DOKUMENTUM
Szilágyi Domokos hagyatékából
Versek és levelek
Ki tiltja meg, hogy fákat olts,
dolgozz, ölelj s az űrbe szállj!
ki tiltja meg, s ki kényszerít,
hogy féreg légy, ha nem muszáj?
– biztat kamaszosan tüzes szenvedélyességgel a húsz esztendejét alig betöltő Szilágyi Domokos kezeírásával ránk testált tucatnyi versének egyikében, amelyek idestova három és fél évtizede hamvadoznak a feledés hatalmas kemencéjében. Miattam is! Fele bűnrészességemet bevallom és nyilvánosan is vállalom. Mindnyájunk örömére, furcsa keverékű ellentmondásokkal tömött rövid fél évtized alatt, nagylelkű pártfogók támogatásával művelődési központok, ilyen-olyan házak, alapítványok, társaságok, könyvtárak, sőt művészklubok és -bárok egész sorát nyitottuk meg. De az évtizedek alatt annyit szorgalmazott és sürgetett, a maradandóság tárgyi emlékeinek hajlékot nyújtó magyar irodalmi múzeum megteremtésére még csak egyetlen mondatban megfogalmazott elképzelés sem született. Ösztönzés? Sehol! Szerkesztői és főkönyvtárosi állásomnál fogva személyemnek címzett vagy átadott írásokból akár néhány teljes folyóiratszámot össze lehetne állítani. Ismereteim szerint nem én vagyok az egyedüli boldog és aggódó tulajdonos. Ám ha nincs megbízható gazda, alkalmas hajlék, sorsuk a kallódás, a vándorlás, az ide-oda telepítés, kisajátítás s végül a pusztulás. Dramatizálok? Teljesen fölösleges volna, hiszen ez az egész ügy maga dráma.
A Látó – értékét és tekintélyét is növelendő – elejét vehetné ennek a folyamatnak, megakadályozhatná ezt a most is folyó barbár önpusztítást. Egyfelől azzal, hogy a felfedezett, felajánlott és beérkező hagyatékokat megjelentetve közkinccsé tenné, másrészt azzal, hogy elkezdené egy leendő irodalmi múzeum gyűjteményének a megalapozását. A tulajdonomban lévő anyagot már most felajánlom e célra…
 
Szilágyi Domokos kiadatlan verseiről
Aki legnagyobb közkönyvtárainkat (megyei, városi stb.) sorra járja, megdöbbenéssel tapasztalhatja, hogy 1974. közepétől csak 12 időszaki kiadvány kollekcióját találja meg bennük. E drasztikus országos akciót a hajdani „nagyasszony” takarékoskodás címén eszelte ki és rendelte el. Év közepén! Ezt megelőzően a marosvásárhelyi megyei könyvtárnak közel kétszáz előfizetése volt. Csonkán maradt és hiányzó kollekcióinkkal egyszeribe a községi könyvtárak színvonalára süllyedtünk. Mit tehettünk? Minden év végén kölcsönöztem egy négykerekű kis szekeret, s egyik kollégámmal – előzetes megegyezés alapján – a négy vásárhelyi szerkesztőségből átszekereztük a cserepéldány-kollekciókat a könyvtárba. Az Igaz Szó szerkesztőségében két szobában is raktároztak ilyennemű anyagokat. Az úgynevezett dokumentációs sarokszobában és egy bútorozatlan szobában, ömlesztve. A 70-es évek végén ez utóbbi teremben, a folyóirat – és újsághalomban íróktól származó maroknyi levelet is találtam. Valószínűleg a szerkesztők fiók-nagytakarítási akciója nyomán jutottak oda. A szerkesztőségnek címzett levelek között kettőnek és egy levelezőlapnak Szilágyi Domokos volt a feladója. Személy szerinti címzettjük Székely János költő, illetve Gálfalvi Zsolt (akkori) szerkesztőségi titkár volt. A levelek 1958. dec. 6., 1959. ápr. 18. és 1963. jún. 27-én kelteződtek Kolozsváron az Einstein u. 16. sz. alatt, illetve a legutóbbi Bukarestben, cím nélkül. Ezekben a levelekben volt (van!) Szilágyi Domokos 12 verse és a szerkesztőkhöz távirati stílusban írt három levele. Akkoriban az egész levélcsomagot eltettem „jobb időkre”, úgyannyira, hogy kicsit meg is feledkeztem róluk, s a papírmalomba való indításuk okát sem firtattam. Most pedig már késő: a rovatvezetőt már nem lehet faggatóra fogni.
