Richard Wagner
A labda története
Nagymama szobájában a heverő fölött van egy kép, rajta két gyerek – egy lány és egy fiú – látható, amint a labda után futnak egy szakadék felé. A gyerekek mögött óriási angyal áll. A nagymama elmesélte, hogyan vigyáz ez az angyal a gyerekekre. Én csak a labdát néztem, amely talán sohasem jut el a feneketlen semmibe, bár feltartóztathatatlanul abba az irányba tart. A kép olyan perspektívát ábrázol, amely alapjában véve nem is létezik. Az angyal fölösleges a képen, talán ezért is rajzolta ilyen nagyra a művész.
A férfi, aki nem tudott beszélni
A férfi, aki nem tudott beszélni, mindig csak tőszavakat mondott, és minden szó után hangosan felnevetett. Megkérdezték tőle az emberek, miért nevet. Válaszolni akart nekik, de nem sikerült, a nevetéstől nem tudott semmit sem mondani. Csak motyogott, darálta egyfolyában a szavakat. Akkor hirtelen az emberek is nevetni kezdtek. Hahotáztak, bátorították a férfit, majd tovább nevettek. Olyan hangos volt a nevetésük, hogy észre sem vették, mikor a férfi a motyogást abbahagyta, és még akkor is tovább nevettek, mikor az már régen eltűnt. Vajon miért ment el a mi emberünk? – próbáltam megtudni tőlük. Meg akarták mondani, de csak tőszavakban tudtak beszélni, miközben tovább kínozta őket a nevetés.
Kezek
Állandóan használjuk a kezünket, például egyszerű kézfogáskor is. Alighogy belépsz egy helyiségbe, kezek merednek eléd. De neked éppen nincs szabad kezed. Nincs szabad kezed a rendszerváltásban, ki kell nyitnod tehát a szádat. De a szád kiszáradt, és a kezed gyors. Mindig előtted jár egy lépéssel. Valójában nem akarsz semmihez sem hozzányúlni, mégis megtörténik. Túl késő, nem tudsz visszavonulni. Felkiáltasz: El a kezekkel a magányomtól! És nevetnek a körbenállók, mint valami jó viccen. Pedig ez egyáltalán nem tréfa. Ez az igazság, elmélkedsz magadban. És akkor valaki hátulról a válladra teszi a kezét, a vékony női kacsóját. Ha most visszanézel, el vagy veszve, mint a filmbeli hősök. Megfordulsz, hiszen udvariatlanság lenne nem megfordulni. Egy pár sugárzó szembe tekintesz, és két csinos kéz nyúl utánad. Körbefonódik erős nyakadon, és lassan forogni kezdesz, mintha keringőznél. Tudod, hogy többé már nem enged el ez a nő, mégsem védekezel ellene. A háttérből hangok szűrődnek feléd, vidám hangok, és sápadt kezek poharakat hordoznak körbe. Ritka szép nyári este ez.
A divat
A divat északon tűnik fel. Mit szólsz a gyilkoshoz? Tanúk sietnek át a pallón. Komor tanúk fantomképeket állítanak össze rólad. Tettes vagy talán? Gaztettekről beszélnek, manapság már nem suttognak. A lelkiismeretet hordágyon hozzák elő. Sohasem volt nagyobb a kedv és kifejezőbb a szempillantás. Miről beszélsz? Nevet a szív, és te sírsz. Egyik jelentést követi a másik. Amíg a lábam bírja, mondja a főtéri rendőr. Nem ismerem csak az egyenruháját. Az egyenruháról pedig nem írok. Nézd a divatot, kiáltja a gyerek. A gyereknek anyja van, és ezért olyan hálás, mint egy kisborjú. Általános meglepetésként horogkeresztet rajzol más gyerekek arcára. Szégyellem magam, hogy német vagyok, mondja az apa, és a gyerek hangosan felnevet. Aztán elindul a gyaloghídon, és egyre beljebb siet észak felé. Ott olasz fagylaltot ehet az ember, és úgy énekel, mint Madonna. Csáo.
