KIS LÍRAI ANTOLÓGIA
Catullus és Rákos

A rendszerváltozások után egy évtizeddel – amikor már nincsenek akadályai bizonyos alkotók bemutatásának, amikor ledőltek az ideológiai tilalomfák – immár el kellene gondolkodni a magyarországi irodalom, és esetünkben a költészet erdélyi recepciójáról is. Vannak költők, akik – noha hatalmas életművük van – szinte teljességgel ismeretlenek nálunk (?). Ebben a rovatban már például Kálnoky László vagy Rónay György esetében is szembenéztünk eme kikerülhetetlen ténnyel, de esetükben Rónayról legalább azt tudhatták a tájékozottabbak, hogy a katolikus Vigília főszerkesztője, költő, prózaíró, irodalomtudós, műfordító volt; meg a viszonylag ismeretlen Kálnoky (akit sokan csupán műfordítóként ismertek) élete felgyorsuló utolsó évtizedében nevezetes ciklusaival – Egy magánzó emlékiratai, Homálynoki Szaniszló – mégiscsak úgy, ahogy ismertté vált, Rákos Sándor továbbra is ismeretlen maradt; annyira, hogy még a Polisnál megjelenő kétkötetes antológiában, a Fél évszázad magyar költőiben sem szerepeltetik (?). A tájékozottabbak persze talán tudják, hogy ő fordította a Gilgamest, s a még tájékozottabbak, hogy kiadott egy izgalmas antológiát – Táncol a hullámsapkás tenger – Óceánia népeinek költészetéből, de költőként továbbra is teljesen ismeretlen.
Noha az utóbbi évtizedek egyik vitathatatlanul jelentékeny és izgalmas költészetével van – esetében is – dolgunk, melyet adott terjedelemben megközelíteni is nehéz. Ugyanis amíg az 1921-ben születő, Pilinszky János, Mészöly Miklós és Nemes Nagy Ágnes kortársaként induló költő élete első évtizedeiben szikár, tényközlő verseket írt – amelyekből például a Meddőség jelei emelkedik ki a maga hallucinatórikus víziójával –, élete második felében megújította költészetét, mintegy megváltoztatva és átírva hatalmas poémákban – Anyasirató, Forrásvidék, Az emlék jelene – próbálta megszólítani idegbeteg korát, hogy ezután az alakváltoztatás magasiskoláit mutatva be Dosztojevszkij-maszkokat próbálgasson, felpróbálja a frivol rabelais-i életmohósággal jellemezhető költő Berda József arcát is liturgiáiban, valósággal újjáteremtve megalkotva Berda torzóban maradt költészetét; de Catullus arcát (arcait) is felpróbálta, hogy antik álruháját magára öltve egy furcsa és bizarr monológsorozatban állítson emléket a nagy latin költőnek...
Alább ebből a különben könyvnyi méretű, ciklusból idézünk néhány darabot, hiszen Rákos Sándor terjedelmes, szerteágazó költészetét egy (esetünkben törvényszerűen szűkre szabott) válogatással bemutatni úgyszólván lehetetlenség...

BOGDÁN LÁSZLÓ