Erdély, Erdély
AZ ERDÉLYI MEMORANDUM
Részletek a Független Erdély Mozgalom Kiáltványának eredeti szövegéből
Az többé-kevésbé megmagyarázható, hogy 1945-ben a háborús cselekményekkel kapcsolatban a sértett sovinizmus dühe falvakat irtott ki Erdélyben Déda és Szeretfalva között, nem kímélve öreget, asszonyt, gyermeket sem. Sok memento hallatszik a Hitleri Áldozatokról. Teljes joggal! Felejthetetlen fájdalmak és sebek ezek! De ki emlékezett meg valaha is ezekről a néma és eltitkolt nyomorultakról? Senki soha szóvá nem tehette, meg nem vigasztalhatta azok testvéreit, rokonait, a szüntelenül tartó halálfélelmük szorongásában. – Fájdalmasan bár, de megpróbáljuk ezt a háború veszteséglistájára írni!
Erdély helyzetét 1956 újra exponálta. Az attól való félelem idézte ezt elő, hogy Magyarország esetleg független lesz, és akkor szabadon élve egyéni és nemzeti életét, ennek megnyilvánulásai erkölcsi támaszt fognak jelenteni az erdélyi magyarok számára, őket megerősíti. Ez sürgőssé tette szemükben (ti. a román hatóságok szemében) az erdélyi helyzet rendezését. Ez indokolt is volt, mert 1956 nem csupán a szívekben ébresztett visszhangot Erdélyben, hanem bizonyos megnyilvánulásokhoz is vezetett. Természetesen a magyarok voltak az elsők, akik tüntetéseket rendeztek, felvonulásokat Marosvásárhelyt, nem egészen okosan magyar zászló alatt. A székely és magyar nemzetiségű katonák között is mozgolódás támadt, és emiatt a Szovjetunió bizalma megrendült Romániában, és bár első gondolata az volt, hogy a Varsói Egyezmény népeivel, a csehvel és a románnal fogja letaposni a magyar forradalmat, ez az elképzelése most megbukott. A románok kételkedtek ennek sikerében, attól tartva, hogy a katonaság náluk is inkább bonyodalmat, mint rendet fog teremteni. Emiatt a Szovjet kénytelen volt a nehéz fegyvereket azonnal megvonni Romániától. Eleinte a román nép többsége rokonszenvezett a magyar szabadságtörekvésekkel, de a soviniszta uszítók szembefordították őket, azzal a hírveréssel, hogy akkor a magyarok visszakérik Erdélyt.
A reakció november 4-e után rendkívül durva volt. Itt volt az alkalom, hogy Románia Erdély viszonyát stabilizálja, ami azt jelentette, hogy az internacionalizmus fegyverével a nacionalizmusát megvalósítsa.
Ez a szörnyű terv azzal kezdődött, hogy a magyar forradalom iránti szimpátia, népfelforgató tevékenység, lázadás címén összeszedte mindazokat a magyarokat, akik 1956-ban valahogyan kimutatták érzelmeiket. Ezek egy részét kivégezte, más részét 10–25 esztendei börtönnel büntette, családjaikat szétszórta vagy a Duna deltájába küldte száműzetésbe(!). Az első hullám kb. 10 ezer egyént, illetve családot érintett. Aztán a sokszáz éves kolozsvári Magyar Egyetemet megszüntette. Professzorai próbáltak tiltakozni, de hasztalan. Némelyek kétségbeesésükben, látva, hogy az ott élő magyar őslakosság értelmiségi vezető nélkül marad, öngyilkosságot követtek el. De a románok szándéka céltudatos volt, nem torpantak meg. Alig néhány hónappal később feloszlatták a több mint 600 éves nagyenyedi Bethlen Kollégiumot. Ősi könyvtárának egy részét szétszórták, más részét elégették. A nép felelős vezetői ekkor már határozott lépésre szánták magukat, és az ENSz-hez próbáltak fordulni helyzetük enyhítéséért. De a memorandumot, mielőtt kijutott volna, elfogták, aláíróit összeszedték és kivégezték.
Ez lett az első kísérlet vége.
Különös, de a kétségbeesett helyzetre jellemző, hogy a református és katolikus vallás képviselői ezután memorandumban a Szovjetuniót keresték fel, hogy Transsylvániát csatolják inkább a Szovjetunióhoz, minthogy Románia kezében maradjon, mert a terror elviselhetetlen, és már a puszta létük veszedelemben forog. Moszkva különös módon a kérelmezőket átadta a román államnak, amely fejenként 15 évi börtönre ítélte őket, családjaikat pedig örökös száműzetésre a Duna deltájának rettenetes mocsarai közé, ahol pusztulás vár rájuk.