Firnisz
Megszólal a sötétség. Ragyog az aranylemez. Te a fény után érdeklődsz. Otthon világítanak neked. Kimondod: otthon, és olyan vadidegenül hangzik a szó. Az otthon hegedűje elmuzsikálja a kör négyszögesítését. Senki sem lepődik meg. A meglepődés körbejár. Valójában mindenki meglepődött. Tudathasadásos a valóság. Szomjas a valóság. Oltsd ki a tüzet a szemekben! Adj gázt! Utazunk a horizonthoz az ég peremére. A látóhatár mindent bebizonyít. Kiderül majd minden, és mi átlépjük a horizontot. Átlépjük, és akkor minden kiderül. Az éjszaka pikkelyes állat. Meglovagolod és megmutatod nekem. Köszönöm, jó tündér.
 
Hamis
Volt egyszer egy ember, aki – környezete vélemény e szerint – helytelen nézeteket képviselt. Ő mindig ellene van annak, amit mi akarunk. Tetszik neki, hogy más véleményen van – így az emberek. Nem is vették komolyan, mint a ház homlokzatára vésett intelmeket, amelyeket évek óta porlaszt az idő. És akkor olyasmi történt, amire a legkevésbé számítottak az emberek. Álmukban sem gondoltak volna rá, mondogatták gyakran. Véletlenül úgy esett, hogy a bekövetkezett esemény frappánsan megegyezett annak a férfinak a véleményével, akit senki sem vett komolyan, és akit mindenki lenézett. Természetesen ez feltűnt az embereknek is, de senki sem szólt semmit, ha találkoztak vele, annyit tettek hozzá, bár vinné el egyszer az ördög.
Szép idő
Vannak napok, amikor a felnőttek hirtelen gyerekdalokat énekelnek. Nagy, mondhatni feltűnő örömmel énekelnek. Nem, nem lelkesedéssel, hanem örömmel. Éneklik a rímeket, aztán még prózában is elmondják egyszer, és nevetnek, igen, nevetnek, nevetnek a rímeken; és azért is, mert ők most énekelnek, és mert minden fejtörés nélkül eszükbe jutnak a rímek. Nevetnek, mert megmagyarázhatatlan ez az egész, és aztán hirtelen elnémulnak, és gondolkodás nélkül más témára váltanak át.
A férfi, akinek barátnője volt Budapesten
A férfi, akinek barátnője volt Budapesten, egyszer egy héten Bécsből Budapestre utazott. Amikor kiszállt a Déli Pályaudvaron, a barátnője már a peronon állt, és boldogan integetett. Aztán egy nap a férfi újra kiszállt a Déli Pályaudvaron a vonatból, de a barátnője nem volt a peronon. A férfi várt, hogy a vonat utasai tűnjenek el a város irányába, aztán lassan bement a váróterembe, de ott sem volt senki. Leült a padra a nagy ablaküveg elé, innen egészen be lehetett látni a városba, és sokáig nézte a boldog embereket.
Falusi élet
Az asszony második férje más vidékről került ide. A hegyekből jött, mondták a faluban az emberek. Első férjét halva találták meg egy évvel ezelőtt. Öngyilkosságot követhetett el, így mondják az emberek, miközben valami titokzatosság bujkál a szemükben. A férfi, aki a hegyekből jött, öt évig élt az asszonnyal. Öt év után egy reggel halva találták meg az emberek. Nemsokára harmadszor is férjhez ment az asszony. Egy külföldihez. Az ország nevét nagyon nehezen tudják kimondani a falu lakói.