A Szilágyi-hagyaték avatott és előrelátó gondozója, Kántor Lajos írja eleddig legteljesebb kötetének, az Élnem adjatok (1990) utószavában: „Sorra kell járnunk élettereit, akkor is, ha nem az életrajz megírása a célunk. Az életterek ugyanis az elfeledett, az eddigi kötetekből kimaradt művek lehetséges lelőhelyeit jelentik. Könnyen legyintenek olykor még a kutatók, szerkesztők is, mondván, hogy amit maga a költő érdemesnek talált a fennmaradásra, azt összegyűjtötte (1972-ben) a Sajtóértekezletben, tehát csak az 1976 őszéig hátramaradt évek anyagával kell kiegészíteni a Szilágyi-örökséget. De a Kényszerleszállás, utóbb A költő életei szerkesztésekor bebizonyosodott, hogy nem így van. Baráti és családi levelekben, íróasztalfiókokban, főképpen pedig a lapok hasábjain értékes Szilágyi Domokosírások rejtőztek (lehet, hogy még mindig rejtőznek), amelyeket kötelességünk kiemelni a feledésből. Ilyen nagyságrendű alkotó előbb-utóbb megkapja majd a kritikai kiadást, s abban minden sorának helye lesz.” (I. m. 401. l.)
A Kényszerleszállás (1978) kiadói zárósoraiban Kántor Lajos még ezeket írta: „Kötetünk előkészületeivel párhuzamosan a teljes életmű bibliográfiai feldolgozása is elkezdődött, szerzője Mészáros József, aki a költő hagyatékában található bibliográfiai jegyzéket is összeállította. E munka befejeztével válik lehetővé az életmű filológiai és irodalomtörténeti feldolgozása is.”
Nos, Dávid Gyula kérésére valóban elkezdtem a Szilágyi Domokos-bibliográfia összeállítását. Ám néhány hét múlva jött a másik levél, hogy „nem esedékes”. Kb. ezernyi kartotékot megírtam, s befejeztem a munkát. Épp eleget dolgoztam potyán, s nekem is csak egy életem van...
Kántor Lajosnak minden vonatkozásban és többszörösen is igaza van. (Számomra külön elégtételt is jelent a „legyintő kutatókra és szerkesztőkre” vonatkozó elmarasztalása.) Az általam megtalált és megőrzött, tintával (nem írógéppel) írott tizenkét vers mindegyike, de együttese különösen – akár koronatanúja is lehetne megállapításainak. Mennyivel pontatlanabb, halványabb és szegényesebb lenne a költőről alkotott összképünk és értékítéletünk A fájdalom dalai és Az öröm dalai című ciklusok nyomtatásban most először megjelenő három, illetve négy verse nélkül! Csaknem hihetetlen az a gondolati érettség és művészi tökély, amelyet az alig húszéves Szilágyi Domokos e szinte egy szuszra szült (úgy tűnik!) hét versébe beleötvözött.
Nem itt a helye annak, hogy róluk és a többiekről is érdemlegesen szóljunk. El kell viszont mondanunk, hogy a 12 versből kettő már megjelent. A festő halála már első – Álom a repülőtéren című Forrás-kötetében (1962) –, majd a Sajtóértekezletben (1972), illetve a Kényszerleszállásban (1978) is napvilágot látott. Az első kettőből hiányzik az alcím: „Emlékezés Papp Aurélra”, s a vers befejező sorai sem azonosak a kéziratos szöveggel. Az előbbiekkel és a kézirattal összehasonlítva, több soros kihagyások, illetve betoldások, lényeges értelem-változtató szórendcserék találhatók viszont az 1978-as kiadásban. A vers befejezése teljesen új és sokkal tökéletesebb, fajsúlyosabb az eredetinél. Ezért tartom szükségesnek a vers újraközlését. Annál is inkább, mert a legteljesebb, az Élnem adjatok (1990) című kötetből – valószínűleg figyelmetlenségből – kimaradt ez a vers.
