William Shakespeare
William Shakespeare
JULIUS CAESAR
Tragédia öt felvonásban
Fordította Jánosházy György
Vörösmarty után
Nagy költő volt Vörösmarty, talán – amint Babits sugallja, ha nem is mondja ki
– a legnagyobb magyar költő. Ha egy-egy jelentéktelenebb versében – mert minden
nagy költő tucatjával ír ilyet is – érthető módon zavarja is a mai olvasót a
korabeli nyelv sok beszüremlett, méltán avíttnak érzett, nehézkes vagy
mesterkélt fordulata, a Gondolatok a könyvtárban – a legszebb és
legmagyarabb magyar vers – eszmei szárnyalása és tartásos pátosza, a kifejezés
nemes egyszerűsége úgy röpíti át a költőt minden lehetséges zökkenőn, mint
Madách Éváját „glóriája” a londoni sírgödör fölött. A Csongor és Tündében
pedig a magyar költői nyelv páratlan teljesítményét tisztelem. Vörösmarty
drámáinak java része is – hiszem és vallom – több figyelmet érdemelne
színházaink részéről.
Drámafordításai, sajnos, kevésbé időtálló részét alkotják életművének. Ma, a
járványos bálványrombolás korában – anélkül, hogy jottányit is rombolni akarnám
ezt a nagyszerű „bálványt” – kertelés nélkül ki lehet mondani azt, amit
régebben nem tűrt volna el az álszemérmes tisztelet: két
Shakespeare-fordításának jambusait mai színész aligha tudná hittel elmondani,
mai néző aligha tudná élvezettel végighallgatni.
A Lear királyt, igaz, élete vége felé, teljes lelki összeomlásban
fordította, jóval azután, hogy Bajza és Schedel – még a szabadságharc előtt –
kiadta Minden munkáit. De nem életének ugyanebben a
depressziós szakaszában írta-e egyik legcsodálatosabb költeményét, A vén
cigányt, amelyre talán leginkább áll a Minden munkái élén
olvasható hódoló értékelés: „mint lyrai költő, colossalis nagyságban, önmaga
felett áll”? A Julius Caesart pedig 1839-ben fordította,
alkotó ereje teljében, saját drámáinak sorába beékelve. És furcsa dolog: az öt
évvel korábban írt A fátyol titkaiban itt-ott meggyőzőbben,
melegebben hat Shakespeare szelleme.
Nem minden nagy költő képes olyan átérzéssel belebújni egy másik költő bőrébe,
mint Arany János, vagy a későbbiek közül Babits, Tóth Árpád, Szabó Lőrinc,
Illyés Gyula. Alkati kérdés ez, nem rangadó: Vörösmarty nem műfordítónak
született: nem ő az egyetlen nagy költőink között, elég Adyt és Juhász Gyulát
említenem. Mégis, az a rosszul értelmezett tisztelet sokáig útját állta annak,
hogy „Vörösmarty után” bárki is ehhez a két fontos Shakespeare-tragédiához
nyúljon – azaz hogy hiába nyúlt volna: magyar színigazgató nemigen vállalhatta
ilyen „szentségtörő” fordítás előadását.
Kosztolányi – tiszteletre méltó bátorsággal – újrafordította a Lear királyt;
de nem sok szerencséje volt Shakespeare-fordításaival, noha szépen
formált, lendületes, jól mondható szövegek: egyedül a Rómeó és Júliát
részesíti előnyben egyik-másik rendező Mészöly Dezső újabb keletű fordításával
szemben. Az 1943-ban megjelent Lear király feledésbe merült, még a
szakmabeliek sem nagyon ismerik.
Az utóbbi évtizedek tekintélyromboló – korszerű, szép magyar szóval: demitizáló
– divatának köszönhető, hogy az előkelő Helikon kiadó 1992-es, új, egy kötetes
Shakespeare-jében a Lear király, a szentnek tekintett hagyománnyal
szakítva, Mészöly friss fordításában jelent meg. Ez bátorított fel erdélyi
provinciális kirekesztettségemben arra, hogy régóta (titokban) dédelgetett
tervemet valóra váltsam, és nekiüljek a Julius Caesar újrafordításának.
Kedves kötelességemnek tartottam, hogy nagy költőnk néhány találó, szép
megoldását átvegyem szövegembe.
Mikor 1995 nyarán dologhoz kezdtem, sajátos helyzetünkben, az anyaország napi
kulturális életétől való tervszerű elzártságunkban még nem tud(hat)tam, hogy az
előző esztendőben az Európa kiadónál megjelent Illés László három évtizeddel
korábban készült Julius Caesar-fordítása. Munka közben került a
kezembe, és nem vette el a kedvemet, már csak azért sem, mert más elképzeléssel
vágtam bele: olyan gördülékeny és a mai néző-hallgató fülének szánt magyar
szövegre törekedtem, amely híven megőrzi Shakespeare manierista kifejezésbeli
sajátosságait, stílusfordulatait – amennyire csak lehetséges, minden értelmi
homályosság nélkül. Nyilvánvaló, hogy a költő nem akart rejtvényeket feladni nézőinek,
akik nem is azért jártak színházba, hogy ott töprengjenek; bizonyos, hogy a
földszinti köznép – az a bizonyos „londoni matróz” – mindig hiánytalanul
megértette a színpadon elhangzottakat. A shakespeare-i nyelv gazdag, néha
burjánzó képiségének mégoly csekély mértékű egyszerűsítése viszont: a költő
megcsonkítása.
A dolog természetéből adódik, hogy – amint a két szöveg érthető kíváncsiság
sugallta összehasonlításakor észrevettem – nem egy részletmegoldásom közel esik
Illés László fordításához, vagy éppen megegyezik vele; néhány (kivételes)
esetben tudatosan vettem kölcsön utólag egy jó találatát – amiért hálás
köszönettel tartozom.
Ha ez a fordítás netalán rábírja valamelyik színházunkat, hogy elővegye
Shakespeare-nek ezt a régóta elhanyagolt tragédiáját: munkám elérte célját.
JÁNOSHÁZY GYÖRGY
SZEMÉLYEK
JULIUS CAESAR
OCTAVIUS CAESAR
MARCUS ANTONIUS
M. AEMILIUS LEPIDUS
triumvirek Julius Caesar halála után
CICERO, PUBLIUS
POPILIUS LENA
szenátorok
MARCUS BRUTUS
CASSIUS
CASCA
TREBONIUS
LIGARIUS
DECIUS BRUTUS
METELLUS CIMBER
CINNA
összeesküvők Julius Caesar ellen
FLAVIUS és MARULLUS, néptribunok
ARTEMIDORUS, cnidosi szofista
JÓS
CINNA, költő. Egy másik költő.
LUCILIUS, TITINIUS, MESSALA,
az ifjú CATO és VOLUMNIUS;
Brutus és Cassius barátai
VARRO, CLITUS, CLAUDIUS, STRATO, LUCIUS, DARDANIUS;
Brutus szolgái
PINDARUS, Cassius szolgája
CALPURNIA, Caesar felesége
PORTIA, Brutus felesége
Szenátorok, polgárok, őrök, kísérők stb.
Színhely: a darab nagy részében Róma, később Sardis és Philippi mellett.
ELSŐ FELVONÁS
1. SZÍN
Róma. Utca. Flavius, Marullus és polgárok egy csoportja jön
FLAVIUS
El, lusta népség, menjetek haza;
Ünnep van tán? Nem tudjátok-e, hogy
Mint kézművesek munkanapokon
Nem járhattok kint mesterségetek
Jelvénye nélkül? Te miféle vagy?
1. POLGÁR Én, uram, ács volnék.
MARULLUS Hol van a mérőléc, a
bőrkötény?
Ugyan mi dolgod itt legjobb ruhádban?
És te, uram, mi vagy?
2. POLGÁR Hát, uram, finom munkáshoz képest én csak afféle tákoló vagyok.
MARULLUS De mi a mesterséged?
Szólj, ne kertelj.
2. POLGÁR Olyan mesterség az, uram, hogy úgy hiszem, jó lélekkel űzhetem; nem
egyéb az, uram, mint a hiba helyreütése.
MARULLUS Milyen mesterség,
himpellér, mi az?
2. POLGÁR Könyörgök, uram, ne borulj ki; de ha mégis kiborulnál, én helyreüthetlek.
MARULLUS Mit mondsz? Hogy
helyreütsz engem, pimasz?
2. POLGÁR Úgy ám, uram, megfoldozlak.
FLAVIUS
Foltozóvarga vagy, igaz?
2. POLGÁR Az ám, uram, mindenben a dikicsem után élek; nem ártom én magam senki
mesterember dolgába, de asszonyok dolgába se, csak a dikicsemmel. Én, uram,
öreg lábbelik seborvosa vagyok: ha már nagy veszélyben leledzenek, helyrehozom
őket. A legderekasabb emberek jártak ma az én kezem munkáján, akik valaha is
marhabőrt tapostak.
FLAVIUS
De mért nem ülsz ma otthon, műhelyedben?
E népséget mért hordod fel s alá?
2. POLGÁR Csak azért, uram, hogy nyűjék a cipőjüket, és én több munkához
jussak. De igazság szerint ünneplünk ma, uram, merthogy láthatjuk Caesart és
örülhetünk a diadalának.
MARULLUS Minek? Mily hódítással
jön haza?
Kik követik Rómába leigázva,
Rabláncukkal díszítve szekerét?
Ti érzéketlen tuskók, holt kövek,
Ti kegyetlen szívű rómaiak,
Nem ismertétek Pompejust? Be sokszor
Mászkáltatok falakra, várfokokra,
Toronyablakba és kémény hegyébe
Karonülő gyermekkel, s vártatok
Békén egész nap, hogy nagy Pompejust
Lássátok Róma utcáin vonulni;
S mikor szekere feltűnt messziről,
Nem ordítoztatok mindnyájan úgy, hogy
Medrében reszketett a Tiberis
Hallván az ujjongás visszhangjait
A partok hajlataiban?
És most legjobb gúnyátok öltitek fel?
És most ünnepnap számotokra ez?
És most virágot szórtok az elé,
Ki Pompejus vérén ül diadalt?
El innen!
Fussatok, s térdre rogyva esdjetek
Az istenekhez, hogy feltartanák
A vészt, mely ily hálátlanságra sújt.
FLAVIUS
El,
el, jó földiek, s e vétekért
Gyűjtsétek egybe a sorstársakat:
Sírjátok könnyetek a Tiberis
Árjába, míg a legkisebb hab is
Csókolja a legfelső partokat.
A Polgárok el
Nézd, hogy megolvadt bennük a salak;
Eloszlanak némán bűntudatukban.
Te most a Capitolium felé menj,
Én erre; kopaszd meg képmásait,
Amelyeket felékesítve látsz.
MARULLUS Tehetjük-e?
A Lupercaliák ünnepe van.
FLAVIUS
Sebaj:
a Caesar diadaljele
Egy szoborról se csüngjön. Én megyek,
Elkergetem az utcákról a csürhét;
Ezt tedd te is, ha sűrűjükbe botlasz.
Ha e növekvő tollakat kitéptük
Szárnyából, Caesar majd lentebb repül;
Különben túlszáll ember láthatárán,
S mindünket szolga-rettegésbe dönt.
Mindketten el
2. SZÍN
Ugyanott. Köztér. Menetben, zenével jön Caesar, Antonius futásra készen,
Calpurnia, Portia, Decius, Cicero, Brutus, Cassius és Casca; nagy tömeg követi
őket, közte egy Jós
CAESAR
Calpurnia!
CASCA
Csendet, hé! Caesar szól.
A zene elhallgat
CAESAR
Calpurnia!
CALPURNIA Itt vagyok, uram.
CAESAR
Antoniusnak álld el jól az útját
Nyomban, hogy futni kezd. Antonius!
ANTONIUS Uram, Caesar?
CAESAR
Antonius, futtodban ne felejtsd
Calpurniát illetni. Régi mondás
Szerint a meddő nő lerázza átkát
Ily érintéstől.
ANTONIUS
Nem felejtem el:
Ha Caesar mondja: „Tedd ezt”, már meg is van.
CAESAR
Kezdjétek, s rítust ne mulasszatok.
Zene
JÓS
Caesar!
CAESAR
Hah! Ki szólít?
CASCA
Némuljon el minden zaj! Csend legyen!
A zene elhallgat
CAESAR
Ki az, ki engem szólít a tömegből?
Egy hang a zenét túlharsogva Caesart
Kiáltja. Szólj hát, meghallgatja Caesar.
JÓS
Őrizkedjél március idusától.
CAESAR
Hozzátok őt elém, lássam az arcát.
CASSIUS
Lépj elő, fickó: nézz Caesar szemébe.
CAESAR
Mit mondsz nekem most? Mondd csak újra el.
JÓS
Őrizkedjél március idusától.
CAESAR
Álmodozó: bocsássuk el; eredj.
Harsonaszó. Brutus és Cassius kivételével mind el
CASSIUS
Eljössz megnézni a futást?
BRUTUS
Nem én.
CASSIUS
Kérlek, jöjj.
BRUTUS
Nem vagyok a játék barátja. Bennem
Csökött az Antonius fürgesége.
De ne gátoljam vágyad, Cassius:
Magadra hagylak.
CASSIUS
Brutus, figyellek már egy ideje;
Nem látom azt a nyájas fényt szemedben,
S a szeretetet, melyhez szokva voltam:
Nagyon mogorván és furcsán viselkedsz
Barátoddal, ki szeret.
BRUTUS
Cassius,
Csalatkozol: ha arcom felleges,
Borús kedvem egyedül önmagam
Ellen irányul. Zaklatott vagyok,
Sokféle rossz érzés bánt mostanában,
Csak énhozzám való gondolatok,
S befeketítik tán viselkedésem;
De ne búsítsa ez barátaim
(Akik közé számítlak, Cassius),
Úgy értelmezzék hanyagságomat,
Hogy szegény Brutus, harcban önmagával,
Felejti, hogy máshoz nyájas legyen.
CASSIUS
Így félreértettem rossz kedvedet,
És pár nyomós gondolatot, komoly
Megfontolást keblembe eltemettem.
Jó Brutus, mondd, látod-e arcodat?
BRUTUS
Nem, Cassius: mert önmagát szemünk
Más tárgyról visszaverve látja csak.
CASSIUS
Igaz;
Panaszolják is eleget, Brutus,
Hogy nincs tükör, amely visszavetítné
Rejtett értékeid szemedbe, hogy
Láthassad másod. Hallottam, mikor
Sok tisztelt római (a halhatatlan
Caesart kivéve) Brutusról beszélt,
És korunk jármát nyögve, azt kívánta,
Nemes Brutusnak volna bár szeme.
BRUTUS
Milyen veszélybe vinnél, Cassius,
Hogy azt szeretnéd, olyasmit keressek
Magamban, ami nincs?
CASSIUS
Készülj fel hát, jó Brutus, hallani:
Mivel tudod, nem láthatod magad
Másként, csak tükörképben, tükröd, én,
Szerényen fölfedem előtted azt,
Amit magadból még magad sem ismersz.
És ne illess, kedves Brutus, gyanúval,
Hogy tréfamester volnék, avagy olcsó
Eskükkel tukmálnám szeretetem
A húzódóra; hogyha úgy tudod,
Hogy hízelgőn ölelgetem az embert,
Aztán becsmérlem, vagy ha úgy tudod,
Hogy lakomák vendégei előtt
Szájalok, akkor láss bennem veszélyt.
Harsonák és kiáltozás
BRUTUS
Mit jelentsen e zaj? Félek, a nép
Királlyá teszi Caesart.
CASSIUS
Félsz-e ettől?
Azt kell gyanítnom hát, hogy nem szeretnéd.
BRUTUS
Nem, Cassius, ámbár szeretem őt –
De mért is tartasz oly sokáig itt?
Mi az, amit velem közölni kívánsz?
Ha közjót illet, tedd becsületem
Egyik, s halálom más szemem elé,
És egy érzéssel nézem mind a kettőt,
Mert istenekre, jobban szeretem
Becsületem, mint félek a haláltól.
CASSIUS
Ismerem benned, Brutus, ez erényt,
Ahogy előnyös külsőd ismerem.
Nos, mondókámnak becsület a tárgya. –
Nem tudhatom, te s más mit tartotok
Az életről; de ami engem illet,
Úgy vélem, hogy nem lenni van olyan jó,
Mint magamfajtától rettegve élni.
Szabadnak születtem, mint Caesar; te is;
Éppoly jól táplálkoztunk, s éppen úgy
Álljuk, mint ő, a téli hideget.
Egyszer, hogy egy mord, viharos napon
A Tiberis bőszen csapkodta partját,
Így szólt hozzám: „Mernél-e, Cassius,
A vad habokba ugrani velem,
S elúszni ama pontig?” E szavakra
Úgy, fegyveresen szöktem a folyóba,
Intettem néki, s menten követett.
Bömbölt az ár, de mi feszes inakkal
Püföltük, vertük el magunk elől,
Dacos szívvel megküzdöttünk vele.
Ám még nem értünk célhoz, s felkiáltott:
„Segítség, Cassius, elsüllyedek!”
Amint nagy ősünk, Aeneas, a vállán
Kihozta Trója lángjai közül
Agg Anchisest, úgy húztam ki a fáradt
Caesart a Tiberisből; s ez az ember
Most istenné lett, Cassius pedig
Csak kófic, hétrét kell görnyednie,
Ha Caesar lanyhán odaint neki.
Hispániában belázasodott,
S mikor a roham rájött, észrevettem,
Hogy reszket: ez az isten reszketett;
Gyáva ajkának színe is elillant,
S a szem, mely egy világot megremegtet,
Fényét vesztette; hallottam nyögését;
A nyelv, amely figyelni kényszeríti
Rómát, s könyvekbe vésni szavait,
Jajongott: „Adj innom, Titinius”,
Mint beteg kislány. Ó, nagy istenek!