Ezután, a gazdasági helyzet állandó romlása miatt, már az erdélyi románság körében is komoly támogatásra talált a Független Erdély Mozgalom, amely sem a Romániához, sem a Magyarországhoz való csatlakozást nem kívánja, hanem valami Svájchoz hasonló államszövetséget, amely valóban az egyetlen lehetséges megoldás, amelyet a magyarok is támogattak azelőtt is, egy Karpathia államszövetség kebelén belül, teljes nyelvi, nemzetiségi szabadsággal. Az a nyers daraboló módszer, melyet Trianon követett, éppúgy nem oldja meg a problémákat, mint a magyar nacionalizmus és tradicionalizmus.
Ebben a mozgalomban való részvétel gyanúja is elég ahhoz, hogy ezért 7 évi börtönnel sújtsák.
Az erdélyi menekültek egy csoportja ezután a volt anyaország területén, Magyarországon próbált egymással érintkezést találni. A titkos tanácskozások 1962 tavaszán a románok tudomására jutottak. A román külügyminiszter azonnal jegyzéket nyújtott át a magyar követnek Bukarestben, amelyben figyelmeztette, hogy egyedül Magyarország lesz felelős a jószomszédi viszony megromlásáért, ha nem vonja felelősségre azokat, akik valótlan hírekkel és híresztelésekkel aláássák a politikai atmoszférát, a két nép barátságát... A magyar kormány (érthetetlen módon) Püski Ferencet és társait elfogatta és 2-3 évi börtönre ítélte őket.
Ekkor Sik Endre magyar külügyminiszter, aki (mindezek szerint) becsületesen felelősséget érzett az erdélyi magyarság sorsáért, látva, hogy Románia a békeszerződésben vállalt kötelezettségét a magyar kisebbség iránt nemcsak, hogy nem tartja meg, hanem annak kiirtására gondol, szakemberekkel memorandumot próbált szerkeszteni, és azt most nyíltan Moszkva elé tárni. A románok ezt megneszelték, és a nemzetközi konferencia program-vezetőjét nagy anyagi áldozatokkal arra bírták, hogy a magyarokat ne engedje megszólalni. Tervük sikerült. Sik Endre nem tűrte ezt a diszkriminációt és kijátszást és lemondott! A kommunista külügyminiszter!
Az izolálódás olyan erős, hogy Magyarországról, amely állítólagos szocialista barátságban él Romániával, bárkinek könnyebb nyugatra menni, mint Romániába. Csak első ági rokon (apa, gyermek, testvér) mehet át hosszadalmas, bonyolult utánjárás után. Mozgása korlátozott. Még a nagyanyja halálos ágyához sem mehet át senki Magyarországról Romániába vagy megfordítva. Persze, a temetésre sem. Ilyen „mély” a szocialista népek örök barátsága. Ha ezt az éledő afrikai és ázsiai népek tudnák! Az a vörös folt a térképen, amely a kommunista országokat jelenti, csak a térképen egynemű, a valóságban a ranglista szomorú struktúráját mutatja, amelyben a szolgalelkű kegyeltek a tűzhöz közelebb ülnek (Csehszlovákia, Bulgária), a dacos fiak pedig kint vacognak az ajtón kívül, esetleg az ókori királyokhoz hasonló kegyetlen sorsra kárhoztatva. – Magyarországon kb. 2,5 millió embernek van másodági rokona Erdélyben. 2,5 millió ember szétszakítva! Óh, ezek az embertelen határok! Mindig csak határok. Nálunk minden háború újabb határokat, újabb népvándorlást, újabb liquidálást, újabb megaláztatást jelent. Hol kommunistáknak, hol fasisztáknak számítunk, és a nép, az őrlődő tömeg, mint Jézus idejében is, mint az elgyötört pásztor nélküli juhok, mint a csorda, vonulnak keresni vigasztalást. A nép, a magyar, a román, a szlovák és más népek, kiszolgáltatva, hol a nácik, hol a soviniszták, a kommunisták kénye-kedvének, és bizony a döntő nagyhatalmak meg nem értésének! Oh az a kettészakított Berlin nagyon látványos szimbóluma ennek, ha nem is az első. De problémája legalább napirenden van. Ha halálosan beteg is, de a műtőasztalon van, s talán az orvosi kezek segítenek rajta. De ennek a népnek a helyzete vigasztalan és reménytelen. Még Kongó problémája is nemzetközi üggyé lett, de ki tud ma valamit Transsylvániáról!
