KIS LÍRAI ANTOLÓGIA
KIS LÍRAI ANTOLÓGIA
A debreceni Árkász
„Les åmes sensibles ne sont pas de longue durée” (az érzékeny lelkek nem hosszú
életűek) – mondotta róla a nagykőrösi prédikátor és professzor, Fodor Gerzson.
Vitéz Mihály úgy hívta fel a figyelmet magára, hogy nagy hirtelen meghalt. Még
mielőtt koszorúja (oszlopa, szerepköre, életműve) elkészült volna.
Vitatkozhatott aztán fölötte a múzsákat magyar parlagra idéző tudományosok
serege; hol volt ő már!
Különben is: kit érdekel a sírirat gúzsban táncoló görög-latin-rokokó
jelentésköre, a sírkő tervezett lepkéje vagy pillangója! A „sírkő” azóta már a
harmadik „végső” helyen áll, és különben is ércből készült, Vitéz Mihály
hamvait pedig feldolgozták a gyökerek, körülvette kórház és panelből zsúfolt
lakónegyed, elfelejtette egyéb tananyagokkal együtt a felnőtt magyar ember.
Hacsak halottak napján nem akar éppen holt költőt koszorúzni.
Ne firtassuk, miféle minerálékat láttak azok az urak, akik 1953-ban
felbontották Árkádia e kései pásztorának „porszekrényét”, hátha ott nyugszanak
a sírba vitt egyéb versek, elvégre egyik anekdota szerint a fájó szívű
költő-anya odalopta fia teteme mellé a poétai produktumokat is. Semmi poézis
nem lappangott a koporsóban, az sem tűri a bezártságot.
Á propos minerále. Aquae Scabiosae (unciam unam), Aquae Cerasorum Nigrorum
(unciam semis), Lapidis Oculorum Cancrorum, Praeparatorum (grana sex), Nitri
Depurati (grana quinque), Syrupi Papaveris rubri (drachmas tres)! Ezt a
rákszemkőből, vörösmák-főzetből, kagylóporból, sóból-vízből keverhető medicina
Csokonai József receptkönyvében várja feltámadását a következő használati
utasítással: „Minden órán a gyermek patiensnek egy kisded kalánkával kell bé
adni, az üveget jól felrázva. (Petécsben vagy Nátha szeplőben lévő kis
gyermekeknek való orvosság, á mely az én kis Mihály fijacskámnak is használt
17-a Májii 1779.)”
Használt: szemét rányitotta a láthatatlan világra.
Arra, amely parányi, vagy első látásra jelentéktelen. Arra, amely
folytonosságot jelent istennek és földi fiak, görög harmónia és talján grácia –
és magyar, bár nem kizárólag nemes virtus és ars között.
Virtus, no nem a héroszoké, az olyan idegen volt Csokonainak, mint Áfrika
fövenye, Lapphon hidege. A hadviselés csakis szerelmi küzdelem az ő számára, s
ha nem az: emberi gyarlóságok vetélkedése, játék – de legalábbis mulatság.
Virtus a kaland merészsége: a kihívás égi és földi rózsák (Rozáliák), tövisek
(lelketlen hatalmasok) és maga a halandóra mért sors felé Még nem
Is függ fogason magyar kard és sisak; de ő nem kergeti, meggyőzi, hanem
csalogatja, lefegyverezi – megálmodja, megnevezi a szabadságot.
Ars: karikákat eregetni pipafüstből, kitalálni Bacchus titkát borból, pillantó
szemekből, lomha beszédből, átélni a mámor ízét a nyelv böjtjeinek és
farsangjainak váltakoztatásával. Valahol volt barátja is, Arion, Pálóczi, a
pajzán énekek kőmíves gyűjtőgetője; volt eszményképe is, Metastasio, a múzsák
és bécsi udvari nék kegyeltje, talán Bürger és Kleist, de mégis inkább az olasz
epekedők, Guarini, Tasso, Zappi.
Itáliában az Accademia dell’ Arcadia poéta-pásztorai nemcsak élettörténetet,
költői formát, találkahelyet, hanem nevet is választottak maguknak. Ebből az
identitáscseréből mifelénk szigorú szabadkőmíves-ranglétra és névválasztás
lehetett csak Pásztorköltőnk, Csokonai Árkász-nevét nem ismerjük (s volt-e, egy
volt-e vajon), szabadkőmíves karrierjéről sincs tudomásunk. De az
irodalomtörténeti legendárium a Cimbalom nevet vele hozza kapcsolatba (vagy
jobban illik hozzá Fársáng alakváltó szerepköre? Mindegy: az is azt mondja:
„Ürüljön boros asztalom./ Némuljon meg a tzimbalom,/ Szűnjetek meg, hahoták!”).
Cimbalom. Muzsika és kedély. Álarcok. Ki-ki választhat magának.
EGYED EMESE