. (Emiliához) Drága szűz,
Az érzést, mit a legjobbakba oltnak
Az egek, őrizd meg kedves szived
Trónján.
EMILIA
Köszönöm. Említs meg királyi
Bátyánknak is: győzelméért fogok
Nagy Bellonának könyörögni, és
Mert ajándék nélkül nálunk a kérést
Nem értik, azt ajánlom fel neki,
Mit úgy vélem, szeret. Urunk hadában,
Sátrában van szívünk.
HIPPOLYTA
A kebelében.
Katonák voltunk, hát nem sírhatunk, ha
Barátunk fegyvert ölt, tengerre száll,
Felnyársalt pólyásról mesél, anyáról,
Ki gyermekét megfőzte és megette,
S míg ölte, sós könnyeket sírt; ha arra
Vársz, hogy bennünk ily házilányokat láss,
Itt tartunk végképp.
PIRITHOUS
Béke veletek,
Amíg e háborút megvívom; aztán
Kívánni sem kell.
El
EMILIA
Mint vágyik barátja
Után! Mióta elment ő, a játék,
Mely komolyság s ügyesség dolga, gondját
Alig kötötte le, nem érdekelte,
Nyer vagy veszít: az egyikkel keze
Csak játszott, míg a másikat fejében
Forgatta – esze egyaránt dadája
E felemás ikerpárnak. Figyelted,
Mióta urunk elment?
HIPPOLYTA
Szívesen,
Meg is szerettem érte. Veszedelmes,
Sivár zugokban tanyáztak ók ketten,
Veszéllyel s szükséggel dacolva; zsarnok
Erővel zúgó, rettentő folyókon
Ladikoztak; kiküzdötték maguk
Onnan, hol a halál maga lakik,
Sorsuk kihozta őket. Szerető
Kötésük, mit oly híven, oly sokáig,
S oly értő ujjal szőttek és bogoztak,
Kophat csak, nem bomolhat. Theseus
Sem bírálhatná el, hogy kit szeret
Jobban, ha ketté osztja is magát,
Hogy egyformán igazságot tegyen.
EMILIA
De
Egyiket jobban, s mégsem volna illő
Azt mondani, hogy nem te vagy az. Egyszer
Volt nekem is egy kedves játszótársam.
Te háborúztál, mikor sírba tették,
S büszke volt ágya; búcsút vett a holdtól,
Mely belesápadt; épp tizenegy évet
Számlált ő is.
HIPPOLYTA
Flavina volt.
EMILIA
Igen.
Pirithous s Theseus szeretetéről
Szóltál: szilárdabb az alapja, korra
Érettebb, az ész kapcsa is erősebb,
És kölcsönös szükség táplálja egybe
Fonódó gyökereit. Én meg ő,
Kit siratok, még zsenge gyermekek.
Csupán szerettünk; mint az elemek,
Melyek nem tudják, mit, miért, de sok
Csodás dolgot művelnek mégis, úgy tett
Lelkünk egymással. Ami néki kedves,
Azt helyeseltem, mi nem, elítéltem
Vád nélkül; ha virágot szakítottam
S keblembe dugtam – épp virágnyilás
Kezdete lévén –, ő nem nyugodott,
Míg nem akadt párjára ugyanoly
Bölcső számára, hol főniksz gyanánt
Illatba halt; fejemen bármi dísz
Az övének volt mása; mit talán
Szeszélyből hordott csak, legkomolyabb
Ruhámként is felvettem; ha fülem
Új dallamot lopott, vagy rögtönözve
Dúdoltam, oly muzsika volt neki,
Min elidőzött – vagy inkább lakott
S vele szunnyadt el. E históriából
Mit ismer minden gyermek mint a régi
Fellángolás fattyat – az a tanulság:
Hű szeretet lány s lány közt több lehet,
Mint a két nem közt.
HIPPOLYTA
Kifogytál a szuszból,
S e szóáradat annyit mond csupán,
Hogy nem fogsz úgy szeretni, mint Flavinát,
Férfit soha.
EMILIA
Bizonnyal nem fogok.
HIPPOLYTA
De sajnos, gyönge húgom,
Ámbár tudom, hogy hiszed is, amit mondsz,
Nem hihetek jobban neked e pontban,
Mint egy beteges étvágyban hihetnék,
Mely utálja, mit kíván. Ámde, húgom,
Ha tán meggyőzetném tőled magam,
Eleget mondtál, hogy kirázz nemes
Theseus karjából, kinek szerencsét
Megyek most kérni, a biztos tudatban,
Hogy miénk inkább, mint Pirithousé,
A magas trón szívében.
EMILIA
Nincs bajom
Hiteddel, ám kitartok az enyémnél.
Mindketten el
 
4. SZÍN
Kürtök. Ütközet a színen kívül, majd visszavonulás. Harsonák. Aztán jön a győztes Theseus, Herolddal és kísérőkkel; hordágyon hozzák Palamont és Arcitest. A három Királyné Theseushoz lép és arcra borul előtte.
ELSŐ KIRÁLYNÉ
Csillag ne nézzen rád borúsan.
MÁSODIK KIRÁLYNÉ
Ég s föld
Legyen barátod.
HARMADIK KIRÁLYNÉ
Minden jóra, mit
Kívánhatnak neked, áment kiáltok.
THESEUS
A pártatlan istenek magasukból
Látják halandó nyájuk, azt, ki vét,
S büntetnek. Keressétek meg a holt
Királyok csontjait, s háromszoros
Végtisztességet adjatok; nehogy
Hiány legyen a rítusban, mi álljuk.
Küldötteink majd méltóságotokba
Iktatnak, s pótolnak mindent, amit
Sietségünk csonkán hagy. Áldjon ég,
S kegyes szemmel tekintsen.
A Királynék kísérőkkel el
Kik ezek?
HEROLD
Előkelő urak, a holmijukból
Ítélve; thébaiak úgy beszélték:
Két nővér fiai, királyi öccsök.
THESEUS
Mars sisakjára, láttam harcban őket,
Mint zsákmánytól vérszennyes két oroszlánt,
Utat vágni a megrettent seregben.
Figyeltem őket, mert isten szemére
Méltó látvány volt. Ki az a fogoly,
Kit kérdeztem felőlük?
HEROLD
A nevük
Arcites s Palamon.
THESEUS
Úgy van: az, az.
Nem haltak meg?
HEROLD
De nem is élnek; estek volna foglyul,
Mikor utolsó sebeiket kapták,
Felépülnének tán. Még lélegeznek,
Nevük ember.
THESEUS
Úgy bánjatok velük.
Ezek seprője túltesz milliószor
Mások borán. Jöjjön minden sebészünk
Segíteni; ne fösvénykedjetek
A legjobb írral: fontosabb nekünk
Életük, mint érdemli Théba. Mintsem
E kötés nélkül, épnek és szabadnak
Lássam, mint reggel: tudjam holtnak őket;
S negyvenezerszer inkább foglyainknak
Tudjam, mint holtnak. Zordabb levegőre
Vigyétek gyorsan, s tegyétek, mit ember
Csak megtehet – kedvünkért többet is,
Mert láttam én: félsz, düh, baráti szó,
Szerelmi hév, buzgóság, nő parancsa,
Szabadság vágya, láz és őrület
Oly célt állit, mit senki el nem érhet
Erőlködés, iszonyú akarat,
Az eszén vett erőszak nélkül. Értünk
S nagy Apolló kegyéért a legjobbak
Tegyék, mi telik tőlük. Most a várba,
S megkötve azt, mi széthullt, sietünk
Hadunk élén Athénbe.
Harsonák. Mind el
5. SZÍN
Zene.
Ünnepélyes gyászmenetben jönnek a Királynék lovagjaik ravatalával, kísérőkkel
DAL
Urnák, illatok velünk,
Gyötrelem az életünk,
Holt szívvel járunk éjsötétben;
Halvány arcon nincs remény,
Csupa könny a szent edény,
Fájó panaszszó száll a légben.
Reánk gyűl a bú, a baj,
Öröműző, tompa jaj,
Nem jut nékünk, csak sóhaj,
Nem jut nékünk, csak sóhaj.
HARMADIK KIRÁLYNÉ
Urad sírjához visz e gyászos út.
Lelj meg örömre; ő békén aludjék.
MÁSODIK KIRÁLYNÉ
A tied is
ELSŐ KIRÁLYNÉ
Te erre mégy. Az ég
Ezer ösvényt ad, bár csak egy a vég.
HARMADIK KIRÁLYNÉ
Város e föld, szétszórt utcákból áll,
S a nagy, közös tér benne a halál.
Más-másfelé el
MÁSODIK FELVONÁS
1. SZÍN
Jön a Börtönőr és a Kérő
BÖRTÖNŐR Én kevéssel beérhetem, amíg élek; valamicskét juttathatok neked is, de nem sokat. Fene egye, itt van nekem ez a börtön, nagyuraknak való, csakhogy ritkán kerül ilyen; amíg lazacot fogna az ember, ki kell húzni egy sereg csellét. Módosabbnak mondanak, mintsem igaz lehetne a hír. Szeretnék igazából az lenni, aminek tartanak. De a nemjóját, amim van. akármennyi legyen is, mind a lányomra hagyom a halálom napján.
KÉRŐ Uram, nem kérek én többet, mint amennyit magad ajánlasz, és a lányodra iratom, amit ígértem.
BÖRTÖNŐR Jó, többet is beszélünk majd erről, ha az ünnepség lejárt. De komoly ígéretet kaptál tőle? Ha meggyőződtem róla, én beleegyezésemet adom.
Jön a Börtönőr Lánya gyékénnyel
KÉRŐ Kaptam, uram. De itt jön.
BÖRTÖNŐR A kedvesed és én éppen rólad beszéltünk abban a régi dologban; de erről most ne többet. Mihelyst az udvari cécónak vége, nyélbe ütjük. Addig légy kedves a két fogolyhoz; annyit mondhatok, hogy hercegek.
LÁNY Ezt a gyékényt a szobájukba hoztam. Kár, hogy fogságban vannak, és kár volna, ha elmennének innen. Azt hiszem, a béketűrésük bármily balsorsot megszégyenít; a börtön is büszke rójuk, és az egész világ ott van a szobájukban.
BÖRTÖNŐR Tökéletes emberpár hírében állnak.
LÁNY Hitemre, a hír csak dadog felőlük: fölötte állnak minden szófiának.
BÖRTÖNŐR Hallottam beszélni, hogy ők voltak a legvitézebbek a csatában.
LÁNY No, ez fölöttébb valószínű, amilyen nemesen viselik a bajt. Képzelem, milyenek lettek volna győztesen, ha ilyen nemes állhatatossággal teremtik meg béklyóban szabadságukat, derűssé változtatják a nyomorúságot, nevetséges semmiséggé a szenvedést.
BÖRTÖNÓR Ezt teszik?
LÁNY Úgy tűnik, annyiba se veszik a rabságukat, mint én Athén uralmát; jól esznek, vidáman néznek, sok mindenről beszélgetnek, de saját fogságukról és bajaikról egy szót se. Csak néha tör fel valamelyikükből egy elfojtott sóhaj, olyan fájdalmas, mintha szülőágyban feküdne, amit a másik olyan szelíden ró meg nyomban, hogy szeretnék én is sóhaj lenni, hadd korholjanak ugyanígy, vagy legalább sóhajtozó, hadd vigasztaljanak.
KÉRŐ Sose láttam őket.
BÖRTÖNŐR A herceg is titokban jött el hozzájuk éjjel; hogy mi az oka, nem tudom.
Fent megjelenik Palamon és Arcites
Nézd csak amott vannak; aki kinéz, az Arcites.
LÁNY Nem, uram, nem, az Palamon! Arcites az alacsonyabbik kettejük közül; láthatsz belőle valamennyit.
BÖRTÖNŐR Eredj már, hagyd abba a mutogatást. Nem kíváncsiak azok ránk. Menjünk a szemük elől!
LÁNY Ünnep látni őket. Úristen, milyen más némelyik ember!
Börtönőr, Lány és Kérő el
PALAMON
Hogy vagy, nemes kuzin?
ARCITES
Hogy vagy, uram?
PALAMON
Elég erős nevetni nyomorom,
S viselni harci szerencsém; de foglyok
Vagyunk, talán örökre.
ARCITES
Azt hiszem,
S e sorsra hagytam már türelmesen
Hátralevő időm.
PALAMON
Ó, Arcites,
Hol van most Théba? Hol nemes hazánk?
Barátaink s rokonaink? Soha
Nem látjuk többé kedves arcukat,
Sem merész ifjakat lovagi tornán
Küzdeni hölgyük színes zálogával,
Mint duzzadó vitorlás, nagy hajókat,
S nem hagyjuk őket el, mint szól a lusta
Felhőt, mert mi, Palamon s Arcites,
Lábunk alig moccantva, megelőzzük
A nép dicséretét, s miénk a koszorú,
Mit nem is kívánhattak még nekünk.
Sosem forgatjuk már mint bajnok-ikrek
Fegyvereinket s érezzük tüzes
Paripánk büszke tengerként! Jó kardunk –
Jobbat tűzszemü hadisten se hordott –
Letépve csak rozsdázik most, s olyan
Isten szentélyét díszíti, ki gyűlöl;
Nem lesz villám kezünkben, hogy egész
Seregre csapjon le.
ARCITES
Nem, Palamon,
E remények velünk együtt rabok:
Itt hervad el szépséges ifjúságunk,
Mint korán jött tavasz, itt lel az aggkor,
S – legrosszabb ez, Palamon – nőtlenül.
Szerető hitves édes ölelése,
Csókokkal, ezer vággyal megtetézve,
Nem fonódik reánk; sarjunk se támad,
Hogy önnön képünkkel derítse majd
Öregkorunk, s mint ifjú sast, tanítsuk
Fegyverrel bátran szembenézni, mondván;
„Emlékezz, kik voltak atyáid, és győzz!”
Szép szemű lányok siratják a sorsunk,
S dalukban átkozzák a vak szerencsét,
Míg szégyenkezve látja be, mi kárt tett
Életben, ifjúságban. Ez világunk,
Nem ismerünk itt többé másikat,
Az órát csak, mely kínunk panaszolja.
A szőlőtőke nő, de sose látjuk;
Eljő a nyár is minden örömével,
S itt mindig tél lesz, mindig síri fagy.
PALAMON
Úgy ám, Arcites. Thébai kutyáink,
Melyek hangjukkal felverték az erdőt,
Nem bíztatjuk már, nem rázzuk hegyes
Gerelyünk, míg a bőszült disznó párthus
Tegez gyanánt száguld dühünk elől
Dárdáinkkal. Minden vitézi munka,
Nemes elmék tápláló elesége,
Itt vész mivelünk együtt; meghalunk
Végül – becsületünk átkára – búban
És ismeretlenségben.
ARCITES
Ám, kuzin,
E sok nyomorúság mélyében is,
Mindabban, mit ránk zúdíthat a sors,
Két vigaszt látok mégis, két nagy áldást,
Ha megadják az istenek: türelmet
Tanulunk, s együtt bírjuk bajainkat.
Míg Palamon velem van, vesszek én is,
Ha börtönünk ez.
PALAMON
Úgy bizony, kuzin,
Jótétemény, hogy így egybefonódott
A sorsunk. Ha két lélek két nemes
Testben lakik, horzsolja bár goromba
Véletlen, ők csak erősödnek együtt,
El nem merülnek semmiképp – s ha mégis,
A férfi úgy hal, mint aki csak alszik.
ARCITES
Fordítsuk hát javunkra e helyet,
Mit úgy gyűlölnek?
PALAMON
És hogyan, kuzin?
ARCITES
Véljük szentélynek ezt a tömlöcöt,
Mely távol tart a romlott emberektől.
Ifjak vagyunk s még tisztesség a vágyunk,
A szabadosság s aljas társaság,
A tiszta lelkek mérge, elriaszt,
Mint a ledér nő. Milyen drágaságot
Ne szerezhetnénk meg magunknak puszta
Képzeletünkkel? És így ketten egymás
Számára dús kincsesbányák vagyunk,
Hitves, kitől mind újabb szeretet
Születik, atya, barát, ismerős;
Egymásban lelünk hát egész családot.
Örökösöd vagyok, s viszont: e hely
Az örökségünk; durva elnyomó
El nem veszi, itt némi türelemmel
Soká szerethetünk. Nem bánt csömör,
Nem sebez háború, nem nyeli tenger
El ifjúságunk. Ha szabadon élnénk,
Elválaszthat egy asszony vagy egy ügylet,
Pörök senyveszthetnek, irígy gonoszság
Környékezhet meg. Hogyha megbetegszem,
Ahol mit sem tudsz rólam, s meghalok,
A szemem nem fogod le, istenekhez
Sem könyörögsz; ezernyi eshetőség
Választ el távol innen.
PALAMON
Szinte kedvet
Csináltál – Arcites, köszönet érte –
Fogságomhoz. Ó, mily nyomorúság
Odakint élni, és bárhol, nem itt!
Baromi az. Itt föllelem az udvart,
Sőt még nagyobbat; minden gyönyörön,
Mit emberek kívánnak hiúságból,
Átlátok immár, és elmondhatom
Mindenkinek: nem több, csak cifra árnyék,
Melyet magával visz a vén Idő.
Mi lenne vénen belőlünk Kreónnál,
Hol bűn a jó, kéjvágy és butaság
A fő erények? Arcites kuzin,
Ha nem hoznak ide az istenek,
Úgy halunk, hitványul, megsiratatlan,
És sírfeliratunk a népek átka.
Mondjak még?
