Fábián Imre

Akit nem a múzsa
maga Isten csókolt

Akit a szegénység
magas lángra srófolt

Akit levert a láz
s húzta mélybe a sár

Akit melengetett.
vad szelekben a nyáj

Akit megérintett
az égiek sorsa

Akit szavak tüze
röpített a Holdba

Akit megmart száz eb
vérevesztett sakál

Akitől vonyítva
menekült a halál

Tenkei út

határok levegőjét küldi a reggel

besüt a fény az utcánkba

nincs se hűvös se meleg

éppen jó így

sárga folyamban a fény

Újtelken hömpölyög végig

árnyékos oldal nagy szemet mereszt

mint meszelő gyapja alatt

világlik ablakszem lobogó csalán

boldogan kapirgálnak csillag-tyúkok

– micsoda varázslat –

pattan a karikás cigány Ferkó kezében

tereli széles ösvényén a töltésnek

az utca tejelő tehénkéit

fordul persze fordul
felénk a Nap
éltető fénnyel áldhat
perzselővel árthat is
Isteni fenség

előtted megadom magam

Magyarul

mama édes öled
tej hangod szeret
fal illat fehér
lebeg dallam levél

párna álom vérem
méz otthon éden
csók ima szemed
öröm este veled

tenyér élet rózsa
múlik idő szóra
fény engem kiad

jóság zengő hajnal
gyönyör arany hajjal
ég medve fiad