Csak ámulok, hogy ily gyarló egy ember
Elébe vághat a roppant világnak,
És egyedül övé a pálma.
Kiáltozás. Harsonák
BRUTUS
Zajongnak újra! Azt hiszem,
E tapsok új kitüntetéseket
Jeleznek, mikkel Caesart elborítják.
CASSIUS
Ő Colossus gyanánt terpeszkedik
E szűk világon; mi, kis emberek,
Hatalmas lábai alatt bolyongva
Kutakodunk rossz sírgödrünk után.
Az ember néha sorsának ura.
Nem csillagunkban, Brutus, a hiba,
De mibennünk, akik meghódolunk.
Caesar és Brutus; Caesarban mi van?
Mért hangzik e név jobban, mint tiéd?
Írd egymás mellé, s éppoly szép neved;
Mondd ki, s a szájba éppoly jól talál;
Mérd meg, s éppoly nehéz; bájolj velük,
S lelket idéz fel éppúgy Brutus is.
Együtt az összes istenek nevére:
Mily táplálékon élhet ez a Caesar,
Hogy így megnőtt? Ó, kor, szégyen reád:
A nemes vérség, Róma, odalett!
A vízözöntől nem volt ugye kor,
Mely egyetlen emberről volna híres?
Elmondhattuk Rómáról mostanig,
Hogy tág falai közt egy férfi él?
Róma valóban már csak pusztaság,
Ha nincsen benne több egy férfinál.
Te s én hallottuk atyáink szavából:
Élt egy Brutus, ki az ördög uralmát
Rómában inkább elszenvedte volna,
Mint egy királyét.
BRUTUS
Hogy szeretsz engem, egy csöppet se kétlem;
Hogy mily tettekre szánsz, gyaníthatom;
Hogy én mit tartok erről és korunkról,
Kifejtem később, ám e percben azt
Szeretném, és meg is kérlek szívemből,
Hogy ne nyaggass tovább. Amit ma mondtál,
Megfontolom; mondandód még ha van,
Békén meghallgatom, s kerül időnk,
Hogy megvitassunk ily nagy dolgokat.
Addig, nemes barátom, vésd eszedbe,
Hogy Brutus inkább lenne sült paraszt,
Mint rómainak mondja önmagát
Ily durva körülmények közt, melyekkel
Sújt minket ez a kor.
CASSIUS
Én örvendek, hogy gyönge szavaim
Bár ennyi tüzet csiholtak Brutusból.
Caesar és kísérete visszatér
BRUTUS
Lefolyt a játék, Caesar visszatér.
CASSIUS
Húzd meg mentében Casca ruhaujját,
S ő fanyar módján elbeszéli majd,
Mi szóra érdemes történi ma itt.
BRUTUS
Meg is teszem. De nézd csak, Cassius:
Harag gyújt foltot Caesar homlokán,
S a többi úgy fest, mint megvert cseléd;
Calpurnia sápadt, és Cicero
Oly rőten izzó szemmel néz körül,
Ahogy a Capitoliumban láttuk,
Mikor néhány szenátorral vitázott.
CASSIUS
Elmondja Casca, mi van emögött.
CAESAR
Antonius!
ANTONIUS Caesar?
CAESAR
Kövér emberek vegyenek körül,
Sima fejek, kik éjjel alszanak;
E Cassius szikár s éhes szemű,
Sokat töpreng; ilyen ember veszélyes.
ANTONIUS Sose félj tőle,
Caesar: nem veszélyes.
Nemes és jó érzésű római.
CAESAR
Volna kövérebb! De nem félek tőle;
Bár ha nevemhez illene a félsz,
Nincs, kit jobban kerülnöm kellene
E cingár Cassiusnál. Sokat olvas,
Éles szemű, átlát az emberi
Tetten; a színpadot nem kedveli,
Mint te, Antonius; zenét se hallgat;
Ritkán mosolyog, mint ki önmagát
Gúnyolja ki, fitymálva szép eszét,
Hogy mosolyt csalt ki tőle bármi is.
Ily emberek nem nyughatnak soha,
Amíg nagyobbat látnak önmaguknál;
Ezért bizony veszélyesek nagyon.
Arról szólok, mi félelmes lehet,
Nem amitől félek: Caesar vagyok.
Jöjj jobb felemre, bal fülem süket,
S őszintén mondd el, mit tartasz felőle.
Caesar és kísérete el. Casca visszamarad
CASCA Megrántottad köpenyemet; beszélni akarsz velem?
BRUTUS
Jó Casca, meséld el nekünk, mi történt,
Hogy Caesar oly levert.
CASCA
De hát nem voltatok ti is vele?
BRUTUS
Úgy nem Cascától kérdezném, mi történt.
CASCA Hát felkínálták neki a koronát, s amikor felkínálták, ő a keze fejével
félretolta, így, mire a nép ujjongásban tört ki.
BRUTUS
Másodszor mért zajongtak?
CASCA Ugyanazért.
CASSIUS
Háromszor volt; az utolsó miért?
CASCA Ugyanazért.
BRUTUS
Háromszor kínálták a koronával?
CASCA Az ám, és ő háromszor tolta el, minden alkalommal lanyhábban, mint előbb;
és valahányszor eltolta, az én becsületes polgártársaim mindig felujjongtak.
CASSIUS
Ki kínálta a koronát?
CASCA Hát Antonius.
BRUTUS
Jó Casca, meséld el nekünk a módját.
CASCA Akasszanak fel, ha el tudom mondani a módját, merő bolondéria volt az
egész, nem is figyeltem oda. Láttam, hogy Marcus Antonius odanyújt egy koronát
– de nem is korona volt az, csak afféle fejdísz –, és amint mondtam már egyből
félretolta; mindamellett úgy hiszem, örömest elfogadta volna. Aztán újra
felkínálta neki, és ő eltolta újra, de úgy hiszem, nagyon nehezére esett
levenni róla az ujjait. Aztán harmadszor is odanyújtotta, ő harmadízben is
félretolta, és amikor visszautasította, a csürhe visongott, összeverte kérges
tenyerét, levegőbe hajigálta átizzadt hálósapkáját, és annyi bűzt böfögött ki,
amiért Caesar visszautasította a koronát, hogy majd megfojtotta Caesart; el is
ájult és összecsuklott. Részemről nevetni sem mertem féltemben, hogy ha
kinyitom a szájam, beszívom azt a rossz levegőt.
CASSIUS
Csak rendre, kérlek: hogy? Caesar elájult?
CASCA Összeesett a piactéren, habzott a szája, és a szava is elállt.
BRUTUS
Az meglehet: Nehézkór a baja.
CASSIUS
Nem Caesar baja: téged, engemet
S a tisztes Cascát töri a nehézség.
CASCA Nem tudom, hogy érted ezt; annyi bizonyos, hogy Caesar összerogyott. De
ha az a szedett-vedett népség nem úgy tapsolt és fütyült, mint a színházban a
komédiásoknak, aszerint, hogy tetszett neki vagy sem, ne legyen becsületes
ember a nevem.
BRUTUS
Mit szólt, amikor eszméletre tért?
CASCA Nos, mielőtt összeesett volna látván, hogy a köznép mennyire örvend,
amiért a koronát visszautasította, felnyittatta velem a zekéjét és odatartotta
a torkát, hogy vágják el. És lettem volna csak holmi mesterember, jussak
pokolra a latrokkal, ha szaván nem fogom. Így hát összerogyott. Mikor magához
tért, kijelentette: ha bármi helytelent tett vagy mondott, őnagyságaik
tulajdonítsák azt betegségének. Három-négy némber, ott, ahol én álltam,
felkiáltott: „Ó, milyen jó lélek!”, és szívből megbocsátott neki; de nem kell
törődni velük: ha Caesar az anyjukat döfte volna meg, akkor is ezt mondják.
BRUTUS
Ezután jött el oly leverten onnan?
CASCA Igen.
CASSIUS
Cicero szólt-e valamit?
CASCA Igen, görögül beszélt.
CASSIUS
De mit?
CASCA Ha én azt megmondom, soha többé ne lássalak; de akik értették,
összemosolyogtak és csóválták a fejüket; számomra görögül volt az egész. Más
hírekkel is szolgálhatok: Marullust és Flaviust hűvösre tették, mert Caesar
szobrairól letépték a díszeket. Éljetek boldogul. Volt ott egyéb bolondság is,
ha emlékeznék rá.
CASSIUS
Eljössz-e hozzám vacsorára, Casca?
CASCA Nem, már elígérkeztem.
CASSIUS
Eljössz-e hát ebédre holnap?
CASCA El én, ha élek, és ha állód a szavad, és az ebédedet érdemes megenni.
CASSIUS
Jó, várlak.
CASCA Várhatsz; ég veletek. El
BRUTUS
Mily bamba fickó lett ebből! Csupa
Eleven tűz volt iskolás korában.
CASSIUS
Az ő ma is, ha netán vakmerő
S nemes tettet kell végrehajtani,
Ámbár ily lomha képet ölt magára.
Otrombasága csak mártás eszén,
Hogy a gyomor jobb étvággyal eméssze
Meg szavait.
BRUTUS
Ez így igaz. De most magadra hagylak;
Holnap, ha szólni kívánsz még velem,
Meglátogatlak, vagy ha akarod,
Te jöjj el énhozzám; várok reád.
CASSIUS
Megyek – te töprengj addig a világon.
Brutus el
Nemes anyag vagy, Brutus; ámde látom,
Hogy derék fémedet természete
Ellen kovácsolhatják; úgy való,
Hogy nemes elme tartson a nemessel:
Ki oly szilárd, hogy nem csábítható el?
Engem utál, Brutust szereti Caesar;
Ha Brutus volnék, és ő Cassius,
Nem venne le a lábamról. Ma éjjel
Írásokat dobok be ablakán,
Mintha más-más polgártól jönne mind;
Arra utalnak, Róma a nevét
Mily nagyra tartja, és homályosan
Céloznak Caesar becsvágyára is.
Jól vesse meg lábát Caesar apánk:
Megrázzuk, vagy rosszabb kor jön reánk. El
3. SZÍN
Ugyanott. Utca. Dörgés és villámlás. Kétfelől jön Casca kivont karddal és
Cicero
CICERO
Jó estét, Casca; Caesart hazavitted?
Mitől zihálsz, s mért nézel ily merőn?
CASCA
Téged nem döbbent meg, hogy az egész föld
Reszket, mint gyönge nád? Ó, Cicero,
Láttam vihart, hogy görcsös tölgyeket
Repesztett bömbölő szél; nagyravágyó
Tengert láttam tajtékosan dagadni,
Míg a fenyegető felhőkig ért;
De mind ez éjig, mostanig, tüzet
Esőző szélvészen nem mentem át.
Vagy polgárháború dúl fent az égben,
Vagy a világ bőszült az istenekre,
És gyújtogat, hogy hozzon pusztulást.
CICERO
Láttál-e már ennél nagyobb csodát?
CASCA
Egy rabszolga (látásból ismered)
A bal kezét hogy feltartotta, meggyúlt,
S úgy égett, mint húsz fáklya; ám keze
Nem is érezte, meg se perzselődött.
És én (azóta kardom le se tettem)
A Capitolium felé oroszlánt
Találtam: rám meredt, s elment mogorván
Mellettem, ám nem bántott; összecsődült
Száz holtsápadt fehérnép, rémülettől
Eltorzult arccal esküdözve mind,
Hogy égő férfiak járják az utcát.
Az éj madara tegnap odakint ült
Még fényes délben is a közteren,
Huhogva és visítva. Ily csodákat
Találva együtt, ne is mondja senki:
„Ez s ez az ok, mindez természetes”;
Én azt hiszem, e jelek balszerencsét
Hoznak a helyre, melyet megjelölnek.
CICERO
Valóban különös időket élünk;
De ember gyakran külszínről itél,
A dolgok célját föl nem fedheti.
Eljön Caesar a Capitoliumba?
CASCA
Eljön: meghagyta ő, Antonius
Üzenje meg neked, hogy ott lesz.
CICERO
Casca, jó éjt: nem jó járkálni ily
Dúlt ég alatt.
CASCA
Ég áldjon, Cicero.
Cicero el. Jön Cassius
CASSIUS
Ki az ott?
CASCA
Római.
CASSIUS
Ez Casca hangja.
CASCA
Jó a füled, Cassius. Milyen éj ez?
CASSIUS
Szép éj a tisztességes embereknek.
CASCA
Ki látta így tombolni az eget?
CASSIUS
Akik ismerték földünk bűneit.
Én az utcákat róttam egymagam,
Kiszolgáltatva a veszélyes éjnek,
S egy szál lepelben, Casca, így, ahogy látsz,
Kitártam a mennykőnek mellemet,
Mikor úgy látszott, egy goromba villám
Az ég keblét megnyitja, odaálltam
Útjába, a cikázó fény elé.
CASCA
Mért kell az eget így kísértened?
Az ember sorsa félni és remegni,
Ha intő jelként a nagy istenek
Ily rettentő hírmondókkal ijesztik.
CASSIUS
Tunya vagy, Casca, rómaihoz illő,
Eleven szikra nincs benned sehol,
Vagy csak nem élsz vele; halvány a képed,
Merőn bámulsz, félsz és csodálkozol,
Mert furcsán türelmetlen lett az ég;
De ha megfontolnád való okát,
Mért e tüzek, e kóbor szellemek,
Mért másul meg vadállat és madár,
Mért hőbörög a vén, s töpreng a gyermek,
Mért változnak rendeltetés, öröklött
Tulajdonságok és természet ellen
Szörnyűvé – akkor rájöhetsz, az ég
Oltotta ezt a szellemet beléjük,
Hogy elrettentsenek és óvjanak
Egy szörnyűségtől. Mondhatok egy embert,
Ki olyan éppen, mint e rémes éj:
Dörög, villámlik, sírokat nyit, ordít,
Mint az oroszlán a Capitoliumnál;
Nem erősebb alkatra, mint akár te,
Vagy én, de elképesztő nagyra nőtt,
S félelmes, mint e furcsa tűzjelek.
CASCA
Caesarra érted; nemde, Cassius?
CASSIUS
Bárki legyen: izomra-tagra nézve
A római olyan, mint ősei;
De jaj! atyáink lelke már halott,
Anyáink szelleme vezet ma minket,
Igánk s türelmünk asszonynak mutat.
CASCA
Valóban azt beszélik, a szenátus
Holnap királlyá készül tenni Caesart;
Koronát hordhat szárazon, vízen,
Bárhol az egy Itálián kívül.
CASSIUS
Tudom, hová döf tőröm: Cassius
A rabságtól megmenti Cassiust;
A gyöngének erőt e vasban adtok,
Ti istenek, hogy zsarnokát levesse;
Sem kőtorony, sem rézből vert falak,
Sem áporodott tömlöc, durva lánc
A szellemet le nem nyűgözhetik;
Az élet, rossz koloncait megunva,
Elég erős feladni önmagát.
Ha ezt tudom, hadd tudja a világ is:
Ami a zsarnokságból rám esik,
Lerázhatom kedvemre.
CASCA
Szintúgy én is:
Minden rabnak kezében az erő,
Hogy bármikor rabságát eltörölje.
CASSIUS
Mért is kell, hogy Caesar zsarnok legyen?
Szegény ember! Nem lenne farkas ő,
De látja, hogy bárány a római;
Nem oroszlán ő, ha nem őz a másik.
Ki gyorsan nagy tüzet szeretne, gyönge
Szalmával kezdi rakni; hát szemét,
Ganéj, mocsokság Róma, hogy silány
Ocsúként szolgáljon, ily gazra szórva
A fényt, mint Caesar? Ó, de fájdalom,
Hová ragadtál el? Mindezt talán
Készséges rabnak mondom; tudom, akkor
Felelnem is kell; ám van fegyverem,
És hidegen hagy bármilyen veszély.
CASCA
Cascával szólsz, oly férfival, aki
Nem kuncogó szószátyár. Vedd kezem:
Szíts pártot mind e baj orvoslatára,
S e láb is ott lesz majd, ahol azé,
Ki legmesszebb lép.
CASSIUS
Így! az alku áll.
Most tudd meg, Casca, rávettem néhány
Nemes gondolkodású rómait.
Hogy indítsunk együtt egy tisztesen
Veszélyes célú, nagy vállalkozást;
Tudom, ezek Pompejus csarnokában
Várnak rám, mert ily rémes éjszakán
Nincsen mozgás, jövés-menés az utcán;
És a természet kedve is olyan,
Akár a munka, melyre készülünk:
Véres, merő tűz, merő borzalom.
Jön Cinna
CASCA
Lapulj meg, jön valaki nagy sietve.
CASSIUS
Ez Cinna, járásáról ismerem.
Barátunk. Cinna, mondd, hová igyekszel?
CINNA
Tehozzád. Nem Metellus Cimber ez?
CASSIUS
Nem, Casca: ő is szövetségesünk
Tervünkben. Cinna, várnak-e reám?
CINNA
Örvendek. Mily rémséges éjszaka!
Különös dolgokat látott néhányunk.
CASSIUS
Várnak-e ott rám, Cinna? Szólj.
CINNA
Igen.
Várnak. Ó, Cassius, ha a nemes
Brutust megnyerhetnéd ügyünknek...
CASSIUS
Nyugodt lehetsz. Jó Cinna, fogd ez írást
És hagyd a praetor székén, hogy csupán
Brutus találjon rá; e másikat
Hajítsd be ablakán; ezt meg ragaszd
Viasszal a Brutus-szoborra. Minket
Meglelsz Pompejus csarnokában. Ott van
Decius Brutus és Trebonius?
