Lászlóffy Aladár
Macska-Periklész
Elmenni macskának Pároszra,
mert ott megbecsülik, még a
turisták is különlegesnek látják
ugyanazt, ami otthon oly általános
és közönséges, hogy belevész a
tájba, a mindennapokba.
De Pároszon –
megszentelt párájában egy
páratlanná kopott helynek s főleg
időnek – minden más: a macska is műtárgy.
A macska is király, türannosz: trónol
egy mészfehér lépcsőn, feketén.
Ott a macska is Periklész.
Kék égben a semmi
Elrepült a mi az más ház tetejére,
átrepült a hová, s mi szállt a helyére?
Madár az a mi az, vagy az idő lenne?
Életünk a más ház, s nem mi lakunk benne?
Valami ott repül, valami itt átszáll,
megrebben alatta ház, karó, virágszál,
 
meghajlik alatta hétrét ég és élet –
mit csinál a mi az, s mi történik véled?
Elrepült a mi volt: kék égben a semmi
máig csak ennyi volt... Utána kell menni.
Szóltam
Aki jogart, aki dudát
keres – s felkeresi Budát,
annak, aki készül menni,
szétnyitni a láthatárt, a függönyöket s
bájmosollyal megjelenni,
annak mind, mind, aki menne,
visszafelé boldogulást végigjárni
vereckéig, megszületni betlehembe –
mind csupán annak jelentem:
én már voltam, s meg is jöttem,
megérkeztem íme
holtan.