ARCITES
Elhallgatnálak.
PALAMON
Lehet.
Volt példa, Arcites, hogy ketten egymást
Jobban szerették, mint mi?
ARCITES
Semmiképp.
PALAMON
Nem hiszem, hogy megszűnhet ily barátság
Valaha is.
ARCITES
Amíg meg nem halunk,
Lent jön Emília és a Komornája
Utána lelkűnk azokhoz kerül,
Kik örökké szeretnek.
Palamon megpillantja Emiliát
Szólj, uram.
EMILIA
E kert egészben szépségek világa.
Ez micsoda?
KOMORNA
A neve nárcisz, úrnőm.
EMILIA
Szép fiú volt, csak bolond, és szerelmes
Lett önmagába; nem volt lány elég?
ARCITES (Palamonhoz)
Folytasd.
PALAMON
Igen.
EMILIA (a Komornához)
Vagy tán mind szívtelen?
KOMORNA
Ily szép fiúhoz?
EMILIA
Te nem lettél volna.
KOMORNA
Azt hiszem, én nem, úrnőm.
EMILIA
Csupa szív ez,
De óvatos légy ebben.
KOMORNA
Mért legyek?
EMILIA
A férfi mind őrült.
ARCITES
Nem folytatod?
EMILIA
Tudsz ilyesmit hímezni, lány?
KOMORNA
Tudok.
EMILIA
Szeretnék egy köpenyt tele ilyennel.
Szép ez a szín; nem festene-e jól
A szoknyámon, te lány?
KOMORNA
Pompásan, úrnőm.
ARCITES
Kuzin, kuzin, mi lelt? Hé, Palamon!
PALAMON
Sosem voltam rab eddig, Arcites.
ARCITES
De mi ütött beléd?
PALAMON
Nézd és csodáld.
Az égre, istennő ez.
EMILIA
Minden virág közül
A rózsa a legszebb.
KOMORNA
Mért, drága úrnőm?
EMILIA
A lány igaz jelképe ez:
Ha nyugati szél simogatja lágyan,
Szerényen nyílik, s szűzi pírja festi
A napfényt. Ám ha észak szele jön
Goromba hévvel, szűz módjára akkor
Szépségét bimbójába visszazárja,
S csak tövisét mutatja.
KOMORNA
Mégis, úrnőm,
A szerénysége néha úgy virul, hogy
Elhull miatta; lány,
Kiben még tisztesség van, undorodna
Őróla venni példát.
EMILIA
Ó, bohó te!
ARCITES
Csodaszép.
PALAMON
Minden szépség foglalatja.
EMILIA
Menjünk be, tűz a nap. Fogd e virágot:
Lássuk, művészet ellesi-e színük.
Oly jó kedvem lett, most kacagni tudnék.
KOMORNA
Én meg lefekhetném.
EMILIA
Valakivel?
KOMORNA
Ahogy kiegyezünk.
EMILIA
Egyezz ki hát.
Emilia és a Komorna el
PALAMON
Mit szólsz ehhez a lányhoz?
ARCITES
Ritka szépség.
PALAMON
Csak ritka?
ARCITES
Nos, páratlan nő valóban.
PALAMON
Nem bolondulhatott belé egy férfi?
ARCITES
Nem tudhatom, mit tettél; én igen,
Átok szememre! Most érzem a béklyót.
PALAMON
Szereted?
ARCITES
Ki ne szeretné?
PALAMON
S kívánod?
ARCITES
Szabadságomnál jobban.
PALAMON
Én láttam meg előbb.
ARCITES
Nem számit.
PALAMON
Tévedsz.
ARCITES
Én is láttam.
PALAMON
De nem szeretheted.
ARCITES
Úgy nem is, mint te, hogy valami égi
Lényként, dicső istennőként imádjam.
Mint nőt szeretem, és élvezni vágyom;
Szeressük ketten hát.
PALAMON
Te semmiképpen.
ARCITES
Hogy ne szeressem semmiképp? Ki tiltja?
PALAMON
Én, ki előbb láttam meg, és szemem
Elsőnek vette birtokba a benne
Foglalt szépséget. Hogyha szereted,
Ha vágyam ellen táplálsz tán reményt,
Áruló vagy, Arcites, s oly hamis,
Mint igényed hozzá. Vérség, barátság
Kötelékét s minden mást elvetek,
Ha csak rágondolsz.
ARCITES
Úgy van, szeretem,
S függjön bár nemzetségem léte tőle,
Nem tehetek mást: szeretem szivemből.
Ha válni kell, ég áldjon, Palamon!
Kimondom újra:
Szeretem őt, s szeretni is fogom,
Vagyok oly méltó és szabad szerelmes,
És szépségéhez éppúgy van jogom,
Mint bármely Palamonnak s bárki ember
Fiának.
PALAMON
Barátomnak hívtalak?
ARCITES
Az voltam; mért hogy így eltávolodtál?
Beszéljünk hideg fejjel. Nem vagyok
Rész a véredből, lelkedből? Te mondtad,
Hogy Palamon vagyok s te Arcites.
PALAMON
Igaz.
ARCITES
Nem érint minden, bú, öröm, harag,
Vagy félelem, amit barátom érez?
PALAMON
Lehet.
ARCITES
Mért kívánsz hát faramuci
Módon, mely nem illik nemes rokonhoz,
Magad szeretni? Méltatlan vagyok rá,
Hogy lássam őt?
PALAMON
Nem, csak méltánytalan,
Ha tovább nézed.
ARCITES
Mert más látta meg
Előbb az ellenséget, én csak álljak,
S becsületem feladva, sose lőjjek?
PALAMON
Igen, ha maga van.
ARCITES
De mondja azt,
Hogy győzött rajtam?
PALAMON
Mondja csak, s szabad
Maradsz; ám hogyha nyomába eredsz,
Légy átkozott, mint kit gyűlöl hazája,
Cégéres gaz.
ARCITES
Őrült vagy.
PALAMON
Az vagyok,
Azzá teszel, Arcites; szívügyem,
S ha őrültségemben netán kioltom
Az életed, jól tettem.
ARCITES
Fuj, uram,
Jócskán túllősz a célon. Szeretem,
Mert kénytelen vagyok, kell és merem,
És mindezt joggal.
PALAMON
Most, most adna bár
Nekünk, álnok barát, a jó szerencse
Egy óra szabadságot, és kezünkbe
Derék kardunkat: hamar megtanulnád,
Mi az, ellopni mástól a szerelmet!
Egy zsebtolvajnál ezzel aljasabb vagy.
Csak dugd ki még fejed az ablakon,
Lelkemre, hozzászegzem életed.
ARCITES
Nem mered és nem bírod, gyönge vagy.
Fejem kidugni? Kivetem magam,
A kertbe ugrom, mihelyt újra látom,
A karjaiba, hogy dühítselek.
Fent jön a Börtönőr
PALAMON
Elég: a porkoláb jön. Ám megélem:
Béklyóm loccsintja ki agyad.
ARCITES
Tegyed.
BÖRTÖNŐR
Engedelmet.
PALAMON
Nos, tisztes porkoláb?
BÖRTÖNŐR
Arcites úr, a herceghez azonnal.
Mért, nem tudom.
ARCITES
Kész vagyok, porkoláb.
BÖRTÖNŐR
Palamon herceg, most kevés időre
Megfosztalak kuzinodtól.
Arcites és a Börtönőr el
PALAMON
Ha tetszik,
Az életemtől is. Mért küld utána?
Eladó lányhoz jóvágású férfi,
S a herceg nyilván tudja, hogy nemes vér
És izmos alkat. Ámde csalfasága!
Mért lesz barátból áruló? Ha ez
Ily nemes, szép nőt kap, becsületes
Ember ne is szeressen. Még csak egyszer
Lássam szépségét; áldott kert, gyümölcs,
Virág, és százszor áldott sziromerdő,
Ha fényes szeme ragyog rád! Lehetnék
Bárcsak ezentúl egész életemre
Az a kicsiny fa, virágzó barack:
Hogy nyújtanám s lendítném ablakáig
Dús karjaim! Isten szájába illő
Gyümölcsöt kínálnék, melynek levétő!
Megkettőződik ifjúság s öröm,
S ne lenne égi lény, az istenekhez
Oly hasonlóvá tenném, hogy remegnék;
Akkor szeretne.
Jön a Börtönőr
Mi van, porkoláb?
Arcites?
BÖRTÖNŐR
Száműzték. Pirithous herceg
Kijárta szabadságát; ám hitére
És életére, országunkba többé
Nem teheti a lábát.
PALAMON
Boldog ember!
Meglátja Thébát, ós fegyverbe hívja
A bátor ifjakat, akik szavára
Tűzként rohannak harcba. Arcites
Szerencsés, hogyha mint igaz szerelmes
Csatát vívhat a lányért nyílt mezőn;
Ha elveszítné mégis, gyáva jégcsap
Mily hőstettekkel nyerheti meg őt,
Hahogy nemes vitéz: ezer a módja!
Volnék szabad csak, olyan hathatós,
Nagy dolgokat művelnék, hogy e hölgy,
E piruló szűz férfikedvre kapva
Akarna elragadni!
BÖRTÖNŐR
Jó uram,
Még végeznem kell...
PALAMON
Végezned velem?
BÖRTÖNŐR
Nem, átköltöztetnem csak uraságod:
Az ablak itt túl tágas.
PALAMON
Vigye ördög
Azt, aki ily irigy rám! Kérlek, ölj meg.
BÖRTÖNŐR
És lógjak érte majd?
PALAMON
E drága fényre:
Egy kardot, és megöllek.
BÖRTÖNŐR
Mért, uram?
PALAMON
Oly cudar híreket hozol te folyton,
Hogy nem érdemes élned. Nem megyek.
BÖRTÖNŐR
Muszáj, uram.
PALAMON
Ott láthatom a kertet?
BÖRTÖNŐR
Nem.
PALAMON
Eldöntöttem, akkor nem megyek.
BÖRTÖNŐR
Hát kényszerítlek, és károdra lesz:
Több vasat verek rád.
PALAMON
Tedd, porkoláb.
Úgy rázom, hogy nem tudsz aludni tőle:
Morris-táncot járok. Menjek tehát?
BÖRTÖNŐR
Nincs mit tennünk.
PALAMON
Ég áldjon, kedves ablak;
Ne sértsen durva szél soha. Ó, hölgyem,
Ha érezted valaha, mi a bánat,
Álmodd meg kínomat. – Jöjj, most temess el.
Mindketten el
2. SZÍN
Jön Arcites
ARCITES
Száműztek az országból? Ily kegyért
Köszönet jár csak, ám száműzve lenni
Az arctól, melyért élek és halok,
Kimódolt büntetés, képzeletet
Megcsúfoló halál, ily szörnyű bosszút,
Lennék gonosz vén csont bár, semmi bűnöm
Nem vonna a fejemre. Palamon,
Te vagy előnyben: látod reggelente,
Hogy ablakod előtt ragyog szeme,
S élettel tölt meg; olyan tiszta szépség
Édességével táplálod magad,
Mit a Természet nem múlhat felül.
Jó istenek, mily boldog Palamon!
Húszat az egyhez, szól is majd vele,
S ha éppoly nyájas is, mint amilyen szép,
Övé, hisz nyelve vihart csöndesít,
S vad sziklát is meglágyít. Lesz, ami lesz,
Legrosszabb a halál; nem megyek el.
Saját országom romhalmaz csupán,
S nem állhat talpra. Ha megyek, övé lesz.
Megváltoztatom külsőm: célba visz,
Vagy tönkretesz. Boldogság így is, úgy is:
Hozzá közel, vagy sehol sem leszek.
Jön négy Paraszt és előttük egy másik koszorúval
ELSŐ PARASZT
Cimborák, én itt leszek, annyi szent.
MÁSODIK PARASZT
Itt leszek én is.
HARMADIK PARASZT
Én is.
NEGYEDIK PARASZT
Veletek tartok, legfeljebb leszidnak.
Pihenjen csak az eke; megcsiklandom
A gebe farát holnap.
ELSŐ PARASZT
Jól tudom,
Az anyjukom féltékeny, mint a pulyka;
De mindegy, állom én, csak hadd morogjon.
MÁSODIK PARASZT
Csáklyázd meg holnap éjjel s tömd dugig,
Azzal kárpótolod.
HARMADIK PARASZT
Hajaj, csak adj
Markába vesszőt, mindjárt megtanulja
Az új leckét, és megjuhászkodik.
Kitartunk a majálisnál?
NEGYEDIK PARASZT
Kitartunk?
Miért ne?
HARMADIK PARASZT
Ott lesz Arcas.
MÁSODIK PARASZT
És Sennois
És Rycas: még nem járták jobb legények
Zöld fa alatt; hű, és micsoda lányok!
De a fáintos dominus tanító
Állja szavát? Mert mindent ő csinál.
HARMADIK PARASZT
Az ábécét lenyelheti különben.
De messzebb jutott dolga már a tímár
Lányával, hogysem mostan visszalépjen,
S az herceglátni és táncolni készül.
NEGYEDIK PARASZT
Frissek leszünk?
MÁSODIK PARASZT
Az athéni fiúk
A nyomunkba sem érnek.
Táncol
Egyet erre
Meg arra, városunkért, újra erre
És újra arra! Nos: hajrá, takácsok!
ELSŐ PARASZT
De ehhez bot kell.
NEGYEDIK PARASZT
Grácia fejemnek.
MÁSODIK PARASZT
Okvetlenül, úgy mondja a tanítónk;
A hercegnek ő magyarázza el
Okos szóval. Ha botja van, nagy ember;
Anélkül nem fog ám a tudománya.
HARMADIK PARASZT
Megnézzük a játékokat, aztán mindenki készül;
De cimborák, próbáljuk el előbb,
Hogysem a hölgyek látnák, s szépen járjuk,
Aztán az Isten tudja, hogy lesz.
NEGYEDIK PARASZT
Ha a játéknak vége, megcsináljuk.
Gyerünk hát!
ARCITES
Engedelmet, emberek:
Hová mentek?
NEGYEDIK PARASZT
Még hogy hová?
Miféle kérdés?
ARCITES
Az enyém, aki
Nem tudom.
HARMADIK PARASZT
A játékokra, barátom.
MÁSODIK PARASZT
Hol laksz, hogy nem tudod?
ARCITES
Nem messze innen.
Játékok vannak?
ELSŐ PARASZT
De még mennyire,
Ilyet nem láttál. A herceg is ott lesz
Személyesen.
ARCITES
És miben versenyeznek?
MÁSODIK PARASZT
Birokban és futásban. (Félre) Bamba fickó!
HARMADIK PARASZT
Nem jössz?
ARCITES
Nem még, uram.
NEGYEDIK PARASZT
No jó, uram,
Ha ráérsz. – Menjünk!
ELSŐ PARASZT
Valamit orrontok.
Nagy erő van a fickó csípejében.
Nézzétek az alakját.
MÁSODIK PARASZT
Kössenek fel,
Ha ez kiáll, ez a szilváslepény!
Tán tojást sütni! Induljunk, legények!
A négy Paraszt és a koszorúvivő el
ARCITES
Mily nem remélt alkalmat nyújt nekem
A sors! Értettem ám a birkózáshoz,
A jók is jónak mondtak; sebesebben
Futottam, mint a rozsmezőn a szél,
Mely elfodrozza a kalászt. Kiállok:
Szegényembernek öltözöm; ki tudja,
Nem övezi-e majd homlokomat
Koszorú, és nem juttat-e szerencse
Olyan helyet, hol mindig láthatom.
El
3. SZÍN
Jön a Börtönőr Lánya egyedül
LÁNY
Mért szeretem e lovagot? Ő nyilván
Sosem szerethet: mélyről származom,
Apám a börtönének porkolábja,
Ő herceg. Hozzámenni nincs remény,
A macájának lenni esztelenség.
Sok megpróbáltatás vár egy leányra
Tizenöt évesen! Megláttam őt,
És elgondoltam: mily jóképű ember,
Annyi minden van benne, ami nőnek
Tetszhet, amennyit együttvéve látott
Ez a két szem. Meg is sajnáltam aztán,
S ezt tette volna bármely lány, hitemre,
Ki álmodott egykor, vagy szüzességét
Egy ifjúnak esküdte. Megszerettem,
Határtalanul, forrón megszerettem;
Volt egy kuzinja is, szép, mint maga,
De Palamon volt szívemben, s Úristen,
Milyen zavart csinált ott! Hallani
Este, hogy énekel, micsoda menny!
Pedig dalai búsak. Nála szebben
Lovag sosem beszélt; ha bemegyek,
Hogy vizet vigyek reggel, legelőbb
Meghajtja nemes testét, s így köszön:
„Szép lány, jó reggelt; jóságod szerezzen
Boldog férjet.” Még meg is csókolt egyszer;
Jobban szerettem tíz napig az ajkam –
Tenné mindennap! Sokat bánkódik,
És én is, hogy látom nyomorúságát.
Hogyan tudhatná meg, hogy szeretem?
Mert vágyom őt ölelni. Szabadon
Engedjem? A törvény mit szól Fityiszt
Törvényre, rokonságra! Megteszem,
S ma éjjel vagy holnap szeretni fog.
El
 
4. SZÍN
Rövid kürtszó és ujjongás a szín mögött. Jön Theseus, Hippotyta, Pirithous, Emilia, Arcites parasztgunyában koszorúval, más parasztok és kísérők
THESEUS (Arciteshez)
Kitettél magadért; Hercules óta
Nem láttam ilyen kemény izmu embert.
Bárki légy, legjobb futó s birkózó vagy,
Aki csak él.
