John Keats

NAGY OTTÓ

Tragédia öt felvonásban

Fordította
Jánosházy György

Folytatás előző számunkból.

HARMADIK FELVONÁS

ELSŐ SZÍN

Vidék
Jön AlbertALBERT

Föld, volnál puszta, mint mikor Káinnak
Még nem volt gond elrejteni fejét!
Vagy vágta volna el egy tisztes ellen
Kardjával hirtelen lehelletem,
S hajított volna múltak feneketlen
Mélyébe, minden emlék nélkül! Inkább,
Mintsem hogy ily átkos lépen ragadjak,
Egy céda fehér tagjain. Magasba
Törő élet így végződjék! Kamaszként
Farkas-, medvével küzdöttem, mikor szem
Nem látta magányos harcom, csatáztam
Becsületből morgó fenevadakkal;
Mint izmos ifjú, már kardforgató,
Ott voltam kürtök s földre fektetett
Pajzsok között, mikor jó Madarász
Henrik fényes páncélban járta Prágát.
Ily végre szánva leltem hát a Mars

Szolgája, tűrve, hogy lándzsám parancs
Lendítse, mint a gabonát a szél?
Ezért emelt nagy rangra Európa
Dicső császára, hogy azt is megérjem:
Saját becsületem legyen bakóm,
Jó hírnevem, magasztalt tisztességem
Csikarjon kínos vallomást belőlem?
De mily fertelmes gaztett dobra verni
Egy nő titkát! Ha ellenségem is:
Védője szégyenteljes életemnek;
De cserben hagyni a nagylelkü császárt
Ilyen gyanús dologban, azt jelenti,
Hogy lelkem poklok játékául adtam!
Vallanom kell... s elvágnom torkomat...
Ma? Holnap? Bort ide!

Jön SigifredSIGIFRED                                              Mókás alak!

ALBERT

Ki járkál ott? Sigifred gróf? Hahó!
SIGIFRED

Ember, te az. üres eget teli

Kocsmának nézed, itt e puszta fákat

Selyemkárpitnak, és engem, barátod,

Rossz pincérnek? Hogy bámulsz, mily meredten!

Cigányokkal tivornyáztál talán?

Nem, nincs több bor: már épp eleget ittál.

ALBERT

Nevess, csúfolj csak. Bolondot csinál

Józan emberből is a sérelem.

Megtudsz majd mindent.

SIGIFRED                                                      Kocsmai civódás?

ALBERT

Nem közrendűekről van szó; nehéz
Lesz megtorolni.

SIGIFRED                                                      Barátod vagyok;

Találkozunk ma még, és átbeszéljük
Alaposan. Most éppen sietek.

ALBERT

Hová?

SIGIFRED                     Hogy Gersát hívjam lakomára.

E házasságért úgy hevül a császár,
Csak meg ne üsse végül a guta!

A kapuőrség is hallotta hangos

Kacagását és kórusban felelt rá.

Csodálom, Albert, hogy te elmaradsz

Ily fényes mulatságról; menj, mutatkozz,

Herceg lehet belőled.

ALBERT                                              Az, bizonnyal.

Mondd csak, mikorra tűzte ki a császár?

SIGIFRED

Mit?

ALBERT                       Hát a lagzit! Mi másról beszélnék?

SIGIFRED

Ma lesz. Feledtem, hogy nem tudhatod:
Egészen friss még bennem is a hír.

ALBERT

Ma esküsznek! Ma! Nem így mondtad-e?

SIGIFRED

Míg itt veled beszélek, már lehajlott

A mitra előtt szép fejük.

ALBERT                                              Ó, szörnyű!

SIGIFRED

Mi lelt?

ALBERT                       Nem, semmi. Ég áldjon, Sigifred!

Ügyünkre visszatérünk. Isten áldjon! ElSIGIFRED

A józan Albert ez? Egy tébolyult!

Bajt hoz, akár az üstökös. El

MÁSODIK SZÍN

Lakosztály a várban

Az esküvőről jön Ottó, Ludolph, Auranthe, Conrad, nemesek, lovagok, hölgyek stb.

ZeneOTTÓ

Jöjj, Ludolph! Jöjj, Auranthe! Szép leányom!

Mi ékíthetné jobban nászotok, mint

Szeretetem s e tágas birtokok?

LUDOLPH

Túl sokat kaptam.

AURANTHE                                        És még többet én.

LUDOLPH

Auranthe! Már enyém! Arám, szerelmem!

E sok szem sem gátolja meg szemem,
Mely arcodtól sokáig számüzött volt,
Hogy ne imádjon, sem bolondos nyelvem,
Hogy gyöngéden ne feleljen a néma
Szépségedből sugárzó szerelemre!
Szép teremtés, áldj meg bár egy szavaddal!
Enyém!

AURANTHE                               Kímélj, uram: elájulok.

LUDOLPH

Édes szépség! Holnapra belehalnék,

Ha nem lennél enyém.

Halkan beszélgetnek1. HÖLGY                                    Ez megigézte!

1. LOVAG

Kérhetnél tőle bájital-receptet.

2. HÖLGY

A császárt, lám, elbűvölték egészen!

OTTÓ

Ha van boldog király, én vagyok az!
Mit ér akárhány vár az Alpokon túl
És tartomány a Duna-torkolatnál,
A Rhône-on túli föld ígérete,
S hyperboreus hordák szétverése,
Egy új kor e szép csillagai mellett?
Talán ha c kicsinyke földgolyót
El tudnám nyerni, s odadobni nékik
Játékszerül!

AURANTHE Uram, nem tudhatom.

LUDOLPH

Ne éheztess ki.

