Sebestyén Mihály
NOSZTALGIATÚRA DÉL-PARANOIÁBA
Hivatásos csüggesztőknek – szeretettel
Felállt íróasztala mellől. Elege volt az angolokból. Még hogy nyolcadik Henrik egy ilyen esős délelőttön. A fenébe a feleségeivel együtt. Azokat a felcicomázott bábokat a viaszmúzeumból, azokat ültetné az írógép elé, hadd tisztázzák le a szöveget.
Nem. Diktálás után, kedveskéim. Mind egyszerre. Tucatnyi példányban kérem.
Anne de Cléve hercegnő, maga megint lemaradt. Ezért, remélem, tudja, mi vár magára? Ki-vég-zés. Le-fe-je-zés. Szerencséje, hogy nem vagyok Henrik. A folyton szerelmes mészáros.
Kiment a konyhába.
Ez is konyha?! Az ember fél benne kinyújtózni. Mindenütt polcok, faliszekrénykék, felaggatott teflon-serpenyők, kukta-fedők. Babamérleg, persze nem trónörökösök részére készült. És NDK-turmix, cserélhető betétszitákkal. Kizárólag júliusban használják, a ribizlikocsonyák áttekinthetetlen korában. Falja, zabálja az áramot. Dőzsöl.
Mordályfekete húsdaráló. Fűszerek zsíros peremű tégelyekben. Sokan vannak. Fűszerszigetek szerte a városban. Nincs különbség valódi s hamis között, akkor hát műanyagkoronát a királyné fejére! Vivat!
Egy másik őrlő csorba forgókéssel. Kivesztek az egész városból a megbízható köszörűsök.
Másféle sincs, mondja Aragóniai Katalin, az első és eddig egyetlen felesége. Ki a franc akar ma köszörűs lenni? Ez a nagy hirtelen szabadvállalkozás. A ló- és kardcsiszárok céhét feloszlatták. Önmagukat oszlatták föl. Aragóniai Katalin kezd az idegeire húzódni ezekkel a folytonosan közbeszurkált megjegyzésekkel. Elmentek szatócsnak a Royal Golden Bowly Company-hoz. Hát, nem a Kelet-Indiai Társaság...
Fellobogózott konyha. Felfoghatatlan szélben rezzennek a száradó törlőrongyok.
Nem is beszélve a halomba rakott edényekről a szárítóban. Mint lenyakazott fejek. Ennyi feleséget lehetetlen egyszerre hóhérpallos alá küldeni. A hekatombáktól még Henrik is idegenkedett.
A keleti és nyugati fal mentén, hölgyeim és uraim, hűtőszekrények sorakoznak. Több. Az a kisebbik, igen, az a mokánytermetű alacsonyabb még működik. A Szaratov bemondta az unalmast. Három nyárral ezelőtt. A hőguta kellős közepén. Szaratov akadémikus.
Emlékeznek a tragédiára? Benne volt a világlapokban. Futkosás, telefonok. Címek a készülék mellett különböző színű papírdarabkákon. Eskü alatt ígéretek. Nagyságos asszony, két nap múlva kiszállunk a helyszínre. Azt hiszik, meine Damen und Herrn, hogy valaki is betartotta a szavát? Nevetséges vélelem. Igen, ott, Önöknél. De itt, az Alpoktól délkeletre? A Medencében? Még vizünk sincs, értik, kiapadnak a kutak, folyók, patakok, erek, tavak és tengerszemek. Holnap már könnyezni sem tudunk. A turisták elmosolyodnak. Valaki fel is jegyzi az idegenvezető szavait. Bár meg van győződve, hogy minden csoport előtt ugyanazt a viccet süti el. Hirtelen szétrebbennek, utat engednek a kislánynak, aki kerékpárral közöttük imbolyog tova. Szájában füzet. Nyolcadik Henrik röpirata Luther Márton ellen. Azt suttogjak, hogy tulajdonképpen nem is ő, hanem Morus Tamás írta. Nem számít. Feltehetőleg leküldték a gyereket a sarki újságárushoz. A röpirat nagy szenzációt keltett. Mégis maga a király, gondolják meg. A pápa ezért a defensor fidei, a hit védelmezője címet adományozta az angol koronának. Atletha Christi.
Mondd, ha ez a nyolcadik Henrik olyan kiváló bajnok, vajon nem tudná megjavítani azt a rohadt hűtőszekrényt?
Aragóniai Katalinnak e kérdéséért vette fejét a bakó.
