Vida Gábor
A KÖLTŐ ÉS A DETEKTÍV
A költő egy használaton kívül levő zuhanyozóban lakott a sokadik emeleten. Innen tűnt el, amikor mindenünnen eltűnt. Csak bolyhos papucsa, szakadt könyvei és maroknyi papírfecni maradt utána. Azok, akik utólag barátaiul szegődtek, semmi mást nem tudtak mutatni a detektívnek, annál többet meséltek. A legképtelenebb történeteket hordták össze, mígnem kérdésessé vált, hogy létezett-e a költő, létezett-e ilyen ember? Nincs hulla, szemtanú. Nincs nyom. Nincs eset. A detektív mégsem volt elégedett, nem zárta le az ügyet, és a hol-volt-hol-nem-volt költő barátait nem küldte el a jófenébe, mint azt álmatlan éjszakáin gyakran megfogadta. Naphosszat beszéltette őket, és közben úgy tett, mintha jegyzetelne, és az a sok zagyvaság fontos volna: személyleírás, ismerősök, ellenségek, szeretők. Mindenki tudott valami érdekeset, mindenki biztos volt abban, hogy keresett személy nem utazott el, nem ölték meg, nem rabolták el. Az volt a felháborító, mindenki ezen őrjöngött, hogy: ELTŰNT. Mert dilettáns volt, mert zseni volt, mert elvitte az ördög, vagy kimentették innen az angyalok...
Időnként a detektív, mikor elunta a kihallgatásokat, lopva megmászta az emeleteket, és órákig ácsorgott a zuhanyozóban. Egy kiszikkadt kagyló szélére óvatosan kirakta a hagyatékból származó cetliket, és különböző sorrendbe rakosgatta őket. Nem volt költői alkat, nem olvasott verseket. Idővel félretette a szemüvegreceptet, az újságkivágásokat, a jelentéktelen üzeneteket. Végül négy papírszeletkéje maradt. Nehezen olvasható kézírással a következő mondattörmelékek álltak rajtuk:
Mindig velem maradsz
soha se mondd
öld meg a kételyt
zárom soraimat.
Lemásolta a sorokat egy jegyzettömbbe, a papírdarabkákat szétszórta. Kulcsra zárta maga mögött az ajtót. Hazafelé menet arra gondolt, hogy a költő dilettáns volt. Meggyőzte magát erről. Másnap ismét ott volt a zuhanyozóban. Más rendbe helyezte a sorokat. A papírdarabkákat valaki már összeszedte.
Öld meg a kételyt
Sohase mondd
Zárom soraimat
Mindig velem maradsz
– Nem jó – mondta félhangosan, valami nem jó. Újrakezdte.
Sohase mondd
Zárom soraimat
Öld meg a kételyt
Itt egy kicsit várt, majd hozzátette:
És velem maradsz
Elégedett volt magával. Összerakott egy verset. Egy detektív. Közben valami csendes izgatottság szállta meg. Fel-alá járkált a zuhanyozóban, előbb csak suttogva, majd hangosan mondogatta a verset:
Sohase mondd
Zárom soraimat
Öld meg a kételyt
És velem maradsz
– Nem jó – hördült fel valaki a háta mögött.
– Nem jó!
Öld meg a kételyt
És veled marad
A detektív hirtelen megfordult, és csípőből tüzelt. Egy alak elvágódott, kicsit még vonaglott, majd semmi. A detektív eltette pisztolyát, bezárta maga mögött az ajtót. Lent a kapunál rendőrök várták.
– Maga lőtt? – kérdezte a hadnagy.
– Igen.
– Gyilkosság alapos gyanújával letartóztatom.