Jyrki Kiiskinen
(sz. 1963)
Helsinkiben élő költő, kritikus, a Nuori Voima folyóirat, valamint a Ryhmä 92 (92-es csoport) fiatal költők antológiájának főszerkesztője; megjelent kötetei: Runoilija vaaran rinteillä (Költő a hegyoldalon, 1989), Sillä ei ole nimeä (Nincs címe, 1990), Silmän kartta (A szem térképe, 1992). Az utóbbi két vers még kéziratban található.
******
Menni szeretnék
de
elnézést
nem
lehetséges.
Nincs hová.
A föld
mely
hosszában bejárható,
víziirányok
melyek választhatók.
Az út mely vezet.
Eszméled ezt?
A föld folyik
folytatódik, a zöld
havas, a száraz
és a nap pörköletéhez
hasonló föld.
Szabad terek nélkül.
Üvegen át
látom az erdőt.
A szónak
semmi súlya.
Üvegen át
látom a tavat
és a tarhegyeket,
az acélszürke tengert.
Ez a
legnagyobb
veszítés,
melyről tudok.
 
**************
A föld bekerített.
Kiolvastam az újságból. Minden oldalról
vadbikák
merednek ránk rezzenetlen pofával
a gallyakon keresztül. Ők lerágják a palántákat.
Gyógyíthatatlan egy kórság ez.
Hallgasd.
A tengeren csend van. A fókák kivetődtek a partra.
Szörnyű
a tekintetük.
Az apróhering tekintete.
Ők idősek
és dühösek.
Ők az elődök kik jöttek
számon kérni a tartozást. Így működött az élet
valamikor régen. Ők az újszülöttek
kiknek szemeik becsipásodnak mint az aranybányák.
Az egyezmények nem érvényesek többé.
Kérj tanácsot.
A gombák mesélnek. Nincs mit tenned.
Nem mehetsz velük a táncba.
Nem jutsz be a kastély ünnepére. A remény
igenis elveszítődött a napraforgók
néma
fejeiben.
Hegyzik ők a füleiket
és lopva hallgatják a repterek elevenségét.
Ez alkalommal bátran kijelenthetem hogy a beszéd
optimista volt. Ünnepélyes
volt.
Kristálycsillárok voltak. Az elnök magas volt és jóvágású.
Boldog évet híresztelnek…
************
A csendnek ára van.
Nem így mondom. Folyótekintete van.
Ebből rengeteg.
Épp mintha összeszorítaná állkapcsát és pénzét számolná.
Azaz
három kutya és öt
idős nő
egybeszámolva.
Sok hűhó semmiért. A csend.
Éles határ.
A csendnek tehát
ára van.
Nem ezt mondom. De egyszer mikor a vasúti hídon
ültünk
egész éjszaka
hallgattuk a növények robaját,
a hangyák menetelését,
a kilégzést
és dohányzás hangját.
Igen akkor történt.
A nyárnak már vége volt
Ott voltunk.
Augusztusban. Vonat ment.
A télnek már vége volt.
A bátyám szakállat eresztett
mégis visszatért.
Vonat ment.
A tanítás befejeződött.
A férfi az auditóriumban úgy beszélt
mintha
felnőtt lett volna.
Meghalt.
Vonat sípolt.
Az egyetemről csak a fánk lekvárszemére
emlékszem
és a pénzérme hangjára
ahogy karcolja a faasztalt.
A dohányzás hangja.
Az ár megfizettetett.
A gyerek
foggal a szájában született.
Úgy csillogtak
a keresztelőkor
mint ezüstékszerek.
Emlékszem az arcodra.
Kissé zavart volt.
Elég a részletekből.
Ne beszélj ezekről.
Olyan
gyáva vagy.
Elővigyázatos.
Túl sok mindenre emlékszem.
Olyan gyáva vagyok.
Végül is
a nap
szerteszét
bocsátja
sötétségét.
Ami fontos,
az elakad.
Ami szép,
az átlátszik.
Mint a táj, mely nem létezik.
Így szólt most a vers.