Nem, az Boleyn Anna volt. Köztünk legyen mondva, ezért Katalin is megérdemelte volna. A konyha látogatói közül szólt valaki.
Meg akarta nézni a tudálékost, de a turisták már továbbléptek.
Fejcsóválás. El kell szállítani. Nincs helyünk a javításhoz. A konyha túl kicsi. Hová tennénk az aggregátot?
Le az ötödik emeletről? Felvonó nélkül? Szó sem lehet róla. Ha tudná, mester, mennyi kínnal cipeltük fel. Két ember a piacról meg a feleségem. Olyan csellengők. Szétnéztek a lakásban. Nem volt ínyükre a tenger könyv. Kényes ízlésűek. Leültek a fotelbe, és Colát kértek whiskyvel. Vagy tonikot. A rágyújtás elmaradt. Jó, hogy elfelejtettek kirabolni egy délelőtt, amikor senki sincs idehaza. Úgy döntöttek, fölösleges. Egy értelmiségit? Egy csóró esszéírót?
Házon kívül tartózkodik. Sajnálom. Terepen van. Rossz számot tetszett hívni. Külföldön dolgozik. Elköltözött. Visszaadta az ipart.
Itt Harmatos Gyula hűtőgépjavító lakása. A sípszó elhangzása után, kérjük, hagyjon üzenetet.
Tessék a pokolba menni. Nem hurcolkodunk többé. Megfogadtuk. Itt akarunk meghalni. Ebben a Medencében. Inkább felvágom az ereimet.
Az egyik látogatónál van nyugtató.
Ingerült hangon válaszolt az üzenetrögzítőnek. Felemelte kissé a hangját. Legalább ennyit. A megrendelő magán kívül tartózkodik. Mások szerint rikolt, kiabál, gyakran harsog. Sértő módon válaszol. Rosszul viszonyul az emberekhez.
Ez benne van a káderlapjában. A forradalom után megmutatták. Na és?! Tehetnek neki egy baráti szívességet. Mindenki. A látogatókat is beleértve.
A nyugtató hatni kezd víz nélkül is.
Ha szabad érdeklődnöm, Szaratov, az akadémikus, hogyan viszonyult hozzájuk? A hőszabályozó döglött be. A termosztát, mondta a mester. Harmatos úr. Csak a műhelyben javítható. Harmincezer, és akkor még elnéző voltam.
Választékosan kapzsi. A helyszíni csere ennek szinte a kétszerese.
Nem vehetnénk egy újat? Ő kérdi.
Megbolondultál? Van fogalmad, mennyibe kerül manapság egy új? 250 ezer. Jótállás nincs. Aragóniai Katalin mindég tisztában van a piaci viszonyokkal.
Azok a régi konyhák! Nosztalgia-járatok a kékcsempés kályhához. Mintha erődítmény lenne. A windsori kastély. Tower. Lions’ Gate. Idegenvezetővel. Fényképező japánok. A kelet-európaiak természetesen hiányoznak. Elszéledtek vásárolni a Portobellóra, a Maria-Hilfe Strasséra, chez Tati, a GUMba. A többiek bólogatnak.
Egy amerikai meg is kérdi: Boleyn Anna esküvőjére is ezen főztek?
Az idegenvezető sajnálkozó mosolya, mint őszi délelőtt.
Nem, mister, itt a kivégzés előtti vacsorához sütötték az ürücombot. Aztán beadták a siralomházba. Azt mondják, jóízűen evett.
A szakácskönyvekből sóhaj szakad ki. A pecsétes, szakadt lapok Boleyn Annát siratják.
És Seymour Janka? Az új asszony vajon nem fordult meg ebben a konyhában?
Félt. Tartott tőle. Számára a Hampton Courtban főztek. London mellett. Tudja, a 429-es piros busz minden egész órában indul a Great Russel Square-ról. A menettérti jegy ára három és fél font.
Már négy. Ugyanaz a turista, aki az előbb is idétlenkedett.
Seymour Jankát megmérgezték.
Miért jön az ilyen ide, ha mindent olyan kitűnően tud? De csak annyit mond: Hiába, Anglia sem a régi már...
A mérleg az üveges konyhaszekrény árkádjai alatt állott. Olasz táj. Firenze. Galeria dei Lancieri. Hadaró kalmárok. Posztónyírók a pénzváltók padja előtt. Il banco. Hitel nincs.