ARCITES
Büszkévé tesz, ha tetszem.
THESEUS
Mily föld nevelt?
ARCITES
Ez, csakhogy messze innen.
THESEUS
Nemesember vagy?
ARCITES
Annak mond atyám,
Ezért nemes munkához szoktatott.
THESEUS
Örököse vagy?
ARCITES
Legkisebb.
THESEUS
Atyád
Bizonnyal boldog úr hát. Mihez értesz?
ARCITES
Egy kicsit minden nemes tudományhoz:
Megtartani a sólymot, hujjogatni
A csaholó kutyáknak; nem dicsekszem,
Hogy jól lovaglók, bár aki csak ismer,
Ezt tartja bennem a legtöbbre; végül
S főleg katona volnék.
THESEUS
Minden együtt.
PIRITHOUS
Lelkemre, talpig férfi.
EMILIA
Az bizony.
PIRITHOUS
Neked hogy tetszik, lady?
HIPPOLYTA
Bámulom:
Nem láttam még ily ifjút ily nemesnek –
Ha igazat szól – rendjéből.
EMILIA
Úgy nézem,
Az anyja bájos asszony lehetett:
Az arca erre vall.
HIPPOLYTA
De alkata
S forró feje derék apát mutat.
PIRITHOUS
Nézzétek: vitézsége, mint a rejtett
Nap, átsüt hitvány göncén.
HIPPOLYTA
Jó faj ez.
THESEUS
Mért jöttél ide?
ARCITES
Nemes Theseus,
Nevet szerezni s tőlem telhetően
Kivívni sokra tartott becsülésed.
Mert az egész világon udvarodban
Lakik csak tisztesség.
PIRITHOUS
Szava is ékes.
THESEUS
Uram, lekötelez fáradozásod,
Ne áhítozz hiába: Pirithous,
Rendelkezz véle.
PIRITHOUS
Hálám, Theseus.
(Arciteshez)
Enyém vagy, és én a legnemesebb
Szolgálatot adom neked: e hölgynél,
Ez ifjú szűznél; nézd meg, csupa jóság.
Megülted születésnapját vitézül,
Őt illeted; csókold meg szép kezét.
ARCITES
Nemes adakozó vagy. (Emiliához) Drága szépség,
Hadd pecsételjem meg esküdt hitem.
Kezet csókol
Ha
Méltatlan szolgád megbánt bármivel,
Parancsold, s meghal.
EMILIA
Nem vagyok kegyetlen.
Ha jól szolgálsz, uram, meglesz jutalmad.
Enyém vagy,
És rangodon felül bánok veled.
PIRITHOUS
Már látlak díszedben, s mert jó lovasnak
Mondod magad, meg is kell kérjelek,
Ülj meg ma egyet; csakhogy szilaj ám.
ARCITES
Így jobban szeretem, herceg: tehát
Nem fagyok a nyereghez.
THESEUS (Hippolytához)
Készülj, kedves,
Te is, Emilia, s minden barátunk,
Napkeltekor megünnepelni május
Virágait Diana erdejében.
Uram, kísérd úrnőd; Emilia,
Remélem, nem gyalog.
EMILIA
Szégyelleném,
Hisz van lovam elég. (Arciteshez) Válassz magadnak,
S ami kell bármikor, csak tudjam én is;
Ha hűséggel szolgálsz, ígérhetem,
Hogy jó úrnőt nyersz bennem.
ARCITES
És ha nem,
Nyerjem azt, amit úgy gyűlölt atyám:
Szégyent és gáncsot.
THESEUS
Vezess most: megillet.
Úgy legyen: mindent kapj meg, mit kivívtál
Győzelmeddel, méltánytalan különben.
Húgom, a nemjóját, olyan a szolgád,
Hogy uram lenne, ha én nő vagyok;
De okos vagy.
EMILIA
Túl okos is, uram.
Harsonák. Mind el.
5. SZÍN
Jön a Börtönőr Lánya egyedül
LÁNY
Üvöltsön minden herceg s minden ördög:
Ő szabad. Sokat vállaltam miatta,
S kihoztam onnan. Egy mérföldnyire
Egy kis ligetbe küldtem, hol öles
Cédrus terpeszkedik, mint egy platán,
Kis csermely mellett, s ott rejtőzködik,
Míg ráspolyt s ételt szerzek, mert a vas
Karkötő rajta még. Ó, szerelem,
Merész kölyök vagy! A vasat apám
Inkább szenvedte volna, mint viselje.
Szerelmen túl, ész és óvakodás
Nélkül szeretem őt; tudtára adtam.
Nem bánom, csak kesergek. Ha a törvény
Utolér és elítél érte, lányok,
Jószívű szüzek majd dalukba fognak,
S emléke marad, hogy nemesen haltam,
Akár egy vértanú. Amerre ő megy,
Az én utam is az lesz; nem lehet
Oly férfiatlan, hogy itt hagyjon engem.
Ha mégis, lány nem bízhat könnyen újra
Férfiemberben. Még meg sem köszönte,
Amit tettem, úgy, mint mikor megcsókolt,
S ez sehogy sincs jól; alig sikerült
Rávennem, hogy ismét szabad legyen,
Úgy aggályoskodott, hogy mennyi bajt
Okoz nekem s atyámnak. Ám remélem,
Ha jobban átgondolja majd, szerelmem
Meggyökerezik benne. Hadd tegyen
Bármit velem, ha gyöngéden teszi,
De tegye, amit kell, másként szemébe
Mondom, hogy nem is férfi. Most beszerzem,
Ami szükséges, felcsomagolok,
Egy rejtett kis ösvénynek nekivágok,
S velem lesz már: úgy élek, mint az árnyék,
Mellette. Nagy felfordulás lehet
A tömlöcben, míg kezét csókolom
A szökevénynek. Ég veled, atyám:
Legyen sok ilyen foglyod és leányod,
S magad őrizheted. Hozzá megyek. El
HARMADIK FELVONÁS
1. SZÍN
Kürtszó különböző irányokból. Majálisozó nép zsivaja és kurjongatása. Jön Arcites
egyedül
ARCITES
Hippolytától elszakadt a herceg:
Más-más tisztásra mentek. Ünnepi
Rítus a májusé, s Athén megadja
A módját. Ó, Emilia, királynőm,
Üdébb, mint május, bájosabb az ág
Arany rügyénél, a rét és a kert
Minden zománcdíszénél – mit nekünk
A nimfa partja, mely a vízfolyást
Csupa virággá változtatja: erdő,
Föld éke, szintúgy áldottá teszed te
A helyet, ahol vagy, hogy én, szegény,
Békén járhassak ott, szeplőtelen
Gondolatokkal. Mily áldott szerencse
Ilyen úrnőre lelni: meghaladja
Minden reményem. Ó, Fortuna asszony,
Emilia után úrnőm, királyném,
Mily büszke vagyok! Felfigyelt reám,
Maga mellé vett, és ma lám, az év
E legszebb reggelén egy pár lovat
Ad ajándékba; ilyen méneken
Királyok ülhetnének koronájuk
Jogáért küzdve Ó, jaj, Palamon,
Szegény kuzin, szegény rab, oly kevéssé
Álmodsz szerencsémről, hogy önmagad
Véled legboldogabbnak, oly közel
Emiliához; Thébában hiszel,
Letörve, bár szabadon. Ám ha tudnád,
Hogy úrnőm rám lehelt, hallottam hangját,
Szemében láthattam magam... kuzin,
Mily düh fogna el!
Palamon előjön egy bokorból bilincsében; öklét rázza Arcites felé
PALAMON
Áruló rokon,
Megéreznéd dühömet, ha a rabság
Jele lehullna rólam, és kezembe
Kardot kerítnék. Esküszöm, igaz
Szerelmem rászorítna, hogy beismerd
Az árulást, nyájas tekintetű
Rút hitszegő, nemes jelvényeket
Viselő nemtelen, hamis kuzin,
Galád rokon. Tiédnek mondod őt?
E kéz bilincsben, fegyver nélkül is
Bebizonyítja, hogy hazudsz, csalárd
Lovag, szerelemtolvaj vagy, gazember
Névre sem érdemes. Csak volna kardom
Béklyó helyett...
ARCITES
Jó Palamon kuzin...
PALAMON
Hitvány Arcites, szóljon nyelved is
Úgy, ahogy tetteid.
ARCITES
Én nem találok
Keblemben semmi oly otrombaságot,
Mitől az volnék, aminek lefestesz,
Azt mondom hát: megtéveszt szenvedélyed,
Mert ellenséged és így nem lehet
Jó szívvel hozzám. A becsület az,
Amin én csüggök, bármennyire is
Hiányolod bennem, derék kuzin,
Azt követem mindenben. Most kegyeskedj
Illő szóval elmondani bajod,
Hisz egyenrangúval beszélsz, aki
Ésszel és karddal tisztítja meg útját,
Mint jó nemes.
PALAMON
Nem mernéd, Arcites!
ARCITES
Kuzin, kuzin, tudod jól, mit merek.
Láttál karddal harcolni félelem
Óvása ellen. Ha más mondaná ezt
Énrólam, nem tűrnéd el, hallgatásod
Megtörnéd még szentélyben is.
PALAMON
Uram,
Láttalak oly helyen forogni, hol
Bátorságod kitűnt; jó és merész
Lovagnak mondtak. Ám rossz az egész hét,
Ha mindennap esik; elveszti az
Vitézségét, ki árulásra hajlik,
S úgy küzd, mint lomha medve: elszaladna,
Ha meg nem kötnék.
ARCITES
Rokon, ugyanúgy
Mondhatnád ezt tükrödnek, mint fülébe
Annak, ki most megvet.
PALAMON
Jöjj ide hozzám,
Szabadíts meg béklyómtól, kardot adj,
Akár rozsdásat is, s egy étkezés
Jótéteményét. Aztán állj elém
Egy jó karddal kezedben, mondj csak annyit,
Emilia tiéd, és megbocsátom
A sértést – még azt is, ha elveszed
Az életem; az alvilági árnyak,
Kik hősként haltak, s földi híreket
Tudakolnak, azt hallják csak felőled,
Hogy bátor és nemes vagy.
ARCITES
Légy nyugodt;
Térj vissza most galagonya-lakodba.
Mihelyt leszáll az éj, én itt leszek
Kiadós húsokkal; koloncaid
Leszerelem; ruhát s illatosítót
Is kapsz, elverni a tömlöc szagát.
Ha rendbe jöttél, mondd csak: Arcites,
S én kész vagyok; te választod a kardot
És vértet.
PALAMON
Ó, egek, ilyen nemes
Lélek tehet-e rosszat? Egyedül
Csak Arcites; ezért csak Arcites
Lehet ily bátor.
ARCITES
Drága Palamon!
PALAMON
Ölellek téged és ígéreted –
De ígéretedén csak: mert személyed
Nem kívánhatom jobban, mint hogy kardom
Éle átjárja.
Kívülről kürtszó; kürtök válaszolnak
ARCITES
Hallod már a kürtszót;
Bújj üregedbe, másként vége máris
Viadalunknak. Kezed: ég veled.
Elhozok minden szükségest; erős légy,
S vigasztalódj meg.
PALAMON
Álld, amit ígértél;
És összevont szemölddel tedd a dolgod.
Nem szerethetsz: légy nyers hozzám, ne szólj
Ily olajos nyelven velem; pofon
Ütnélek minden szóért, hogyha ész
Nem tűrtőztetné mérgem.
ARCITES
Nyílt beszéd.
Ám megbocsáss: mikor sarkantyúzom
Lovam, nem szídom; jókedvnek, haragnak
Egy arca van nálam.
Kürtszó
De falatozni
Hívják a kószálókat; sejtheted:
Dolgom van itt.
PALAMON
Uram, szolgálatod
Az égnek sem tetszhet: tiszted – tudom –
Jogtalanul nyerted.
ARCITES
Szilárd jogom van.
Hiszem, hogy e beteg ügyet közöttünk
Érvágással kell meggyógyítani.
Kérlek, kardodra bízd a perbeszédet,
Több szót ne erről.
PALAMON
Még egyet csupán.
Te most az én hölgyem bámulni mégy –
Mert ő enyém, jegyezd meg...
ARCITES
Nos...
PALAMON
Ne, kérlek.
Azt mondtad, táplálsz, hogy erőre kapjak;
Most elmégy, hogy egy napba nézz, amely
Erőt ad annak, aki nézi; ezzel
Előnyt szereztél, ám élvezd, amíg
Erőben helyrejöttem. Ég veled.
Mindketten el
2. SZÍN
A Börtönőr Lánya jön egyedül
LÁNY
Elvétette a bokrot, a saját
Feje után ment. Már közel a reggel.
Nem baj: bár volna örök éjszaka,
És sötétség az úr. Ha: farkas ez!
A bánat a félszet megölte bennem,
Egyetlen gondom van csak: Palamon.
Nem bánom, farkas faljon fel, ha így
Ráspolyhoz jutna. És ha hujjogatnék?
Azt nem tudok; ha huhognék, mi lenne?
Ha őt nem is, egy farkast ide hívnék,
Legalább ezzel szolgálnám. Ma éjjel
Furcsa üvöltést hallottam; talán csak
Nem szaggatták szét? Semmi fegyvere;
El sem futhat; zörgő bilincseit
Meghallhatják a dúvadak, s azok
Megérzik, ki a fegyvertelen, és ki
Tud szembeszállni. Biztosra veszem,
Hogy széttépték: ott üvöltöttek, aztán
Nekiestek mind; így történhetett.
Szólhat a harang. És velem mi lesz?
Mindennek vége. Nem, nem, hazudom:
Szökéséért apámat felakasztják,
Én könyöröghetek az életért,
Ha érdemesnek tartom; hogyha nem,
Meghalhatok így-úgy. Zilált vagyok;
Két nap nem ettem, csak kis vizet ittam.
Le sem hunytam szemem,
Csak amíg héja sós nedvét lemosta.
Tűnj, élet; jaj, csak meg ne zavarodjam,
Hogy vízbe öljem, felkössem magam.
Mint romlasz bennem, természet, mióta
Pilléreid kidőltek! Merre most?
Legjobb az út, mely rögtön sírba visz:
Minden más lépés kin. De lám, lenyugszik
A hold, tücskök cirpelnek, gyöngybagoly
Hajnalt kiált. Elvégeztem a dolgom,
Egyet kivéve – ám ez itt fő,
A vég, ez minden. El
3. SZÍN
Jön Arcites élelemmel, borral és reszelőkkel
ARCITES
Valahol itt van Palamon kuzin.
Jön Palamon
PALAMON
Arcites.
ARCITES
Ő. Ráspolyt hoztam meg ételt.
Bújj elő és ne félj, nem Theseus jött.
PALAMON
Sem más oly tisztes ember.
ARCITES
Semmi baj;
Ezt megvitatjuk később. Bátorodj fel:
Nem hullsz el, mint egy állat. Nos, igyál,
Legyöngültél; aztán szólok veled.
PALAMON
Arcites, megmérgezhetnél.
ARCITES
Meg én,
De ehhez félnem kéne tőled. Ülj le,
A fecsegésből elég. Visszanyervén
Jó hírnevünk, ne beszéljünk bolondok
S gyávák módján. Egészségedre ezt! Iszik
PALAMON
Jó.
ARCITES
Ülj le akkor, és hadd kérjelek meg,
Tisztességedre és becsületedre,
A hölgyről szót se most, csak megzavar.
Elég időnk lesz.
PALAMON
Jó, terád iszom. Iszik
ARCITES
Húzz jót belőle, vért csinál; nem érzed,
Hogy átmelegít?
PALAMON
Még nem tudhatom:
Két-három korty után.
ARCITES
Ne spórolj: van még
A hercegnek. Egyél.
PALAMON
Igen. Eszik
ARCITES
Örvendek,
Hogy ilyen étvágyad van.
PALAMON
Jobban én,
Hogy ilyen ételem.
ARCITES
Nem rémes itt,
Sötét erdőben?
PALAMON
Csak kinek sötét
A lelkiismerete.
ARCITES
Nos, hogy ízlik?
Éhségedhez nem kell fűszer.
PALAMON
Nem ám,
S a tied túl csípős, édes kuzin.
Mi ez?
ARCITES
Szarvassült.
PALAMON
Az jófajta étel,
Még egy kis bort. Arcites, ezt a régi
Lányokra most! A főasztalnoké...
Emlékszel rá?
ARCITES
Csak utánad, kuzin.
PALAMON
Fekete férfit szeretett.
ARCITES
No és?
PALAMON
Arcitesnek nevezték némelyek...
ARCITES
Ki vele.
PALAMON
Egy lugasban jöttek össze.
Mit művelt ott a lány? Tán fuvolázott?
ARCITES
Valamit művelt.
PALAMON
Nyögte is egy hónap...
Kettő, tíz múlva.
ARCITES
A marsall húgának
Kijutott szintén, emlékszem, kuzin,
Mesék is jártak; iszol rá?
PALAMON
Igen.
ARCITES
Csinos kis barna volt. Hajdan az ifjak
Még vadászgattak: erdő, terebélyes
Bükkfa... és máris megvan a mese...
Hajaj!
PALAMON
Emiliáért, életemre!
El e színlelt vígsággal: újra mondom,
Érette sóhajtottál! Ó, cudar,
Megszegted?
ARCITES
Megkergültél.
PALAMON
Égre-földre,
Nincs benned becsület.
ARCITES
Magadra hagylak:
Állat vagy most.
PALAMON
Miattad, áruló.
ARCITES
Itt van minden: ráspoly, ing és szagosvíz.