Egy épülő házra a címe annak a másik versnek, amely csak az Igaz Szó 1961. 1-es számába került be, de egyik kötetében sem jelent meg. Véleményem szerint nem minőségi okból.
Mindenesetre az Igaz Szó szerkesztői büszkék lehetnek egykori külső munkatársukra, aki csaknem másfélszáz verset s ezen kívül sok más írását is közölte lapjukban. Tizenhétéves volt, amikor először jelentkezett három versével – Titok, Vonaton, Édesanyám –, s 1970-ig 103 versével volt jelen az Igaz Szóban. Aztán – többszöri megszakítással – még jelentkezik a lapban, majd halála évében (1976) az egyes számban Naptár című versciklusával búcsúzik tőle.
Majdnem négy évtized után tíz új Szilágyi Domokos-verssel gazdagodik tehát hazai költészetünk. Méghozzá olyanokkal, amelyek a költő indulási éveiben születtek ugyan, süvölvény korában, de egyáltalán nem kezdőre vallanak, hanem olyan ritka költői egyéniségre, aki névrokona, Szilágyi Júlia összegező értékelése szerint „sose volt kezdő költő. Sosem volt kezdő. Mindig költő volt... ő a csúcsról indult.” (Igaz Szó, 1976. 3. 223.)
Ha közöttünk lehetne, bizonyára számonkérő tekintettel nézne ránk s mindarra, amit vele, magunkban, magunkkal, magunk között és magunk ellen művelünk; és ránk ripakodna. Persze, írásban, csakis írásban, mert hangját ritkán hallatta... És valahogy úgy, mint 1958 végén, amikor még csak húszesztendős volt:
Kést adjatok, hogy testéből kivágjam
a fájást – bűvös és dühös sebész –:
elmetsszem a tehetetlenség torkát;...
Levelezésünkről
Igen megterhelt s időben is messze visszanyúló emlékezetem szerint először lapokban, írásainkban találkoztunk. A személyes ismerkedés az 50-es évek végén történt, amikor is Vásárhely főterén, pontosabban a mai Bartók Béla utca sarkán odajött hozzám egy szikár arcú fiatalember, és azt mondta: Szervusz, Jóska. Ezt követően vásárhelyi „kiszállásai” alkalmával találkoztunk gyakrabban, s alakult ki közöttünk egy csendes, egymást kevés szóból is megértő, meghitt barátság. Egyikünk sem volt tolakodó, kellemetlenkedő természet, s talán ezzel is magyarázható, hogy néhány alkalommal nálunk szállt meg, s levélváltásokra is sor került közöttünk.
1974 őszén kaptam tőle az első és leghosszabb (négyoldalas) bizalmas levelet, amelyben részletesen beszámol családi tragédiájukról. Apját halálra gázolta egy teherautó, a rendőrség és az ügyészség viszont betegséget „állapított” meg a halál bekövetkezésének okaként. Egyéb családi gondjairól is beszámolt, majd azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy ha vállalom, állítsak össze róla egy személyi bibliográfiát a Németországban kiadásra kerülő verskötetéhez. Sajnos, ezt a legterjedelmesebb és legpanaszosabb levelét – megőrizendő – úgy elrejtettem közkönyvtárnyi könyvtáramban, hogy azóta sem találom. Pedig ott kell lennie valamelyik könyvemben vagy fiókomban.
Második (Kolozsvár, 1974. okt. 9-i) levelében, ha nem is sürgetően, de megismétli korábbi kérését. Egyik írásomra hivatkozik, amelyben valóban szóltam arról, hogy könyvtárunkban létezik egy úgynevezett személyi katalógus a hazai írókról, pontosabban a róluk könyvekben és időszaki kiadványokban megjelent írásokról. Ennek a katalógusnak „beosztottam”, Gagyi László író volt a lelkes és szorgalmas szerkesztője, egészen nyugdíjazásáig. Több mint százezer kartotékot írt meg Laci bácsi. Sajnos, ennek a rendkívül hasznos tájékoztató anyagnak ma már öt százaléka sincs meg, ezt is „kiselejtezték”...
Domi mindkét levelében arról panaszkodik, hogy „kikészülő-félben” van. Nincsen ebben semmi túlzás, hiszen apja tragikus és sok hercehurcával járó balesete egymagában is elegendő indok, hogy „ismét bevonuljon az elmére”.
