Orbán János Dénes
A ház
A ház, amelyben élünk, mindig egyformán
hideg, és megszakítás nélkül világít a
neonfény. Nincsenek ablakai, hogy senki
ne láthasson ki, és ne tudjon behatolni
az a fény, amelynek van árnyéka. Az örök
fény agyonkínoz minket, őrülten vágyunk
a sötétség után. De durva kezek ütlegelnek,
ha bekötjük szemünket, és ugyanazok a
kezek tépik le karjainkat, ha álmunkban
eltakarjuk arcunkat. A legnehezebb:
árnyékot teremteni.
ÁRNYÉKOM A VERS.
ÚGY SZÜLETIK, HOGY TE RÁM RAGYOGSZ.
Egy ballada redukciója
(lapszélvers)
A mosógép a lepedőt
lágyan zúgva csak mossa, mossa.
Ágnes nem meri kikapcsolni,
áll mellette, nézi zokogva.
Melyben babáját siratja
Már szappanos kötéllel nyakamban
készültem utolsó élvezésre
– csak te voltál az, aki körbenyalt,
és visszahúzott a létezésbe.
 
Ugatva tettelek magamévá
a nyivákoló macskaköveken.
De kopogtatás nélkül elmentél,
és más jár táncot arzén melleden.
Csak azért raboltad el a szívem,
hogy kitöröld vele a feneked.
Ó, miért nincs a még,
és történt meg a már?!
Tiltják tőlem a babámat,
mégsem hozzám jár!
Ó, babám,
te zúzmó szívem bezúzott falán,
ó, babám,
te valamikor, néha, még talán,
ó, babám,
te palackokba fojtott vészmadár,
ó, babám,
te villanófény, sikoly, soha már!
Megtöltesz hajjal, vérbajjal
Ó, EZEK A NYÍLÓ HÚSVIRÁGOK!
Fölszakadozó kelyheikben
keserű, forró, sárga harmat.
Akár egy drága szőnyeget,
akár egy földbe taposott
segélykiáltást betakarnak.
Szerelmünk perzsaszőnyege.
Megtöltesz hajjal, vérbajjal.
Kert vagyok. Rám mosolyog
izzadó Napom, a félelem.
A hajad, mint végrendelet,
átszövi ágyam,
életem.
Ablakaink csak jönnek, mennek
Mire fölébredünk, álmaink már éles cserepekben
hevernek körülöttünk, összevagdosnak, hogy nappa-
lunk
minél véresebb legyen. Szerelmünk repedéseiben
már
nem patak folyik: tenger háborog.
Hiába mosol, mosogatsz,
vasalsz, és gőztől ég az arcod,
és hiába izzadsz az ágyban,
szárnyaimat hiába varrod,
énekeiddel, életeddel
hiába mosod föl a földet.
Az ablakaink mindent láttak!
Agyontaposott arctereinken
ablakaink csak jönnek, mennek.
*
Ó, EZEK A Ml ABLAKAINK
KÍVÜL-BELÜL MINDENT LÁTTAK!
EGY IDEJE CSAK JÖNNEK, MENNEK;
NÉHA LEISSZÁK MAGUKAT,
KIABÁLNAK, NEM IS KÖSZÖNNEK.