Két óra múlva jövök, azzal együtt,
Mi elcsitít mindent.
PALAMON
Karddal és vérttel!
ARCITES
Meglesz. Most förtelmes vagy; ég veled.
Dobd le díszed: nincs rá szükség.
PALAMON
Uram...
ARCITES
Nem hallgatom. El
PALAMON
Jöjjön csak: meghal érte. El
4. SZÍN
Jön a Börtönőr Lánya
LÁNY
Fázom, s a csillagok is mind kihunytak:
A kicsik s mások, melyek mint a násfa
Nap látta dőreségem. Palamon!
Jaj, nem. égben van ő. S én hol vagyok!
Ez tenger itt, s hajó: hogy hánykolódik?
Ott sziklaszirt les rá a víz alatt;
Most, most nekicsapódik, újra, újra,
Léket kap, jó nagyot, hogy ordítoznak!
Fordítsd a szél ellen, vagy veszve minden:
Fel egy-két törzsvitorlával, fiúk!
Jó éjt, már végetek. Éhes vagyok.
Csak találnék egy békát, hadd meséljen
A nagyvilágból híreket; csinálnék
Szívkagylóból gályát, és útra kelnék
Kelet felé, a pigmeus királyhoz,
Mert csodásan mond jövendőt. Apámat,
Húszat az egyhez, ripsz-ropsz felkötik
Már holnap reggel. Én egy szót se szólok
Énekel
Zöld szoknyámat levágom a két térdem felett,
Szemem alatt lenyírom szép szőke fürtömet,
Hej, nonna, nonna, nonna.
Fehér lovat vesz majd a kedvesem,
Hogy eredjek nyomába át völgyön és hegyen,
Hej, nonna, nonna, nonna.
Egy nagy tövist most, mint a csalogánynak,
Hogy nyomjam neki keblem, mert elalszom. El
5. SZÍN
Jön a Tanító, hat Paraszt, egyikük páviánnak öltözve, és öt lány, egy Dobossal
TANÍTÓ
Fuj, fuj,
Mennyi botorság és elmeháborgás
Lakozik bennetek! Nem hosszasan
Kifejtegettem az alapokat,
Képes szóval, belétek töltögettem
Értelmem szilvaízét s velejét?
S még kérdezitek: Hol? Mikor? Miért?
Ti bamba pokrócok, darócfejek,
Azt mondtam: Így legyen, Ihol legyen,
Ekkor legyen, s nem érti senki sem?
Proh deum, medius fidius, fajankók vagytok!
No hát, itt állok én; itt jön a herceg; itt ti
A cserjésben. A herceg elébe megyek,
S művelt emberként beszélek vele,
Sok szóképpel; ő bólint, hümmöget,
Pompás! kiáltja, s folytatom; a végén
Feldobom a sapkámat – így ni! – s akkor,
Mint hajdan Meleagrosz és a vadkan,
Eléje léptek szépen; mint igaz
Hívekhez illő, csínnal sorba álltok,
S kecses lépéssel fordultok, fiúk.
ELSŐ PARASZT
Az, kecses lépés lesz, mester Gerrold.
MÁSODIK PARASZT
Álljon fel a csapat. Hol a dobos?
HARMADIK PARASZT
Hé, Timót!
DOBOS
Itt vagyok, ne kergülj!
TANÍTÓ
De hol a nők?
NEGYEDIK PARASZT
Itt van Bondor és Magdó.
MÁSODIK PARASZT
S hólábú Luca és ugrós Barbála.
ELSŐ PARASZT
És szeplős Nell, ki mindig jön, ha hívják.
TANÍTÓ
A szalag hol van, lányok? Csak lebegni,
Csak finoman és könnyedén a testtel,
S időnként egy-egy bók és szökkenés.
NELL
Tessék ránk bízni.
TANÍTÓ
Hol a muzsika?
HARMADIK PARASZT
Elszórva, ahogy mondta.
TANÍTÓ
Párba állni,
Lássuk, ki nincs itt. Hol a pávián?
Barátom, farkod úgy viseld, ne sértsd
És botránkoztasd meg a hölgyeket,
Bukfencezz bátran és határozottan,
És mindig ésszel bőgj.
PÁVIÁN
Igen, uram.
TANÍTÓ
Quousque tandem? Itt egy nő hiányzik!
NEGYEDIK PARASZT
Kútbaesett az ügy, fene megette.
TANÍTÓ
Mi itt,
Ahogy bölcs szerzők mondják, téglát mostunk:
Fatuus voltunk, hasztalan vesződtünk.
MÁSODIK PARASZT
Az a rátarti némber, az a beste,
Az nincs itt, aki úgy fogadkozott,
Hogy eljön: Cila, a szabó leánya;
Kutyabőr kesztyűt kap legközelebb!
Ha cserbenhagyott... tudod, Arcas, borra
S kenyérre esküdt, meg nem szegheti.
TANÍTÓ
Angolna s asszony,
Mondja egy költő, ha csak nem fogod
Farkától és fogaddal, megszökik.
Erkölcsről szólva, a tétel hamis.
ELSŐ PARASZT
Tűz vesse fel, most betojik?
HARMADIK PARASZT
Mihez
Kezdünk, jó uram?
TANÍTÓ
Semmihez:
A mi dolgunkból bizony semmi lett,
Az ám, siralmas és szomorú semmi.
NEGYEDIK PARASZT
Most, mikor városunk jóhíre rajta,
Most mérgelődjünk, pisáljunk csihánra!
Megállj, jóféle, megkeserülöd!
Jön a Börtönőr Lánya
LÁNY (énekel)
Délről, berber partok felől
Úszott a George Alow-ó,
Mikor elébe állt egymásután
Három csatahajó-ó.
Kedves hajók, köszöntelek,
Ti merre tartotok-ó?
Ó, hadd maradjak véletek,
Kössek ki ugyanott-ó.
Három bolond civódik egy kicsi baglyon:
Énekel
Egyik bagolynak mondja őt,
A másik szót se szól,
A harmadik mond: sólyom ez,
De nincs csengője sehol.
HARMADIK PARASZT
Finom bolond ez, s épp kapóra jön,
Oly kerge, mint egy márciusi nyúl.
Ha ez beáll táncosnak, nyert ügyünk van:
Kezeskedem, úgy ugrik, hogy csoda.
ELSŐ PARASZT
Egy bolond? Minden rendben van, fiúk!
TANÍTÓ
Bolond vagy, jó lány?
LÁNY
Bús volnék különben.
Add a kezed.
TANÍTÓ
Mért?
LÁNY
Hadd mondjak szerencsét
Szamár vagy. Számolj tízig; ezt se tud. Csitt!
Fehér kenyeret ne egyél, erősen
Vérzik a fogad tőle. Táncolunk hát?
Üstfoltozó vagy, ismerlek; csak annyi
Lyukat tömj be, amennyit bírsz.
TANÍTÓ
Dii boni,
Üstfoltozó, te lányka?
LÁNY
Vagy varázsló;
Hívj ördögöt: játssza el a Chi passá-t
Csengettyűn s kasztanyettán.
TANÍTÓ
No, vigyétek,
És bírjátok rá szépen, hogy csinálja.
Et opus exegi, quod nec lovis ira nec ignis...
Dologhoz, vele együtt.
MÁSODIK PARASZT
Gyere táncba.
LÁNY
Megyek én.
HARMADIK PARASZT
Úgy, úgy.
TANÍTÓ
Meggyőzni ravaszul! Gyerünk, fiúk!
Kívülről kürtszó
Hallom a kürtöt; hagyjatok magamra,
S figyeljétek a jelt.
A Tanítón kívül mind el
Pallasz, te ihless!
Jön Theseus, Pirithous, Hippolyta, Emilia, Arcites és kíséret
THESEUS
A bikánk erre tért.
TANÍTÓ
Állj és okulj!
THESEUS
Mi ez?
PIRITHOUS
Valami falusi mulatság.
THESEUS
Jól van, uram, csak folytasd: okulunk.
Ti üljetek le, hölgyek; mi kiálljuk.
Széket és zsámolyokat hoznak; a nők leülnek
TANÍTÓ
Hűs herceg, szép hölgyek, nagyúri pár!
THESEUS
Fagyosan kezdi.
TANÍTÓ
Néhányunk itten kegyetekre vár.
Hogy mik volnánk, világos, mint a nap:
Kiket durván parasztnak mondanak;
És hogy lássátok szavam igazát:
Bohó csapat, jókedvű társaság,
Képes szóval kórus, mely – nem titok –
Nagyságod előtt most táncolni fog.
Én vagyok az, aki mindebbe fárad,
A pedagógus, ki a nyírfaágat
Kis fickók hátulján táncoltatom,
Jó nádpálcámat a nagyobbakon,
S ügyeskedésünk bemutatom íme.
Dicső herceg, akinek hősi híre
Distől Daedalusig bejárta régen
A földet, segíts híveden, szegényen,
Fényes szemed tekintsen le a porba,
A nagy hatalmú és nagy súlyú Mórra;
Is járul hozzá, ragaszd ezt oda,
És Morris lesz: ez ittlétünk oka,
Ezt hoztuk, nem kis fáradságnak árán.
Előtte még sete-sután kiállván
Hadd mondjam el, fenség, a velejét,
Elmém művét letéve itt eléd:
Van benne Májuskirálynő s -király,
Kárpit mögött víg éjszakai pár,
Komor na s szolga bujkál, kocsma hájas
Tündére nyűtt utast köszöntve nyájas
Szavakkal, titkon inti a szobán át,
Hogy a csapos hizlalja fel a számlát;
Van föcstejes bohóc s bolond is ám,
Nagy farkú s nagy szerszámú pávián,
Cum multis alliis, jó rend szerint;
Mondj igent, máris előjönne mind.
THESEUS
No persze, igen, kedves domine.
PIRITHOUS
Csak rajta!
TANÍTÓ
Intrate filii! Járjátok el.
A Tanító koppant; jönnek a táncosok. Zene szól; táncolnak
Hölgyek, bárha vígan voltunk,
Bohóckodtunk és bomoltunk,
Ne legyen belőle gond,
A tanító nem bolond.
Herceg, hogyha tetszett néked
És kedvedre volt a néped,
Adj nekünk egy-két karót,
Jó májusfának valót,
És rövid esztendő múlva
Megnevettetünk mi újra.
THESEUS
Húszat is, domine. (Hippolytához) Tetszett, szerelmem?
HIPPOLYTA
Jobban, mint bármi.
EMILIA
Remek volt a tánc,
És nem hallottam jobb bevezetőt.
THESEUS
Tanító, köszönöm. – Kapjanak mind jutalmat.
PIRITHOUS
És ezt is, hogy rudad befesd vele
THESEUS
Most térjünk vissza mulatságainkhoz.
TANÍTÓ
Bikád fusson sebesen,
De kopód gyorsabb legyen:
Ebek marják, ne kíméljék,
Hölgyek falják a heréjét.
Kürtszó. Theseus, Pirithous, Hippolyta, Emilia, Arcites és kíséret el
Gyertek, végeztünk. Dii deaeque omnes,
Pompásan jártátok, leányok.
Mind el
6. SZÍN
Palamon előjön a bokorból
PALAMON
Ilyen tájban fogadta kuzinom,
Hogy fölkeres itt újra s hoz magával
Két kardot s két jó páncélt; hogyha nem jön,
Nem férfi s nem katona. Mikor elment,
Nem hittem, hogy egy hét pótolja vesztett
Erőmet, úgy ellankasztott s levert
A nélkülözés. Hálám, Arcites:
Derék ellen vagy; felfrissülve, újra
Képes vagyok, úgy érzem, szembeszállni
Bármily veszéllyel. Ha tovább halasztom,
Azt gondolhatja rólam, akt hallja,
Úgy hízom itt a harcra, mint a disznó,
Nem mint katona. Épp ezért e reggel
A végső, és a karddal, melyet ellök,
Ölöm meg, csak kitartson: így helyes.
Ámor s szerencse, légy velem!
Jön Arcites páncélokkal és kardokkal
Jó reggelt.
ARCITES
Jó reggelt, rokon.
PALAMON
Túl sok fáradalmat
Okoztam neked, uram.
ARCITES
E túl sokkal,
Kuzin, tartoztam a becsületemnek.
PALAMON
Lennél ilyen mindenben; úgy óhajtlak
Kedves rokonnak, ahogy te szívélyes
Ellennek, hogy öleléssel köszönjek.
Ne kardcsapással.
ARCITES
Jól add, s bármelyik
Nemes fizetség.
PALAMON
Úgy hát megkapod.
ARCITES
Ily szép szavakkal hívj ki, ne mutatkozz
Nőnek előttem; elég a haragból,
Ha becsülöd a tiszteleteset!
Nem neveltek beszédre: hogyha fegyvert
Öltvén, helyünkön állunk, csapjon össze
Dühünk s erőnk, mint kőt szembefolyó ár,
És szemrehányások, gúny és személyünk
Lefitymálása, iskolásgyerekhez
Illő kakaskodás nélkül kitetszik,
Kit illet a született jog a hölgyhöz,
Téged vagy engem. Megvívsz hát, uram?
Ha tán nem szedted össze még magad,
Nem vagy erődnél, én várok, kuzin,
S érdeklődöm hogylétedről naponta,
Mikor ráérek. Mint barát kívánom,
Ne mondtam volna, hogy szeretem őt,
Bár belehalnék; ám hogy e szerelmet
Bebizonyítsam, nem hátrálhatok.
PALAMON
Te oly vitéz ellen vagy, Arcites,
Hogy meg nem ölhet más, csak kuzinod.
Erős vagyok. Válassz fegyvert.
ARCITES
Te válassz.
PALAMON
Legyőznél mindenben, vagy arra számítsz,
Kíméllek érte?
ARCITES
Hogyha azt hiszed,
Csalódsz, mert én mint katona, egy csöppet
Sem kíméllek.
PALAMON
Helyes.
ARCITES
Tapasztalod majd.
PALAMON
S mint becsületes ember, ki szeret,
A szerelem igaz jogán
Megfizetek. Ezt veszem.
Páncélt választ
ARCITES
S ez enyém.
Előbb feladom rád.
PALAMON
Jó. Mondd, kuzin,
Honnan e jó páncél?
ARCITES
A hercegé,
S őszintén szólva, csentem. Húsba csípett?
PALAMON
Nem.
ARCITES
Nem nehéz?
PALAMON
Én könnyebbet viseltem,
De megteszi.
ARCITES
Szorosra csatolom.
PALAMON
Okvetlenül.
ARCITES
Vállvért nem kellene?
PALAMON
Nem, ló nélkül vagyunk. Úgy veszem észre,
Jobb szeretnél lovon küzdeni.
ARCITES
Mindegy.
PALAMON
Nekem is. Jó kuzin, húzd rá erősen
Azt a csatot.
ARCITES
Megvan.
PALAMON
Most sisakom.
ARCITES
Csupasz karral?
PALAMON
Így fürgébbek leszünk.
ARCITES
Húzz kesztyűt mégis. Ez nagyon silány.
Vedd az enyém.
PALAMON
Köszönöm, Arcites.
Hogy festek így? Leromlottam nagyon?
ARCITES
Kevéssé csak: jót tett a szerelem.
PALAMON
Vigyázz, telibe sújtok.
ARCITES
Tedd, ne kímélj;
Okod lesz rá, kuzin.
PALAMON
Most én segítek.
Feladja Arcitesre a páncélt
Ilyen páncélt viseltél, Arcites,
Mikor elesett a három király.
ARCITES
Derék darab volt, s azon a napon,
Emlékszem, túltettél rajtam, kuzin.
Nem láttam oly vitézséget: mikor
Az ellenség bal szárnyára kicsaptál,
Sok sarkantyúval alig értelek be,
Bár jó ló volt alattam.
PALAMON
Az, valóban;
Fényes harc volt, emlékszem.
ARCITES
Az, de én
Hiába küszködtem, folyton lefőztél,
Vágyam nem ért utol: amit tehettem,
Utánzás volt csak.
PALAMON
Inkább hősiesség;
Szerény vagy, kuzin.
ARCITES
Amikor kitörtél,
Szörnyű égzengést véltem hallani
A hadsorokból.
PALAMON
Ám előtte járt
Vitézséged villámcsapása. Várj:
Nem túl szoros itt?
ARCITES
Nem, épp megfelel.
PALAMON
Ne sértsen semmi más, csupán a kardom:
Egy horzsolás gyalázat.
ARCITES
Kész vagyok.
PALAMON
Állj fel hát.
ARCITES
Vedd a kardomat ez jobb lesz.
PALAMON
Hálám. Nem, tartsd meg, életed függ tőle
Van egy, ha ez kitart, nem is kivánok
Többet. Ügyem és becsületem óvjon!
ARCITES
S engem szerelmem!
Kétfelé fordulnak, néhányat lépnek és megállnak
Van még valami?
PALAMON
Ennyi csupán. Nagynéném fia vagy,
A vér, amit kiontanánk, közös,
Bennem tiéd, benned enyém; a kardom
Kezemben, s ha megölsz, az istenek
S én megbocsátjuk. Ha van valahol hely
Azoknak, kik becsületben nyugosznak,
Nyerje el azt e fáradt lélek is.
Küzdj jól, kuzin; add most nemes kezed.
ARCITES
Itt van, Palamon. Soha már e kéz
Így nem nyúlhat feléd.
PALAMON
Óvjon az ég.
ARCITES
Ha elesem, átkozz mint gyáva fickót,
Mert ily igaz próbán csak az veszíthet.
Ég áldjon hát.