1974. okt. 23-án írt válaszlevelemben idézőjelbe tett szavak ebből a leveléből való utalások. Postafordultával 1974. okt. 26-i válaszában már meg is köszöni szívességemet a bibliográfia ügyében, majd egyebek mellett jelzi azt is, hogy rövidesen átugrik Vásárhelyre Illyés Kinga előadóestjére, melyet az ő verseiből állított össze. Néhány nap múlva meg is érkezik, nálunk száll meg, s másnap délután magával visz Kinga főpróbájára. Kinga a színház kistermében mutatta be műsorát, s mi ketten voltunk a közönség. Domi érkezésétől kezdve nem volt valami jó hangulatban, s így a főpróba is meglehetősen nyomott légkörben zajlott le. Kinga véleményt várt, hiszen nehéz műsorán sokat dolgozott. Kérdéseire Domi csak néhány szóban válaszolt, s azután nagyokat hallgatott. Úgy érezte, hogy az ő férfias költészetéhez nehezen talál a „kishercegi” hangvétel...
1974. nov. 1-jei kolozsvári keltezéssel postán megérkezik a Felezőidő című, frissen megjelent és ciklámen színű tintával dedikált verseskötete: „Mészáros Jóskának (újabb kartoték-adat), szeretettel Domi.”
November 6-i levelemben megköszönöm a dedikált könyvet, gratulálok és jelzem, hogy postáztam a bibliográfiát. Postafordultával, nov. 9-én már érkezik is a visszajelzés és a „hálás köszönet”. „...Most már akár fel is fordulhatok, ha már házikönyvtárosom is van (per analogiam háziorvos)” – írja élcelődve. Majd családi bajaira panaszkodva így zárja szomorú levelét: „... Én már megértem a kórházra, se nem eszem, se nem iszom, se nem dohányzom, se nem alszom. Majd elmúlik.”
1974. december 21-én képeslapon kíván kellemes ünnepeket, majd erről megfeledkezve, 26-án ismét küld egy zöldtintás újévi üdvözletet.
1975. április 14-i keltezésű, utolsó zöldtintás levelében, biharias „kiejtéssel” bejelenti kórházba vonulási szándékát, és két éjszakára nálam kér szállást. Ápr. 19-i válaszomban jelzem, hogy „nálam a szemafor ötödik napja zöldre áll... Indulhatsz tehát – haza.”
Meg is érkezik, majd kép nap múlva betelepszik az idegklinika alagsorába, Csiky Csaba doktor rendelőszobájába. Ott írja meg fiatalon hétszáz soros utolsó nagy versmonológját, az Öregek könyvét.
Klinikai köpenyben le-lesétál hozzánk, hiszen alig kél hajításnyira lakunk, vagy én látogatom meg a „bolondok házában” – ahogyan ő nevezte klinikai szállását, ahová nyugdíj meghosszabbítás miatt kellett évente bevonulnia. Az ilyen kölcsönös látogatások alkalmával fel-felolvasta a készülő monológ újabb oldalait, megvitattuk s elbeszélgettünk erről-arról. Itt tartózkodása idején Nagy Mária is meglátogatta, ha jól emlékszem, kétszer is...
Aztán még találkoztunk egyszer-kétszer...
Azóta is elég gyakran találkozunk... Több rádiós műsort is készítettem költészetéből, bevezetővel és színészek közreműködésével... Szóval – gyakran találkozunk... Mint most is... Pedig azóta majdnem húsz esztendő is eltelt.
A leveleket és verseket közzéteszi:
MÉSZÁROS JÓZSEF
SZILÁGYI DOMOKOS – SZÉKELY JÁNOSHOZ
Kedves János,
itt küldök nyolc verset. Arra kérlek, írd meg, közöltök-e, s mit s mikor. Ha nem, nagyon kérlek, küldd vissza, mert nincs más példányom belőlük. Szeretettel Domi
Szilágyi Domokos ezeket a sürgető sorokat Székely Jánosnak írta Kolozsvárról (Einstein u. 16. sz.) A fájdalom dalaiból és A munka dalaiból című versciklusok kísérőleveleként. A postai bélyegző szerint 1958. dec. 6-án érkezett a címzetthez. A keltezés nélküli, négyoldalas, tintával írt kéziraton viszont nem nyolc, hanem csak hét vers olvasható.
