Fotóalbum. Cigaretta múló divatja

A Thomas Mann világa című könyv borítója azt mutatja meg, hogyan illeszti ajkai közé cigarettáját egy meglett férfi, illetve hogyan ügyeskedik, hogy minél takarékosabban végigszívhassa. A laza ujjak, a homályló pecsétgyűrű, a gondosan nyírt bajusz, sőt, a bájosan felfésült szemöldök sem deríti azt a bénító, mindennél fontosabb, komor gondját, amivel a cigarettát ajkai között egyensúlyozza. A kép középpontjában a cigaretta fehérlik, az arcba beleszúrt illetéktelen tárgy: ez tehát Thomas Mann világa. Illetéktelen, idegen, parazita, az arc parazitája.
Cigarettás fényképek. Húszas, harmincas, negyvenes évek. Majd az ötvenesek, ezúttal olcsó, szűrő nélküli cigarettákkal. Nálunk még a nyolcvanas években is ez a divat. Sütő András egyik kezében az Írószövetség díja, másik kezében, kinyújtott mutató- és középső ujja között: cigaretta; tízen ülnek egy szerkesztőségi asztal körül, mindenki cigarettázik (az asztalon két doboz AMIRAL látható). Kós Károly tüzet ad Kemény Jánosnak. Méliusz pipával, füstgomolyaggal. A portrékon sok a füst. Nincs író, akinek ne volna cigarettás képe. (Nyolcvanhat őszén készült rólam egy fotó: Az íróasztalnál; akkor még alig voltam író, és cigarettázni sem igen cigarettáztam, de a képen hosszú, fehér, füstölő cigarettát illesztek a számba, és hunyorgok a füsttől.)
Mára kiveszőben a cigarettás író. A Jelenkor „Élő irodalom”-plakátján senki nem cigarettázik. Kelléktelen fejeket látni, többnyire derűs, gondtalan arcokat. Mosoly, illetve mosolygós nézés, fele-fele arányban. Igaz, azt nem látjuk, füstölög-e csikk a kézben. (Ha már itt tartunk, elárulom, hogy van valaki, akiről éppenséggel akkor készült a fotó, amikor kilépett a zuhanyrózsa alól, vagyis anyaszült meztelen, de hát csak a feje látszik; és az nem baj, ha az arc ruhátlan.)
Thomas Mann cigarettája nem füstöl, innen tudható, hogy épp megszívta (vagy kialudt). Pedig kedvelt fogás volt a füst fátylain keresztül fényképezni az arcot. Pilinszky ennek mesteri alanya: arca a füst mögött, amint átdereng. Rejtőzködés, elbújni a filmes elől, erre is jó a cigaretta.
A rejtőzködés mai abszolútumai: Krasznahorkainál, aki a róla készült monográfiában nincs a képeken, helyette a regények helyszínei, egy hajó, egy utca, egy állomás, egy tér, egy város látható; Szijj Ferenc arcképe a következőképpen néz ki: balatoni nádas, télen, s a távolban, a nád között egy nagykabátos, kalapos figura – háttal.
Kedvenc képem Kornis Mihály és Esterházy Péter kettőse. Kornis kihúzza magát, feszít, Esterházy búval bélelten, hórihorgasan. És mintha külön erre az alkalomra, szeretete jeléül nagy orrot növesztett volna.
Egészen sajátosak a női fotók. Régebben az volt a divat, hogy okosaknak
akartak látszani. Okosabbnak, mint amilyen szépek vagy kihívóak... Karolyi
Amy szemüvegben, könyv fölé hajolva. Nemes Nagy Ágnes, elnyúlt pulóverben, nyitott könyvvel térdén (cigarettázva). Szabó Magda könyvespolc előtt. Ennek ellenére, sokkal kevesebb póz... Van a nők arcán valami, valami, ami nem a cigaretta, mégis leköti a bámészt. Valami bársonyos, barna nesz a képeken. Szilágyi Júlia halántéka. Balla Zsófia szembogara. Rakovszky Zsuzsa homlokán egy árny. Selyem Zsuzsa titokzatosan derengő szeplői. Tóth Krisztina haján a fények.
A cigarettázó képeken a szem nem néz soha a fényképezőgépbe, a füstöt vagy a cigarettát figyeli. Vagy amennyiben igen, akkor viszont a gép a cigarettát nézi. A mai képek már inkább szembenézősek. Michel Foucault ráfekszik az asztallapra, állát az öklére támasztja, és belenéz a gépbe. Derridának a fotója: kisfiúsan, segélykérően görbíti száját, s az is látszik, hogy frissen hullott hó van körülötte, ő meg könnyű felöltőben és félcipőben áll a latyakban. Milyen kár volna, ha cigarettázna, s füst takarná a tekintetét. Mit éreznénk meg akkor egy férfi tanácstalanságából, egy idegen város járdaszélén, tolmácsok és lelkes egyetemi hallgatónők gyűrűjében, mit értenénk meg a felénk küldött bizonytalan istenhozzádból.

LÁNG ZSOLT