CINNA
Mind, Metellus Cimber híján, ki otthon
Keres. Én most sietek elhelyezni
E lapokat, kívánságod szerint.
CASSIUS
Aztán Pompejus színházába menj.
Cinna el
Jöjj, Casca, mielőtt pitymallana,
Menjünk el Brutushoz; háromnegyedrészt
Máris miénk; még egy találkozás,
S megnyerjük az egész embert magunknak.
CASCA
Oly fennen trónol ő a nép szívében,
Hogy ami bennünk bűnnek látszanék,
Azt pártfogása – alkímiaként –
Erénnyé s érdemmé formálja át.
CASSIUS
Jól értékelted őt, és hogy milyen
Nagy szükségünk van rá. Menjünk tehát,
Éjfél is elmúlt; virradat előtt
Felköltjük, aztán a mi emberünk.
Mindketten el
MÁSODIK FELVONÁS
1. SZÍN
Róma. Brutus kertje. Jön Brutus
BRUTUS
Hej, Lucius! Hé!
A csillagjárás nem árulja el,
Mily messze még a nap. Hé, Lucius!
Bár nekem volna gyengém így aludni!
Mi lesz? Kelj fel, ha mondom, Lucius!
Jön Lucius
LUCIUS
Hívtál, uram?
BRUTUS
Vigyél gyertyát a dolgozószobámba;
Ha meggyújtottad, jöjj ide s jelentsd.
LUCIUS
Igen, uram. El
BRUTUS
Mindenképp meg kell halnia; nekem
Személyes okom nincs, hogy elveszítsem,
Csupán a közjó. Koronát akar;
Mivé változna tőle: ez a kérdés.
Kikölti a napfény a viperát,
Jó hát vigyázva lépni. Koronát?
Fullánkot adunk így neki, hogy ártson
Vele tetszés szerint. Önkénybe fordul
A nagyság, ha kivész a hatalomból
A lelkiismeret; nem tudhatom,
Igaz: túltett-e benne valaha
Érzés az észen. Ámde bizonyos:
Ifjú becsvágy létrája az alázat,
Feléje fordul az, ki fölfelé
Kapaszkodik; de tetejére érve,
Hátat mutat neki, a fellegekbe
Bámul, lenézi az alsó fokot,
Melyen feljött; Caesar is így tehet:
Vágj hát elébe. És mivel a kérdés
Nem attól kap súlyt, hogy ma micsoda,
Fogalmazd át így: ez megnövekedve
Ilyen és ilyen végletekbe csap;
Tekintsd kígyótojásnak, mely kikelve
Ártalmassá lesz, mint egész faja,
S burkában öld meg.
Lucius visszajön
LUCIUS
Szobádban ég a gyertya már, uram.
Az ablakban ezt a pecsétes írást
Leltem, kovát keresve; biztosan
Nem volt még ott, mikor aludni tértem.
BRUTUS
Visszamehetsz, nincs reggel még. Fiú,
Holnap nem március idusa van?
LUCIUS Nem tudom, uram.
BRUTUS
Nézd meg, mit mond a naptár, és jelentsd.
LUCIUS Igen, uram. El
BRUTUS
E sistergő párák a levegőben
Oly fényt árasztnak, hogy olvashatok.
Felbontja a levelet és olvas
„Alszol, Brutus; ébredj és lásd magad;
Róma satöbbi. Szólj, üss, orvosolj!
Alszol, Brutus. Ébredj!”
Ily elpottyantott ösztönzéseket
Gyakran fölszedtem már.
„Róma satöbbi.” Így kell értenem:
Róma egy embertől remegjen? Róma?
Elűzték őseim Tarquiniust
Róma utcáiról, mivel király volt.
„Szólj, üss, és orvosolj!” Buzdítanak,
Hogy szóljak s üssek? Róma, fogadom:
Csak gyógyulás legyen belőle, mindent,
Amint kívánsz, megkapsz Brutus kezétől.
Lucius visszajön
LUCIUS
Uram, tizennégy nap múlt márciusból.
Kintről kopogás
BRUTUS
Jó. Menj ki most: a kaput zörgetik.
Lucius el
Mióta Caesar ellen ingerelt
Cassius, nem aludtam.
Egy szörnyű tett elgondolása s első
Lépése közt merő lidércnyomás,
Iszonyú álom az egész időszak:
A szellem és a halandó tagok
Tanácsot ülnek, s az ember valója,
Mint kis királyság, végigszenvedi
Egy zendülés történetét.
Lucius visszajön
LUCIUS
Uram, testvéred, Cassius van itt,
És látni kíván téged.
BUTUS
Egyedül jött?
LUCIUS
Nem, többedmagával.
BRUTUS
Ismered őket?
LUCIUS
Nem, jól fejükbe húzták a kalapjuk,
Köpeny alá temették arcukat,
Így semmiképpen nem ismerhetem
Fel őket semmi jelről.
BRUTUS
Jöjjenek.
Lucius el
A pártütők. Ó, összeesküvés!
Vészes képed szégyelled éjjel is,
Mikor szabadon jár a gonosz? Akkor
Mint lelsz elég sötét barlangra nappal,
Hogy rút arcod takarja? Ne keress:
Rejtsd csak mosoly és nyájasság mögé;
Mert ha igaz valódban lépsz elő,
Az Erebus minden homálya sem
Óvhatja meg a felfedéstől.
Jön Cassius, Casca, Decius, Cinna, Metellus Cimber és Trebonius
CASSIUS
Úgy sejtem, megzavartuk pihenésed;
Jó reggelt, Brutus, nem háborgatunk?
BRUTUS
Fenn voltam: ébren töltöttem az éjt.
Mindenkit ismerek, aki veled van?
CASSIUS
Igen, mindegyiket; és nincs közöttük
Egyetlenegy, ki tisztelőd ne volna:
Mind azt kívánja, bár úgy vélekednél
Magadról, mint minden jobb római.
Ez itt Trebonius.
BRUTUS
Üdvöz legyen.
CASSIUS
Ez Decius Brutus.
BRUTUS
Üdvözlöm őt is.
CASSIUS
Ez Casca, Cinna ez,
És ez Metellus Cimber.
BRUTUS
Köszöntelek mind.
Ugyan mily éber gondok tolakodtak
Szemeitek s az éj közé?
CASSIUS
Egy szóra, kérlek.
Suttognak
DECIUS
Itt van kelet; nem kél-e már a nap?
CASCA
Nem.
CINNA
De igen, megbocsáss: a szürke csíkok
A felhők közt a nap hírnökei.
CASCA
Megvallhatjátok, hogy csalódtatok.
Mert itt, kardom hegyében kél a nap:
Ez bizony jócskán dél felé esik,
Hisz’ ifjúságát éli még az év.
Két hónap múlva feljebb, északibb
Helyen gyúl majd első tüze, s kelet
Ott lesz, ahol a Capitolium.
BRUTUS
Most adjatok mind egyenként kezet.
CASSIUS
S erősítsük meg tervünk esküvel.
BRUTUS
Nem, semmi eskü: ha az ember arca,
A lelki kín, a kor gazságai
Csak gyatra érv mind, hagyjuk abba máris,
És ki-ki dőljön renyhe ágyba otthon;
Terpeszkedjék fölöttünk nagyralátó
Önkény, amíg elhullunk sors szerint.
De ha ezekben, s hiszem, van elég tűz
Hevíteni a gyávát, és a nő lágy
Lelkét megedzeni, úgy, honfiak,
Kell más sarkantyú, mint saját ügyünk,
Hogy tenni serkentsen? más biztosíték
A titoktartó római szavánál,
Ki sose kertel? Kell más esküvés,
Mint becsület kötése becsülettel,
Hogy így lesz ez, vagy inkább meghalunk?
Esküdjék pap, és gyáva, és csalárd,
És rozzant vén, s a tűrő, ki, ha bántják,
Megköszöni; csak rossz ügyben szokott
Esküdni kétes ember; ám ne ejtsen
Foltot vállalkozásunk tisztaságán
És lelkünk olthatatlan, szép tüzén
A gondolat, hogy ügyünk sikere
Esküt kíván; minden cseppjét a vérnek,
Mely minden rómaiban nemesen
Buzog, fattyú vérévé aljasítná,
Ha megszegné akár a legcsekélyebb
Részében is bármely ígéretét.
CASSIUS
És Cicero? Kipuhatoljuk őt?
Én úgy hiszem, hogy oldalunkra áll.
CASCA
Őt ki ne hagyjuk.
CINNA
Nem, nem, semmiképp.
METTELLUS Nyerjük meg őt is: szép
ezüst haja
Jó hírnevet vásárol majd nekünk,
És helyeslő szavakat tetteinkre:
Kezünk az ő esze vezette, mondják;
Így szilaj ifjúságunk ki se tűnik,
Mert tekintélye eltakarja azt.
BRUTUS
Ne említsd őt, ne is kezdjünk vele:
Nem támogat olyasmit sohasem,
Mi mástól származik.
CASSIUS
Hagyjuk ki hát.
CASCA
Nem alkalmas valóban.
DECIUS
Csupán Caesart sújtjuk le, senki mást?
CASSIUS
Jól mondod, Decius: nem célszerű, hogy
Antonius, kit Caesar úgy szeret,
Túlélje őt; agyafúrt cselszövőre
Találunk benne; tudjátok, hatalma
Oly messze terjedhet, ha úgy akarja,
Hogy bajt hozhat ránk; jobb, ha megelőzzük:
Antonius és Caesar haljon együtt.
BRUTUS
Túl véres munka volna, Cassius,
A fej után a tagokat lecsapni:
Haraggal élni, s gyűlölködni is.
Antonius Caesar egy tagja csak.
Papok legyünk, Caius, ne hentesek.
Mi Caesar szelleme ellen kelünk fel,
S a szellemben nincs vér. Ó, bár lehetne
Hozzáférkőznünk Caesar szelleméhez
Anélkül, hogy széttépnénk őt. De jaj,
El kell véreznie. Nemes barátok,
Öljük meg bátran őt, de ne haraggal;
Vagdossuk szét, mint istenek ebédjét,
Nem mint kutyák koncául szánt dögöt;
Legyen szívünk ravaszdi gazda, ki
Szolgáit ádáz tettre bujtja, aztán
Színleg megszidja őket. Így kitűnik,
Hogy nem gyűlölség: szükség szülte tervünk;
És ha a nép így látja, orvosoknak
Nevez majd bennünket, nem gyilkosoknak.
Ne is gondolj Marcus Antoniusra:
Nem képes többre, mint Caesar keze,
Ha feje elhullt.
CASSIUS
Tartok tőle mégis:
Caesar iránti mély szeretete...
BRUTUS
Jó Cassius, reá ugyan ne gondolj:
Szeresse bár Caesart, annyit tehet,
Hogy búsul érte és utána hal;
De ez sok tőle: életcélja csak
Játék, duhajkodás és cimborák.
TREBONIUS Nincs félni ok: nincs
mért meghalnia;
Éljen csak, még nevetni fog ezen.
Óraütés
BRUTUS
Csitt! Számoljátok!
CASSIUS
Hármat kondított.
TREBONIUS Ideje mennünk.
CASSIUS
Ám nem tudni még,
Eljön-e Caesar otthonról ma, vagy sem:
Egy idő óta babonára hajlik,
Más véleménnyel van a jelenések,
Az álmok és előjelek felől;
Lehet, hogy a mutatkozó csodák,
Ez a szokatlanul rémséges éj,
S a jövendőmondók intelmei
Távol tartják a Capitoliumtól.
DECIUS
Ettől ne félj: ha úgy határozott is,
Meggyőzöm én; szereti hallani,
Hogy az egyszarvút tőrbe csalja fa,
Medvét tükör, elefántot verem,
Oroszlánt háló, és embert hízelgés;
Ha mondom, ő a hízelgést utálja,
Igent int, s már magam behízelegtem.
Bízzátok rám:
Én kedvét jó irányba hajlítom,
És elviszem a Capitoliumba.
CASSIUS
Nem, elmegyünk mind, hogy kísérjük őt.
BRUTUS
Nyolc órakor, de nem később, ugye?
CINNA
Nyolc órakor, mindenki ott legyen.
METTELUS Caius
Ligarius rühelli Caesart:
Korholta, mert jót mondott Pompejusról;
Csodálom, hogy rá nem gondoltatok.
BRUTUS
Menj, jó Metellus, és keresd fel őt:
Szeret, de adtam okot is reá;
Csak küldd ide, én majd megdolgozom.
CASSIUS
Ránk virrad már; Brutus, most elhagyunk.
Széledjünk szét; emlékezzék szavára
Mindegyik, s állja, mint jó római.
BRUTUS
Friss és vidám tekintetet, urak:
Arcunk ne árulkodjék terveinkről;
Legyen az, mint a római színészé:
Fáradhatatlan és szilárd vonású.
És most szép jó reggelt mindenkinek.
Brutus kivételével mind el
Hé, Lucius! Alszol megint? Sebaj:
Élvezd csak álmod mézes harmatát:
Rémek, ködképek még nem háborítnak,
Miket a szorgos gond csempész az agyba;
Álmod ezért oly mély.
Jön Portia
PORTIA
Brutus, uram!
BRUTUS
Mi baj van, Portiám? Mért ily korán?
Nem egészséges így kitenni gyönge
Tested a nyirkos reggeli hidegnek.
PORTIA
Neked sem, Brutus. Gyöngédtelenül
Megszöktél ágyamból; vacsora közben
Felugrottál, töprengve és sóhajtva,
Összefont karral jártál fel s alá,
S mikor megkérdeztem tőled, mi bánt,
Mord pillantással meredtél reám;
Unszoltalak: a fejedet vakartad,
És türelmetlenül dobolt a lábad;
Tovább erősködtem: nem válaszoltál,
Csupán egy mérges intéssel jelezted,
Hogy távozzam már. Mentem is, nehogy
Tápláljam még békétlenségedet,
Mely túl nagy lánggal lobogott amúgy is,
No meg reméltem, mindez csak szeszély,
Mely olykor-olykor megszáll minden embert.
Nem hagy ez enni, szólni és aludni;
Ha tán külsődre volna oly hatással,
Ahogy belsődre rátelepedett,
Nem ismerném fel Brutust. Jó uram,
Mondd el nekem nagy bánatod okát.
BRUTUS
Egészségem megromlott – semmi más.
PORTIA
Brutus okos, ha egészsége romlik,
Módot talál, hogy megjavítsa azt.
BRUTUS
Épp azt teszem; jó Portia, feküdj le.
PORTIA
Brutus beteg? És áldásos dolog
Hiányos öltözetben járva szívni
A párás reggel nedveit? Beteg?
Meleg ágyából mégis kilopódzik
Az éj gonosz ragályait kisértni,
És a lázkeltő, romlott levegővel
Növelni még baját? Nem, Brutusom:
Neked elmédbe tört be a betegség,
És helyzetem jogot ad és erőt,
Hogy megismerjem. Térdre hullva kérlek
Egykor magasztalt szépségemre, annyi
Fogadkozásra, s a nagy esküre,
Mely egy testté forrasztott össze minket:
Fedd föl nekem, magadnak, más felednek,
Mi nyomja lelked, és az éjszaka
Kik voltak nálad: itt jártak haton-
Heten, az éj elől is eltakarva
A képüket.
BRUTUS
Ne térdelj, Portiám.
PORTIA
Nem kellene, ha kedves volna Brutus.
A házassági szerződés talán
Kiköti, hogy én semmi titkodat
Nem tudhatom? Fél önmagad vagyok,
De csak módjával, korlátok között:
Mint asztal- és ágytársad, aki néha
Szólhat veled? Kéjed külvárosában
Jut csak nekem lakás? Úgy Portia
Ringyója Brutusnak, nem hitvese.
BRUTUS
Te megbecsült és igaz hitvesem vagy,
Drága nekem, mint vérem cseppjei,
Mik átfolynak bús szívemen.
PORTIA
Ha ez való, tudhatnám titkodat.
Csak nő vagyok, igaz, de mindazáltal
Olyan, kit egy Brutus vett feleségül;
Csak nő vagyok, igaz, de mindazáltal
Jó hírnevű személy, Cato leánya.
Ilyen apával s férjjel nem vagyok
Erősebb, mint nemem, azt gondolod?
Mondd el a titkod, én nem kotyogom ki.
Szilárdságomról bizonyságot adtam,
Mikor önként sebet ejtettem itt,
A combomon; viselem türelemmel,
S férjem titkát ne bírnám?
BRUTUS
Istenek,
Adjátok, hogy hozzá méltó legyek!
Kintről kopogás
Csitt! csitt! Kopognak; menj ki, Portia;
Kebled már nemsokára osztozik
Szívem titkában.
Elmondom néked minden tervemet,
Bús homlokom minden írásjelét –
De most menj.
Portia el
Jön Lucius és Ligarius
Lucius, ki zörgetett?
LUCIUS
Egy beteg ember jött veled beszélni.
BRUTUS félre Ligarius, akiről
szólt Metellus!
Mehetsz, fiú.
Lucius el
Caius Ligarius...
LIGARIUS
Fogadd a jó reggelt e gyönge nyelvtől.
BRUTUS
Be rossz időben viseled, derék
Caius, e kendőt! Bár beteg ne volnál!
LIGARIUS
Nem is vagyok, ha olyan tettre készül
Brutus, mit a becsület neve illet.
BRUTUS
Ily tettre készülök, Ligarius,
Ha volna ép füled meghallani.
LIGARIUS
Az istenekre, kiknek Róma hódol,
Levetem nyavalyám. Ó, Róma lelke,
Derék fiú, nemes ágyék gyümölcse!
Te ördögűzőként elővarázslod
Elzsibbadt szellemem. No hát, parancsold,
Hogy fussak, s megteszem a lehetetlent,
Bármily nehéz legyen. Mi a teendő?