Batiz, 960. szept. 2.
Kedves János, megkaptam leveled a szept.-i számban közlendő versekről. Nem tudom, az augusztusi megjelent-e már, erre nehezen jut el, úgy látszik. – Azóta még küldtem egy verset, s most még küldök hármat; kérlek, írd meg az előállandó tényállást. Szeretettel üdvözöl Domi
SZILÁGYI DOMOKOS – GÁLFALVI ZSOLTHOZ
Kedves Zsolt, megkaptam leveled; igyekszem verset küldeni az augusztusi számba; mindemellett – érthető gyöngeségből – érdekelne az is, mi lett verseim sorsa – kb. egy hónapja küldtem 4 darabot Székely Jánosnak, és nagy a csönd. Kérlek, írjatok néhány sort, hogy ha nem közlitek, orientálódjam más irányban. Addig is üdvözöllek Benneteket és jó munkát a rossz hőségben, Domi
[A Bukarestből Gálfalvi Zsolt szerkesztőségi címére küldött levelezőlap, a postai bélyegző szerint 1963. jún. 6-án érkezett meg.)
SZILÁGYI DOMOKOS – MÉSZÁROS JÓZSEFHEZ
Kedves Jóska!
Valahol olvastam – talán A Hétben –, hogy eldicsekedtél: Nálatok mindegyik hazai magyar író teljes bibliográfiája megvan.
Nos tehát: mivel az események alakulása ( – Isten útjai kiszámíthatatlanok – monda Svejk Dub hadnagynak a kuplerájban), továbbá hanyagságom folytán nemhogy az írtam és fordítottam könyvek, de még jegyzékük sincs meg nekem, nagyon kérlek, valaki írnokoddal másoltasd ki a kartotékomat és küldd el. A Kántor-Lánghoz csatolt bibliográfia meglehetősen fölületes, nekem pedig lépten-nyomon szükségem volna egy teljesre. Zum Beispiel, a salzburgi Otto Müller Verlag kötetet akar tőlem usw.
Remélem, a dolognak nincs akadálya. Jómagam jövő év elején ismét bevonulok az elmére. Kissé kikészülő-félben vagyok (apám most halt meg, a lehető legostobább módon: elütötte egy teherkocsi), anyám födél nélkül (Szentgyörgyön veszek neki lakást, összes testvéreimmel – 6 db – becsületsértő viszonyban állok, mindegyik azt hiszi, hogy ingyen kapom a pénzt, zsákszámra stb., stb.) – kérlek tehát, hogy ha lehet, küldd meg ama bárcát.
Kérlek, ne haragudj a zaklatás miatt. Esetleg zaklass viszont.
Szeretettel üdvözöl Szilágyi Domokos
Kolozsvár, 1974. okt. 9.
 
MÉSZÁROS JÓZSEF – SZILÁGYI DOMOKOSHOZ
Marosvásárhely, 1974. 10. 23.
Domi kedves, már egész kis halom kartoték fekszik asztalomon, szülötteid keresztlevelei, összesen 32 (a Réthy-féle bibliográfiában felsorolt 11-gyel szemben). Közülük 14 önálló, illetve közös kötetben megjelent munkád, 16 fordításkötet, egy feldolgozás (Az erdei kunyhó) és egy dalszöveg.
Tehát nem feledkeztem meg kérésedről, dolgozom és valószínűnek tartom, hogy még ez a létszám sem teljes. Ezeken kívül még kb. háromszor ennyi más cédula is van (nem számoltam meg pontosan), amely a rólad szóló irodalmat tartalmazza, de ez is nagyon hiányos. Bár ez utóbbit nem kérted, gondolom, nem orrolsz rám érte, ha nem is a most kért „bárcákkal”, hanem valamivel később majd azokat is összeállítom és átadom.
