Az érthetetlen gyűjtemény
1. Miféle kapun kívül? Nyilván azon, mely a kötetben szereplő írásokat Magyarország területéről kirekeszti. Úgy gondolom azonban, hogy irodalmi antológiát nem jó földrajzi szempontok szerint szerkeszteni. Nem is szólva arról, hogy nem mindegyik tollforgató esetében működik még ez sem: Hász Róbertről például kiderül: „jelenleg Szegeden tartózkodik”.
A belső címoldalon pontosítás olvasható: „Erdélyi, felvidéki, vajdasági írók antológiája.” Ez azonban újabb kérdést vet fel – miért hiányoznak a kárpátaljaiak? S ha az olvasó enyhén kötekedő kedvű és kissé pozitivista, akkor a következőket sütheti ki:
a) Nem világos a válogatás kritériuma. Ha minőségi lenne, akkor hosszú lista állítható össze azokról, akik nincsenek jelen. Ha a fiatalság volt a döntő, akkor mit keres a kötetben Grendel Lajos, aki 1946-ban született? (Az ő esete annál is furcsább, mert – a szerkesztők között van.)
b) Meg kellett volna egyezni afölött, hogy miképpen fessenek a bemutató szövegek, így iszonyú kavarodás támadt. Grendel rövid, tárgyilagos, egy-egy értékelő mondatot fogalmaz meg csupán, s általában megjelöli a novellák forrását. (Általában, mondom, mert a Talamon Alfonz esetében például nem.) Kántor hosszabb, hitvallásokat, műrészleteket közöl a szerző jobb bemutatására. Az újvidéki szerkesztő pedig szinte tudósítói szárazságot alkalmaz.
c) A kötet műfaji elosztása is „kiváló”: kiderül, hogy a Felvidéken és a Vajdaságban csak prózaírók láttak napvilágot. Hálistennek, Erdélyben minden van: születik olykor vers és esszészerű szöveg is. A 16 szerző közül 13 prózában alkot, egy (!) versben és egy (!) esszében. Visky András az, aki mindenben gyakorolja magát.
d) Ha továbbra is a számoknál maradunk: 6 erdélyi, 6 felvidéki, 4 vajdasági. Miért nem lehetett legalább ebben igazságosnak lenni, és még két felvidékit felvenni?) Ugyanez vonatkozik az oldalszámokra is: Láng Zsolt 30, Mórocz Mária 4 (!) oldal felett rendelkezik.
Az pusztán statisztikai érdekesség, hogy Grendel Lajos a legöregebb (46), Szabó Palócz Attila pedig a legfiatalabb (23).
e) Számomra az sem érthető igazán, hogy például Kisgyörgy Réka miért jelenik meg olyan szövegek által képviseltetve, amelyek közül négy az Angyalok kenyere című kötetben is benne van?
2. A szerzőket két nagy csoportra lehetne osztani: olyanokra, akiknek az olvasása nem okoz különösebb gondot, és olyanokra, akik hangsúlyozottabb odafigyelést kívánnak meg az olvasótól.
Az első csoportba tartoznak: Grendel Lajos, Győry Attila, Hász Róbert, Kovács András Ferenc, Lovas Ildikó és Mórocz Mária. A másodikba Hogy György, Jakabffy Tamás, Jódal Kálmán, Talamon Alfonz, Vida Gábor, Visky András.
Van két író, aki mindkét kategóriába besorolható, attól függően, hogy melyik szövegét vesszük alapul. Kisgyörgy Réka „könnyű”, ha az 1967. november 8., a Lupsáné és a Végső helykeresés szerint osztályozunk, és „nehéz”, ha a Töredék és A küret olvasójaként nyilatkozunk. Ugyanígy, Láng Zsolt „könnyű” az N.-i találkozás, az Utazás falura és a Napló tanúsága szerint, de „nehéz”, mint a Hányan mentek Piripócsra, az Akutagava Rjúnoszuke éjszakája és az Oly keveset tudunk a világról szerzője.
Fábián Nóra és Szabó Palócz Attila külön csoportot alkotnak, ők azok, akik nem törődnek az olvasóval. (Talán fiatalságuk, legfiatalabbságuk okán?) A felvidéki író remek novellát alkotott, melyben majd minden bekezdés más személy gondolatát fejezi ki, s amelyet éppen ezért majdnem lehetetlen elolvasni. Az újvidéki színinövendék kisprózáit nem kell ilyen ellentmondásosan jellemezni – egyszerűen rosszak.
3. Ha azon gondolkodunk el, hogy kit lehet kapcsolatba hozni nagyszerű elődökkel, vagy kin érzik leginkább az elődök hatása, akkor Kovács András Ferenc a legjobb alany. Az ő verseiben József Attilára, Burnsre, Weöres Sándorra, Balassira, Szilágyi Domokosra, Csokonaira, Keatsre bukkanhatunk – vagy úgy, hogy a szerző maga is hivatkozik rájuk, vagy úgy, hogy a stílusukban alkot.
A prózaírók közül szembeszökő Beckett hatása Jódal Kálmánra, mégpedig főleg az Előre vadnyugatnak szerzőjeként; hosszú és vitathatatlan szépségű Krúdy-mondatokat írt Lovas Ildikó, kivált A mozi sorai ilyenek.
4 Az első csoport legjobb prózái Győry Attila és Lovas Ildikó tolla alól kerülnek ki – utóbbitól elsősorban A haj és A mozi. A második kategória több remekléssel dicsekedhet: Jódal Kálmán egyes szövegei (Kapituláció, Kertváros, Rövidpróza a szerelemről), Talamon Alfonz, Vida Gábor novellái tartoznak ide, és Visky András írásának ez a része, amikor történik valami. Kisgyörgy Réka, az 1967. november 8. és a Végső helykeresés oldalain bizonyítja be tehetségét. A Lupsáné-ból kihúznám a Buxtehude hasonlatot, mert nem odavaló. Láng Zsoltot lírai fogantatású kisprózák alkotójának tartom. Deák Tamás Borgesről vélekedik ugyanígy – a dél-amerikai író szerint az ég vörös, „mint a leopárdok ínye”. Láng Zsoltnál is azt jegyeztem meg, hogy „a fény nem terjed szét, hanem túrósan csomókba rándul”. Ennek ellenére ritkán találkoztam még ilyen stílussal, ahol a mondat történik.
A versek közül Kovács András Ferenc művei emelendők ki, talán a K. mondja elhagyásával, mert abban egy adott helyen túl sok a „de”. Visky András költőként is bizonyít, bár A magány stációit és az Eljutva addig. Tovább soha című költeményt elnyomják a gondolatok.
Az esszészerű szövegek telitalálatok, kivéve Jakabffy Tamás írását, A gazdag aszszony színe látásáról címűt. A többiekhez, például a Processus vermiculáris című esszéhez hasonlókból állíthatna össze a Határátlépés szerzője egy kötetet, s akkor meggyőződhetnénk valódi rangjáról.
5. Legközelebb, ha antológiát szerkesztenek, jobban oda kellene figyelni, hiszen egy ilyen gyűjtemény nem csupán attól válik értékessé, hogy jó műveket közöl. Határozottabb kritériumok alapján készüljön a válogatás. Eldöntendő a műfaj, a korhatár, a terület. Hátha sikerül egyneműbbé, összetartóbbá tenni a kötetet...
DEMÉNY PÉTER