BRUTUS
Oly munka, melytől épül a beteg.
LIGARIUS
S nincs ép, akit beteggé kéne tenni?
BRUTUS
Az is van. Majd elmondom, Caiusom,
Miről van szó, míg elmegyünk ahhoz,
Akivel meg kell tenni.
LIGARIUS
Nosza, indulj,
És én új tűzre gyúlt szívvel követlek,
Megtenni, nem tudom, mit; ám elég
Az, hogy Brutus vezet.
BRUTUS
Úgy hát kövess!
Mindketten el
2. SZÍN
Szoba Caesar palotájában. Dörgés, villámlás. Jön Caesar hálóköntösben
CAESAR
Sem ég, sem föld nem nyughatott; az alvó
Calpurnia háromszor felsikoltott:
„Segítség! Caesart gyilkolják!” Ki az?
Egy Szolga jön
SZOLGA Uram?
CAESAR
Menj a papokhoz, szólj, áldozzanak,
S jelentsd az eredményről véleményük.
SZOLGA Igen, uram. El
Jön Calpurnia
CALPURNIA Nos, Caesar? Szándékodban
áll kimenni?
Nem kellene ma távoznod hazulról.
CAESAR
Caesar kimegy. Ami fenyegetett,
Csak hátam látta mindig; hogyha Caesar
Arcába néz, egy szálig elenyész.
CALPURNIA Caesar, előjelekben sose
hittem,
De most rémítenek. Van itt egy ember,
Ki sok, már hallott dolgon kívül őrség
Közben látott borzalomról beszél.
Egy oroszlán nyílt utcán kölykezett;
Megnyílt sírhantok holtjaik kihányták;
A felhőkben bősz harcosok csatáztak
Sorba, csapatba osztva, hadi rendben,
És vér szitált a Capitoliumra;
A levegőben csatazaj robajlott,
Lovak nyihogtak, haldoklók hörögtek,
S kísértetek visongtak utcaszerte.
Ó, Caesar, olyan rendkívüli mindez:
Én félek.
CAESAR
Elkerülhető-e az,
Mit elterveztek a nagy istenek?
Caesar kimegy, mert az előjelek
Egyként szólnak Caesarnak s a világnak.
CALPURNIA Koldus-halálra nem jön
üstökös;
Fejedelemre lángra gyúl az ég.
CAESAR
A gyáva sokszor meghal már halála
Előtt; a bátor egyszer ízleli.
Legfurcsábbnak minden hallott csoda
Közül az tűnik, hogy mért fél az ember,
Hisz’ a halál, a szükségszerű vég
Úgyis eljő.
A Szolga visszajön
Mit mondanak a jósok?
SZOLGA
Hogy jobb, ha ma ki sem mozdulsz hazulról.
Egy áldozati barom belsejét
Kiszedve, benne nem leltek szívet.
CAESAR
A gyávát gúnyolják az istenek:
Caesar az a szív nélküli barom,
Ha félelmében most itthon marad.
Nem, nem marad: a veszély tudja jól,
Hogy Caesar nála is veszélyesebb.
Mi, két oroszlán, egy napon születtünk,
Én a nagyobbik és félelmesebb;
Caesar elmegy hát.
CALPURNIA
Jaj, uram, a bölcs
Megfontolást elnyelte önbizalmad.
Ne menj el itthonról: legyen az én
Félelmem, ami itt tart, nem tiéd;
Marcus Antoniusszal megüzenjük
A szenátusnak, hogy nem vagy ma jól;
Engedd, hogy térden csúszva győzzelek meg.
Antonius megmondja, nem vagyok jól,
És kedvedért ma itthon maradok.
Jön Decius
Ím, Decius Brutus, ő mondja meg.
DECIUS
Üdv, Caesar! Jó reggelt, nagy hírű Caesar:
Jöttem, hogy a tanácsba vigyelek.
CAESAR
Épp jókor érkeztél, hogy elvigyed
Üdvözletemet a szenátoroknak,
És add tudtukra, hogy ma nem megyek;
Nem tudok – nem igaz; nem merek – még kevésbé;
Nem akarok: így mondjad, Decius.
CALPIRNIA Mondd nékik,
hogy beteg.
CAESAR
Caesar hazudjék?
Hódító karom messze nyúlt, s ma féljek
Igazat szólni ősz szakállúaknak?
Decius, mondd, nem akar menni Caesar.
DECIUS
Hatalmas Caesar, add okát, különben
Szembekacagnak mind, ha így beszélek.
CAESAR
Akaratom az ok: nem akarok;
A szenátusnak ennyi épp elég.
De teneked, mivel szeretlek,
Bizalmas közlésül megmondhatom:
Calpurnia tart itthon, hitvesem;
Az éjszaka szobrommal álmodott,
Melyből mint egy szökőkút száz köpőjén
Ömlött a vér; pár pimaszul somolygó
Római benne mosta a kezét.
Intést, baljós előjelt, közeli
Veszélyt lát ebben ő, és térden állva
Kérlelt engem, hogy maradnék ma itthon.
DECIUS
Csakhogy hibásan értelmezte álmát:
Amit látott, az szép volt és szerencsés.
A szobrodból csöveken csobogó vér
A belemártozó rómaiakkal
Azt jelzi, hogy nagy Róma éltető vért
Szív tőled, s nagyjai ereklyeként
Becsülik azt, min színe foltot ejt.
Nos, ezt jelenti Calpurnia álma.
CAESAR
S ilyenformán jól fejtetted meg azt.
DECIUS
Hát még, ha meghallod, amit tudok;
Mert a szenátus úgy határozott,
A nagy Caesarnak még ma koronát ad.
Ha most üzensz, hogy nem akarsz bemenni,
Szándékuk megváltozhat. Némelyik
Okot is láthat a csúfolkodásra:
„Halasszuk el akkorra a szenátust,
Mikor neje majd jobbat álmodik.”
Ha Caesar elbújik, nem súgnak össze:
„Csak nem fél Caesar?”
Bocsáss meg, Caesar, a pályád iránti
Hő szeretet mondatja ezt velem;
Eszem a szeretetnek enged.
CAESAR
Félelmed dőre volt, Calpurnia,
Látod? Szégyen, hogy hallgattam reá.
Add köpenyem, megyek...
Jön Publius, Brutus, Ligarius, Metellus, Casca, Trebonius és Cinna
És lám csak, eljött Publius is értem.
PUBLIUS
Jó reggelt, Caesar.
CAESAR
Publius, köszöntlek.
Brutus, te is fölkeltél ily korán?
Jó reggelt, Casca. Jó Ligarius,
Oly ellenséged Caesar sohasem volt,
Mint az a láz, amelytől így lefogytál.
Hány óra van?
BRUTUS
A nyolcat elütötte.
CAESAR
Köszönöm, hogy fáradtatok miattam.
Jön Antonius
Antonius, ki reggelig mulat,
Fenn van már. Jó reggelt, Antonius.
ANTONIUS Nemes Caesarnak
is.
CAESAR
Szólj, hogy ott bent készüljenek:
Nem illik, hogy így várassak magamra.
Cinna... Metellus... Jó Trebonius!
Egy órányi beszédem lesz veled:
Majd ne felejts el később megkeresni;
Maradj közel, hogy ne felejtsem el.
TREBONIUS Igen, Caesar. Félre
Olyan közel leszek,
Hogy jó barátaid messzebb kívánnák.
CAESAR
Most igyatok bent egy korty bort velem;
Aztán együtt megyünk, mint jó barátok.
BRUTUS félre A mint nem
mindig azt jelenti, Caesar;
Brutus szívének fáj e gondolat.
Mind el
3. SZÍN
Ugyanott. Utca a Capitolium közelében. Jön Artemidorus írást olvasva
ARTEMIDORUS „Caesar, őrizkedj Brutustól; óvakodj Cassiustól; maradj távol
Cascától; tartsd szemmel Cinnát; ne bízzál Treboniusban; ügyelj Metellus
Cimberre; Decius Brutus nem szeret; Caius Ligariust megsértetted. Egy szándék
fűti mindnyájukat, s az Caesar ellen irányul. Ha nem vagy halhatatlan, légy
körültekintő: a biztonságérzet utat nyit az összeesküvésnek. Óvjanak meg a
hatalmas istenek! Híved, Artemidorus.”
Itt állok, amíg Caesar erre jön,
S kérelmezőként átadom neki.
Vérzik a szívem, hogy nincs oly erény,
Mit megkímél az irigység foga.
Ha elolvasod, Caesar, élni fogsz;
Ha nem, az árulókkal tart a sors. El
4. SZÍN
Ugyanott. Az utca más része, Brutus háza előtt. Jön Portia és Lucius
PORTIA
Fuss a szenátushoz, kérlek, fiú;
Ne is felelj, csak szedd nyakadba lábad.
Mit vársz?
LUCIUS
Hogy halljam, mi a dolgom, úrnőm.
PORTIA
Szeretném, hogy már ott légy, s vissza is,
Amíg elmondhatnám, hogy mit tegyél.
Ó, maradj most velem, állhatatosság:
Emelj hegyet szívem s nyelvem közé!
Férfilelkem van, de csak nőerőm.
Nehéz a nőnek titkot tartani!
Te itt vagy még?
LUCIUS
Úrnőm, mi a teendőm?
A szenátushoz futni, semmi más?
És visszatérni hozzád, semmi más?
PORTIA
Hozz hírt, fiú, hogy gazdád jól van-e:
Betegen ment el; Caesart is figyeld meg,
S hogy mily kérelmezők veszik körül.
De csitt! mi ez a zaj, fiú?
LUCIUS
Nem hallok semmit, úrnőm.
PORTIA
Jól figyelj:
Mint hogyha harc lármáját hozta volna
A szél a Capitolium felől.
LUCIUS
Úrnőm, semmit se hallok.
Jön a Jós
PORTIA
Jóember, jöjj ide; mondd, merre jártál?
JÓS
A házam táján, asszonyom.
PORTIA
Hány óra van most?
JÓS
Úgy kilenc körül jár.
PORTIA
A Capitoliumban van-e Caesar?
JÓS
Még nincs ott; most megyek helyet keresni,
Hogy láthassam, amint tanácsba megy.
PORTIA
Kérni akarsz Caesartól valamit, nem?
JÓS
Úgy van; ha Caesar lesz olyan kegyes
Caesarhoz s meghallgat, megkérem akkor,
Hogy vegye pártfogásba önmagát.
PORTIA
Tudod, valami készül ellene?
JÓS
Még nem, de sok mindentől félhetek.
Jó reggelt! Itt az utca összeszűkül:
A Caesar sarkában tülekedő sok
Szenátor, praetor és kérelmező
Agyontaposhat ilyen gyönge vént;
Egy tágasabb helyet keresek, ott
Szólok nagy Caesarhoz, ha arra jön. El
PORTIA
Be kell most mennem. Ó, milyen törékeny
Jószág az asszony szíve! Brutus,
Segítsenek dolgodban az egek!
Ez meghallhatta. – Brutus valamit
Kér, mit Caesar nem ad meg. – Szédülök.
Rohanj most, Lucius, ajánlj uramnak;
Mondd, hogy vidám vagyok; jöjj vissza aztán,
Hozz hírt felőle, s mondd el, mit üzen.
Mindketten el
HARMADIK FELVONÁS
1. SZÍN
Róma. A Capitolium; a szenátus ülésezik
A Capitoliumhoz vezető utcán néptömeg, közte Artemidorus és a Jós.
Harsonák.
Jön Caesar, Brutus, Cassius, Casca, Decius, Metellus, Trebonius, Cinna,
Antonius, Lepidus, Popilius, Ihiblius és mások
CAESAR
Itt van március idusa.
JÓS
Itt, Caesar, de nincs vége még.
ARTEMIDORUS Üdv, Caesar, olvasd ezt az írást.
DECIUS
Trebonius szeretné, hogy szerény
Beadványát olvasd át, hogyha ráérsz.
JÓS
Előbb enyémet, Caesar: ez közelről
Érinti Caesart, ezt olvasd előbb.
CAESAR
Ha minket érint, ez a legutolsó.
ARTEMIDORUS Ne halogasd, Caesar, itt helyben olvasd.
CAESAR
Bolond a fickó?
PUBLIUS
Kotródj, semmiházi!
CASSIUS
Az utcán tolakodsz kérelmeiddel?
A Capitoliumba jöjj.
Caesar belép a Capitoliumba, a többiek követik. A szenátorok mind felállnak
POPILIUS
Sikert kívánok mai tervetekhez.
CASSIUS
Milyen tervhez, Popilius?
POPILIUS
Ég áldjon.
Caesar felé tart
BRUTUS
Mit mondott Popilius Lena?
CASSIUS
Mai tervünkhöz kívánt ő sikert.
Félek, hogy szándékunkat fölfedezték.
BRUTUS
Nézd, Caesarhoz közeledik; figyeld csak.
CASSIUS
Casca, légy gyors, mert még elénkbe vágnak.
Brutus, most mit tegyünk? Tudott dolog:
Cassius s Caesar nem fut meg soha;
Végzek magammal.
BRUTUS
Cassius, fel a fejjel:
Popilius nem tervünkről beszél;
Nézd, mosolyog, s Caesar szeme se rebben.
CASSIUS
Trebonius jól tudja, mit mikor kell:
Antoniust most húzza el az útból.
Antonius és Trebonius el. Caesar és a szenátorok elfoglalják széküket
DECIUS
Hol van Metellus Cimber? Ott lehetne,
Hogy nyújtsa kérvényét Caesarnak át.
BRUTUS
Készül. Kerülj közelebb és segítsd.
CINNA
Casca, elsőnek te emelsz kezet.
CAESAR
Mind itt vagyunk: Milyen baj várja, hogy
Jóvá tegye Caesar s szenátusa?
METELLUS Dicső,
győzelmes, nagyhatalmú Caesar,
Metellus Cimber ím alázatos
Szívvel borul...
Letérdel
CAESAR
Cimber, szavadba vágok.
E hajlongás, otromba talpnyalás
Közember vérét tűzbe hozza tán,
Hogy megszabott rendet, korábbi végzést
Felrúgjon gyermekként. Balgán ne képzeld,
Hogy Caesaré efféle léha vér,
Mit kiolvaszt önnön természetéből
Olyasmi, mitől csak kótyagos olvad:
Hajbókolás, szépelgés, farkcsóválás.
Öcsédet rendelet száműzte innen;
Ha érte hajlongsz, kérlelsz, hízelegsz,
Elrúglak utamból, mint korcs kutyát.
Tudod, hogy Caesar nem tesz jogtalant;
Ok nélkül nem is enged.
METELLUS Nincs itt
más hang, mely méltóbb, mint enyém,
És kellemesebb nagy Caesar fülének,
Hogy száműzött öcsémet visszahívja?
BRUTUS
Nem hízelgésből csókolok kezet,
Caesar: szeretném csak, hogy Publius
Cimber azonnal térhessen haza.
CAESAR
Mit? Brutus!
CASSIUS
Bocsáss meg, Caesar, bocsáss meg;
Lásd, Cassius lábadhoz hullva kér,
Hogy Publius Cimber legyen szabad.
CAESAR
Ha olyan volnék, mint ti, hajlanék is:
Ha kérni tudnék, hatna rám a kérés;
De szilárd vagyok, mint az északi
Csillag, mely úgy áll rendületlenül
Helyén, hogy az égbolton párja nincs.
Temérdek szikra festi az eget,
Mind eleven tűz, villog mindenik,
De egy van csak, mely nem moccan soha;
Így a világ is csupa-csupa ember,
S az ember hús és vér és értelem;
De mind között csak egyet ismerek,
Ki hajthatatlanul kitart helyén,
Meg nem inoghat; s hogy ez én vagyok,
Hadd bizonyítsam kissé azzal is,
Hogy elszántam magam száműzni Cimbert
S elszánt vagyok tovább ott hagyni őt.
CINNA
Ó, Caesar...
CAESAR
Megrendíted az Olympust?
DECIUS
Nagy Caesar...
CAESAR
Brutus nem hiába térdel?
CASCA
Kéz, szólj helyettem!
Casca Caesar nyakába szúr. Caesar megragadja a karját. Ekkor több más
összeesküvő is beledöf, utoljára Marcus Brutus
CAESAR
Et tu, Brute? Halj meg hát, Caesar!
Meghal. A nép és a szenátorok nagy zűrzavarban hátrahúzódnak
CINNA
Szabadság! Végre! Az önkény halott!
Rohanjatok, hirdessétek az utcán!
CASSIUS
Fel a szószékre, és kiáltsatok:
„Szabadság, itt a felszabadulás!”
BRUTUS
Jó nép, szenátorok, ne féljetek,
Ne fussatok; a becsvágy meglakolt.
CASCA
Szószékre, Brutus.
DECIUS
Cassius, te is.
BRUTUS
Publius hol van?
CINNA
Itt, megzavarta a felfordulás.
METELLUS Álljunk készen,
ha tán Caesar nehány
Barátja...
BRUTUS
Erről ne is szólj. Publius, nyugodj meg:
Nem akar senki ártalmadra lenni,
S egy rómainak sem; mondd meg nekik.
CASSIUS
Menj innen, Publius: ha megrohan
Minket a nép, ne tegyen kárt korodban.
BRUTUS
Menj; ne terheljen tettünk senki mást
Rajtunk kívül, kik elkövettük.
Trebonius visszajön
CASSIUS
Antonius?
TREBONIUS
Döbbenten hazatért.
Nő, férfi, gyermek kimeredt szemekkel
Sikolt, fut, mintha világ vége volna.
BRUTUS
Végzet, bár ismernénk szeszélyeid.
Tudjuk, hogy meghalunk; időnyerés
Csupán, amin buzgólkodik az ember.