Na mármost: az a bizonyos „eldicsekvésem”, ha volt is ilyen, kicsit sántít, mert csak részben van meg nekünk az anyag, ám a rád vonatkozók, ha később is, de elkészülnek. Persze teljes, hiánytalan munkára nehezen vállalkozhatom (külhoni közléseidre – hiszen tudod – különösen nehezen találnék rá), de amit lehet, megpróbálok. Ami önálló munkáidat és fordításaidat illeti, mindent elkövettem, hogy leírásaim pontosak és részletesek legyenek, ezért a műveket vettem kézbe és azok alapján céduláztam. Egyedül a „Gunnar halálá”-t nem találom s így annak, legalábbis pillanatnyilag, csak sommás leírását adhatom. Hátha ez neked is megvan és ki tudod egészíteni...
Nem ívpapírra, hanem rendes katalóguscédulákra gépelem a keresztleveleket, azzal a baráti szándékkal, hogy a jövőben (amely remélem még nagyon sokáig tart számodra) magad is folytathasd. Így szakszerűbb és könnyebben is kezelhető, rendszerezhető, tetszés szerint. Majd a rólad szóló írások bárcáit is így készítem el. Egyébként a kért anyagot néhány nap múlva postázom, remélem, hogy nem késik el.
... Különben vigasztalnálak, de valahogy úgy vagyok, hogy az én gályám is zátonyra futott. Tíz hónap alatt kettőt temettem el az enyéim közül: apámat és öt hónappal ezelőtt feleségemet. Mit tehetünk?!
Ha „elmés” utad, – mindkét értelemben – erre vezet, bármikor szívesen látlak otthonomban. Itt lakom a domb alatt, Török János, Gálffy Mihály és Horváth Károly szomszédságában, a város központja felőli oldalon, csak át kell sétálni az úton és ahol tujafenyők állnak őrt a bejáratnál, abban a tömbházban lakom.
Közeli jelentkezéséig mindkettőnket vigasztaló szeretetét küldi „személyes írnokod” Mészáros Jóska
SZILÁGYI DOMOKOS – MÉSZÁROS JÓZSEFHEZ
Kolozsvár, 1974. okt. 26.
Kedves Jóska!
Nagyon köszönöm szívességedet. Az irodalom, ha nincs kézügyben, ne izgasson. Őszintén szólva: nem érdekel, mutatóba – gondolom – annyi is elégséges. Valamennyi eddig megvan, úgyhogy ne fáradj a többivel.
Ne haragudj, képtelen vagyok részvétlevelet írni; általában képtelenségnek tartom ezt a műfajt, több okból is – nyilván tudod. Ne turkáljanak mások az ember lelkében.
Vásárhelyre átugrom majd Kinga egyik estjére, akkor fölkereslek. „Elmés” utam csak a tavaszra esedékes, betegnyugdíjam megújítása végett.
Szeretettel üdvözöl együttérző barátod: Szilágyi Domokos
MÉSZÁROS JÓZSEF – SZILÁGYI DOMOKOSHOZ
Marosvásárhely, 1974. november 6-án
Domi kedves, örvendek, gratulálok, köszönöm.
Sok minden késleltetett, de végre küldöm. Nem tudom, mennyiben teljes, ennyit tudtam felkajtatni, ennek is nagy részét saját könyvtáramban. Ha még találok, megcsinálom és küldöm. Az „Irodalom” természetesen csak mutatóba készült, de ahogy ígértem, rendre megcsinálom. Sőt, annyira kedvet kaptam, hogy írásaid lelőhelyeit is cédulázgatom (versek, cikkek, dalszövegek stb.) s egyszer majd az is kész lesz. Addig Te csak ontsad őket, hogy az „idő másik felére” több maradjon.
Addig abból a „csupáncsak szamár” dologból küldök egy kicsit, ha elfogadod és mindig szeretettel várlak, Mészáros Jóska
SZILÁGYI DOMOKOS – MÉSZÁROS JÓZSEFHEZ
Kolozsvár, 1974. nov. 9.
Kedves Jóska! Ma vettem át a küldeményt, hálás köszönettel. Már könyvet írni is perverz foglalkozás, barátom, hát még könyveket nyilvántartani.
Így, első látásra két dolog hiányzik a fordításkötetek közül: a „nagy” (15 íves) Andersen (megj. 1969-ben az Ifjúságinál) – ez megvan itthon, készítettem is egy csinos kartotékot neki (ez németből Herz-szalámi) – és első önálló fordításkönyvem (románból), Az üvegmanó, írta valami Ionescu v. ilyen nevezetű, megj. ugyancsak az Ifjúságinál, 1961-ben (legkésőbb 62-ben), és azóta is nyoma veszett, Gottsei Dank (valami hülye história az üveg történetéről, Pósa bácsi modorában elbeszélve).