PALAMON
Ég áldjon, Arcites.
Vívnak. Aztán kívülről kürtszó; megállnak
ARCITES
Állj, kuzin, állj, a hevünk bajba vitt!
PALAMON
Miért?
ARCITES
A herceg, mondottam, vadászik;
Ha itt lel, jaj nekünk. Becsületed
S biztonságod végett bújj vissza most
Cserjédbe, uram; találunk elég
Időt meghalni még. Nemes kuzin,
Ha csak meglátnak, máris veszve vagy
Mint szökevény, s én, ha leleplezel,
Mint engedetlen; és még gúnyol is
Mindenki, mondván, nemes volt vitánk,
De hitványul vitattuk.
PALAMON
Nem, kuzin,
Nem bujdosom többé, és nem hagyom
E nagy alkalmat újabb viadalra.
Tudom, ravasz vagy, s ismerem ügyed;
Ki most meghátrál, szégyen arra! Készülj
Megküzdeni azonnal, itt.
ARCITES
Bolond vagy?
PALAMON
Vagy úgy tekintem, nekem kedvezett
Ez óra, s azt, mi várhat, kevesebbre
Tartom szerencsémnél. Félénk kuzin,
Szeretem őt, téged meg eltemetlek,
És minden akadályt.
ARCITES
Lesz ami lesz:
Éppúgy van merszem halni, Palamon,
Mint szót csépelni vagy aludni; attól
Félek csak: a törvény végez velünk.
Vigyázz!
PALAMON
Törődj magaddal, Arcites.
Ismét vívnak. Kívülről kürtszó; jön Theseus, Hippolyta, Emilia, Pirithous és kíséret
THESEUS
Mily tudatlan, őrült, gaz hitszegők
Vagytok ti, hogy törvényem ellenére
Párbajt vívtok, lovagi öltözetben,
Az engedélyem s fegyverbírák nélkül.
Castorra, meghattok.
PALAMON
Csak álld szavad;
Két hitszegő vagyunk, kik visszaéltek
Jóságoddal. Én Palamon vagyok,
Ki nem szerethet, kitört börtönödből –
Tudom, ezért mi jár – s ez Arcites:
Ily hitszegő még nem taposta földed,
Nem élt még álnokabb barát; ez az,
Akit kérésre száműztél, s kijátssza
Akaratod, parancsod ellenére
Álöltözetben követi húgod,
E fényes csillagot, Emiliát –
Kinek szolgája, ha tekintet, első
Lélek-kapocs jogforrás, én vagyok –,
Sőt magáénak meri hinni őt.
E hitszegésért én mint hű szerelmes
Most számadásra hívtam, hogyha az vagy,
Aminek tartanak, nagy és erényes,
Minden sértés igaz döntőbírája,
Mondd: „Küzdjetek”, s meglátod, Theseus,
Oly Igazságot teszek, hogy irigyled.
Aztán vedd életem; kérlek rá.
PIRITHOUS
Ó, egek,
Ez több, mint ember!
THESEUS
Esküm köt.
ARCITES
Kegyelmet
Nem várunk, Theseus: oly semmi nékem
Meghalni, mint neked kimondani,
Nem indít meg. De ez itt hitszegőnek
Mond: nos, ha van ilyesmi szerelemben,
Egy ily csodás szépség szolgálatában,
Mert szeretem s hűségében halok meg,
Mert életemmel jöttem bizonyítni,
Mert méltóképpen szolgáltam neki,
Mert megölöm e kuzint, ki tagadja,
Legyek csak hitszegő, tetszésetekre.
Ha megszegtem parancsod, herceg, kérdezd
E hölgyet, mért szép, s szeme mért marasztal,
Hogy őt szeressem; ha ő hitszegőt mond,
Galád vagyok, s ne temessetek el.
PALAMON
Úgy vagy hozzánk irgalmas, Theseus,
Ha egyikünknek sem kegyelmezel.
Mint igaz ember, zárd el a füled,
Mint jó vitéz, rokonod emlékére,
Mit tizenkét nagy munka koronáz,
Hagyj együtt halnunk, és egyszerre, herceg;
Egy kicsivel hulljon csak el előttem,
Hogy lelkem tudja, sosem élvezi.
THESEUS
Megadom, mert megvallom, kuzinod
Tízszer jobban sértett, több kegyelemmel
Lévén hozzá, bár több vétked neked
Sincs, mint neki. Ne szóljon senki értük:
Napnyugtáig örökre elalusznak.
HIPPOLYTA
Jaj, kegyelem! Most vagy soha, húgom,
Úgy szólj, hogy el ne utasítson: arcod
Az utókor átkát hordozza másként
E kuzinokért.
EMILIA
Arcomon, nővérem,
Nincs harag ellenük, vesztük se vágyom;
Saját szemük viszi halálba őket.
Mert nő volnék, s van bennem irgalom,
A földre térdelek kegyelemért.
Segíts, néném: ily jó szándékú tetthez
Velünk lesz minden asszony ereje.
A nők letérdelnek
Királyi bátyám...
HIPPOLYTA
A nász-kötelékre...
EMILIA
Becsületedre..
HIPPOLYTA
A fogadalomra,
Jó kézre, tiszta szívre, melyet adtál...
EMILIA
Arra, hogy mást irgalmasnak szeretnél,
Erényeidre...
HIPPOLYTA
Hősi tetteidre,
Az éjekre, mikor kedvedre voltam...
THESEUS
Furcsa esdeklés.
PIRITHOUS
Csatlakozom én is:
Barátságunkra, veszedelmeinkre,
Mit csak szeretsz, csatákra és e hölgyre...
EMILIA
Arra, hogy nem tudsz visszautasítni
Szende szüzet...
HIPPOLYTA
Szemedre, és erőmre,
Mely túltett minden nőén, szinte minden
Férfién, s megtört mégis, Theseus...
PIRITHOUS
És főképpen nemes lelkedre, melyhez
Irgalom illik egyedül, könyörgök...
HIPPOLYTA
Hallgasd meg kérésem...
EMILIA
Esengek én is...
PIRITHOUS
Kegyelmezz nékik!
HIPPOLYTA
Kegyelmezz!
EMILIA
Kegyelmezz!
THESEUS
Megingattok. S ha tán fölkeltitek
Szánalmamat irántuk, mi legyen?
EMILIA
Hadd éljenek tovább – de számkivetve.
THESEUS
Igazi nő vagy, húgom: irgalom van
Benned, de nem tudod, mit kezdj vele.
Ha akarod, hogy éljenek, találj ki
Biztosabb módot: élhet úgy e kettő,
A szerelem gyötrelmével szivében,
Hogy ne ölje meg egymást? Hisz naponta
Vívnának érted, és vinnék közönség
Elé karddal becsületed. Felejtsd el
Mindkettőt: ezt kívánja jó neved
És esküm; már kimondtam, haljanak meg.
Inkább a törvény, mint egymás kezétől.
Ne másítsd meg adott szavam.
EMILIA
Jó bátyám,
Elsietted az esküt haragodban;
Eszed nem állja. Ha ily esküket
Szószerint vesznek, a világ kipusztul.
Meg aztán kaptam tőled másik esküt:
Több benne a méltóság s szeretet,
Indulat helyett bölcs megfontolás.
THESEUS
Mi az, húgom?
PIRITHOUS
Mondd hát ki, drága hölgy.
EMILIA
Hogy nem tagadsz meg tőlem soha semmit,
Mit szerénységem kérhet, és megadhatsz.
Szavadon foglak, s ha nem teljesíted,
Megcsorbul a becsületed –
Mert oltalomkérő vagyok, süket
Részvéteden kívül mindenre – s életük
Bemocskolhatja nevem, hírbe hozhat.
Vesszen valami értem, mert szeret?
Kegyetlen bölcsesség: az ifjú ágat
Ezer nyíló virágával levágjuk,
Mert megrothadhat? Ó, Theseus herceg,
A derék anyák, kik vajúdtak értük,
A lányok, kik utánuk epekedtek,
Ha állod esküd, megátkoznak engem.
A két lovagért elsírt gyászdalukban
Kegyetlenségem szidják, bajt kivannak
Fejemre, és hogy nők csúfjára jussak.
Kíméld meg életük s száműzzed őket.
THESEUS
S mily feltételt szabjunk?
EMILIA
Eskesd meg őket,
Nem viszálykodnak értem, elfelednek,
Nem lépnek országodba, s bárhová
Vetődjenek, idegenek maradnak
Egymás számára.
PALAMON
Vágjanak izekre,
Akkor sem esküszöm! Hogy őt feledjem?
Verjenek meg az istenek. Mit bánom
Száműzetésed: magunkkal vihetjük
Kardunk s megküzdhetünk; másként ne tréfálj,
Vedd életünk, herceg. Muszáj szeretnem,
S szerelmemért megölöm kuzinom
Bárhol a földön.
THESEUS
És te, Arcites,
Megesküszöl-e?
PALAMON
Semmi ember akkor.
PIRITHOUS
Férfiak ezek!
ARCITES
Nem, herceg: rosszabb ez, mint arra kérni,
Hogy becstelenül öless meg. Tudom,
Nem lesz enyém, de azt a tisztességet
Fenntartom, hogy szeressem s érte haljak,
Tegyed pokollá bár halálom.
THESEUS
Mit tehetek? Mert most már szánom őket.
A nők felállnak
PIRITHOUS
Csak el ne múljon.
THESEUS
Mondd, Emilia,
Ha meghal egy, mert egyiknek muszáj,
A másikat elvállalod-e férjül?
Nem lehetsz mindkettőé. Hercegek,
Oly szépek, mint szemed, oly nemesek,
Amilyent csak a hír tud: nézd meg őket,
S ha tudsz szeretni, végezz e vitával.
Én hozzájárulok; s ti, hercegek?
PALAMON és ARCITES
Lelkünkből.
THESEUS
Ám akit elutasít,
Az meghal.
PALAMON és ARCITES
Bárminő halállal, herceg.
PALAMON
Ha e szájból kell halnom, úgy örömmel,
S késő szeretők áldják hamvaim.
ARCITES
Ha elutasít, a sír lesz a párom,
S katonák mondnak verset rá.
THESEUS
No, válassz.
EMILIA
Nem tudok, uram, mindkettő kiváló:
Énmiattam egy hajszáluk se hulljon.
HIPPOLYTA
Mi lesz velük hát?
THESEUS
Így én rendezem,
S becsületemre ismét, így legyen,
Vagy meghalnak: most menjetek haza,
S egy hónap múlva három jó lovaggal
Mindegyik újra megjelenjen itt,
Ahol pillért állítok, s amelyik
Jelenlétünkben tisztes lovagi
Erővel rokonát nekiszorítja,
Az lányt kap; ám fejét veszti a másik,
S barátai; nem haragudhat érte,
S nem halhat úgy, hogy köze van a hölgyhöz.
Jó lesz?
PALAMON
Igen! – Jöjj, Arcites kuzin,
Addig barátok lehetünk.
ARCITES
Ölellek.
THESEUS
Elégedett vagy, húgom?
EMILIA
Kell, uram,
Másként mindkettő bánja.
THESEUS
Fogjatok
Kezet még egyszer, szunnyadjon vitátok
A mondott óráig, s most menjetek.
PALAMON
Itt leszünk, Theseus.
THESEUS
Ma úgy kezellek,
Mint hercegeket és barátokat.
Aztán a győztes itt marad velem;
A vesztest majd sírján megkönnyezem.
Mind el
NEGYEDIK FELVONÁS
1. SZÍN
Jön a Börtönőr és Barátja
BÖRTÖNŐR
Mást nem hallottál? Rólam nem beszéltek
A Palamon szökését illetően?
Gondolkozz.
ELSŐ BARÁT
Biz én nem hallottam semmit,
Mert hazajöttem, mielőtt az ügy
Befejeződött. De még láttam annyit,
Hogy valószínűleg bocsánatot
Kap majd mindkettő: mert Hippolyta
És szép szemű Emilia letérdelt,
S oly bájosan könyörgött, hogy a herceg
Csak állt s töprengett, az elsietett
Eskühöz igazodjék, vagy e két hölgy
Szelíd szánalmához; csatlakozott
Pirithous, a nemes herceg is,
Theseus lelkének fele, s remélem,
Rendbe jön minden; a szökés okán
Nem hallottam neved.
BÖRTÖNŐR
Ó, adja ég!
Jön a Második Barát
MÁSODIK BARÁT
Nyugodj meg, ember: híreket hozok,
Jókat.
BÖRTÖNŐR
Nem árt.
MÁSODIK BARÁT
Palamon igazolt,
S bocsánatot nyert néked, elmesélte,
Miként szöktette meg lányod, kinek
Megbocsátottak szintúgy; a fogoly,
Hogy hálátlannak ne tűnjék iránta,
Pénzt is adott a kiházasításra,
Kövér summát.
BÖRTÖNŐR
Jó ember vagy te, mindig
Jó híreket hozol.
ELSŐ BARÁT
Mi lett a vége?
MÁSODIK BARÁT
Az, ami kell: akik sohase kértek,
Csak uralkodtak, most mindent elértek;
A foglyok nem halnak meg.
ELSŐ BARÁT
Tudtam, így lesz.
MÁSODIK BARÁT
De új feltételekkel; hallasz róluk
Később.
BÖRTÖNŐR
Remélem, jók is.
MÁSODIK BARÁT
Tisztesek;
Hogy jók-e, nem tudom.
ELSŐ BARÁT
Majd kiderül.
Jön a Kérő
KÉRŐ
Uram, hol a lányod?
BÖRTÖNŐR
Mért kérdezed?
KÉRŐ
Mondd, mikor láttad?
MÁSODIK BARÁT
Mily merő tekintet!
BÖRTÖNŐR
Ma reggel
KÉRŐ
Jól volt? Nem volt baja semmi?
Mikor aludt?
ELSŐ BARÁT
Milyen furcsákat kérdez.
BÖRTÖNŐR
Alig hiszem, hogy jól lett volna, most hogy
Eszembe juttatod; a mai nap
Kérdeztem tőle egyet-mást, s olyan
Szokatlan, olyan gyerekes, buta
Válaszokat adott, mint egy bolond,
Egy féleszű; nagyon fel is dühödtem.
De mért mondod?
KÉRŐ
Csupán csak szánalomból,
De meg kell tudnod, akár általam,
Akár mástól, ki nem szereti úgy...
BÖRTÖNŐR
Mit?
ELSŐ BARÁT
Nincs eszénél?
MÁSODIK BARÁT
Nincs jól?
KÉRŐ
Nincs, uram.
Igazából bolond.
ELSŐ BARÁT
Az nem lehet.
KÉRŐ
Annak látod te is majd.
BÖRTÖNŐR
Gyanítottam,
Amit beszélsz; az istenek kíméljék!
Vagy hő szerelme Palamon iránt,
Vagy a félsz tette, hogy bajom esik,
Vagy mindkettő.
KÉRŐ
Lehet.
BÖRTÖNŐR
S mért e sietség?
KÉRŐ
Elmondom sebtében. Horgászni voltam
A nagy tónál, a palota mögött,
S míg türelemmel vártam a kapást,
A nád, sás lepte túloldali partról
Csengő hangot hallottam, ós fülem
Jól odatartva, tisztán kivehettem:
Valaki énekel, oly lágyan, hogy fiú
Vagy nő lehet. Ügyességére bíztam
Horgom és arra mentem, ám nem látszott,
Hogy kitől jön a hang, a nád, a káka
Úgy körülzárta. Lehevertem ott,
S az ének szövegét figyeltem, aztán
Halászok vágta keskeny résen át
Megláttam lányod.
BÖRTÖNŐR
Mondd tovább, uram.
KÉRŐ
Nem volt a dalnak veleje; csak azt
Hallottam többször: „Elment Palamon,
Eprészni ment az erdő mélyire;
Ott holnap meglelem.”
ELSŐ BARÁT
Az árva lélek!
KÉRŐ
„Elárulja a béklyó és lefogják;
Mit tegyek akkor? Csapatot hozok,
Száz szép szemű lányt, aki így szeret,
A fejükön nárciszból font füzérrel,
Cseresznyeajkkal s hamvas rózsaarccal,
S körtáncot járunk a herceg előtt,
Hogy megbocsásson.” Rólad is beszélt:
Hogy holnap reggel fejedet veszik,
S virágot szed, hogy illőn eltemessen,
S kicsinosítsa házad. Azután
Csak azt dalolta: „Fűzfa, fűzfa, fűzfa”,
És közben: „Palamon, szép Palamon”,
„Palamon deli ifjú volt”. A víz
Tán térdig érhetett, hol ült; kusza
Fürtjeit sás övezte, körülötte
Ezernyi tarka, friss vízi virág,
Hogy olyannak tűnt, mint a tünde nimfa,
Ki a tavat vízzel táplálja, vagy
Az égből csöppent Iris. Gyűrűket
Csinált szittyóból, s gyönyörű igéket
Hozzá: „Így fűzzön egybe hű szerelmünk”,
„Elvesztheted, engem nem”, s így tovább.
Aztán sírt, énekelt, sóhajtozott,
Mosolygott, s csókolgatta két kezét.
MÁSODIK BARÁT
Ó, mily siralmas!
KÉRŐ
Én feléje mentem,
Meglátott s vízbe vetette magát.
Épségben partra húztam, ám kiszökkent
Kezemből, s egyre sikoltozva úgy
Rohant a város irányába, hidd el,
Hogy elmaradtam tőle. Messziről
Láttam, hogy hárman-négyen – egyikük
Bátyád – útját állták, s ő elesett,
Alig tudták felszedni. Én velük
Hagytam, s jöttem hírt adni.