CASSIUS
Aki kivágott húsz év életet,
Húsz év halálfélelmet is kivágott.
BRUTUS
Akkor hát jótét a halál; mi Caesar
Barátai vagyunk, megkurtítottuk
Halálfélelmét. Most hajoljatok le:
Fürösszük Caesar vérében kezünket
Könyökig, és kenjük be vele kardunk;
Aztán a piactérre egyenest,
S piros vasunk fejünk fölé emelve,
Kiáltsuk fennen: „Béke és szabadság!”
CASSIUS
Mosdjunk tehát! Hány évszázad viszi
E fennkölt percet színre még sosem volt
Országokban s nem ismert nyelveken!
BRUTUS
Még hányszor vérzik színpadon e Caesar,
Ki itt hever Pompejus oszlopalján,
S nem ér többet a pornál!
CASSIUS
Valahányszor
Eljátsszák majd, fölemlítik kötésünk,
Akik szabaddá tettük a hazát.
DECIUS
Menjünk?
CASSIUS
Igen, menjünk ki mind; vezessen
Brutus, és ékeskedjenek nyomában
Róma legbátrabb s legjobb szívei.
Egy Szolga jön
BRUTUS
Csitt! ki jön itt? Antonius barátja.
SZOLGA
Itt térdelek, Brutus, uram szavára;
Antonius parancsa, hogy boruljak
Eléd és porba hullva így beszéljek:
Brutus nemes, bölcs, bátor, egyenes;
Caesar nagy volt, merész, királyi, jó;
Mondd, szeretem Brutust, és tisztelem;
Mondd, féltem Caesart, tiszteltem s szerettem.
Ha Brutus engedi, hogy idejöjjön
Antonius biztonságban s megértse,
Mivel szolgált rá halálára Caesar,
Nem szereti Caesart holtában úgy,
Mint Brutust életében, s kész követni
Igaz hűséggel a nemes Brutust
Minden dolgában e járatlan út
Veszélyei közt. Így Antonius.
BRUTUS
Urad bölcs és hős lelkű római;
Sosem becsültem kevesebbre.
Mondd, hogy ha kedve tartja idejönni,
Megtudhat mindent, és becsületemre,
Bántatlanul távozhat.
SZOLGA
Megyek érte. El
BRUTUS
Tudom, hogy benne barátot nyerünk.
CASSIUS
Szeretném én is; ám eszem szerint
Erősen félek tőle, és gyanúm
Óvatosságra int.
Antonius jön
BRUTUS
De itt jön. Üdv, Marcus Antonius.
ANTONIUS Hatalmas Caesar!
Ilyen mélyre buktál?
Annyi hódítás, zsákmány és dicsőség
Így összezsugorodott? Ég veled.
Nem tudom, urak, mi a tervetek,
Ki oly rohadt, hogy vért kell tőle venni:
Ha én volnék, nincs erre jobb idő
Caesar halálánál, s fél oly becses
Eszköz, mint itt e kardok, melyeket
A világ legnemesebb vére ékít.
Könyörgök, ha nehezteltek reám,
Most, hogy bíbor kezetek gőzölög még,
Töltsétek kedvetek. Ha ezer évig
Élnék, halálra készebb sose lennék,
S hely és mód úgy nem tetszenék soha,
Mint Caesar mellett, a ti kezetektől,
Korunk fénylő, nagy szellemeitől.
BRUTUS
Antonius, ne kérj tőlünk halált.
Vérengzőnek s irgalmatlannak ítélsz,
Ha kezünket tekinted és a tettet,
Mit elkövettünk; ám csak a kezet
S a vérontást látod, mit végbevitt:
Nem szívünket, mely merő szánalom;
Róma baja iránti szánalomból
Tettük Caesarral ezt (mert tűz tüzet kelt,
A szánalom szánalmat). Ám feléd
Kardunknak nincs hegye, Antonius;
Ölni is kész karunk s testvéri érzést
Melengető szívünk nagy szeretettel,
Jó szándékkal s tisztességgel fogad.
CASSIUS
Szavad éppoly nyomós, mint bárkié,
Az új tisztségek elosztásakor.
BRUTUS
Légy türelemmel, míg lecsillapítjuk
A félsztől fékevesztett tömeget,
Aztán kifejtjük az okát, miért, hogy
Én, ki szerettem Caesart, míg leszúrtam,
Megtettem ezt.
ANTONIUS
Nem kétlem bölcsességed.
Nyújtsa mindegyik vérfoltos kezét:
Elsőnek, Brutus, a tied szorítom;
Most, Cassius, veled fogok kezet;
Most, Decius, veled; veled, Metellus;
Most Cinnával; vitéz Cascám, veled;
Utolsónak – de nem szeretetemben –
Veled, Trebonius. Mit mondhatok?
Hitelem oly síkos talajon áll most,
Hogy két rosszból tűnök valamelyiknek:
Gyáva alaknak vagy hízelkedőnek.
Ó, Caesar, őszintén szerettelek;
Ha szellemed lenézhet most reánk,
Nem kínoz-e fájóbban, mint halálod,
Látnod, hogy Antoniusod nyugodtan
Kezel vérszennyes ellenségeiddel
Holttested mellett, ó, legnemesebb?
Ha annyi szemem volna, mint sebed,
S úgy véreznének, ahogy véred omlik,
Az inkább illenék, mintsem baráti
Hangon tárgyalnom ellenségeiddel.
Bocsáss meg! Bekerítettek, elestél,
Büszke vad; s itt állnak vadászaid
Prédájukkal, véred bíborszínében.
Világ, te voltál e vad erdeje,
És ő volt a te szíved, ó, világ.
Most fejedelmektől halálra sebzett
Szarvasként fekszel itt.
CASSIUS
Antonius...
ANTONIUS
Bocsáss meg, Cassius:
Ezt mondják Caesar ellenségei;
Barát részéről ez hideg kimértség.
CASSIUS
Nem kárhoztatlak, hogy Caesart dicséred;
De milyen egyezséget kötsz velünk?
Írjunk be hát barátaink közé,
Vagy járjuk utunk, nem számítva rád?
ANTONIUS Kezet fogtam
veletek; ám valóban
Eltértem a dologtól, nézve Caesart.
Barátja vagyok mindnek itt, szeretlek,
De remélem, hogy magyarázatot
Adtok, miben s mért volt Caesar veszélyes.
BRUTUS
Vad látvány volna ez különben itt.
Oly alapos az ok, Antonius,
Hogy lennél bár Caesar édes fia,
Beérnéd ezzel.
ANTONIUS
Mást nem is kívánok;
Csupán annyit kérek még ráadásul,
Hogy kivihessem holttestét a térre,
És szószékről, mint egykor jó barátja,
Mondjak fölötte illő gyászbeszédet.
BRUTUS
Mondhatsz, Antonius.
CASSIUS
Egy szóra, Brutus.
Félre Nem tudod, mit teszel; nehogy megengedd,
Hogy Antonius tartson gyászbeszédet:
Tudhatod-e, hogy nem izgatja fel
Szavaival a tömeget?
BRUTUS félre
Bocsáss meg:
Szószékre magam lépek majd először,
És megokolom Caesarnak halálát;
Arról, amit Antonius beszél,
Megmondom, engedélyünkkel teszi;
Nincs ellenünkre, hogy megkapja Caesar
Az illő pompát s szertartásokat.
Inkább hasznunkra, mint kárunkra válik.
CASSIUS félre Nem tudom, hogy fordul, de
nincs ínyemre.
BRUTUS
Vedd Caesar holttestét, Antonius.
Minket ne káromolj a gyászbeszédben,
De Caesarról beszélhetsz bármi jót,
S mondd meg, hogy engedélyünkkel teszed;
Más dolgod nem lehet a temetésen.
Ugyanarról a szószékről beszélsz
Te is, amelyre éppen indulok,
Ha én bevégeztem már.
ANTONIUS
Úgy legyen;
Nem is kívánok többet.
BRUTUS
Készítsd fel hát holttestét, és kövess.
Antoniuson kívül mind el
ANTONIUS Bocsáss meg, ó,
te vérző földdarab,
Hogy így nyájaskodom e hentesekkel!
A legnemesebb férfi romja vagy,
Aki csak élt a századok során.
Vesszen a kéz, mely ilyen drága vért ont!
Hadd jósolok most sebeid fölött,
Mik néma szájakként nyitják vörös
Ajkaikat, hogy nyelvem szóra bírják:
Átok veri az ember tagjait,
Viszálykodás, bősz polgárháború
Dúlja minden részét Itáliának;
Oly megszokott lesz vér és pusztulás,
Oly hétköznapi minden borzalom,
Hogy mosolyogva nézik az anyák
Háborútól szétszabdalt gyermekük;
A szánalom a megszokásba fúl;
És Caesar bosszúvágyó szelleme
Csatangol a poklokról jött Atéval
A tájon, felharsan királyi hangja:
„Romlás!” s eloldja mind a háború
Kutyáit; égig bűzlik e gonosztett
A sírért jajgató emberdögökkel.
Egy Szolga jön
Octavius Caesar szolgája vagy?
SZOLGA
Igen, Marcus Antonius.
ANTONIUS Írt neki Caesar
és Rómába hívta.
SZOLGA
Megkapta levelét, már úton is van,
S meghagyta, mondjam élőszóval el...
Meglátja a holttestet
Ó, Caesar!
ANTONIUS Nagy szíved van,
menj, sírd ki jól magad.
A fájdalom ragályos: lám, szemem,
Látván tiedben a bú gyöngyeit,
Könnyezni kezdett már. Jön hát urad?
SZOLGA
Rómától hét mérföldre van ma este.
ANTONIUS Nyargalj most
vissza, és mondd el, mi történt:
Itt gyászoló, veszélyes Róma van,
Nem biztonságos hely Octaviusnak;
Siess és mondd ezt. Nem, várj egy kicsit;
Ne térj még vissza, míg ki nem viszem
E holttestet a térre: ott beszédem
Révén kifürkészem, hogyan fogadja
E véres fickók gaztettét a nép,
És aszerint számolj be majd a dolgok
Állásáról ifjú Octaviusnak.
Nyújts hát segédkezet.
Mindketten el Caesar holttestével
2. SZÍN
Ugyanott. A Forum. Jön Brutus és Cassius, polgárok tömegével
POLGÁROK Elégtételt, elégtételt
nekünk!
BRUTUS
Gyertek, barátaim, hallgassatok meg.
Cassius, menj egy más utcába át,
És oszd ketté a népet.
Ki engem hallgat, az maradjon itt;
Ki Cassiusszal tart, menjen vele;
Nyilvánosan okát adjuk a Caesar
Halálának.
1. POLGÁR Én
Brutust hallgatom.
2. POLGÁR Én
Cassiust, és összevetjük aztán
A külön-külön hallott okokat.
Cassius néhány polgárral el. Brutus fellép az emelvényre
3. POLGÁR A nemes
Brutus fent van; csend legyen!
BRUTUS
Legyetek végig türelemmel.
Rómaiak, polgártársak, barátaim, hallgassatok meg ügyemben, és legyetek
csendben, hogy halljátok. Higgyetek nekem becsületemért, és legyetek
tisztelettel becsületem iránt, hogy hihessetek. Ítéljetek meg bölcsességetek
szerint, s tartsátok ébren minden érzéketeket, hogy minél jobban
ítélkezhessetek. Ha van ebben a gyülekezetben Caesarnak vagy egy kedves
barátja, annak azt mondom, hogy Brutus sem szerette nála kevésbé Caesart. Ha
már most ez a barát megkérdezi, miért támadt Brutus Caesar ellen, így felelek:
nem azért, mert kevésbé szerettem Caesart, hanem mert jobban szerettem Rómát.
Jobban szeretnétek, hogy éljen Caesar és haljatok mind rabszolgaként, mint hogy
Caesar legyen halott és ti szabad emberként élhessetek? Caesar szeretett engem,
ezért megsiratom; szerencsés volt, ennek örvendek; bátor is volt, becsülöm
érte; de mivel nagyravágyó volt, leszúrtam. Könnyek a szeretetéért, öröm a szerencséjén,
tisztelet a bátorságának – és halál a nagyravágyásáért. Ki olyan aljas itt,
hogy szolga akarna lenni? Ha van ilyen, szóljon: mert megbántottam őt. Ki olyan
elfajzott, hogy ne akarna római lenni? Ha van ilyen, szóljon: mert megbántottam
őt. Ki olyan hitvány, hogy ne szeretné a hazáját? Ha van ilyen, szóljon: mert
megbántottam őt. Feleljetek!
POLGÁROK egymás szavába vágva Senki, Brutus, senki.
BRUTUS Akkor nem bántottam meg senkit. Nem tettem mást Caesarral, mint amit ti
tennétek Brutusszal. Halálának dolga fel van jegyezve a Capitoliumban,
dicsőségét, amiben kitűnt, nem csorbítottuk; nem túloztuk el vétkeit sem,
amelyekért elszenvedte a halált.
Antonius és mások jönnek Caesar holttestével
Itt jön a holtteste, Marcus Antonius gyászolja, aki, bár nem volt része
halálában, részesül annak hasznában, helyet kap az államéletben; de hát
melyikötök nem kap? Azzal távozom, hogy a tőr, amellyel Róma üdvéért leszúrtam
legjobb barátomat, itt van a magam számára is, ha Rómának úgy tetszenék, hogy
halálomat kívánja.
POLGÁROK Élj, Brutus! Élj, élj!
1. POLGÁR Vigyük
hazáig dialmenetben.
2. POLGÁR És kapjon
szobrot ősei között.
3. POLGÁR Legyen
Caesar.
4.
POLGÁR
Caesar jobbik felét
Koronázzuk meg Brutusban.
1. POLGÁR
Üdvrivalgással visszük őt haza.
BRUTUS
Polgártársak...
2. POLGÁR
Csend, hé! Brutus beszél.
1. POLGÁR Csend!
BRUTUS
Jó polgárok, hadd menjek egyedül,
Ti maradjatok itt a kedvemért,
Tiszteljétek meg ezzel a halott
Caesart és azt, amit dicséretére
Engedélyünkkel mond Antonius.
Kérlek, hogy rajtam kívül el ne menjen
Senki, amíg Antonius nem beszél. El
1. POLGÁR Várj, hé!
Halljuk Marcus Antoniust.
3.
POLGÁR Menjen föl a szószékre; halljuk aztán,
Mit mond. Menj föl, nemes Antonius.
ANTONIUS Brutus kedvéért
hálás vagyok nektek.
4.
POLGÁR Mit mond Brutusról?
3.
POLGÁR Hogy
Brutus kedvéért
Hálát érez mindannyiunk iránt.
4.
POLGÁR Jobb, ha Brutusról nem mond semmi rosszat.
1. POLGÁR Caesar
zsarnok volt.
3.
POLGÁR
Már ez szent igaz:
Áldás számunkra, hogy lerázta Róma.
2. POLGÁR Csend!
Halljuk, mit beszél Antonius.
ANTONIUS Nemes római
nép...
POLGÁROK
Csend! Halljuk őt!
ANTONIUS Barátaim,
figyeljetek reám:
Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni.
A rossz, mit ember tesz, túléli őt;
A jó gyakorta sírba száll vele;
Ez történik Caesarral. A nemes
Brutus megmondta: Caesar nagyra tört;
Ha ez való, úgy súlyos vétke volt,
És súlyosan fizetett érte Caesar.
Brutus s a többi engedélyivel
(Mert Brutus feddhetetlen férfiú,
S a többi is mind feddhetetlen ember)
Eljöttem, hogy beszéljek temetésén.
Barátom volt, hűséges és igaz,
De Brutus mondja, hogy nagyratörő volt,
És Brutus feddhetetlen férfiú.
Rómába sok foglyot hozott, akik
Vakságukkal megtöltötték a kincstárt;
Ez Caesar nagyravágyására vall?
Ha szegény jajgatott, ő vele sírt;
A becsvágy ridegebb természetű;
De Brutus mondja, hogy nagyratörő volt,
És Brutus feddhetetlen férfiú.
Láttátok, hogy a Lupercaliákon
Háromszor is kínáltam koronával,
S háromszor tolta el. Ez nagyravágyás?
De Brutus mondja, hogy nagyratörő volt,
S ő persze feddhetetlen férfiú.
Nem is Brutus szavát cáfolni jöttem,
Csak elbeszélni azt, amit tudok.
Mind szerettétek őt, volt is, miért,
Mi gátolhat meg, hogy gyászoljatok?
Durva barmokba szöktél, józan ész,
S az ember oktalan! De csöpp türelmet:
Caesar koporsójában van a szívem,
És várnom kell, míg hozzám visszatér.
1. POLGÁR Sok
igazság van mindabban, amit mond.
2. POLGÁR Ha jól meggondoljuk,
bizony Caesarral
Csúnyán elbántak.
3.
POLGÁR Ugye,
jó urak!
Félek, helyébe majd rosszabb kerül.
4.
POLGÁR Figyeltétek? A korona se kellett:
Bizonyos hát, hogy nem volt nagyravágyó.
1. POLGÁR Ha így
igaz, valaki lakol érte.
2. POLGÁR Szegény!
tüzesre sírta a szemét.
3. POLGÁR Nincs
nemesebb szív itt Antoniusnál.
4. POLGÁR
Figyeljetek, beszélni kezd megint.
ANTONIUS Még tegnap egy
világgal szemben is
Megállt Caesar szava; most itt hever,
S nincs oly szegény, ki hódoljon neki.
Ó, emberek! Ha dühre, zendülésre
Izgatnám szívetek és agyatok,
Úgy ártanék Brutusnak s Cassiusnak,
Kik – tudjuk – feddhetetlen férfiak.
Nem ártok én nekik; inkább a holtnak
És önmagamnak ártok, és tinektek,
Mintsem ily feddhetetlen férfiaknak.