A liquidálás együtt jár az erkölcsi züllesztéssel, vallási elnyomással is. Hiszen a kommunizmus egész fegyvertára rendkívül alkalmas a kis népek sovinizmusának kiélésére. A magyarok katolikusok és protestánsok. A románok ortodoxok, így a képlet egyszerű és világos. A nyomás a katolikus és a protestáns lélekre nehezedik.
Nyilvános helyen, vonaton, étteremben, parkban bibliát elővenni nem szabad, izgatásnak veszik és büntetik. Akit lakásán nyitott biblia mellett találnak, felelősségre vonható a román rendeletek értelmében. Ez sehol a keleti államokban nincs így. Különösen kétségbeejtő egy szelíd lelkű, tiszta szívű református pap, Visky Ferenc sorsa, akit 25 évre ítéltek, felesége és gyermekei a Duna deltájába száműzve vergődnek. A legkisebb dysenteriát kapott. Az erdélyi hívek támogatják, erejükhöz képest, csekély pénzzel. Egész életüket itt kell letölteniük. Az asszonynak és a hét gyermeknek is, mert apjuk az evangéliumot hirdette: Ugyanúgy Richard Wurmbrand 50 éves és Mihai Wurmbrand 25 éves személyek, akik Krisztus hívő zsidók, nagyon buzgók a lelki szolgálatban, 25 évi börtönt kaptak. (Eredeti lakhelyük: Bukarest, Str. Olteni 45.) A Duna deltájába száműzöttek száma 1959-ben elérte a 300 ezret. Többségükben magyarok, a vallásukért üldözöttek és kisebb részükben közönséges gonosztevők.
Ennek kivizsgálását külön szeretnénk kérni!
Kulturális vonatkozásban már említettük a nemzetiségi politika újabb lépéseit, az egyetemek, iskolák megszüntetését.
A Magyar Autonóm Tartomány területén nem szabad magyarul beszélni ma a hivatalokban! Ide úgynevezett regáti, óromániai hivatalnokokat helyeznek, akik egy szót sem beszélnek magyarul.
A magyar iskolák megvannak, de csak az elsőszülöttek* (!) járhatnak oda, a többiek kötelesek a románba menni. Azok már a Román Államéi.
Rendkívül furcsa jelenség, hogy a magyar könyveket, amelyeket Magyarországon adnak ki Erdélyről vagy 1000 éves történelméről, a magyar állam átküldi Romániának cenzúrára!!! Ez egyszerűen érthetetlen magatartás, főleg a nyugati ember számára, aki meg van arról győződve, hogy Magyarország úgy-ahogy önálló állam, amely ugyan moccanni sem tud a Szovjetuniótól, de mi köze Romániához? Ezek megválaszolatlan fájdalmas kérdések.
A liquidálás legvadabb eszköze az erőszakos telepítés. Ennek egész sajátos módszerét alkalmazzák. A Magyar Autonóm Tartomány területére koncentrálták a gyárépítéseket. Ennek eleinte örültek a székelyek. A megbékélés jelének hitték ezt, ami által több kenyérhez jutnak. Keservesen csalódtak. Ezekben a gyárakban székely vagy magyar nem is kap alkalmazást, nemcsak vezető állásban, hanem semmiféle beosztásban sem. A legalacsonyabban sem. A beözönlő román munkásoknak pedig nem építenek lakásokat. Így a székely, magyar kénytelen elvándorolni hazájából Óromániába, amikor rendszerint kiutalják háza felét, vagy egészét a román munkásnak. 800 000 magyar kóborol szerte Románia területén, munkát keresve, reménytelenül kiűzve ősi birtokából. Ez a fájdalmas tény mindennél világosabban mutatja, hogy a humanitás minden formáját felrúgó Románia nem tágít feltett céljától, és hogy kimerítette teljesen az ENSZ alapokmány genocídiumra vonatkozó paragrafusának megsértését.
Sokakban valóban felvetődik a kérdés: Csak hangosan, lármásan nem szabad gyilkolni, vagy sehogyan sem szabad? Csendesen félrehúzódva, bokor mögé, jól fedő jelszavak és erősen biztosított határok mögött tehát szabad? Lehet hazudni és egy egész országot kiirtani, egy történelmet megsemmisíteni, meghamisítani? Hát ennyire tehetetlenek vagyunk? Európa szívében konzerválunk egy darab kannibalizmust?
Egyik oldalról.
Másik oldalról: hol a sokat emlegetett szocialista népek örök barátsága, a Varsói Egyezmény megbonthatatlan egysége – a Hitleréhez hasonló frázisok pátosza és valósága. A mosoly politikája belül, egymás között, az egymással marakodó kis népek vigyor politikájává lett. Egymásra vigyorognunk kell, mutatni jóakaratot, de mögötte tőr van, s aki kegyvesztetté lett – ezek sajnos mi vagyunk –, az rúgható, harapható, ölhető. Ahogy a Zsoltáros mondja: „Eszik az én népemet, mint a kenyeret.”
