András Sándor
Kozmognómia
Marno Jánosnak
1.
Isten természetesen elküldte egyszülött fiát
a mindenségben sehonnan a Földre:
Ember is lett, amikor Ember is lett
a Föld is sehonnan, idő és anyag és forma
az egyhíd, csak olykor éppen kettőzött,
szenvtelen binaritás, egyszülött lányát is, persze,
hiszen az egy, aki szült, a szülő már kettő,
és persze a Föld is az Ember előtt
sok minden más lett, ahogy utánunk is
lesz, aki mondhatja: voltak, ha űrutazó Ember
elküldi a fiát, és persze, a lányát is, onnan,
ami egyszer majd sehol sem, sehonnan
csak a hír, a jelek s a Messziről Jött Ember
2.
A gnómikus mondatok persze nem sokat érnek,
a verset is becsapják, mintha a lényegük lenne,
holott csak visszhangok lehetnek: minden megy tovább,
a fülsejtek is, az agy öntudatlan neuronjai
csak a belső fül révén tudhatnak sohasem csak magukról –
mégis: a visszhangzó mondat egyszerre van,
legalábbis vanakodik valahol, dobottan pereg,
a kivégzőosztag bevégez valamit: a mondat is sűrű:
húsleveskocka, benne egy egész marha,
s egy dobott, azaz dobra vert kockától a vélekedő
véletlen nem szűnik meg, a leves hús tudja,
a sűrítés, a gnómikus nem teljes hazugság,
nem csalás, ha az, ami, az íze felismerhető:
egyszerre hús leve és nem az.
3.
Van persze citeraszó is, szonatina, bökvers, Madame Pompadour
(nem mikrokozmosz), a gnómok tánca bizony kivételes
buzogány a likőrben, abraka dabra sőt babra megy a játék
s a bab nem Jakab, helyesebben Babab, pucéran, cétlanul,
van bizony van a citeraszó is, köldökzsinórtánc, szókredenc,
bizsubicikli a habtortában, nenők tepartiján hablaty,
megfürdött bajusz a kocsmatöltelékben és bonyhádi béka,
sanda ló, bojtorján a boy torján, meg persze a baj
torján is, Torgyán is van, ki tudja, meddig lesz még a meddig,
és a citeraszó mikor is fullad a közöny tőzegében,
a panoptikumban mi is a madám, a makadám
s a makk, melyet adám néki, aki nem pompa durr,
nem is moll, csak egy kevéssé molett, bíz mollocska vala
a nyulak szigetén már a pán optikumban, ahol csakis én
a pán és örökre kéznél a kulcslyuk, a szem meg a lihegés,
van, bizony van, ami nem gnómikus, még gnómi kuss is van,
mindent lehet, amit, és az emberi érzékenység régen repedés,
jégen repedés, akkor is, ha semmi sem zajlik
és üresen tátong a zaj-lik, holott szavakkal tömve,
csupa viasz, nehogy a mindenség sziréneinek éneke
megrázza a velőt, a vesét, az agyat, hiszen tudjuk, az
agyrázkodás veszélyes, a veszély elkerülendő s az elkerülendő
kategorikus citeraszó, szonatina, bökvers és Madame Pompadour.
4.
„Ha meggondolod és megérzed: meghalt az apád, vagy
meg fog halni, s te tudni és érezni fogod, ha vagy még
és elfüstölgött, ami sohasem füstölög el, míg
te is nem magadnak, amit te mar nem erezhetsz, tudhatsz,
már magadnak sem lehetsz én, ha megérzed és meggondolod
az apád vagy testvéred, szeretett barátod, barátnőd, a bánat
rossz szó arra, amit érzel, s ha gondolod, gondolsz: az el-
tűnhetetlen eltűnés szívszorulása, szédülete a fejben és a
zsigerekben is van, hiszen érzed, holott csak érzed, van,
veled és benned a szívszorulás, a szív van, s a test,
ami érzi s az érzés, mielőtt felgyullad a villany: enyém,
mielőtt megcsapja a „nincs” szele, miután megcsapta a szívszorulás,
az a szél verte az agyból a szívbe s a zsigerekbe is,
ha meggondolod-megérzed: nincs már, csak úgy van, hogy nincsen
és úgy nincs, hogy benned van, ott, ahol a benned van,
a szívszorulás: meghalt, a tiéd, bár inkább az övé te,
ezé te (nem azé, hacsak nem azé, aki pár perce még, amit
most már csak abból az emlékezés villámcsapása ráz ezzé,
amit most gondolsz és érzel, érzékelsz: meghalt) a szívszorulás,
az émely, mintha kifordulnál magadból, holott nem fordulhatsz,
a lélek nem rókabőr, nem húzható le a fordulatlan testről,
ahogy az érzés sem, az érzékelés sem, a szívszorulás meg az émely,
a felfoghatatlan, az asztalt döngető homlok és két ököl:
ideggörcs, mondhatod, elmúlik, mondhatod, míg nem múlik el,
ami mondhatja, a rejtély, amivel olykor csak egynek érzed magad.”
jellentés
……………ad notam füllentés
a buddha pedig azt mondta
körte ne maradjon a fán
galapágó szigetén fecske és füstiszony
keressetek kalapot az ámbár tövében
az övében hahaha hétfülű haliszony
szarkaszamár szőttes én
kalambúri kortyog
halálfaszú szőtte s én
megiszom a kortyot
a látszat valóság a valóság viszont
mégcsak nem is látszat
a realizmus a hamis mennyország hamis tükörképe
az igazi tükörben furcsa grimaszok
grimaszok az orcátlan fülében
a buddha azt mondta ó mama pad mi hun
aludjék ki végre a gáztűzhely nyista spiritusz
a szenvedést ne tömjük ki múzeumi polcra
ájtatos szájtátikák hervadjanak
a pán optikum szemtelenség mián hova tovább? úgyis bezár
tévedés kizárva
a ki-be menyegzőjét pedig
magzatvíz híján visszhangban tartsuk meg