De itt egy pergament, s Caesar pecsétje;
Házában leltem: végrendelete.
Csak hallaná akaratát a nép,
(Bocsássatok meg, én nem olvasom fel,)
Csókolni jönne Caesar sebeit,
S kendőjét szent vérébe mártaná,
Emlékül egy hajszáláért esengne,
És haldokolva, végrendeletében
Mint dús örökséget adná tovább
Ivadékának.
4. POLGÁR Halljuk:
olvasd, Marcus Antonius.
POLGÁROK A végrendeletet! Hadd
halljuk: olvasd.
ANTONIUS Csend, jó
barátaim, nem olvasom:
Ne tud átok mennyire szeretett.
Nem vagytok fa, se kő, de emberek,
S meghallván Caesar végakaratát,
Lángba borít és őrületbe ejt;
Ne tudjátok, hogy örökösei
Vagytok: ha tudnátok, mi lenne abból!
4. POLGÁR Olvasd
fel: hadd halljuk, Antonius;
Olvasd fel Caesar végakaratát.
ANTONIUS Nyughatnátok?
Nem várnátok kicsit?
Túllőttem célomon, hogy említettem:
Ártok talán a tisztes férfiaknak,
Kik tőrt döftek Caesarba; tartok ettől.
4. POLGÁR Csupa áruló! Még hogy tisztes férfiak!
POLGÁROK A végrendeletet! A végrendeletet!
2. POLGÁR Gazemberek! Gyilkosok! A végrendeletet! Olvasd fel a végrendeletet!
ANTONIUS Olvassam fel
tehát, rákényszeríttek?
Álljátok Caesar holttestét körül,
Hadd mutassam meg az örökhagyót.
Szálljak le innen? Megengeditek?
POLGÁROK Gyere.
2. POLGÁR Szállj le.
Antonius lejön a szószékről
3. POLGÁR Megengedjük.
4. POLGÁR Körbe; álljatok körbe.
1. POLGÁR Félre a koporsótól, félre a halottól!
2. POLGÁR Helyet Antoniusnak, a nemes Antoniusnak.
ANTONIUS Ne nyomjatok
úgy, menjetek odébb!
POLGÁROK Hátrább! Helyet! Hátrább!
ANTONIUS Akinek könnye
van, most ontsa ki.
E köpeny ismerős; emlékezem,
Mikor Caesar először vette föl;
Egy nyári este történt, sátorában,
Aznap győzött a nerviusokon –
Cassius tőre ím itt verte át;
Az álnok Casca lám mily rést ütött;
A hőn szeretett Brutus ide szúrt,
S mikor kihúzta átkozott acélját,
Nézzétek, Caesar vére mint követte,
Akárha az ajtón kifutna, látni,
Ilyen gorombán Brutus zörget-e;
Mert angyala volt Caesarnak e Brutus:
Ó, istenek, tudjátok, mint szerette!
Ez volt mind közt a legfájóbb döfés;
Mikor nemes Caesar őt szúrni látta,
E hálátlanság verte le, nem is
Az áruló kar: szíve megszakadt;
És köpenyével eltakarva arcát,
A Pompejus szobortalapzatánál,
Melyből vér folyt, nagy Caesar elbukott.
Ó, mily bukás volt ez, jóemberek!
Elbuktam akkor én, ti is, mi mind,
Míg véres árulás ült diadalt
Rajtunk. Ti sírtok; már a szánalom
Fájdalma ez: irgalmasok e könnyek.
Jó lelkek, sírtok, Caesarnak ruháján
Láttok bár csak sebet? Ím ő maga,
Nézzétek, árulóktól összevágva.
1. POLGÁR Siralmas látvány!
2. POLGÁR Ó, nemes Caesar!
3. POLGÁR Ó, gyászos nap!
4. POLGÁR Ó, árulók, gazemberek!
1. POLGÁR Ó, véres kép!
2. POLGÁR Megbosszuljuk!
POLGÁROK Gyertek! Kutassuk fel! Gyújtsuk fel! Tüzet! Öljük meg! Irtsuk ki!
Egy áruló se maradjon életben!
ANTONIUS Várjatok,
polgártársaim.
1. POLGÁR Csend! Halljuk a nemes Antoniust.
2. POLGÁR Halljuk, kövessük, haljunk vele együtt!
ANTONIUS Drága barátaim,
nehogy beszédem
A zendülés heves árjába rántson.
Akik ezt tették, feddhetetlenek;
Személyes sérelem érhette őket,
Hisz bölcsek mind és feddhetetlenek,
És megfelelnek majd nektek bizonnyal.
Nem jöttem én ellopni szívetek;
Nem vagyok szónok, mint Brutus, csupán
Aminek tudtok: nyers, őszinte ember,
Ki szereti barátját; ők is tudják,
Akik megengedték, hogy itt beszéljek.
Sem eszem hozzá, sem szavam, erőm,
Gesztusom, hangom, a beszéd hatalma,
Hogy vért forraljak: csak egyenesen
Kimondom, amit tudtok; fölfedem
Caesar sebeit: e sok néma száj
Szól helyettem; de volnék Brutus, és ő
Antonius: lenne Antonius,
Ki lelketeket fölborzolja, nyelvet
Adván Caesar minden sebének úgy,
Hogy fellázadjon Róma köve is.
POLGÁROK Fellázadunk.
1. POLGÁR Felgyújtjuk Brutus házát.
3. POLGÁR Menjünk! Gyertek, keressük meg az összeesküvőket.
ANTONIUS Még várjatok,
hadd szóljak, emberek.
POLGÁROK Csendet, hé! Halljuk Antoniust, a nemes Antoniust!
ANTONIUS Csak mentek
tenni, azt sem tudva, mit;
Mivel szolgált e szeretetre Caesar?
Nem is tudjátok. Elmondom tehát.
Feledtétek a végrendeletet.
POLGÁROK Igaz. a végrendeletet! Maradjunk és hallgassuk meg a végrendeletet.
ANTONIUS Itt van az, és
Caesar pecsétje rajta.
Minden emberre, minden római
Polgárra hetvenöt drachmát hagyott.
2. POLGÁR Nemes
Caesar! Megbosszuljuk halálát.
3.
POLGÁR
Királyi Caesar!
ANTONIUS
Még egy kis türelmet.
POLGÁROK Csendet, hé!
ANTONIUS Még rátok hagyta
mind sétányait,
Lugasait s újonnan ültetett
Kertjeit is a Tiberisen innen,
Tirátok s maradékotokra, hogy
Ott sétálgassatok s frissüljetek föl.
Ez volt Caesar! Lesz még hozzá hasonló?
1.
POLGÁR Soha, soha! Induljunk mind, gyerünk!
Elégetjük testét a szent helyen,
S az árulók házára vetjük üszkét.
Emeljük fel a holtat.
2. POLGÁR Hozzatok tüzet.
3. POLGÁR Hasogassuk fel a padokat.
4. POLGÁR Hasítsunk szét padot, ablakot, mindent.
A Polgárok el a holttesttel
ANTONIUS Működj most,
végzet. Romlás, útra keltél,
Eredj, amerre tetszik. Nos, fiú?
A Szolga jön
SZOLGA
Uram, Octavius Rómába’ van már.
ANTONIUS Hol van?
SZOLGA
Lepidusszal Caesar házába ment.
ANTONIUS Ott keresem föl,
máris indulok:
Kapóra jött. A szerencse mosolygós
Kedvében van, s mindent megad nekünk.
SZOLGA
Uram beszélte: Brutus s Cassius
Őrültként vágtatott Rómából el.
ANTONIUS Hallhatták,
mennyire felingereltem
A tömeget. Vezess Octaviushoz.
Mindketten el
3. SZÍN
Ugyanott. Utca. Jön Cinna, a költő
CINNA
Azt álmodtam, Caesarral lakomáztam,
S szorongató gondolatok kísértnek;
Nem akarok az utcán kóborolni,
De valami kihúz a házból.
Polgárok jönnek
1. POLGÁR Mi a neved?
2. POLGÁR Hova mégy?
3. POLGÁR Hol laksz?
4. POLGÁR Házasember vagy-e, vagy nőtlen?
2. POLGÁR Felelj mindenkinek egyenesen.
1. POLGÁR És röviden.
4. POLGÁR És okosan.
3. POLGÁR És azt ajánlom, őszintén.
CINNA Mi a nevem? Hova megyek? Hol lakom? Házas vagyok-e, vagy nőtlen? Hogy
egyenesen és röviden, okosan és őszintén feleljek mindenkinek: okosan azt
mondom, nőtlen vagyok.
2. POLGÁR Ez annyi, mintha azt mondanád, bolond, aki megházasodik; attól
tartok, ezért lekenek neked egyet. Folytasd csak, egyenesen.
CINNA Egyenesen Caesar temetésére megyek.
1. POLGÁR Mint barát vagy ellenség?
CINNA Mint barát.
2. POLGÁR Ezt egyenesen megmondta.
4. POLGÁR A lakásodat, röviden.
CINNA Röviden, a Capitoliumnál lakom.
3. POLGÁR A nevedet, uram, őszintén.
CINNA Őszintén Cinna a nevem.
1. POLGÁR Tépjük ízekre: összeesküvő.
CINNA Én Cinna, a költő vagyok. Cinna, a költő vagyok.
4. POLGÁR Tépjük szét a rossz verseiért.
CINNA Én nem az összeesküvő Cinna vagyok.
2. POLGÁR Nem számít, a neve Cinna; csak a nevét tépjük ki a szívéből, ő maga
elmehet.
3. POLGÁR Tépjük meg, tépjük meg! Gyertek, parazsat ide, hé, égő parazsat! El
Brutushoz, Cassiushoz, égessünk fel mindent; néhányan Decius házához, egy páran
Cascához, mások Ligariushoz; gyerünk!
Mind el
NEGYEDIK FELVONÁS
1. SZÍN
Róma. Szoba Antonius házában. Antonius, Octavius és Lepidus asztalnál ül
ANTONIUS Meghalnak hát,
akiket megjelöltünk.
OCTAVIUS Bátyád is;
hozzájárulsz, Lepidus?
LEPIDUS
Hozzá.
OCTAVIUS
Jelöld meg őt, Antonius.
LEPIDUS
De csak ha Publius, nénéd fia
Sem él tovább, Marcus Antonius.
ANTONIUS Nem él; nézd,
egy vonással elítélem.
De menj Caesar házába, Lepidus,
A végrendeletért, hogy döntsük el,
Az örökségből mit kell lefaragni.
LEPIDUS
Itt talállak majd titeket?
OCTAVIUS
Vagy itt, vagy
A Capitoliumban.
Lepidus el
ANTONIUS Semmirevaló,
szürke ember ez,
Küldöncnek jó csak; mondd, okos dolog,
Hogy a háromfelé osztott világból
Harmadrészt kapjon?
OCTAVIUS
A te ötleted volt,
Még szavaztattad is, hogy kit jelöljünk
Halálra s vessünk törvényen kívül.
ANTONIUS Octavius, én
több napot megértem:
Megrakhatjuk tisztséggel ezt az embert,
Hogy rágalomkeltő terhet magunkról
Lerázzunk: mint szamár az aranyat,
Izzadva, nyögve úgy cipeli majd
Amerre éppen hajtjuk vagy vezetjük;
Ha kincsünket céljába vitte már,
Levesszük terhét, s lenyergelt szamárként
Szélnek eresztjük, hogy lengő fülekkel
Legeljen.
OCTAVIUS
Tégy belátásod szerint;
De vitéz és harcedzett katona.
ANTONIUS Lovam is az,
Octavius; ezért
Megtanítom harcolni és cikázni
És megtorpanni és megrohamozni:
Testmozgásának szellemem parancsol.
Valahogy így van Lepidusszal is:
Oktatni kell, nevelni, ösztökélni;
Meddő lélek, aki olyasmiken,
Olyan tetszelgő majmoláson él,
Mit mások már megunva elvetettek,
S ő felkarolt. És most, Octavius,
Nagy dolgokat hallj: Brutus s Cassius
Sereget gyűjt; meg kell vívnunk vele:
Szövetségünket hívjuk össze hát,
Mozgósítsuk legjobb barátainkat
S fegyvereinket; most tartsunk tanácsot:
Hogyan fedjünk fel titkos terveket,
És szálljunk szembe nyílt veszedelemmel.
OCTAVIUS Szorulunk,
mint a kutya a karó közt,
És számos ellenség csahol körül;
S nem egy, ki mosolyog, tán millió
Gazságot rejt szívében.
Mindketten el
2. SZÍN
Brutus sátra előtt, Sardis melletti táborában. Dobpergés. Jön Brutus,
Lucilius, Lucius katonákkal; szemből Titinius és Pindarus
BRUTUS Állj!
LUCILIUS Add tovább a parancsot, hé, és állj!
BRUTUS
Lucilius, közel van Cassius?
LUCILIUS
Csak egy ugrásra; íme, Pindarus
Már itt is van ura üdvözletével.
Pindarus levelet ad át Brutusnak
BRUTUS
Szíves üdvözlet. Urad, Pindarus,
Megváltozott, vagy rossz tisztek okozták:
Komoly okot adott, hogy azt kívánjam,
Ne történt volna az, ami; de ha
Itt lesz, megmagyarázza majd.
PINDARUS
Nemes
Uram, nem kétlem, úgy jön ide most is,
Mint ki merő tapintat s becsület.
BRUTUS
Nem kétséges. Lucilius, egy szóra:
Hogy fogadott, meséld csak el nekem.
LUCILIUS
Tisztességgel és udvariasan,
De nem azzal a meghitt bizalommal,
Nem azzal a nyílt és baráti szóval,
Mellyel régebb.
BRUTUS
Leírtál egy kihűlő
Barátságot. Lucilius, jegyezd meg:
Ha beteg már, s lankad a szeretet,
Mesterkélt cafrangokba öltözik.
Az egyszerű hűség fortélyt nem ismer;
De hamis ember, makrancoskodó
Lóként, tüntetve kérkedik hevével;
Ám mikor véres sarkantyú döfi,
Lohad tüze és mint csaló gebe,
Elhull a próbán. Jön-e már hada?
LUCILIUS
Ma éjjel még Sardisban táboroznak;
De a nagyobb rész, főleg a lovasság,
Jön Cassiusszal.
Kívülről induló
BRUTUS
Ha! megérkezett.
Menj, fogadd nyájasan.
Jön Cassius katonákkal
CASSIUS Állj, hé!
BRUTUS Állj! Add tovább!
KÍVÜL Állj! –Állj! –Állj!
CASSIUS
Nemes öcsém, megbántottál nagyon.
BRUTUS
Az ég a bírám: ellenségemet sem
Bántom; hogy bántanám testvéremet?
CASSIUS
Brutus, e hűvös hang bántást takar,
És hogyha te...
BRUTUS
Higgadj le, Cassius:
Mondd el békén sérelmed – jól ismerlek;
A két sereg előtt, melynek mitőlünk
Szeretetet szabad csak látnia,
Ne perlekedjünk: küldd el innen őket,
Sátramban majd minden sérelmedet
Feltárod: meghallgatlak.
CASSIUS
Pindarus,
Menj: a parancsnokok vigyék odébb
Csapatukat.
BRUTUS
Te is, Lucilius; s ide ne jöjjön
Sátrunkhoz senki, míg beszélgetünk;
Titinius s Lucius álljon őrt.
Mind el
3. SZÍN
Brutus sátrában. Lucius és Titinius némi távolságra tőle. Jön Brutus és
Cassius
CASSIUS
Hogy megbántottál, abból is kitűnik:
Büntetést mértél Lucius Pellára,
Mert csúszópénzt kapott sardisiaktól;
S levelem, melyben szót emeltem érte,
Mert ismerem jól, semmibe se vetted.
BRUTUS
Magad bántod, ha ilyen ügyben írsz.
CASSIUS
Ilyen időkben, mint ez, nem való
Felfújni apró-cseprő vétkeket.
BRUTUS
Hadd tegyem szóvá, Cassius: sokan
Vádolnak téged, hogy haszonleső vagy,
És érdemteleneknek aranyért
Árulsz tisztséget.
CASSIUS
Én haszonleső?
De Brutus vagy, tudod; az istenekre,
Másként ez volna utolsó szavad.
BRUTUS
A romlottságon Cassius neve,
A megtorlás behúzza hát fejét.
CASSIUS
A megtorlás!
BRUTUS
Emlékezz csak március idusára:
Nem igazságért vérzett Julius?
Volt oly gazember, ki nem az igazság
Nevében szúrt? Akadt egy is közöttünk,
Kik a föld első emberét ledöftük,
Mert rablók pártfogója volt? S mi most
Csúszópénzekkel szennyezzük kezünk?
És adjuk el érdemeink egész
Nagy birodalmát egy marék szemétért?
Legyek inkább eb, ugassak a holdra,
Mint ilyen római.
CASSIUS
Rám ne ugass,
Nem tűröm; megfeledkezel magadról,
Hogy így nekem esel: én öregebb
Katona vagyok, s inkább szabhatok
Feltételeket.
BRUTUS
Menj már, Cassius!
CASSIUS
De igen.
BRUTUS
Mondom, hogy nem.
CASSIUS
Ne bőszíts, megfeledkezem magamról;
Ne tégy próbára, óvd a bőrödet.
BRUTUS
El innen, semmi ember!
CASSIUS
Ez megtörténhet?
BRUTUS
Hallgass, én beszélek.
Ki kell térnem veszett dühöd elől?
Rettegnem egy őrült tekintetétől?
CASSIUS
Ó, istenek! Hát el kell tűrnöm ezt?
BRUTUS
Többet: míg megszakad kevély szíved.
Menj, rabszolgáidnak mutasd dühöd, hogy
Reszkessenek. De meghátráljak én?