Az okok között mindenesetre három világos tényező szerepel.
1. Oroszországnak fáj az az erkölcsi pofon, az a presztízsveszteség, amelyet a magyar forradalom jelentett. – A magyarok bebizonyították, hangzott a vád nap mint nap 1957-ben a kommunisták szájából, hogy a kommunizmus ellenségei, tehát „fasiszták”. Vagy beletörődnek ebbe a helyzetbe, vagy belepusztulnak. Ezt sosem fogják nekünk megbocsátani. A hamupipőkék sorsa pedig csak a mesében végződik szépen.
2. Románia hízelkedésének engedni kellett azért is, mert valahol jóvá kellett tenni Besszarábia indokolatlan elcsatolását. Mert az oroszoknak annyi joguk volt Besszarábiához, mint Romániának Transsylvániához. Most volt mivel barátjává tenniök a románokat.
3. A Szovjetunió együttérzését Romániával az is mélyítette, hogy ő is birtokol valamit Magyarországból: Kárpátalját. Ez 1956 után egyszerre fontossá vált... A szabad Magyarország a teljes irredenta gondolattól való tartózkodás esetén is olyan erőforrása lenne a környező népeknek, amely a pánszlávizmus hullámtörő gátját jelentené. Ezért nem szabad ma Magyarországon arról beszélni, hogy mi „magyarok” vagyunk, ezért cenzúrázzák a románok ezt a szót, hogy „székely”, amely nevet még teljesen székely tárgyú könyvben sem szabad említeni. A „nemzet” szó kiejtése gyanússá tesz, és ha a piros-fehér-zöld szín tűnik fel a gomblyukban, az orosz felfogás szerint, ez egyenlő a „fasizmussal”, ha azt magyar teszi!
Mindezek ellenére itt nincs magyar nacionalizmus, de az szinte már öngyilkosság, hogy föladja ez a nép minden egyéni értékét, tradícióját, s már nincsen előtte tiszta fogalomként ez a kifejezés: nemzet. Nem is kívánja. Valami ilyet szeretne: ember. Csak emberek akarnak lenni és maradni, de diszkrimináció nélküli ember.
Mi tehát a feladat?
Újságcikk-sorozatokkal, ha lehet jegyzékekkel vagy UNO kivizsgálással és határozattal, vagy bármilyen más még nem ismert módon odahatni, hogy Románia a békeszerződésben vállalt kötelezettségeinek eleget tegyen. Tehát:
1. Engedje szabadon azokat a foglyokat, akiket koholt vádakkal nemzetiségi diszkriminációból vagy vallási megkülönböztetésből vetettek börtönbe, és családjaikat azonnal engedjék haza a száműzetésből.
2.  Szüntesse meg és orvosolja a burkolt erőszakos áttelepítéseket.
3. A magyar nyelv személyes használatáért senkit se üldözzenek.
4. A Magyar Autonóm Tartomány hivatalaiban is legyen szabad a magyar nyelv használata.
5. Állítsák helyre az elvett magyar tanintézeteket, egyetemeket, kollégiumokat, a szabad magyar nyelvtanítást. Ezekben nem magyarországi tanulók, hanem ősi erdélyi bennszülött magyarok tanulnak, akik élni akarnak.
És ha ezek végrehajtása csak enyhülést, javulást jelentene, azokért is hálásak vagyunk. Ha életünket a holnapra csupán biológiailag tudjuk biztosítani, megelégszünk egyelőre, de reméljük, hogy meg tudjuk őrizni a népi, nemzeti hagyományaink szerint való életet is.
Igazi reménységünk a Független Erdély. Se Romániához, se Magyarországhoz nem akarunk csatlakozni. Svájchoz hasonló szövetségi állam a mintaképünk. Másként igazságosan soha nem oldható meg úgy, hogy gyógyíthatatlan sebeket ne üssünk vagy az egyiken, vagy a másikon.
Ez az állam nem alkotna és nem is alkothat soha „nemzeti” vagy – hogy úgy ne mondjuk – „faji” egységet, hanem egy szellemi történelmi egységet, és ez az egészséges; ez mindennél erősebb, hatalmasabb volna, s alkalmas volna nemcsak szervezetileg, hanem erkölcsileg és szellemileg is újra beleilleszkedni az Európa Gondolatba.
 
* A kiáltvány szerzőinek ügyszeretetéhez nem fér kétség, de adataik olykor pontatlanok. (A Látó szerkesztősége)