Jön a Börtönőr Fivére, a Börtönőr Lánya és mások
Itt is vannak.
LÁNY (énekel)
Ne láss többé napfényt soha stb.
Ugye, hogy szép dal?
FIVÉR
Igazán nagyon szép.
LÁNY
Húszszor is eldalolhatom.
FIVÉR
Hiszem.
LÁNY
Az ám, szavamra: tudom A rekettyét,
S a Nyalka Robint is. Nem vagy szabó?
FIVÉR
De.
LÁNY
Hol a nászruhám?
FIVÉR
Holnap hozom.
LÁNY
Még jó korán, ki kell mennem egyébként
A lányokért, s zenészeket fizetni.
Mert szüzességem vesztem virradatkor;
Sosem lesz más.
Énekel
Ó szép, ó kedves stb.
FIVÉR
Türelmesen kell bánni vele.
BÖRTÖNŐR
Úgy van.
LÁNY
Jó estét, emberek. Hallottatok már
Palamonról?
BÖRTÖNŐR
Igen, ismerjük őt.
LÁNY
Nem finom ifjú úr?
BÖRTÖNŐR
Az, kedvesem.
FIVÉR
Ellent ne mondjatok neki: még inkább
Megzavarodik tőle.
ELSŐ BARÁT
Finom ember.
LÁNY
Ugye, hogy az? Van egy húgod.
ELSŐ BARÁT
Igen.
LÁNY
Nem lesz övé soha, mondd meg neki,
Ismerem a szokását. Nézz utána:
Csak lássa meg, s boldog, boldogtalan lesz
Egy óra alatt. Minden fiatal lány
Szerelmes belé, ám nevetem őket,
Teszek rájuk; nem bölcs dolog?
ELSŐ BARÁT
De az
LÁNY
Kétszáznak lesz már tőle gyermeke,
De négyszáz kell – én úgy bezárkózom,
Mint egy kagyló –, és csupa fiu lesz,
Ez a szokása; tízéves korukban
Mind kiherélik őket, s Theseus
Háborúit éneklik majd.
MÁSODIK BARÁT
Be furcsa.
LÁNY
Hallottátok, de szót se róla.
ELSŐ BARÁT
Nem.
LÁNY
Jönnek hozzá a lányok mindenünnen.
Mondhatom, tegnap éjjel legalább
Húszat elküldött; elintézi dolgát
Két óra alatt, ha jól megy.
BÖRTÖNŐR
Szegénykén
Nem segít semmi már.
FIVÉR
Az ég ne adja!
LÁNY (a Börtönőrhöz)
Jöjj; okos ember vagy.
ELSŐ BARÁT
Felismeri?
MÁSODIK BARÁT
Bárcsak úgy lenne.
LÁNY
Hajósgazda vagy?
BÖRTÖNŐR
Az.
LÁNY
Van iránytűd?
BÖRTÖNŐR
Van.
LÁNY
Északnak állítsd,
S irány az erdő, ahol Palamon
Utánam sóvárog. A csarnakot
Hagyd rám Gyerünk, fel a horgonyt, fiúk!
A TÖBBIEK MIND
Hó-rukk, hó-rukk!
LÁNY
Kész. Jó a szél; a kötelet feszítsd meg;
Bontsd ki a fővitorlát! Hol a sípod?
FIVÉR
Vigyük be.
BÖRTÖNŐR
Az árbocra, fiu.
FIVÉR
Hol van
A kormányos?
ELSŐ BARÁT
Itt.
LÁNY
Mit látsz?
MÁSODIK BARÁT
Kies erdőt.
LÁNY
Arra tarts, mester; fordulj hát!
Énekel
Kölcsönfényében Cynthia stb.
Mind el
2. SZÍN
Jön Emilia egyedül, két arcképpel
EMILIA
Beköthetem még a sebet, mely értem
Nyílik és vérzik el; nincs több viszály,
Ha választottam. Két ily délceg ifjú
Miattam meg ne haljon; bús anyák,
A holt fiúk hűlt hamvait követve,
Ne átkozzanak. Ó, mily nyájas arca
Van Arcitesnek! Ha a bölcs Természet,
Minden tehetség s szépség birtokában,
Mit születéskor nemes testbe ültet,
Csak halandó nő volna, s benne szüzek
Szemérme, ő is eszét vesztené
E férfiért. Mily tüzes szikra, élénk
Derű van az ifjú herceg szemében!
A szerelem trónol ott mosolyogva,
Ilyen volt a Ganymedes szeme,
Melytől Juppiter lángra gyúlt, s a szép
Fiúcskát elragadta, maga mellé
Tündöklő csillagnak. Mily véghetetlen
Méltóság van szemöldökében: ívelt,
Mint nagy szemű Junóé, ám szelídebb,
Simább Pelops vállánál! Becsület
És hírnév innen, mint egy égbe nyúló
Szirtfokról csattog szárnyával, s dalol
Istenek s embernél több emberek
Szerelméről s harcáról Palamon
Az ellentéte éppen: lomha árnyék.
Fekete s ösztövér, szeme borús,
Mintha anyját vesztette volna; alvadt
Kedély, híján pezsgésnek, fürgeségnek,
A könnyedségnek benne nyoma sincs.
De hibának mondom – s hozzá talál;
Narcissus is komor volt, s égi szép
Ki tud követni útján női elmét?
Bolond vagyok: lám nem bírom fel ésszel
A választást, és oly léhán hazudtam,
Hogy verést érdemelnék érte. Térden
Kérlek, bocsáss meg, Palamon: csupán
Te vagy szép egyedül, e szem a szépség
Fényes lámpása, szerelmet parancsol
És jósol; mely lány tudna ellenállni?
Mily vakmerő, de megnyerő komolyság
Van barna arcán! Szerelem, e perctől
Csak ez az arc van. Félre, Arcites:
Mellette váltott gyermek vagy, cigány,
S ez itt nemes törzs. Végképp nincs eszem;
Szűz állhatatosságom elhagyott.
Ha még csak az imént azt kérdi bátyám,
Melyiket szeretem: hát Arcitest.
Ha most kérdi néném: már Palamont.
Itt van mindkettő. Most kérdezd meg, bátyám...
Jaj, nem tudom! Kérdezz most, drága néném:
Mind nézhetem. Mily gyermek is az elme:
Ha két, egyformán kedves dísze van,
Nem tud választni, mindkettőt akarja!
Jön egy Nemes
Mi van, uram?
NEMES
Nemes hercegi bátyád
Üzeni: megjöttek a lovagok.
EMILIA
Megvívni?
NEMES
Igen
EMILIA
Bárcsak elmaradna!
Mily bűnök terhelhetnek, szűz Diana,
Hogy tiszta ifjúságom hercegek
Vére szennyezze, s szüzességem oltár
Legyen, hol két szerelmes élete –
Kiknél dicsőbb és jobb sohase szerzett
Anyának örömöt – az áldozat
Áldatlan szépségemnek?
Jön Theseus, Hippolyta, Pirithous és kísérők
THESEUS
Ide vélük
Gyorsan, akárhogy is, hadd lássam őket.
Két perlekedő kérőd visszatért,
Jó lovagokkal; most már, szép húgom,
Egyet szeretned kell.
EMILIA
Inkább a kettőt,
Hogy egy se haljon túl korán miattam.
THESEUS
Ki látta őket?
PIRITHOUS
Én pár percig.
NEMES
Én is.
Jön egy Hírnök
THESEUS
Honnan, uram?
HÍRNÖK
A lovagoktól.
THESEUS
Szólj hát,
Te láttad őket, milyenek.
HÍRNÖK
Elmondom
Híven. Hat derekabb vitézt azoknál,
Kiket hoztak – a külszínből ítélve –
Nem láttam, nem olvastam. Az, ki első
Arcites oldalán, szemlátomást
Keménykötésű férfi, arcra herceg.
Inkább barnás, mint fekete, mogorva,
De nemes arca olyan emberé, ki
Nem féli, de keresi a veszélyt;
Szemének gömbje belső tűzre vall,
És úgy néz, mint az ingerült oroszlán;
Fekete haja hosszan csüng le hátul,
Mint hollószárny; erős vállára páncél
Borul köröskörül; combjára míves
Szíjról kard lóg, mellyel, ha megharagszik,
Pecsétet üt akaratára: jobb
Barátja soha nem volt katonának.
THESEUS
Jó leírás.
PIRITHOUS
Mégis szegényesebb, mint
Azé, ki Palamon mellett az első.
THESEUS
Szólj róla.
PIRITHOUS
Úgy sejtem, herceg az is,
Tán még előkelőbb, mert külseje
A tisztesség minden díszével ékes
Magasabb, mint az, akiről beszélt,
És nyájas képű: arca úgy piroslik,
Mint érett szőlő; mélyen érzi nyilván,
Mért küzd, és inkább tudja önügyének
A másikét. Orcáján látható
A felvállalt ügy minden szép reménye,
S haragudjék bár, sose zabolátlan,
Higgadt bátorság tölti el s vezérli
Karját merész tettekre; félni nem tud,
Nem ismer gyöngeséget. Haja szőke,
Kemény s göndör, repkényszerű fonatban,
Hogy villám meg ne csapja; arca híven
Másolja a harcos szűz öltözékét:
Piros-fehér, nem ismert még szakállat;
Élénk szeme tükrén Győzelem asszony
Mintha vitézségének udvarolna.
Orrát fenn hordja, rangja jeleként;
Harc után piros ajka hölgyhöz illik.
EMILIA
Mind haljanak meg?
PIRITHOUS
Ha beszél, a hangja
Trombitaszó; minden ízében az,
Mit férfi kívánhat: erős s hibátlan;
Jó acélbárdot hord, nyele arany;
Kora úgy huszonöt.
HÍRNÖK
És ott a másik:
Az alacsony, de szívós, akkorának
Tűnik, mint bármelyik; sohase láttam
Ilyen testben még szebb ígéretet.
PIRITHOUS
Ó, az a szeplős képű?
HÍRNÖK
Az, uram.
Nem kedves szeplő?
PIRITHOUS
Csinos.
HÍRNÖK
Mondhatom,
Kevés van, s jól elosztva, a Természet
Művészetét dicséri. Haja szőke,
De nem hirtelenszőke: férfias,
Aranybarnás; szívós és eleven:
Tevékeny fajta; erős karjain
A kemény izmok a vállvért tövében
Enyhén dagadtak, mint új-terhes asszony,
Látszik, hogy munkabíró, s nem lankasztja
A fegyver súlya; szürke szemű hős,
Akit legyőz, sajnálja azt; kiles
Minden előnyt, s ha felismerte, nyomban
Él is vele; sosem tesz jogtalant,
Nem is tűr; arca kerek, mosolya
Szerelmest mutat, komolysága harcost;
Feje körül győzelmi tölgyfalomb,
És hozzátűzve hölgye záloga;
Úgy harminchat körül járhat; kezében
Lovas-lándzsát hord, ezüsttel kiverve.
THESEUS
Mind ilyenek?
PIRITHOUS
Mind becsület fia.
THESEUS
Lelkemre, most már látni vágyom őket!
Férfiharcot látsz, hölgyem.
HIPPOLYTA
Azt kívánom,
Csak okát nem, uram. Pompás lehetne,
Ha két ország trónjáért küzdenének;
De fáj, hogy a szerelem ily kegyetlen.
Lágy szívű húgom, te mint vélekedsz?
Ne könnyezz, lány, ha vérük hull: muszáj.
THESEUS
Szépséged erőt ad nekik. – Barátom,
Tiéd a mezőny: rendezd el, ahogy
Ily vitézekhez illik.
PIRITHOUS
Minden úgy lesz.
THESEUS
Megnézem őket: úgy felbuzdított
Hírük, hogy nem tudok már várni rájuk.
Adj meg mindent.
PIRITHOUS
Díszben nem lesz hiány.
EMILIA
Szegény lány, sírj, mert győzzön bárki ma,
Egyiknek meg kell érted halnia.
Mind el
3. SZÍN
Jön a Börtönőr, a Kérő és a Doktor
DOKTOR A bolondériája inkább valamilyen holdállásnál jön elő, mint máskor, nemde?
BÖRTÖNŐR Ártalmatlan búskomorságban leledzik állandóan, alig alszik, étvágya sincs, de gyakran iszik; valami jobb világról álmodik; és akármilyen távoli dolog forduljon is meg az eszében, a Palamon névvel van kihányva, úgy hogy ezt szotyogtatja el mindenütt, ezt keveri bele mindenbe.
Jön a Börtönőr Lánya
Nézd csak, itt jön: megláthatod, hogy viselkedik.
LÁNY Egészen elfelejtettem; a refrénje úgy szólt, „oda le, oda le”, és nem kisebb ember írta, mint Geraldo, Emilia tanítója. A leghóbortosabb ember, aki valaha is két lábon járt; mert a túlvilágon Dido meglátja majd Palamont, és akkor kiszeret Aeneasból.
DOKTOR Miket össze nem hord! Szegény lélek.
BÖRTÖNŐR Egész álló nap így megy ez.
LÁNY Ehhez a csudasághoz, amiről beszéltem, egy ezüstpénzt kell hozzatok a nyelvetek hegyén, különben nincs csónak; aztán, ha úgy fordul, hogy elkerültök az üdvözült telkekhez – van ám mit látni! Mi szüzek, akiknek odalett a májuk, ripityára szakadt a szerelemtől, mind odagyűlünk és egyebet se csinálunk egész nap, csak virágot szedünk Proserpinával. Csokrot kötünk Palamonnak: akkor majd csak észrevesz… akkor...
DOKTOR Milyen bájos, ahogy félrebeszél! Figyeljük még egy kicsit.
LÁNY Hadd mondom el azt is, hogy néha el-elmegyünk az üdvözültektől kergetőzni. Jaj, szomorú életük van ott azoknak a másik fertályon, csak égnek, sülnek, főnek, sziszegnek, jajgatnak, vacognak, átkozódnak... Ó, keservesen megfizetnek mindenért; jól vigyázzatok! Aki megbolondul, felköti vagy vízbe öli magát, odajut – Juppiter óvjon meg tőle! –, ott egy üst olvadt ólomba és uzsorászsírba ültetnek, millió zsebmetsző közé, és fövünk, mint egy tábla szalonna, ami sehogy sem akar megpuhulni.
DOKTOR Miket ki nem fundál!
LÁNY Urak és udvari emberek vannak ott, akik felcsináltak szüzeket: tűzben állnak köldökig, s jégben a szívükig, úgy hogy a bajcsináló felük pörkölődik, a csalóka meg fagyoskodik – túl fájdalmas büntetés mindkettőnek, vélhetnénk, ilyen semmiségért. Higgyétek el, az ember feleségül venne egy leprás boszorkát is, ha innen kiváltja, úgy bizony.
DOKTOR Milyen összefüggően képzelődik! Ez nem hirtelen megháborodás, hanem súlyos és mély melankólia.
LÁNY Hallani, hogy egy dölyfös úrihölgy és egy dölyfös polgárasszony együtt jajgat... Én akár állat is lennék, ha jó mulatságnak tartanám. Egyik azt kiabálja: „Ó, micsoda füst!”, másik. „Ó, micsoda tűz!”, ismét egy másik: „Ó, mért is huncutkodtam a faliszőnyeg mögött!”, aztán jajgatnak, egy másik a kedveset átkozza és a kertilakot.
Énekel
Őszintén mondom, csillagok stb. El
BÖRTÖNŐR Mi a véleményed róla, uram?
DOKTOR Úgy vélem, az esze kibicsaklott, amit én nem tudok helyretenni.
BÖRTÖNŐR Akkor hát mi legyen?
DOKTOR Kedvelt-e valakit, mielőtt meglátta Palamont?
BÖRTÖNŐR Valamikor nagy reményem volt az iránt, uram, hogy tetszik neki ez az úr, a barátom.
KÉRŐ Magam is úgy gondoltam, és a fél vagyonomat feltettem volna egy fületlen gomb ellenében, hogy mára már ő és én Igazából egyetértünk.
DOKTOR Szemének túlkapatása megfogyatkozottá a többi érzékét; helyrejöhetnek még és telítődhetnek újfent, hogy kifejtsék rendelt képességeiket, de most erősen erőtlenek. Imigyen járj el: zárd be egy olyan szobába, ahova inkább csak belopózik, mintsem bejuthat a fény; te pedig, ifjú úr, az ő barátja, add ki magad Palamonnak, mondd, azért jöttél, hogy ővele egyél és szerelemről beszélgess vele. Ez fölkelti a figyelmét, mivel folytonosan ez jár az eszében; minden egyébbel, ami esze és szeme közé furakodik, bolondsága csak mókázik és szertelenkedik. Énekelj neki olyan gügye szerelmi dalokat, amilyeneket, mint mondja, Palamon énekelgetett a tömlöcben; jöjj hozzá a legszebb virágokkal teleaggatva, amik ilyenkor nyitnak, és adj még hozzá néhány csinált illatot, amit jól esik szagolni. Mindez Palamonná áll össze, mert Palamon dalol, Palamon kedves, mindenki tudja jól. Kérd, hogy egyetek együtt, szolgáld föl neki az ételt, köszöntsd fel, és szünet nélkül váltogatva könyörögj kegyelemért, és fogadtasd magad a kegyeibe. Tudd meg, kiféle lányok voltak a pajtásai és játszótársai, és hozd el őket hozzá Palamonnal a nyelvükön, és legyenek náluk zálogok, mintha neki szánnák azokat. A képzelgését képzelgésekkel kell leküzdeni. Így elérhetjük, hogy egyék, aludjék, és ami most megcsúszott benne, visszazökkenjen a régi kerékvágásba. Nem tudom, hányszor láttam már ezt bebizonyosodni, és nagyon reménykedem, hogy eggyel szaporítjuk a számát. Tervünk két szakasza között én is jövök aztán a gyógykezeléssel. Kezdjünk hozzá, és siessünk az eredménnyel, ami biztosan meghozza a javulást.