Nagyon köszönöm szívességedet. Most akár föl is fordulhatok, ha már házikönyvtárosom is van (per analogiam háziorvos). Nem is állok messze tőle, csak időm nincs. Nem elég a családi baj, nekem kellett hazamennem és rohangálnom Szatmáron, amíg fülön csíptem a törvényszéki orvost, hogy kegyeskedjék átküldeni a rendőrségre a boncolási jegyzőkönyvet, s hogy megnézzem magam is, mert – szombaton történt a boncolás, mindenki sietett – ilyen cédulát adtak, hogy a halál oka: betegség. Kiköveteltem a jegyzőkönyvet (egy hónappal a temetés után), most meg a rendőrség labdázik velünk, ti. addig semmit sem lehet tenni, amíg a rendőrség – mint közvádló – át nem küldi az iratokat az ügyészségre, meg nem tartják a tárgyalást, utána, ha kell, lehet magánváddal élni. – Egyszóval így szórakozunk, nem untatlak tovább. Én már megértem a kórházra, se nem eszem, se nem iszom, se nem dohányzom, se nem alszom. Majd elmúlik
Még egyszer köszönöm, s ne haragudj, hogy fárasztottalak: Domi [piros tintával]
SZILÁGYI DOMOKOS – MÉSZÁROS JÓZSEFHEZ
[Színes kolozsvári képeslap a Mátyás-szoborral]
Kedves Jóska!
Kellemes ünnepeket, boldog új esztendőt kíván mindnyájatoknak: Domi Mária
Kolozsvár, 1974. dec. 21.
SZILÁGYI DOMOKOS – MÉSZÁROS JÓZSEFHEZ
Kolozsvár, 1974. dec. 26.
Boldogabb új esztendőt, bort, búzát, békességet kíván Mária és Domi
SZILÁGYI DOMOKOS – MÉSZÁROS JÓZSEFHEZ
Kolozsvár, 1975. IV 14.
Kedves Jóska!
Mert miről van szó.
Csak arról, hogy helyet foglaltattam a marosvásárhelyi tébolydában. Mivel oly népszerű intézmény, hogy egy hónappal előbb kell jelentkezni.
Tehát: ápr. 25-én fogad az ifjabbik Csíky. (Péntek.) Nekem viszont már szerdán át kell mennem, hogy csütörtökön beutalót szerezzek Kiss Feritől.
E két éjszakára Nálad szállanék meg, ha fogadsz. Ha nem, nem. Kérlek, értesíts egy lapon.
Mellesleg nyomozom egyik fordítás-kötetemet – nincs meg nekem, és az impresszum adatai kellenének. Eredeti cím: T. Utan, Ce e tata – magyarul (ha jól emlékszem): Édesapám mestersége. A hatvanas évek közepén jelenhetett meg. Nem fordul elő Nálatok véletlenül? (Akkor még Ifjúsági Kiadó volt a cég.) Ölel: Domi
MÉSZÁROS JÓZSEF – SZILÁGYI DOMOKOSHOZ
Marosvásárhely, 1975. ápr. 19.
Domi, kedves, arrul van szó, hogy nálam a szemafor ötödik napja zöldre áll, éjfél után háromkor is. Indulhatsz tehát – haza. Ha szerdán délelőtt érkezel, 12-ig itthon vagyok, a 2-es, 5-ös, 18-as, 20-as busszal jöhetsz, egyenesen ide. Egytől viszont a könyvtárban vagyok szolgálatban, de attól függtelenül is jöhetsz a lakásunkra. (Ezt csak tájékoztatásként írom.)
Ha esetleg telefonon este 9 után felcsörgetsz (akkor többnyire itthon vagyok), akkor (rezesbanda nélkül) várlak az állomáson. Sőt, ah előzetes beavatkozásra van szükséged, szívesen beszélek dr. Kiss Feri barátunkkal. Indulj tehát, tébolyult nyugalommal.
„Utan”-nak utánanézek.
Kézcsókom Feleségednek, Téged pedig várlak baráti szeretettel Jóska