Lászlóffy Aladár


Ars longa

A gyapotszedők ars poeticája

Ó tényleg gyönyörű az ég,
s én véletlenül véled
szedem a gyapot velejét
a Tamásbátya-réten.

Miért pillantsak lopva fel
palotájával szemben?
Hogy Isten jól van s nem felel,
mit juttasson eszembe?

Ha volna szép nagy hangulat
s nem volna robot, börtön -
jól érezhetnék magukat
mások is itt a Földön.

Így csak egy főérzékeny Úr
s az udvari poéták
engedhetnek meg magyarul
vagy lengyelül egy sétát.

De velünk csak forog az ég,
a hollywoodi kertek.
A leszedetlen gyapotért
jócskán belekevertek...


Szahara-admirális

Mondták: Kolumbusz, tarts keletnek,
a régi kultúrák nevetnek,
az újak furcsa könyvelése
lesz majd a folytonosság rése.
A fénykor eljön minden délben.
Mit bámulsz úgy a messzeségben?
A paradicsom itt van, helyben,
ne reménykedj egyéb delejben...

Századik érzéke kimondta:
ha nem ülhettek Egyiptomban
és azóta is folyton jönnek
matrózai egy népözönnek:
magyarok, törökök, tatárok -
hát legjobb, ha az élre állok.
Bukott irányok tengernagyja!
Egy cowboy-Noé... Vadnyugatraaaaaa!


Titanic

Nincs véglegesebb dolog,
mint egy Chopin-impromptu.
Én is kipróbáltam az átkelést
az áprilisi óceánon. Sikerült: eleve
lent kerültem, a tengerifűvel benőtt
kertek alatt, Möbius kékszalagján.
Más elágazással ne kísérletezz.
Úgy ért Szókratész az athéni
kivégzőosztag elé és Cavaradossi
az Angyalvárba. Ne kövesd a példánk,
hanem figyelj: bármit papol a haladás,
lapulj meg arra a pillanatra, ahogy
időnként megszakad a végtelenségig
folyamatosan finomodó Róma lélegzete,
köntöse, lobogója. Különben PONTIUS euxinus...


Epigóniában

Tele a kertünk csigakupolákkal.
Hasrafeküdve látszik még a múltunk.
Ha tekerőztünk, takaróztunk fákkal,
ma kocsonyacsepp szintjére lapultunk.

Csak torz manók a hajdani királyok?
Könnyű szoborban kigúnyolni őket.
Megvéd a régi befejezett átok:
túl vannak mindenen, már tündökölnek.

Kikezdhetetlen már a nyelv, az ország,
itt befejezett porták sorakoztak.
A janicsárok szolgálják a Portát
s el is viszik a szelek, amit hoztak.

Tekerd turbánod szőrmók, kopasz, senki,
a papucs kinn, a lábszag veled ment be,
ezért csak nyájad szeret veled lenni.
A tér te vagy. Az élet halt ki benne.


Keleti üzenet

Képzeljétek, a Maros-parton
ma népszámlálást tart az alkony,
ősköltők, kelták, longobárdok
bemutatnak pár avantgárdot
és persze János, s persze Kálmán...
Új időszámítások álmán
végül áthajtja quadrigáját
bearanypetézve a pályát
maga az örök naplemente.
Halk-lila frontok jönnek szembe,
nyugatról száműzött esélyek
ide, hol nyersek nyelvek, népek,
ahol bármennyi alkony halt el,
nem könyvelte másképp a kartell,
mint tulajdon piaca vásott
pót-díszleteit bárhol másutt,
export zsonglőrt, kórista népet.
A líra mégis tovább élhet -
az Isten is megnyugszik ebben
most: öregebben, csendesebben,
végül, az estéket leoltván.
S végigsimít a szélcsapáson,
emitt, kopott erdélyi bársony,
szegény palástja legfőbb foltján.