Lessem a kedved? Morc hangulatodnak
Meghajtsam derekam? Az istenekre,
Epésséged mérgét nyeld csak magad,
Ha szétrepeszt is; mert engem e naptól
Csupán vidulni, sőt nevetni késztet
Izgágaságod.
CASSIUS
Ennyire jutottunk?
BRUTUS
Jobb katonának mondod önmagad;
Lássuk: váltsd tettre dicsekvésedet;
Én örvendek neki, mert szívesen
Tanulok mindig nemes férfiaktól.
CASSIUS
Bántasz, Brutus, folyvást csak bántasz engem;
Nem jobb katonát mondtam: öregebbet;
Azt mondtam, jobb?
BRUTUS
Mit bánom én, ha mondtad
CASSIUS
Míg Caesar élt, nem mert így feltüzelni.
BRUTUS
Csinján! Nem merted így próbára tenni.
CASSIUS
Nem mertem?
BRUTUS
Nem.
CASSIUS
Mit? Én nem mertem?
BRUTUS
Életedre, nem.
CASSIUS
Túlontúl visszaélsz szeretetemmel:
Olyat teszek, hogy bánom magam is.
BRUTUS
Megtetted már, mit bánnod kellene.
Nem rémítesz fenyegetéseiddel:
A becsület oly erős fegyverem,
Hogy elszállnak mellettem renyhe szélként,
Mely hidegen hagy. Némi aranyért
Küldtem hozzád, amit te megtagadtál;
Gazság útján nem tudok pénzt szerezni:
Inkább veretnék érmét a szívemből,
És hullatnám drachmákért véremet,
Mintsem kérges parasztkézből facsarjam
Ki rossz fityingjét. Aranyat azért
Kértem, hogy légióimat fizessem,
S te megtagadtad; illik Cassiushoz?
Így bántam volna én el Cassiusszal?
Ha Marcus Brutus oly zsugori lesz,
Hogy ily rongy pénzt is elzár egy baráttól,
Nagy istenek, zúzzátok mennykövekkel
Ízekre!
CASSIUS
Én tőled meg nem tagadtam.
BRUTUS
Meg ám!
CASSIUS
De nem: csak féleszű vihette
Ezt válaszul. Brutus szíven ütött:
Barát gyöngéit elnézi barátja;
Enyéimet még felnagyítja Brutus.
BRUTUS
Nem én, ha csak nem énrajtam gyakorlod.
CASSIUS
Már nem szeretsz.
BRUTUS
Csupán hibáidat nem.
CASSIUS
Baráti szem nem lát meg ily hibát.
BRUTUS
Hízelgőé nem, akkora legyen bár,
Mint a magas Olympus.
CASSIUS
Antonius, Octavius, no gyertek:
Csak Cassiuson álljatok bosszút!
Mert Cassius torkig van a világgal:
Gyűlöli, kit szeret; gáncsolja, szidja
Testvére, mint egy rabszolgát; hibáit
Figyeli, jegyzi, kívülről bevágja,
Hogy az arcomba vágja. Ó, ki tudnám
Sírni szememből lelkem! Itt a tőröm,
Itt meztelen mellem, és benne Plutus
Bányáinál, aranynál gazdagabb szív:
Ha római vagy, vedd el; megtagadtam
Az aranyat, de szívemet adom:
Üsd át, mint Caesarét, mert jól tudom:
Bárhogy gyűlölted is, jobban szeretted
Mindig, mint Cassiust.
BRUTUS
Dugd vissza tőröd.
Dühösködj, hogyha tetszik, semmi gátja;
Tégy bármit, mondj gyalázatot szeszélynek.
Ó, Cassius, báránnyal vagy te párban,
Ki úgy tart haragot, mint kő tüzet:
Ha jól rácsapsz, szikrát ad hirtelen,
S máris hideg.
CASSIUS
Azért élt Cassius,
Hogy nevetségül szolgáljon Brutusnak,
Ha bánat s ingerlékeny vére gyötri?
BRUTUS
Csak mondtam, mert felingerültem én is.
CASSIUS
Ennyit elismersz? Kérlek, add kezed.
BRUTUS
És szívemet.
CASSIUS
Ó, Brutusom!
BRUTUS
Mi lelt?
CASSIUS
Nem szeretsz úgy, hogy elviselj, mikor
Az anyámtól maradt izgágaság
Megfoszt eszemtől?
BRUTUS
Igen, Cassius:
Ha tán mogorva leszel Brutusodhoz,
Zsémbes anyádat hallja, s mit se bánja.
Kívülről zaj
KÖLTŐ kívül Engedjetek be
fővezéreinkhez:
Viszály van köztük; nem jó, hogy magukra
Maradjanak.
LUCIUS kívül
Oda be nem mehetsz.
KÖLTŐ kívül A halál tarthat
vissza csak.
Jön a Költő
CASSIUS
Mi az? Mi baj?
KÖLTŐ
Szégyen, vezérek! Hogy képzelitek?
Úgy illenék, hogy legyetek barátok;
A szemem nálatok több évet látott.
CASSIUS
Haha! Pocsékul rímel ez a bugris!
BRUTUS
Kotródj innen, pimasz, hordd el az irhád!
CASSIUS
Nézd el, jó Brutus: ez a stílusa.
BRUTUS
Elfogadom alkalmasabb időben;
Mit kezdjek harcban verselő bolonddal?
Eredj, fickó!
CASSIUS
Lódulj, hordd el magad!
A Költő el
Jön Lucilius és Titinius
BRUTUS
Lucilius, Titinius, veressen
Minden parancsnok tábort éjszakára.
CASSIUS
Jöjjetek aztán vissza, s Messalát is
Hozzátok.
Lucilius és Titinius el
BRUTUS
Lucius, egy kupa bort!
CASSIUS
Nem gondoltam, hogy így tudsz mérgelődni.
BRUTUS
Ó, Cassius, sok bánat tesz beteggé.
CASSIUS
Úgy hát nem élsz a filozófiáddal,
Ha ügyet vetsz a véletlen bajokra.
BRUTUS
Nincs, ki bút jobban tűr. Portia meghalt.
CASSIUS
Mit! Portia?
BRUTUS
Meghalt.
CASSIUS
És nem öltél meg, hogy ellenszegültem?
Ó, elviselhetetlen veszteség!
Mi baja volt?
BRUTUS
Hogy tőle messze járok,
S ifjú Octavius s Antonius
Úgy megerősödött – a híre együtt
Jött halálával; megzavarodott,
S háznépe távollétében tüzet nyelt.
CASSIUS
Így halt meg?
BRUTUS
Így.
CASSIUS
Ó, örök istenek!
Jön Lucius borral és gyertyával
BRUTUS
Erről ne többet. Adj egy kupa bort.
Viszályunk ebbe haljon Cassius. Iszik
CASSIUS
A szívem e nemes zálogra szomjas.
Töltsd, Lucius, csordultig: eleget
Nem ihatom Brutus szeretetéből. Iszik
Titinius visszajön Messalával
BRUTUS
Titinius, jöjj. Üdv, jó Messala.
Telepedjünk e gyertyaláng köré,
És tárgyaljuk meg a tennivalókat.
CASSIUS
Meghaltál, Portia?
BRUTUS
Kérlek, ne többet.
Néhány levelet kaptam, Messala,
Hogy Octavius és Antonius
Nagy erőkkel vonul föl ellenünk,
S haduk Philippi irányába tart.
MESSALA
Kaptam hasonló leveleket én is.
BRUTUS
Mi áll még bennük?
MESSALA Az,
hogy törvényen kívül helyezéssel
Octavius Antoniusszal és
Lepidusszal legyilkolt száz szenátort.
BRUTUS
Leveleink nem egyeznek tehát:
Az enyéim szerint hetven szenátor
Halt meg, közöttük Cicero is.
CASSIUS
Cicero?
MESSALA
Igen, Cicero halott:
Benne volt ő is a proskripcióban.
Uram, kaptál levelet hitvesedtől?
BRUTUS
Nem, Messala.
MESSALA Egy
levélben sem írnak róla semmit?
BRUTUS
Semmit sem, Messala.
MESSALA
Felette furcsa.
BRUTUS
Mért kérdezed? Te hallottál felőle?
MESSALA Nem,
uram.
BRUTUS
Római vagy, mondd meg az igazat.
MESSALA Római
vagy, bírd el az igazat:
Meghalt, méghozzá roppant furcsa módon.
BRUTUS
Ég áldjon, Portia. Mind meghalunk;
Gondoltam rá, hogy ő is meghal egyszer,
Elviselem hát békén, Messala.
MESSALA Nagy
ember így visel nagy veszteséget.
CASSIUS
Ezt elméletben éppoly jól tudom,
Csakhogy természetem nem ily türelmes.
BRUTUS
Térjünk át élő dolgainkra. Nos,
Vonuljunk-é nyomban Philippihez?
CASSIUS
Nem tartom jónak.
BRUTUS
Mért?
CASSIUS
Megmondom azt is;
Az ellenség keressen: kimeríti
Így tartalékait és katonáit,
Magát emészti; mi, itt várakozva,
Pihenten, frissen védekezhetünk.
BRUTUS
Bármily jó érv is engedjen a jobbnak.
Philippi és e hely között a nép
Csak azért tart velünk, mert kénytelen,
S kelletlenül fizet hadiadót;
Az ellenség, ha átvonul közötte,
Kiegészíti emberállományát,
S frissült erővel és felajzva jön ránk;
De megfoszthatjuk minden ily előnytől,
Philippinél ütközve meg vele,
S e népséget mögöttünk hagyva.
CASSIUS
Testvér...
BRUTUS
Bocsáss meg. Gondold át, barátainkat
Végsőkig felcsigáztuk; légióink
Dugig feltöltve, ügyünk is megérett;
Az ellenség gyarapodik naponta;
A csúcsra érve, mi már csak hanyatlunk.
Apály-dagály az ember élete:
Az árhullám jó sors felé ragadja;
Ha elszalasztja, egész élete
Nyomorúságban, zátonyon evickél.
Mi most ily duzzadt tengeren hajózunk,
S ki kell használni, míg segít, az árt,
Vagy elveszett ügyünk.
CASSIUS
Nos, hát legyen:
Menjünk, s Philippinél megütközünk.
BRUTUS
A sötét éj beszőtte szavainkat,
S természetünknek a szükség parancsol,
Mit röpke pihenéssel fizetünk ki.
Van még valami?
CASSIUS
Semmi már. Jó éjt!
Holnap korán kelünk és indulunk.
BRUTUS
Hálóruhámat!
Lucius el
Jó éjt, Messala,
Titinius és nemes Cassius
Jó éjt, pihenjetek.
CASSIUS
Ó, drága testvér!
Rosszul kezdődött ez az éjszaka:
Lelkünk közé ne férjen meghasonlás!
Sohase, Brutus.
BRUTUS
Minden rendbe jött.
CASSIUS
Jó éjt, uram.
BRUTUS
Nemes testvér, jó éjt.
TITINIUS és MESSALA
Jó éjt, Brutus.
BRUTUS
Mindenkit áldjon ég.
Cassius, Titinius és Messala el
Lucius visszajön a hálóköntössel
BRUTUS
Add azt a köntöst. Hol van hangszered?
LUCIUS
Itt a sátorban.
BRUTUS
Álmosan gagyogsz.
Szegény fiú, nem szidlak: kimerültél.
Hívd Claudiust s még néhány emberem:
Párnákon itt sátramban háljanak.
LUCIUS
Varro és Claudius!
Jön Varro és Claudius
VARRO
Hívott urunk?
BRUTUS
Kérlek, aludjatok itt sátoromban:
Lehet, később fölkeltlek, s üzenettel
Cassius testvéremhez küldelek.
VARRO
Ha úgy tetszik, várunk, amíg kivánod.
BRUTUS
Nem, nem, feküdjetek le, jó urak:
Hátha szándékom megváltoztatom.
Nézd, Lucius, a könyv, mit úgy kerestem:
Itt hagytam hálóköntösöm zsebében.
A szolgák lefeküsznek
LUCIUS
Tudtam, uram, hogy énnekem nem adtad.
BRUTUS
Nézd el, nagyon feledékeny vagyok.
Fenn tarthatnád nehéz szemhéjadat
Még kissé, hogy játssz egy-két dalt nekem?
LUCIUS
Ha úgy tetszik uramnak.
BRUTUS
Úgy; sokat
Zaklatlak, ám te készséggel csinálod.
LUCIUS
Kötelességem.
BRUTUS
Nem kellene túlhajtanom erődön.
Az ifjú vér pihenni is szeret.
LUCIUS
Aludtam már, uram.
BRUTUS
Jól tetted, és aludni térsz megint:
Nem tartlak fel sokáig; hogyha élek,
Még jó leszek hozzád.
Zene és dal
Mily álmos dal! Ó, gyilkos álom, ólmos
Bottal kólintod főbe kisfiam,
Ki muzsikál neked? Kedves fiú,
Jó éjt; meg nem zavarlak, hogy felébredj.
Ha fejed ráhull, eltörik a hangszer:
Elveszem inkább; jó fiú, jó éjt.
Hadd lássam, nincs behajtva a levél,
Hol abbahagytam? Itt van, azt hiszem. Leül
Jön Caesar szelleme
Mily rosszul ég a gyertya! Ha! ki jön?
Úgy gondolom, csak fáradtsága rajzol
Szemem elé ily szörnyű látomást.
Felém tart egyenest. Valami vagy?
Valamely isten, vagy angyal, vagy ördög,
Hogy vérem megfagy, égnek áll hajam?
Mondd meg, mi vagy.
SZELLEM
Rossz szellemed, Brutus.
BRUTUS
Beszélj: miért jössz?
SZELLEM
Hogy megmondjam: látsz majd Philippinél.
BRUTUS
Jó;
Még látlak hát?
SZELLEM
Igen, Philippinél.
A Szellem eltűnik
BRUTUS
Látlak tehát megint Philippinél.
Lám, eltűnsz most, hogy nekibátorodtam;
Rossz szellem, még beszélgetnék veled.
Lucius! Varro! Claudius! Urak,
Fel! Claudius!
LUCIUS
A húrok hamisak.
BRUTUS
Hangszerén játszik most is, azt hiszi.
Lucius, ébredj már!
LUCIUS
Uram?
BRUTUS
Álmodtál, Lucius, hogy kiabáltál?
LUCIUS
Nem is tudom, uram, hogy kiabáltam.
BRUTUS
Pedig azt tetted; láttál valamit?
LUCIUS
Semmit, uram.
BRUTUS
Aludj csak, Lucius. Hé, Claudius!
Ébredj, fickó!
VARRO
Uram?
CLAUDIUS
Uram?
BRUTUS
Mért kiáltoztatok úgy álmotokban?
VARRO és CLAUDIUS
Kiáltoztunk?
BRUTUS
Valamit láttatok?
VARRO
Nem láttam semmit, uram.
CLAUDIUS
Én se láttam.
BRUTUS
Köszöntsétek testvérem, Cassiust.
Minél korábban induljon hadával,
Mi is követjük.
VARRO és CLAUDIUS Átadjuk neki.
Mind el
ÖTÖDIK FELVONÁS
1. SZÍN
Philippi síkja. Jön Octavius és Antonius hadsereggel
OCTAVIUS Antonius,
eldől minden reményünk:
Az ellenség nem jön a síkra, mondtad,
Tartja a dombot, a magaslatot –
S lám, hadaik itt vannak a közelben:
Philippinél akarnak ránk lecsapni,
Előbb felelni, mint kérdezzük őket.
ANTONIUS Ugyan! Szívükbe
látok és tudom,
Miért teszik; örülnének, ha másutt
Lehetnének; félős vitézkedés ez,
Hogy lejönnek a síkra: azt akarják,
Hogy roppant bátraknak gondoljuk őket,
De nem igaz.
Jön egy Hírnök
HÍRNÖK
Készüljetek, vezérek;
Az ellenség garral közeledik;
Fennen hozzák a harc véres jelét,
És tenni kell azonnal valamit.
ANTONIUS Octavius, seregedet
vonultasd
Föl csendesen a síkság bal felén.
OCTAVIUS A jobb
felén, a bal felét te tartod.
ANTONIUS Ily súlyos
helyzetben mért mondasz ellent?
OCTAVIUS Nem mondok
ellent, ámde így teszek.
Induló. Dobpergés. Jön Brutus, Cassius és seregük; Lucilius, Titinius,
Messala és
mások
BRUTUS
Ők állnak és tárgyalnának velünk.
CASSIUS
Titinius, állj! Szólnunk kell velük.
OCTAVIUS Antonius,
adjunk jelt támadásra?
ANTONIUS Nem, Caesar,
majd ha kezdik, visszavágunk.
Jöjj, a vezérek szólani akarnak.
BRUTUS
Ütés előtt szó, ugye, honfitársak?
OCTAVIUS Nem
szeretjük a szót jobban mi sem.
BRUTUS
A rossz ütésnél mégis jobb a jó szó.
ANTONIUS Te rossz ütést,
Brutus, jó szóval adsz;
Azzal döftél lyukat Caesar szívébe:
„Sokáig élj, Caesar!”
CASSIUS
Antonius,
Még nem tudjuk, hogy hol talál ütésed;
De szavaid megrabolják a Hybla
Méheinek mézét.
ANTONIUS
Fullánkjukat nem.
BRUTUS
De igen, s hangjukat is ráadásul:
Mert elloptad a zümmögésüket,
És bölcsen fenyegetsz szúrás előtt.
ANTONIUS Ti nem, mikor
galád tőrötök egymást
Kergetve döfte Caesart: mint vigyorgó
Majmok, farkcsóváló ebfalka, hétrét
Görnyedt szolgák, csókoltátok a lábát,
Míg a gaz Casca, mint dühös kopó,
Hátulról mart nyakába. Talpnyalók!
