Domokos Johanna

Confondu

nem szerelem de tér mely nem szerelem otthon miért összekeverem ami fáj azzal ami itt
többszázvalahányban te szép, te vízumos föld ég mit csinálsz tündéreiddel

eszembe jut kaméliás arány véges és végtelen között’rétet mezőt mert mindjárt meghalok! sebes hegyi patakot’

olyan óhatatlanul tétovák a mozdulatok

ölelni – mert – ölést
adni – mert – visszatartani
hogyan

a történet kezdetlegességében és befejezhetetlenségében szépeleg nagyban is lehet csekély a vég

itt és ott különbségének                      nem alávetetten

tenéhategyöngéd                                örömök öröméből

tenéhategyöngéd                                kínok örömébe

mert e szerelembe belehal                           ok

ne váljon el földtől az ég                     tőlem ki vagy

szűz naivitás, az utóbbi ezer évről nincs tudomásom

addigjátszani tüzet míg garamból goromba jaj dehogy: boromba rózsa lesz- tüzes

saját magasságodból felügyelve nyelv és ölelés mozgóterének szabadságával: tágíts

mert szabad SZABAD szabadság, létben rejtett vagy

szirmok: virágfi viráglá viráglá virágfi viráglá virágfi viráglá virágfi viráglá

abból lépek ki mi kétvirággal közös hogy bejárjam e rétet nyomtalan
beléphessem a körültés a kertben virágokról beszélnek apák testvérek barátok kedvesek többi egyek
s kié nem vagyok azok sért(őd)nek meg
találkozásnak elment a hangja
ölelésnek szerelemszaga

ének

– nyelvbebujtatottbű nyelvbebujtatottbá –

énekek éneke

találkozásból elidőzés ennyi nem amivel beérni látszom

ürességéről elterelik figyelmen könyvek bútorok virágok(mert így látom látszatgyáram egyik futószalagán)

élek, ének

többesszám derűjével:                              úgy érezzek hogy igaz legyen voltra változásra
kettőnk arcát másként is felölthetni
kétvirág, kétvirág

nem haladok gyorsan mert szület(t)em

maszkot és maszkost szere(t)t’aime

szováta

elmaszatolódik előttem az idő: s milyen mér meg: kétvirág

így (adatolható)             lenni        utána meg megint             lenni

pihennemnemnem kell-ekell-ekell létezésemsem
pihennemnemnem kell-ekell-ekell létezésemsem
pihennemnemnem kell-ekell-ekell létezésemsem

ének:                                                       – nyelvbebujtatott bű és bá: bo va? –
a) bohóc b) boldog c) bolha

választ ad a vízióra, mi az mi ez ki az ki ez

abbóllépekkimikétvirággalközöshogybejárjamerétetnyomtalanbeléphessem
haza menni haza bár magam sem haza úgy szeretem goromba nem feledhetem
boromba

a kőrült

vulkán mélyéből vágy hogyan visz tovább koldusúton: célállomás

otthont ölelni meggömbölyödött világvégekre

/egyszerű: ürügyek fogytán nem történetiesül a várakozás
egyszerű: vesekövül a látszat a vágyakozás
gyönyörű ambiguitás: egyszerű/

nem szerelem
de tér mely nem szerelem
otthon
miért

arány véges és végtelen között

sem szabállyal sem jóslattal tanáccsal tiltással sugallattal engedménnyel már nem

kívülre kívülről indított utak nézd rajtam ezt az ékes kapcsolatot, nézd rajtam ezt

annyira mintmagam virágszirmok lándzsájával tartóztat le: mi végre vagy ekképp
az ékes ajándékot rosszul érzem magam más ver bennem tanyát lelkét

magam elől leplezem magam
(névmásvész kötőszóhadjárat)

kába gyönyör darabok: koldusruhám

hogyhogy nem válok testneműből
hazugneművé, vagy hát hogyan válthatnék
meg

középvégletek

(a)mennyire vagytok megközelíthetőek
SZABADSÁGOK SZABAD AKARATOK SZABADOK

Nem nevemre nem nyakamra múlik az idő (kiegészítést mondanak hanemek, hanemek, hanemek)

Tétovázni?

parttalan helyzetben virág vagy gnóm
akar nem lenni az – ahol van
mert nagyban is lehet csekély a vég
és én valakit ide elbujtattam

ölelni – mert – ölést
adni – mert – visszatartani
hogyan

nem szerelem de tér mely nem szerelem otthon miért összekeverem ami fáj azzal ami

itt

többszázvalahányban te szép, te vízumos föld ég mit csinálsz tündéreiddel

eszembe jut kaméliás arány véges és végtelen között
’rétet mezőt mert mindjárt meghalok! sebes hegyi patakot’

(olyan óhatatlanul tétovák a mozdulataim)