A férfi, aki Nigériában dolgozott
A férfi, aki Nigériában dolgozott, elmesélte, hogy milyen szép az élet Nigériában. Afrikában bojár lehetsz. Szolgáid vannak, és mindenki szóba áll veled. Még a miniszterek is. Sőt, a miniszterek azok, akik kiöntik neked a lelküket. Azzal a férfival, aki Nigériában dolgozott, a vonaton találkoztam össze, Arad felé menet. Amikor Lökösházán a határhoz értünk, szolgálati útlevelét az ablakpárkányra tette, és több vízum-történet elmesélésébe kezdett, ezeket a repülőtereken élte át Frankfurttól Párizsig, általában szerencsés kimenetelűek voltak. Nem tudom, miért mesélt nekem, talán hosszúnak tűnt az út, vagy ki akarta tölteni azt a várakozási időt, amelyet az útlevélkezelés vett igénybe, vagy talán ideges volt, és saját magát nyugtatgatta a beszéddel. Besúgó lehetett, vagy csak egy ember, aki félt valamitől? Nem tudom megmondani, ezért abba is hagyom a történetét.
Kultúrotthon
Egy nap annak az épületnek a nagytermében, amelyet a falu tanítói kultúrotthonnak neveztek, egy férfit jelentettek be, akit az emberek csepűrágóként emlegettek. A meghirdetett időpontban én is elmentem az eseményre, ott ültem a zajos gyerekek között a teremben, és néztem a fekete frakkba öltözött férfit, aki a színpadon a kabátujjából és a zsebéből egyfolytában fehér galambokat húzott elő (istenem, mennyire szerették ezeket a kommunisták), majd egy libegő-lobogó kendő segítségével újra eltüntette őket.
A férfi, aki verte a feleségét
A férfi, aki verte a feleségét, Caracalban lakott. Mindez még akkor történt, amikor Caracalban a kommunista párt diktált, és a férfi a caracali kommunista párt titkára volt. Aztán egy nap, amikor a férje ismét helybenhagyta, az asszony elment a caracali kommunista párt székházába, és feljelentette a férjét testi sértés miatt. Másnap reggel, amikor íróasztalhoz ült a férfi, megtalálta a felesége feljelentését abban az iratcsomóban, amelyben a kivizsgálásra váró panaszokat összegyűjtik – számára.
A cilinder
Egyik éjjel megyek az utcán a fejemén egy kalappal, vagyis cilinderrel. A színházból jöttem, előadásom volt, iskolaelőadás. Hirtelen szembe jött velem valaki a sötét utcán, egy férfi. Megszólított, és a kalapomra mutatva, megkérdezte, hogy nem próbálhatná-e fel. Igennel válaszoltam, mit is mondhattam volna. Levette a fejemről a keménykalapot, vagyis a cilindert, és feltette a saját fejére. Hosszú szónoklatba kezdett, én csak bólogattam, és a fején lévő cilindert néztem. Hirtelen abbahagyta a beszédet, levette a fejéről a cilindert, és egyszeri kézmozdulattal az enyémre tette, majd megfordult, és szótlanul továbbment.
A férfi, aki nem akarta eladni az országot
A férfi, aki nem akarta eladni az országot, gyakran kiment az utcára, és világgá kiáltotta: Én nem adom el az országot! Ha valaki a pontos időt kérdezte, vagy tüzet kért tőle, azonnal így kiáltott: nem adom el az országot! És aztán a férfi feleségül vett egy sváb nőt, és kivándorolt Németországba.
Az új világ
Az új világban megtalálható minden, amire szüksége van az embernek. Óriási termőföldek terjeszkednek, amerre csak ellát a szem. Gondolatban egy fennsíkon lépkedünk. A kopasz fákon piros és kék papírlevelek csüngenek. Lampionok himbálóznak a fejünk fölött. Verőfényes dél van. Puha szövetek nyelik el az egyes szavakat. Tarka szövetek. Az ajtóban álló őröknek sötét a tekintetük. Gyanúsak vagyunk, ha csak rájuk is nézünk. Felboncolsz egy szemet, és egy fehér átláthatatlan folyót találsz benne. Tej van az égen. Az új világ reggel kinyílik, és este bezárul. A mozgólépcső, amin állunk, az első emeletre vezet, és még sokkal tovább is. Senki sem ér célba ebben az új világban.
Fordította VÉGH BALÁZS