Az angolok bámészkodnak. Rövid nadrágban, visszeres lábak. Fiatal nők virágos kalappal. Szeplős a hátuk. Vöröshajúak. Imádni való Itália – reneszánsz verőfényben.
Kérem megtekinteni, prego, Signori, a mérleg tányérjait. Egyszerű fém, közönséges bádog. Az eredeti serpenyőket beolvasztották. Sárgarezet az ágyúkhoz! Hazafias háború. Vannak, akik azt állítják, hogy ilyen lövegekkel indultak ostromra a németek Verdun ellen. Bevehetetlen volt, mint tudjuk. Az első világháború nagy csatái elevenednek meg abban a régi konyhában. A francia védőket a párizsi taxisok ingyen szállítják a verduni erődhöz. Fordok, Fiatok, csaknem ezer gépkocsi, köztük hatszáz Renault.
És akkor, uraim, egy rohadt Szaratovot nem lehet elszállítani a szervizbe, mert nincs egyetlen tehertaxi sem ebben a százezres városban. Felháborító. Rémes.
Szörnyülködés. Pedig még egyikük sem élt a Nagy Háború idején. Egy nő a széles torkú elfeketült húsdarálót nézi. Ez is fegyver?
A férfiak a térdüket csapkodják. Micsoda pompás humor
Ez sem koptatta sok konyha kövét. Aragóniai Katalin hangjában van némi irigység. Unatkozó angol úrihölgy. Lady Balfast. Bezzeg a mályvák és cineráriák között kiismerné magát. Vagy a gyarmatokon.
Itt nincsenek virágoskertek. Itt sokemeletes betonketrecek vannak, és az udvaron valaki mindig kocsit mos. Itt kocsmák vannak, és kifolyik a húgylé a törökbudiból. Ugye, tetszenek látni?
Meg folyton emelkednek az árak. Egy hűtőszekrény javítása per pillanat már ötvenezer. Horváthné mondta. A mértékadó körök szószólója. A szóvivő az emeletek között.
A turisták látni akarják Horváthné konyháját is. Alig lehet őket lebeszélni. Nincs itthon. Pesten van a menyénél. Hungary, yes, Hungary. No... no Italy.
Itt kérem, mondja lehalkított hangon az idegenvezető, itt szúrós, ferdén növő, vicsorgó kaktuszok szőnek összeesküvést az ablakpárkányon. Folyton belesnek. Éjszakánként pusmognak, sugdolóznak. De mi tudjuk: a szobák eltüskésítésére készülnek. Lehet egyáltalán védekezni ellenük? Amikor olyan megtévesztően álszentek.
Ugye, hogy nem?
Az a másik konyha. Mintha mindig nyár lenne odabenn. Az ablak alól vörös hajú fiúk kiabálnak fel zsíroskenyérért. A muskátlik közül kihajol egy fiatal nő. Nincs neve, csak pompás teste, feszes combja. Festenivaló kép. A mi konyhánkban színes falak voltak. Freskók. Ha belépett az ember, az volt az érzése, hogy tágas múzeumba jutott.
Az üveges verendán fonott kerti székek. Nagypapa újságja kiterítve. „Borzasztó vasúti szerencsétlenség Tövisnél.” „Felkötötte magát, mert nem vették fel az ügyvédi kamarába.” „Kettős öngyilkosság egy Szántó utcai lakásban.” „Döntött a Királyi Kúria – Supiter Lajost felmentették.” „Viharos ülés a Városházán. Felpofozták a polgármestert.” Nagypapa leszaladt szólni, hogy fogjanak be. Szeretné együttérzéséről biztosítani a polgármestert.
A fridzsider ügyében, bezzeg, senkitől sem kaptak részvétnyilvánítást.
Ezek a kelet-európaiak örökké panaszkodnak. Egy argentínai turista állapítja meg szakszerűen. Szárazon. Rossz magyar hangsúllyal.
A jövevény. Elpucolt Európából, amikor Ferenc Ferdinándot, a trónörököst agyonlőtték. Amikor Henriket kiátkozta a pápa. Azóta dollármilliókat kapart össze. És idedugja a pofáját gúnyolódni. Könnyű neki, de mi itt élünk, hölgyeim és uraim: a régi konyhákat még a térképről is letaszították a buldózerek, a kaktuszok mögött késelő mexikói bérgyilkosok gyülekeznek, a köszörűsök elárulták a húsdarálókat, ráadásul a Szaratov három éve lerohadva szobrozik.
Velünk már mindent megtehetnek?