Mind el
ÖTÖDIK FELVONÁS
1. SZÍN
Harsonák. Jön Theseus, Pirithous, Hippolyta és kísérők
THESEUS
Jöjjenek, s mondják el az isteneknek
Imáikat; ragyogjon szent tüzektől
A templom, az oltárok fellegekben
Küldjék a fennvalóknak a gomolygó
Tömjénfüstöt. Ne hiányozzék semmi:
Nemes munkával áldoznak az égnek,
Amely szereti őket.
PIRITHOUS
Uram, jönnek.
Kürtszó. Jön Palamon és Arcites, mindkettő a lovagjaival
THESEUS
Ti ádáz ellenségek, fejedelmi
Vérrokonok, kik itt álltok ma, hogy
Közelharc oltsa köztetek a lángot:
Tegyétek félre kissé dühötök,
S a pártfogó istenek oltáránál
Galamb-szelíden hajtsatok fejet
Gyűlölségtek a halálnál erősebb;
De harcotokon istenek szeme.
Most imádkozzatok; jó kívánságom
Mindkettőé.
PIRITHOUS
A jobbiknak dicsőség!
Theseus, Pirithous, Hippolyta és kísérők el
PALAMON
Pereg a homok már, és meg nem áll,
Míg egyikünk meg nem hal. Vésd eszedbe:
Ha önmagamban támad e dologban
Ellenségem, egy szem a másik ellen,
Egy kar, mely párját elnyomná, a sértőt
Elpusztítom, kuzin, habár saját
Testrészem. Ebből kitalálhatod,
Hogy nézlek téged.
ARCITES
Én nevedet, régi
Szereteted, rokonságunk kitörlöm
Emlékemből, s olyat teszek helyébe,
Amit megölhetek. Bontsunk vitorlát,
Aztán röpítse hajóinkat, merre
Égi bíránknak tetszik.
PALAMON
Jól beszélsz.
Még egyszer hadd öleljelek, kuzin;
Megölelik egymást
Többé sosem teszem.
ARTICES
Az ég megáldjon.
PALAMON
Ég áldjon, kuzin.
ARCITES
Áldjon ég, uram.
Palamon a lovagjaival el
Rokon-lovagok – áldozataim! –
Mars igaz hívei, aki a félsz
Csiráit, még a veszély érzetét is
Kiveti lelketekből, jöjjetek
Most hivatásunk istene elé: ott
Kérjetek tőle oroszlánszivet
S tigris-kitartást, azt, bősz szenvedélyt,
És fürgeséget is – előre törni;
Mások csigáknak kívánnának. Úgy kell,
Hogy díjamat vérből fakasszam, hőstett
Helyezze föl koszorúm, melynek éke
Ő, virágok úrnője. Könyörögjünk
Ahhoz, ki vértől csorduló medencét
Csinál mezőnkből; tartsatok velem,
És lélekben forduljatok feléje.
Leborulnak, aztán Mars oltára elé térdelnek
Ki hatalmaddal zöld Neptunt bíborra
Festetted, kinek jöttét üstökös
Jövendöli, dúlását temetetlen
Koponyák jelzik, s zord lehellete
Elfújja dús Ceres kincsét, aki
Kék felhőkből kezeddel porba döntőd
A vártornyot, felépíted s lerontod
A város kőfalát: mint dobod ifjú
Hívét, tanítványod, avass a harcban
Ügyessé, hogy dicsőségedre járjak
Elöl zászlómmal, s a nap győztesének
Nevezzenek; nagy Mars, add valami
Jelét kegyednek.
Arcra borulnak, mint előbb, és fegyvercsörgés hallatszik, mintegy csata kitörését jelző döndüléssel, mire mind felállnak és meghajolnak az oltár felé
Megromlott kor nagy kiigazitója,
Tespedt országok felrázója, ki
Döntesz poros jogok fölött, ki vérrel
Gyógyítsz beteg földet, s megszabadítod
Emberfölöslegétől: én jeled
Szerencsés jóslatnak veszem, s merészen
Megyek elébe sorsomnak. Gyerünk!
Arcites a lovagjaival el
Jön Palamon lovagjaival, az előbbi rendben
PALAMON
Új tűzzel fénylik csillagunk ma, vagy
Végképp kihuny; jelszónk a szerelem:
Istennő adta, hát győzelmet is
Ad hozzá. Olvasszátok lelketek
Lelkembe, kik vásárra viszitek
Ügyemért bátran bőrötök; ajánljuk
Venusnak fegyverünk, és könyörögjünk,
Legyen velünk hatalma.
Leborulnak, aztán az előbbi módon Venus oltára elé térdelnek
Üdv, titkok királynéja, ki eloltod
Hatalmaddal a vad zsarnok dühét,
Hogy egy lánynak sírjon; szemrebbenéssel
Elfojtod Mars dobját, s a riadót
Suttogássá halkítod; nyomorékkal
Lóbáltatod mankóját, s meggyógyítod
Hamarabb, mint Apollo; a királyt
Vazallussá süllyeszted, a komor
Vént megtáncoltatod; a tar tudóst,
Ki – mint fiúk a Szent Iván tüzét –
Átszökte ifjan lángod, hetven évvel
Rákényszeríted, hogy rekedt torokkal
Szerelmi dalt károgjon. Melyik isten
Erején nincs erőd? Phoebusra forróbb
Lángot dobtál övénél; égi tűz
Perzselte halandó fiát, őt meg tiéd;
A fagyos vadászlány eldobta már-már
Íját, sóhajtozott. Fogadj kegyedbe,
Hű katonád, ki úgy hordom igádat,
Mint rózsakoszorút, bár súlyosabb
Az ólomnál, csípősebb a csalánnál.
Nem gyaláztam törvényed, semmi titkod
Föl nem fedtem, nem is tudtam, a más
Asszonya után nem jártam, ledér
Szennyírást nem olvastam; lakomán
Nem pletykáltam ki szép nőt, csak pirultam
Vigyorgok adomáitól; utáltam
A kérkedőt, és megkérdeztem tőle,
Hogy volt-e anyja – nekem volt, egy asszony,
S ő asszonyt sért. Ismertem én – meséltem –
Egy nyolcvan telet látott férfiút, ki
Tizennégy éves lányt vett el. A porba
Te adtál életet; a görcsös aggkor
Lábát gacsosra görbítette,
Ujjaira csomót kötött a csúz,
Szeme fájdalmas rándulásai
Majd kinyomták golyóját, csupa kínnak
Látszott benne az élet. És e csontváz
Ifjú párjának fia lett, s hiszem,
Hogy tőle, mert a nő megesküdött rá,
És ki ne hinné? Nos, nem tapsolok
Annak, ki amit tesz, szétkürtöli;
Megvetem azt, ki mit se tett, de henceg;
Ki tenne, s nem tud, azt kinevetem.
Nem, nem szeretem azt, ki titkokat
Beszél ki undokul, s pimasz szavakkal
Fecseg bizalmas dolgokról: ilyen
Vagyok, s tudom, őszintébben szerelmes
Nem sóhajtott soha. Ó, nyájas úrnő,
Adj győzelmet e harcban az igaz
Szerelem díjaként, és áldj meg engem
Nagy kegyednek jelével.
Zene hallatszik és röpködő galambokat lehat látni. Ismét arcra, térdre borulnak
Ki halandó kebelben tizenegytől
Kilencvenig uralkodsz, vadaskerted
A föld s mi rőtvad-csorda: köszönöm
Szép zálogodat, mely szívemre tűzve
Felvértezi bizonnyal testemet
A harcra. Álljunk fel, s hajtsunk fejet
Az istennő előtt.
Meghajolnak
Itt az idő.
Palamon a lovagjaival el
Lágy fuvola-muzsika. Jön Emilia fehérben, vállára omló hajjal, búzakoszorúval; fehér ruhás lány viszi az uszályát, haját virágok díszítik; előtte egy másik ezüst szarvastehenet visz, benne tömjénnel és kellemes illatszerekkel; miután ezt elhelyezték Diana oltárán, a kísérő lányok félreállnak, és Emilia meggyújtja a füstölőt. Aztán bókolnak és letérdelnek
EMILIA
Homályos, hűvös, szent, szilárd királynő,
Tivornyát megvető, csöndes tűnődő,
Szelíd, magányos, szűz-fehér, oly tiszta,
Mint szélben a hó, ki nő-lovagjaidnak
Nem engedsz több vért, mint egy pirulásnyit,
Mely rendjük díszruhája: íme, papnőd,
Oltárodnál könyörgök. Csoda-zöld
Szemed, mely nem tekintett soha szennyes
Dologra, nézzen kegyesen szüzedre;
Ezüstös égi úrnő, most füled –
Mely nem hallott trágár szót, melybe léha
Hang nem hatolt – hajlítsd szent félelemtől
Áthatott kérésemre. Ez utolsó
Vesta-szolgálatom: menyasszony lettem,
Bár szívem szűz maradt; mátkára leltem,
Ám még nem ismerem. Választanom kell
Kettőből egyet, s imádkoznom érte,
De képtelen vagyok. Ha szemre kéne
Választani, egyformán daliásak,
Egyet sem ítélhetek el – de egynek
Veszni kell mégis. Erényes királynő,
Ki jobban szeret két kérőm közül,
S igénye jogosabb, az nyerje el
E búzakoszorút, különben engedj
Annak maradnom, ami most vagyok,
Lánycsapatodban.
A szarvastehén eltűnik az oltárról, a helyébe rózsafa nő, rajta egy szál
rózsával
Lám, apály és dagály parancsolója
Oltára belsejéből szent jelet
Mutat elő: egyetlen árva rózsát!
Ha jól értem, mindkét bátor lovag
Elhull a harcban, és én szűz virágként
Élek tovább, leszakítatlanul.
Hirtelen húrok pendülése hallatszik és a rózsa lehull a fáról
Lehull a virág, süllyed a fa! Úrnő,
Hát elbocsátasz: mégis csak letépnek;
Így vélem, bár szándékod nem tudom;
Fedd föl rejtélyed. – Kegyes lesz, remélem:
Kedvező volt a jel.
Bókolnak és mind el
 
2. SZÍN
Jön a Doktor, a Börtönőr és a Kérő Palamonnak öltözve
DOKTOR
Tanácsom jó hatással volt-e rá?
KÉRŐ
Ó, nagyon. A lányok, kik vele voltak,
Bizonygatták, hogy Palamon vagyok;
Félóra múltával már rám mosolygott,
Kérdvén, mit ennék, s mikor csókolom meg.
Azt mondtam, nyomban, s megcsókoltam kétszer.
DOKTOR
Jól tetted; sokkal jobb lett volna húszszor,
Mert ez a kúra lelke.
KÉRŐ
Azt is mondta,
Éjjelre fenn marad velem, mert tudja,
Hánykor van rohamom.
DOKTOR
Csak hadd maradjon,
S ha roham jön rád, rohand meg, de gyorsan.
KÉRŐ
Kért, hogy daloljak.
DOKTOR
S daloltál?
KÉRŐ
Nem.
DOKTOR
Rosszul tetted
Keresd a kedvét mindenképp.
KÉRŐ
Az ám, de
Nincs hangom, uram, hogy ekképp kuráljam.
DOKTOR
Nem számit, jó akármilyen zaj.
Ha újra kérne, légy meg neki bármit,
Hálj vele, ha kívánja.
BÖRTÖNŐR
No de, doktor!
DOKTOR
Persze, a kúra végett.
BÖRTÖNŐR
Már megengedj,
Első a tisztesség.
DOKTOR
Finnyáskodás ez.
Tisztességből ne dobd el gyermeked:
Gyógyítsd ki, s ha tisztesség kell neki,
Nyitva az út.
BÖRTÖNŐR
Köszönet érte, doktor.
DOKTOR
Hozd ide most, lássuk, mi van vele.
BÖRTÖNŐR
Hozom, s azt mondom, Palamonja várja.
De nincs igazad, doktor uram. El
DOKTOR
Menj csak.
Az apa mind bolond! A tisztessége?
Ha addig gyógyítnánk, míg megtaláljuk...
KÉRŐ
Hogy, azt hiszed, uram, nem tisztességes?
DOKTOR
Hány éves?
KÉRŐ
Tizennyolc.
DOKTOR
Lehet, hogy az
De nem számít, célunkhoz nincs köze.
Az apja bármit is beszél, ha látod,
Hogy kedve lenne a mondott dologra,
Videlicet, kis húsra... ugye, értesz?
KÉRŐ
Nagyon, uram.
DOKTOR
Az étvágyát lakasd jól,
Bőségesen, s kigyógyul ipso facto
A mélakórból, mely megfekszi őt.
KÉRŐ
Én rajta leszek, doktor.
Jön a Börtönőr, a Börtönőr Lánya és annak szolgálója
DOKTOR
Jól jársz vele. Jön; kedveskedj neki.
BÖRTÖNŐR
Jer, Palamon jön hozzád, gyermekem:
Úgy mondta, hogy ilyenkor látogat meg.
LÁNY
Köszönöm, hogy ily türelmes velem.
Kedves úr, és én sokkal tartozom neki.
Lovat is adott; láttad már?
BÖRTÖNŐR
Igen.
LÁNY
Hogy tetszik?
BÖRTÖNŐR
Nagyon helyre állat.
LÁNY
Táncolni láttad?
BÖRTÖNŐR
Nem.
LÁNY
Én biza gyakran.
Gyönyörű szépen járja, gangosan,
Jöhet dzsiggelni pejkó s vasderes,
Úgy pörög, mint a csiga.
BÖRTÖNŐR
Szép valóban.
LÁNY
Húsz mérföld morrist táncol el egy órán,
Ettől lesántul, gondolom, a legjobb
Ló-táncos is az egyházkerületben;
A Szerelmes fény dallamára vágtáz.
Mit szólsz e lóhoz?
BÖRTÖNŐR
Oly tökéletes,
Hogy odaállíthatnák teniszezni.
LÁNY
Az semmi.
BÖRTÖNŐR
Írni és olvasni is tud?
LÁNY
Szép kézírása van, s egymaga számol
Abrakot, szénát. Korán keljen ám
A lovász, hogy becsapja. Ismered
A herceg sárga kancáját?
BÖRTÖNŐR
Nagyon jól.
LÁNY
Az szörnyen szerelmes belé, szegény,
De mint gazdája, gőgös és rideg.
BÖRTÖNŐR
Mennyi a móring?
LÁNY
Vagy kétszáz nyaláb,
S húsz véka zab; de úgysem veszi el.
Selypén nyerít, hogy megejtse a molnár
Kancáját Ám annak halála lesz.
DOKTOR
Mennyi zöldséget összehord!
BÖRTÖNŐR
Bókolj, itt jön szerelmed.
KÉRŐ (előre jön)
Drága lélek,
Hogy vagy? Milyen finom lány: hiszen ez bók!
LÁNY
Tisztességem legyen szolgálatodra.
A világ vége mennyire van innen?
DOKTOR
Egy napi járás, lány.
LÁNY (a Kérőhöz)
Eljössz velem?
KÉRŐ
Mit csinálunk ott, lány?
LÁNY
Krikettezünk.
Ugyan mi mást lehetne?
KÉRŐ
Szívesen:
Üljük meg ott a lagzit.
LÁNY
Igaz is:
Ott biztosan találunk majd e célra
Egy vak papot, ki simán összead,
Mert itt mind kótyagos okoskodók.
No meg apámat holnap felakasztják,
S ez csúnya foltot ejt a dolgon.
Nem vagy te Palamon?
KÉRŐ
Talán nem ismersz?
LÁNY
Ne járj utánam: nincsen egyebem,
Mint ez a szoknya és két durva ing.
KÉRŐ
Mindegy nekem: elveszlek.
LÁNY
Igazán?
KÉRŐ
E szép kacsóra.
LÁNY
Ágyba is megyünk.
KÉRŐ
Mikor óhajtod. Megcsókolja
LÁNY
Ó, uram, harapsz.
KÉRŐ
Mért törlöd le a csókom?
LÁNY
Nagyon édes,
Érzem az ízét lakodalomig.
Nem Arcites kuzinod ez?
DOKTOR
Igen,
És örvendek, hogy Palamon kuzin
Ily jól választott.
LÁNY
Gondolod, hogy elvesz?
DOKTOR
Nem kétlem.
LÁNY
Te is úgy hiszed?
BÖRTÖNŐR
Igen.
LÁNY
Sok gyermekünk lesz. – Uram, be megnőttél!
Remélem, megnő Palamonom is,
Már szabadon jár. Jaj, szegény kis csirke,
Kemény mag és rossz ól eltörpítette,
De helyrecsókolom.
Hírnök jön
HÍRNÖK
Mi van itt? Elmulasztjátok a legszebb
Látványt.
BÖRTÖNŐR
Mezőnyben vannak már?
HÍRNÖK
Igen.
Neked is van ott dolgod.
BÖRTÖNŐR
Indulok már.
Itt hagylak.
DOKTOR
Nem, én is veled megyek.
A harcot látnom kell.
BÖRTÖNŐR
Hogy vélekedsz?