CASSIUS
Talpnyalók! Brutus, ezt köszönd magadnak:
Nem sértegetne így ma ez a nyelv,
Ha Cassius szerint lett volna akkor.
OCTAVIUS Térjünk a
tárgyra; ha vitánk megizzaszt,
Piros cseppekké válik majd a próbán.
Nézzétek:
Ím, kardot rántok összeesküvőkre;
Mit gondoltok, vissza mikor dugom?
Nem, míg Caesar huszonhárom sebét
Meg nem bosszulta, vagy míg árulók
Kardjától még egy Caesar nem veszett el.
BRUTUS
Caesar, nem halhatsz itt meg árulótól,
Ha csak magaddal nem hoztál.
OCTAVIUS
Remélem:
Nem Brutus kardján halni szült anyám.
BRUTUS
Volnál fajod legnemesebbje, ifjú,
Nem halhatnál akkor sem tisztesebben.
CASSIUS
Ostoba kölyök, meg sem érdemelné,
Ki egy lump fráterrel szövetkezett!
ANTONIUS Ez Cassius!
OCTAVIUS
Menjünk, Antonius;
A képetekbe vágjuk, árulók:
Ha mertek, szálljatok velünk ma síkra,
Ha nem, mikor majd kedvetek lesz.
Octavius, Antonius és seregük el
CASSIUS
Fújj, szél, dagadj, hullám, ússzál, hajó!
A vihar tombol, kockán mindenünk.
BRUTUS
Hej,
Lucilius, szólnék veled.
LUCILIUS
Uram?
Brutus és Lucilius félrevonulva beszélget
CASSIUS
Messala!
MESSALA Nos,
vezérem?
CASSIUS
Messala,
Születésnapom van ma: e napon jött
Világra Cassius. Add jobbodat;
Légy tanúm: mint Pompejus, kényszerítve
És akaratom ellenére bízom
Szabadságunk ügyét egy ütközetre.
Az Epicurus nézeteihez
Húztam, tudod; most más a véleményem,
És kezdek hinni az előjelekben.
Sardis felől jövet két óriás sas
Csapott le s ült hadijelvényeinkre,
És falt, zabált a katonák kezéből;
Elkísértek minket Philippiig;
Ma reggel elrepültek, tovatűntek,
S helyettük varjú, holló, kánya röpköd
Fölöttünk, s mint beteg prédára bámul
Le ránk; árnyékuk mint egy végzetes
Ágymennyezet borul ránk, mely alatt
Hadunk hever, készen kiadni lelkét.
MESSALA Ne
hidd ezt.
CASSIUS
Én is csak félig hiszem,
Mert friss vagyok lélekben, eltökélt,
Hogy bármilyen veszélyt szilárdan állok.
BRUTUS
Így tégy, Lucilius.
CASSIUS
Nemes Brutus,
Kedvezzenek az istenek ma, hogy
Késő vénségünkig békében éljünk!
De mert az embersors bizonytalan,
Számolnunk kell a legrosszabbal is.
Ha elveszítjük e csatát, utolsó
Alkalom ez, hogy szót váltunk mi ketten:
Ha megesik, hogyan határozol?
BRUTUS
A bölcseleti tanítás alapján,
Amely szerint Catót is elitéltem,
Mikor magát megölte. Nem tudom, mért,
Úgy vélem, gyáva és hitvány dolog,
Lehetségektől félve félbevágni
Az életet. Türelmesen kivárom
A minket kormányzó felsőbb hatalmak
Gondviselését.
CASSIUS
Ha csatát veszítünk,
Elviseled, hogy diadalmenetben
Hurcoljanak Róma utcáin át?
BRUTUS
Nem, Cassius, te nemes római,
Brutus nem megy Rómába megkötözve:
Nagyobb lélek. De ma be kell fejezni,
Mit elkezdett március idusa;
Találkozunk-e még, azt nem tudom.
Ezért búcsúzzunk egymástól örökre:
Ég áldjon mindörökre, Cassius!
Ha még találkozunk, majd csak mosolygunk;
Ha nem, helyes volt így búcsúzni el.
CASSIUS
Ég áldjon mindörökre, Brutusom!
Ha még találkozunk, úgy lesz, mosolygunk;
Ha nem, igaz: helyes volt így búcsúzni.
BRUTUS
No, menjünk. Ó, ha tudhatná az ember
Előre, hogy végződik ez a nap!
De elég az, hogy egyszer véget ér,
És akkor megtudjuk. Jöjj hát! Gyerünk!
Mind el
2. SZÍN
Ugyanott. Harcmező. Csatazaj. Jön Brutus és Messala
BRUTUS
Messala, vidd vágtatva a parancsot
A túloldalon küzdő légióknak:
Hangos csatazaj
Támadjanak nyomban; úgy veszem észre,
Lanyhán harcolnak csak Octaviusnál,
S végez velük egy gyors lerohanás.
Menj, vágtass, Messala: rohamra mind!
Mindketten el
3. SZÍN
Ugyanott. A harcmező más része. Csatazaj. Jön Cassius és Titinius
CASSIUS
Titinius, nézd, futnak a gazok!
Az enyéimnek ellensége lettem;
E zászlós szökött volna, de a gyávát
Megöltem és zászlóját elragadtam.
TITINIUS
Ó, Cassius, Brutus korán adott jelt;
Octaviusszal szemben nyert fölénye
Mohóvá tette: ők már fosztogatnak,
Míg minket körülzárt Antonius.
Jön Pindarus
PINDARUS Menekülj
innen, uram, menekülj:
Már sátraidban van Antonius;
Menekülj, nemes Cassius, siess!
CASSIUS
Messze van ez a domb. Titinius, nézd:
Táborom az, hol látom a tüzet?
TITINIUS
Az, uram.
CASSIUS
Ha szeretsz, Titinius,
Ülj fel lovamra és sarkantyudat
Vágd bele jól, hogy, elvigyen oda
És vissza is: tudnom kell biztosan,
Baráti vagy ellenséges had-e.
TITINIUS
Oly gyorsan járok, mint a gondolat. El
CASSIUS
Menj, Pindarus, menj, állj ki ott a dombra;
A szemem gyönge: nézd Titiniust,
És mondd el, hogy mit látsz a csatatéren.
Pindarus el
E nap leheltem elsőt: körbejárt
Időm, hol kezdtem, ott is végezem;
Körét bejárta életem. Mi újság?
PINDARUS fent Ó jaj, uram!
CASSIUS
Mi van?
PINDARUS
Titiniust
Lovasok fogták körbe és rohannak
Reá vágtázva – ámde vágtat ő is –
Már-már beérték – most, Titinius! –
Leszállnak – Ó, leszáll ő is: fogoly.
Kiáltozás
Ujjongnak örömükben.
CASSIUS
Jöjj, ne nézd.
Én gyáva, ki megéltem, hogy szemem
Láttára fogják el legjobb barátom.
Jön Pindarus
Gyere ide, fiú,
Te pártus földön lettél foglyom egykor,
S életben hagyva, megeskettelek,
Hogy bármit is parancsolok neked,
Te megteszed. Jöjj, tartsd meg esküdet.
Légy most szabad, s e karddal, mely a Caesar
Beleit járta át, keresd a mellem.
Ne szólj; csak fogjad a markolatát,
S ha eltakartam arcom, így, ahogy most,
Irányítsd. Caesar, a bosszú elért,
És épp a karddal, mely téged megölt. Meghal
PINDARUS Szabad
vagyok, de így sohase lennék,
Ha rajtam múlna. Ó jaj, Cassius!
Pindarus innen messzi földre fut,
Ahol nem látja többé római. El
Titinius visszajön Messalával
MESSALA Csere
volt csak, Titinius: nemes
Brutus rávert Octavius hadára,
Mint Cassiuséra Antonius.
TITINIUS
E hír megvigasztalja Cassiust.
MESSALA Hol
hagytad őt?
TITINIUS
Mély elkeseredésben
Rabjával, Pindarusszal, itt e dombon.
MESSALA Nem ő
hever amott a puszta földön?
TITINIUS
Nem olyan, mint egy élő. Ó, szívem!
MESSALA Nem ő
az?
TITINIUS
Nem, csak ő volt, Messala,
De nincs már Cassius. Lenyugovó nap,
Amint vörös fényedben éjbe süllyedsz,
Úgy tűnt le vörös vérben napja is:
Róma világa! Este lett. Jöhet rá
Felleg, harmat, vész: tettünk tett marad!
Azért tett így, mert nem hitt sikeremben.
MESSALA Azért
tett így, mert nem hitt a sikerben.
Ó, gyűlölt balhit, mélabú fia!
Miért sugallsz a józan emberésznek
Olyasmit, ami nincs? Korán fogant
Balhit, nem boldog soha születésed,
Mert megölöd vele szülőanyádat!
TITINIUS
Hát Pindarus? Hol vagy, hé, Pindarus?
MESSALA
Titinius, keresd meg, míg megyek,
Hogy a nemes Brutus fülébe döfjem
Beszámolómat; „döfjem”, mondhatom:
Mert éles acél, mérges hegyű dárda
Csakolyan kedves a Brutus fülének,
Mint ez a hír.
TITINIUS
Siess hát, Messala,
Én megkeresem közben Pindarust.
Messala el
Miért is küldtél el, jó Cassius?
Nem leltem meg barátaid, s fejemre
Nem tették-e a győzelem babérját,
Hogy átadjam? Nem hallottad a lelkes
Ujjongást? Mindent félremagyaráztál.
De hadd tegyem e koszorút fejedre:
Brutus parancsa volt, s én teljesítem,
Amit kívánt. Brutus, jöjj ide, lásd,
Mint tiszteltem meg Caius Cassiust.
Nagy istenek, így tesz egy római:
Cassius kardja Titinius szívébe. Meghal
Csatazaj. Messala visszajön, vele együtt Brutus, az ifjú Cato, Strato,
Volumnius és Lucilius
BRUTUS
Messala, hol van, hol hever a teste?
MESSALA
Amott, s Titinius gyászt ül fölötte.
BRUTUS
Az arca ég felé fordul.
CATO
Megölték.
BRUTUS
Ó, Julius Caesar, még mily erős vagy!
Itt kószál szellemed, és önszívünkbe
Döf kardunkkal.
Halk csatazaj
CATO
Derék Titinius!
A halott Cassiust megkoszorúzta!
BRUTUS
Él még a földön két ily római?
Róma utolsó sarja, ég veled!
Hozzád hasonlót Róma sose szülhet.
Barátaim, több könnyel tartozom
E holtnak, mint amennyit most leróvok.
De lesz még rá időm, lesz, Cassius.
Gyertek, Thassosba küldjük el a testét:
Ne itt temessük el a harcmezőn,
Hol kedvünk szegné. Jöjj, Lucilius,
És ifjú Cato, most a csatatérre;
Labeo, Flavius, induljatok:
Most három óra: míg az éj befedne,
Tegyük fel sorsunk újabb ütközetre.
Mind el
4. SZÍN
A harcmező más része. Csatazaj. A két sereg katonái jönnek viaskodva; aztán
Brutus, Cato, Lucilius és mások
BRUTUS
Ó, honfitársak, tartsatok ki még!
CATO
Van fattyú, aki nem? Ki tart velem?
Kikiáltom nevem a harcmezőn:
Marcus Cato fia vagyok, hahó!
Zsarnokság ellensége, hon barátja:
Marcus Cato fia vagyok, hahó!
BRUTUS
Én meg Brutus, Marcus Brutus vagyok,
Hazám barátja, így ismerjetek.
Az ellenségnek rohanva el. Catón győz a túlerő, és elesik
LUCILIUS
Ó, ifjú és nemes Cato, elestél?
Oly bátran halsz meg, mint Titinius,
És tisztelhetnek mint Cato fiát.
1. KATONA Add meg magad,
vagy meghalsz.
LUCILIUS
Megadom,
Hogy meghaljak: ölj meg, s ez mind tiéd;
Pénzt kínál
Öld meg Brutust, és naggyá tesz halála.
1. KATONA Azt nem szabad.
Nemes fogoly!
2. KATONA Hé, félre!
Jelentsd, hogy Brutus fogoly.
1. KATONA Hírül viszem;
de itt jön a vezér.
Jön Antonius
Brutus fogoly, Brutus fogoly, uram.
ANTONIUS Hol van?
LUCILIUS
Biztos helyen, Antonius; csak annyit
Mondhatok erről: ellenség soha
A nemes Brutust el nem fogja élve;
Ily szégyentől az istenek megóvják!
Legyen élő vagy holt, mikor reálelsz,
Brutushoz méltóan fogod találni.
ANTONIUS Ez nem Brutus,
barátom; ám nem is
Csekélyebb zsákmány: őrizd ezt az embert,
Bánj nyájasan vele; az ilyet inkább
Barátnak, mint ellenségnek szeretném.
Győződjetek meg arról, Brutus él-e,
S Octavius sátrába hozzatok hírt,
Hogy fordultak a dolgok.
Mind el
5. SZÍN
A harcmező más része. Jön Brutus, Dardanius, Clitus, Strato és Volumnius
BRUTUS
Szegény barátaim, üljünk le itt.
CLITUS
Statilius fáklyával jelt adott;
De nem jött vissza: fogoly vagy megölték.
BRUTUS
Ülj le, Clitus; „megölni”, ez a jelszó:
Divat ez most. Idehallgass, Clitus. Suttog
CLITUS
Hogy én, uram? Nem, az egész világért.
BRUTUS
Csitt, szót se.
CLITUS
Már inkább magam ölöm meg.
BRUTUS
Dardanius, figyelj. Suttog
DARDANIUS
Hogy ezt tegyem?
CLITUS
Ó, Dardanius!
DARDANIUS Ó, Clitus!
CLITUS
Mily rémes dolgot kért tőled Brutus?
DARDANIUS Hogy öljem meg, Clitus.
Nézd, mint tűnődik.
CLITUS
A nemes edény oly nagyon tele
Bánattal, hogy kicsordul már szemén.
BRUTUS
Szóm volna hozzád, jó Volumnius.
VOLUMNIUS Mit szól uram?
BRUTUS
Csak ezt, Volumnius:
A Caesar szelleme két ízben is
Megjelent éjjel. Sardisnál először,
Aztán múlt éjjel itt, Philippinél.
Órám eljött, tudom.
VOLUMNIUS
Nem úgy, uram.
BRUTUS
De, biztosan tudom, Volumnius.
Magad is látod a világ sorát;
Az ellenség már sírgödrünkig űzött:
Méltóbb hozzánk, ha mi ugrunk bele,
Nem várjuk a lökést. Volumnius,
Valaha együtt jártunk iskolába;
A hajdani szeretetünkre kérlek:
Tartsd meg a kardom, amíg beledőlök.
VOLUMNIUS Ez nem baráti feladat, uram.
Csatazaj
CLITUS
Fuss, fuss, uram; tovább itt nem maradhatsz.
BRUTUS
Ég áldjon; téged is, Volumnius.
Strato, te mindent szépen átaludtál;
Ég áldjon, Strato. Polgártársaim,
Szívem örül: nem volt soha olyannal
Dolgom, aki hűtlen lett volna hozzám.
Nagyobb dicsőség e vesztett csata,
Mint Octaviusnak s Antoniusnak
Szerezhet ez a gyatra diadal.
Ég veletek; mert Brutus nyelve már
Bevégzi élete történetét:
Szememre éj borult, testem nyugodni
Vágyik; azért fáradt, hogy ezt megérje.
Csatazaj. Kintről kiabálás: „Menekülj, menekülj, menekülj!”
CLITUS
Fuss, fuss, uram!
BRUTUS
Csak menjetek. Követlek.
Clitus, Dardanius és Volumnius el
Megkérlek, Strato, maradj itt uraddal.
Te jó érzésű és derék legény vagy;
Becsület-íze van az életednek.
Tartsd kardomat és fordítsd el az arcod,
Míg beledőlök. Strato, megteszed?
STRATO
Kezed előbb; ég áldjon, jó uram!
BRUTUS
Ég áldjon, Strato. Caesar, megnyugodhatsz:
Nem öltelek meg fél ily örömest.
Kardjába dől és meghal
Csatazaj. Takarodó. Jön Octavius, Antonius, Messala, Lucilius és hadseregük
OCTAVIUS Ki ez?
MESSALA Uram
legénye. Strato, urad hol van?
STRATO
Nem hord bilincset, mint te, Messala;
Csak tűzre vethetik a hódítók,
Mert Brutus maga győzött önmagán,
Nem szerzett vele senki érdemet.
LUCILIUS
Így kell Brutust találni. Köszönöm,
Hogy igazoltad a szavaimat.
OCTAVIUS Ki
Brutusnak szolgált, felfogadom.
Fiú, időd eltöltenéd-e nálam?
STRATO
El én, ha Messala ajánlana.
OCTAVIUS Tedd,
Messala.
MESSALA
Strato, hogy halt meg az uram?
STRATO
Tartottam kardját, és ő beledőlt.
MESSALA
Octavius, fogadd fel a legényt,
Ki végső szolgálatot tett uramnak.
ANTONIUS Ez volt a legnemesebb
római:
A pártütőket irigység vezette
Tettükben, mit Caesaron elkövettek;
Egymaga volt közöttük, aki tiszta
Lélekkel csak a köz javát akarta.
Nemes volt élete; és úgy vegyültek
Elemei, hogy maga a Természet
Hirdethetné fennen: „Ez férfi volt!”
OCTAVIUS Adjuk meg
az erényének kijáró
Végtisztességet, temetési pompát.
Ma éjjel teste sátramban feküdjék,
Tisztes díszben, mint katonához illik.
Térjen pihenni most a hadi nép,
És osszuk meg e szép nap örömét.
Mind el