DOKTOR
Ígérem, három-négy napon belül
Rendbe hozom. (A Kérőhöz) Te el ne maradj tőle,
Viselkedj vele úgy, mint eddig.
KÉRŐ
Úgy lesz.
DOKTOR
Vidd hát be.
KÉRŐ
Jöjj, drágám, üljünk ebédhez,
Aztán kártyázunk.
LÁNY
És adsz csókot is?
KÉRŐ
Százat.
LÁNY
És még húszat.
KÉRŐ
És még húszat.
LÁNY
És együtt is hálunk.
DOKTOR
Egyezz bele.
KÉRŐ
Együtt, az ám.
LÁNY
De nem fogsz bántani.
KÉRŐ
Nem, kedves.
LÁNY
Hogyha fáj, szívem, kiáltok.
Mindketten el
3. SZÍN
Harsonák. Jön Theseus, Hyppolita, Emilia, Pirithous és néhány kísérő.
EMILIA
Eddig megyek.
PIRITHOUS
Ily látványt elmulasztasz?
EMILIA
Inkább néznék vadászó légykapót,
Mint ezt. Minden suhintás itt nemes
Életre tör, minden csapás siratja
A helyet, hova hull, s lélekharangnak
Hallatszik inkább. Én itt maradok.
Elég fülemnek bűnhődnie azzal,
Mit hallanom kell, ha meg nem kimél
Süketség; ne fertőzze szememet
Rémség, mit elkerülhetek.
PIRITHOUS
Uram,
Húgod nem jön tovább.
THESEUS
Azt nem lehet:
Vitézi tetteket láthat, miket
Megfestenek majd. A Természet adja
Elő a játékot, s szemünk-fülünk
Hitelesíti. (Emiliához) Neked ott kell lenned:
Te vagy a győztes díja, koszorú
Kivívott jogcímére.
EMILIA
Megbocsáss:
Becsuknám a szemem.
THESEUS
De ott kell lenned:
Olyan e próba, mint az éj, s te vagy
Az egyetlen fénylő csillag.
EMILIA
Kihunytam.
Gonosz a fény, mely megmutatja őket
Egymásnak; a sötétség, mely iszonyt
Szült mindig és halandó milliók
Átkozzák, hogyha most mindkettejükre
Fekete köpenyét vetné, hogy egymást
Meg ne találják, némi jó nevet
Nyerhetne, és sok gyilkolást tehetne
Jóvá, melyben vétkes volt.
HIPPOLYTA
Menni kell.
EMILIA
Hitemre, nem.
THESEUS
De szemed szítja fel
A lovagok vitézségét; te vagy
A cél e háborúban, ott kell lenned
Szolgálatuk jutalmául.
EMILIA
Megengedj:
A trónigény határon kívül is
Eldőlhet.
THESEUS
Jó, jó, ahogy akarod.
Ellenségének kívánhatja tisztjét,
Ki veled marad.
HIPPOLYTA
Ég áldjon, húgom.
Valamicskével előtted tudom meg,
Ki lesz a férjed. Kit az istenek
Jobbnak ítélnek kettőjük közül,
Tessék szivednek is.
Mind el, Emilia és kísérői kivételével
EMILIA
Arcites nyájas arcú, ám szeme
Felajzott hadigép vagy éles penge
Puha tokban; bátorság s irgalom
Ágytársak arcán. Palamon nem oly
Fenyegető, de szemöldöke sírbolt,
S temetni látszik, hogyha összevonja.
Nem mindig ilyen, gondolatai
Formálják folyvást; tekintete hosszan
Pihen tárgyán. A melankólia
Illik hozzá, mint Arciteshez a jókedv,
De az ő búja is egyfajta jókedv;
Akárha bússá tenné őt a jókedv,
S a bú vidámmá. Rossz hangulatok,
Melyek másokban oly tüskések, benne
Békés szállást találnak.
Kürtszó. Trombiták támadásra szólnak
Ha, bátorság sarkantyúi hevítik
A hercegeket! Győzhet Arcites,
S Palamon is úgy megsebezheti,
Hogy csonka marad. Lehet-e eléggé
Szánni ilyen bajt? Hogyha ott vagyok,
Árthatok is: odapillantanak
Székem felé, s közben tán elmulasztják
A védelmet, kihagynak támadást,
Mit a perc kíván. Jobb nem lennem ott...
Ó, inkább ne születtem volna, mintsem
Vérontásban vegyek részt!
Kürtszó. Nagy kiabálás és lárma kívülről: Éljen Palamon!
Jön egy Szolga
Mi a helyzet?
SZOLGA
Azt kiabálják: Éljen Palamon!
EMILIA
Így hát ő győzött. Valószínű is volt:
Hisz csupa kellem és siker, bizonnyal
A legkiválóbb férfi. Fuss oda,
S mondd el, mit láttál.
Ujjongás és kürtszó, azt kiáltják: Éljen Palamon!
SZOLGA
Újra Palamon.
EMILIA
Fuss, nézz körül.
Szolga el
Szegény hívem, legyőztek!
Jobboldalt hordom még a képedet,
Baloldalt Palamont – nem is tudom, mért,
Nincs szándék benne: a sors így akarta.
Baloldalt van a szív is: Palamonnak
Kedvezett az előjel.
Újabb kiáltozás, ujjongás és kürtszó kívülről
Ez a lárma
Nyilván a harc végét jelenti.
Jön a Szolga
SZOLGA
Azt mondják, Palamon már Arcitest
Egy ujjnyi híján az oszlopnak nyomta,
Ezért éltették Palamont. De aztán
Lovagjai kimentették, s a két
Vágytárs az oszlop mellett vívja most
Kézitusáját.
EMILIA
Bár olvadna eggyé
E kettő! Nő méltó nem is lehetne
Ily férfihez: sok ritka képességük,
Nemességük az alsóbbrendűség,
Csökött értékűség érzését kelti
Bármely nőben...
Kürtszó. Kívülről kiáltozás: Arcites, Arcites!
Megint ujjonganak?
Még „Palamon”?
SZOLGA
Nem, most már „Arcites”.
EMILIA
Kérlek, figyeld jól a kiáltozást,
Hegyezd mindkét füled.
Kürtszó. Lelkes ujjongás és kiabálás: Arcites győzött!
SZOLGA
Azt kiabálják:
„Arcites győzött!” Ha, „Arcites győzött!”
A rézfuvók jelentik is a harc
Végét.
EMILIA
A vak is látta, Arcites
Nem zöldfülű – nagy Isten, kiviláglott
Lelkének kincses fényessége, nem
Maradhatott titok, mint tűz a lenben,
Mint szerény part, mely vad száltól dühöngő
Hullámokkal pöröl. Gondoltam én,
Hogy Palamon veszít, nem is tudom,
Miért; hol eszünk néma, jó próféta
Sokszor a képzelet. Kürtszó
Már jönnek is
Jaj, szegény Palamon!
Jön Theseus, Hippolyta, Pirithous, Arcites mint győztes, és kíséret
THESEUS
Lám, hol várakozik húgunk remegve
És zaklatottan! – Szép Emilia,
Az istenek égi döntése folytán
E lovag jutott néked: jó fiú,
Fejbeverős. Adjátok kezetek.
Fogadd őt, te meg őt; a szeretet
Nőjön, ha fogytok is.
ARCITES
Emilia,
Feledtem érted azt, mi rajtad kívül
A legdrágább, s mégis olcsó e vásár,
Ha értéked tekintem.
THESEUS
Drága húgom,
Úgy szól most, mint derék lovag, aki
Nemes mént sarkantyúzott; agglegénynek
Szánhatták őt az istenek, nehogy
Majd rájuk üssön sarja! Annyira
Tetszett nekem, hogy ólomtömbnek tűnik
Arcites hozzá képest. Ha egyenként
Méltatnám minden ízét, Arcites
Úgy sem veszítne: hiszen a kiváló
Egyenlővel mérkőzött meg. Az éjjel
Két versengő fülemüle hallatta
Felváltva énekét: egy magasabb hang,
Aztán egy másik, majd megint az első,
Mind szebb zengéssel, úgy hogy nem tudott
A fül ítélni köztük; jó sokáig
Így volt e két rokonnal, míg az ég
Győztessé tette egyiket. – Viseld
Örömmel koszorúd. – A vesztesek
Vesszenek nyomban, mert tudom, az élet
Teher számukra; hozzáfogni máris.
Nem kellemes látvány; menjünk el innen,
Örömmel s némi búval. (Arciteshez) Vedd a díjad:
Tudom, nem veszted el.
Arcites megfogja Emília kezét. Harsonák
Hippolyta,
Egyik szemed, látom, könnyet fogan,
S világra hozza.
EMILIA
Így nyerünk díjat?
Ti égiek, hol van irgalmatok?
Ha azt akarjátok, hogy így legyen,
Azért éljek, hogy vigasztaljam e
Barátja-nincs férfit, ki levág magáról
Egy minden nőnél drágább életet,
Meghalnék én is.
HIPPOLYTA
Siralmas dolog,
Hogy négy szem úgy függ valakin, hogy meg kell
Vakulnia kettőnek érte.
THESEUS
Úgy van.
Mind el
4. SZÍN
Jön Palamon a lovagjaival megkötözve, velük a Börtönőr, hóhér és katonai őrség.
PALAMON
Sok ember él, aki túlélte mások
Szeretetét; bizony, sok apa van
Így gyermekével; tán csekély vigaszt
Nyújt, hogyha erre gondolunk. Kimúlunk,
És szánnak minket számosan, akik
Kívánnák, hogy még éljünk. Megelőzzük
A vénség undok bajait, kijátsszuk
A gutát és a csúzt, melyek a végső
Órákban várnak az ősz főre; ifjan,
Nyűtlen tartunk az istenek felé, nem
Sok vén bűnnel bicegve, s szívesebben
Osztják is meg nektárjukat velünk,
Tisztább lelkekkel. Drága rokonok,
E sovány vigaszért egy életet
Adtok, túlontúl olcsón.
ELSŐ LOVAG
Lehet-e
Jobb véget érni ennél? A szerencsés
Győzők joga oly mulandó, amily
Biztos halálunk; egy szemernyivel
Se nyertek több becsületet.
MÁSODIK LOVAG
Búcsúzzunk,
S béketűréssel bosszantsuk a hitvány
Szerencsét, mely mindig megcsal.
HARMADIK LOVAG
Ki kezdi?
PALAMON
Ki elhozott e lakomára, az
Kóstoljon elő mindnek. (A Börtönőrhöz) Hé, barátom,
Lányodtól szabadságot kaptam egyszer;
Most meglesz mindörökre. Hogy van ő?
Úgy hallottam, beteg, s ez némiképp
Elbúsított.
BÖRTÖNŐR
Uram, már helyrejött,
És férjhez is megy.
PALAMON
Rövid életemre,
Nagyon örvendek; utolsó dolog,
Minek örülhetek. Mondd el neki;
Köszöntsd nevemben, és a móringjához
Tedd ezt hozzá.
A Börtönőrnek adja erszényét
ELSŐ LOVAG
Adjunk mindannyian.
MÁSODIK LOVAG
Szűz lány?
PALAMON
Én annak gondolom valóban;
Jó teremtés, méltóbb rá, hogy segítsem,
Mint elmondhatnám.
A HÁROM LOVAG
Üdvözöld nevünkben.
Odaadják erszényüket
BÖRTÖNŐR
Az istenek fizessék vissza nektek.
PALAMON
Ég áldjon, s legyen életem olyan
Rövid, mint búcsúm.
ELSŐ LOVAG
Vezess, jó kuzin.
MÁSODIK LOVAG
Örömmel követünk.
Palamon a tőkére fekszik. Kívülről nagy lárma, kiáltozás: Rohanj!
Mentsd őket! Állj! Egy Hírnök jön sietve
HÍRNÖK
Állj, állj! Ó, állj, állj, állj!
Pirithous jön sietve
PIRITHOUS
Megállj! Átkos sietség volna, ha
Máris végeztek. Nemes Palamon,
Az isteni dicsőség azt kivánja,
Hogy most tovább élj.
PALAMON
Hogy lehet, mikor
Mondottam, Venus becsapott? Mi történt?
PIRITHOUS
Kelj fel, uram, s hallgasd meg híreim,
Mik édesek és keserűek is.
PALAMON
Mi
Ébresztett fel álmunkból?
PIRITHOUS
Kuzinod
Megült egy mént, melyet Emília
Adott neki, hollószín paripát,
Melyen fehér szőr egy sincs, ami – mondják –
Értékében csorbítja, meg se vennék
Sokan ilyképpen – és e babona
Igazolódott is most; Arcites
Alatt patkója csak számlálta inkább,
Mintsem koptatta Athén köveit:
Jót akad futni, ha már lovasa
Büszkélkedik vele. És míg így mérte
A kőutat, patái dallamára
Táncolva – mert a muzsika a vastól
Ered, azt mondják –, egy irigy, kaján kő,
Oly hideg, mint Saturnus, s oly gonosz
Tüzet rejtő, szikrát csiholt magából,
Vagy ádáz sulphur volt, e célra lett,
Nem firtatom; a tüzes vérű ló
Megbokrosodott, a pánik fokozta
Még erejét... felszökken, visszahuppan,
Felejti iskoláját, hol kezesnek
Nevelték; disznóként visít az éles
Sarkantyútól, melyet lemarna inkább,
Mint engedjen; makrancossága minden
Fortélyával próbálja földre dobni
Kemény kezű urát. De mit se használ,
Zabla nem hasad, hasló nem szakad, hiába
Hányja magát, lovasa nem esik le,
Térdével fogja, hát a megvadult
Mén felágaskodik,
Arcites lába a feje fölött
Látszik csüngeni furcsán; koszorúja
Lepottyan homlokáról; most a ló
Hátraveti magát, és lovasára
Nehezedik egész súlyával. Él még,
De ily hajó csupán csak a legelső
Hullám jöttéig marad fenn. Veled
Kíván mindenképp szólni. Íme, hozzák.
Jön Theseus, Hippolyta, Emilia és Arcites, akit széken hoznak
PALAMON
Nyomorúságos véget ért kötésünk!
Az istenek hatalma nagy. Ha szíved,
Arcites. erős férfiszíved ép még,
Méltass egy szóra. Palamon vagyok,
Ki szeret most is.
ARCITES
Vedd Emiliát,
S a világ minden javát; add kezed.
Ég áldjon: végórám ez. Hűtelen
Voltam, de sohasem csalárd; bocsáss meg.
Egy csók Emiliától...
Emilia megcsókolja
Vedd el őt.
Én meghalok.
Meghal
PALAMON
Lépj az Elysiumba!
EMILIA
Szemed lezárom; várnak tiszta lelkek!
Igaz, jó ember vagy, s amíg csak élek,
E nap a könnyeké.
PALAMON
S tiszteleté.
THESEUS
Itt küzdtetek előbb; ez volt a hely, hol
Szétválasztottalak. Az isteneknek
Köszönheted, hogy élsz.
Ő eljátszotta szerepét, rövid volt,
De jó; a te napod megnyúlt, s az ég
Áldott harmattal öntözi az arcod.
Oltárát Venus megbecsülte: néked
Adta szerelmed; Mars urunk is állta
A jóslatot, s megadta Arcitesnek
A diadalt; így igazságot tettek
Az istenek. Vigyétek ezt el.
PALAMON
Ó, kuzin,
Mért vágyunk arra, ami megrabolja
Vágyunk! Szeretet veszte nyert nekem
Szerelmet!
THESEUS
A szerencse sose játszott
Ily ravaszul: a vesztes diadalt ül,
A győztes vesztett; pártatlanok voltak
Az istenek a harcban. Palamon,
Ő megvallotta, téged illetett
A hölgy, te láttad meg előbb, s szerelmed
Feltártad nyomban; úgy is adta vissza,
Mint elorzott ékszert, s bocsánatoddal
Kívánt távozni. Kivették kezemből
Az igazságtevést az istenek,
S maguk végzik. Vezesd el hölgyedet,
És hívd le a vérpadról társaid:
Mától barátaim. Egy-két napig
Még szomorkodjunk, az legyen a gondunk,
Hogy eltemessük Arcitest, utána
A mátkapár arcát mi is felöltjük,
S Palamonnal mosolygunk majd, akit,
Órája csak, úgy sajnáltam, amint
Szerettem Arcitest, s úgy szeretek most,
Amint sajnálom azt. Égi varázslók,
Hogy kiforgattok bennünket! Nevetjük,
Amink nincs; bánkódunk azért, amink van;
Mintha gyerekek volnánk. Ám legyünk
Hálásak, ne vitázzunk veletek,
Kiket nem vonhatunk kérdőre. Menjünk,
S tanuljunk az időtől
Harsonák. Mind el
EPILÓGUS
Megkérdeném, tetszett-e a darab,
De nem merem, hisz fiúk játszanak:
Félénk vagyok. Kérlek, maradjatok,
Hadd nézzelek. Egy arc se mosolyog?
Nehéz eset. Ha van, ki szép leányt
Szeretett – s nincs kétségem eziránt –,
Álljon ki, s hogyha keserves neki
Színt vallani, hát csak fütyülje ki
Produkciónk. De nem szól senki sem.
Ki vele gyorsan, bármily rossz legyen;
S ne higgyétek, hogy arcátlan vagyok:
Nincs szándékunkban. Amit láttatok,
A darabot azért adtuk elő,
Hogy kedvetek keressük, ez a fő
Célunk vele; és annyit mondhatok,
Lesz ennél jobb is, csak kitartsatok
Mellettünk, hogy megszolgáljuk remélt
Kegyeitek. Urak, most szép jó éjt.