OTTÓ Conradhoz                Jó Frankónia,

Hallottad, mint esküdtem napkeletkor:
Amíg fiam, arabom nem kerül meg,
Ne édesítse lágy zene a hűs
Bort, mit csettintve szív a katona;
Most birodalmamat kevésnek érzem
Egy lakomáért.

CONRAD                   Kint a bajviváshoz

Sorompót állítottak a heroldok;
A harcmezőn próbált lovagjaid
Tornára igyekeznek.

OTTÓ                                         Nos, Ludolph?

LUDOLPH

Uram!

OTTÓ                              Egy fordulót?

CONRAD                                                      Vagy hogyha inkább...

LUDOLPH

Elég legyen!

1. HÖLGY                               Felleng.

2. HÖLGY                                                      Megáll az ész.

LUDOLPH

Roppant köröndön

Az égi kórus szálljon bár alá

Mulatságomra: befogom fülem.

Jöjjön Apollo lángoló szekérrel,

És nyújtsa karját értem, hogy beszálljak,

És halhatatlanná legyek: nem én!

E föld, e ház, e szoba itt, Auranthe!

OTTÓ

Ez kínos kissé, sőt nagyon is az;

Ha így tüzel, Conrad, még hinni kezdek

Szerelmi varázslatban s holmi ódon

Regékben – ám én megtöröm a bűbájt.

Ludolph!

CONRAD                     Megnyugszik mindjárt.

LUDOLPH                                                                      Szólítottál?

Igen, igen, megbántalak. Bocsáss meg:

Elkábítottak ajándékaid;

Ocsudjak fel. Egy fordulót, igen?

Harsonázás hallszik halkanCONRAD

A trombiták hívnak.

ETHELBERT kívül                                  Feleltek érte,
Ha feltarttok.

1. HANG kívül      Ne hagyd bemenni.

2. HANG kívül                                                   Nem,

Életetekre!

1. HANG kívül Értsd meg, nem lehet.
ETHELBERT kívülOttó!

OTTÓ                  Ki hívja Ottót?

ETHELBERT kívül                           Ethelbert.

OTTÓ         Engedjétek be!

Jön Ethelbert és bevezeti Erminiát

Átkozott apát,

Mért kell bemocskolnod szent rítusunkat?

Nem félsz bitófától, se máglyatűztől?

LUDOLPH

Mily furcsaság ez, mily baljós csoda?

CONRAD

Kotródj!

ETHELBERT Herceg, te?

ERMINIA                                            Albert árulóm lett!

Nézd, mint ráncolja homlokát a császár!

ETHELBERT

Fájdalmas késés!

CONRAD                            Kotródj, istenátka!

ETHELBERT

Ismét te, herceg? Igazságot, Ottó!

Te menj húgoddal, s komplottáljatok,

De gyorsan, hogy mentsétek bőrötök;

Barlangotok hálók veszik körül,

S bámész nép várja, hogy kihúzzanak

Két rusnya szörnyet.

LUDOLPH                                           Mit beszél, uram?

CONRAD

Nem sejthetem.

ETHELBERT                        Kérdezd csak húgodat,

Vajon e rejtvény hozza úgy zavarba,

Hogy szólni sem tud.

CONRAD                                            Hallgass, ronda barbár!

A hercegnő alél!

LUDOLPH                                              Ó, hitvesem!

Kísérők kiviszik AuranthetERMINIA

Jaj!

ETHELBERT Hitvesed?

LUDOLPH                           Az, sátán! Nincs ínyedre?

ETHELBERT

Hitvese! Máris!

LUDOLPH                           Hitvesem! Te aljas

Bajszerző! Kígyónyelvű, kerge pap!
Hogy mersz komor képpel meredni rám,
Ludolph hercegre, itt e társaságban,
A nászom napján, s ily gyalázatos
Meglepetéssel rontani a kedvem?

Hitvesem! Mért kérőzöl úgy e szón,
Akár ha démon neve volna, mellyel
A gyújtó mennykövet s a lusta dörgést
Idézheted? Nincs benned lételem?
Veszendő testben semmi emberi?
Reszkess! Csak egyet intek, és kifent
Bárdtól vonaglik nyelved, a merész,
Pislog szemed, s nem is tudsz róla már!

ETHELBERT

Ó, te szegény, megcsalt királyfi! Szánlak!
Nagy Ottó! Igazságot...

LUDOLPH                                 Megkapod!

Tüzes szószékről tárhatod karod
Őrjöngve! Bár csak volna ez a kámzsa
Érzésre képes része életednek,
Hogy kutyáim szaggassák darabokra!
Öved kényes, sajgó ideg, hogy azzal
Szíjazzam nyergem! És ez ördögi
Gyöngyök megannyi élet, hogy naponta
Szétzúzzak egyet Vulcanként!

OTTÓ                                         Fiam,

Nyughass: tetézed még rossz kedvemet.
Halljuk, hogy mivel menti az apát
Tolakodását.

LUDOLPH                    Felség, hallgatok.

OTTÓ

Conrad, menjen, ki nem kívánatos.

Lovagok, hölgyek stb. elLudolph, nyughass. Ethelbert, ne heveskedj.
Elfogulatlan bíró kell e rejtély
Tisztázásához, és Ottó lesz az.

LUDOLPH

Még időt hagysz neki, hogy újra szóljon?

OTTÓ

Ludolph, a vén Ethelbert biztosan
Nem zaklat ok híján: nem olyan ember,
Aki felcsap követnek megbizó-
Levél nélkül.

LUDOLPH                         Megláncolom magam.

OTTÓ

Állj ki, apát. Lady Erminia,

Ülj le. Apát: mi mondanivalód van?

A fülünk nyitva. Ámde kijelentjük:
Keményen büntetünk, ha tán az ok,
Melyért itt megzavartál és derűs
Óráinkat sárral fented be, semmi
Dolognak bizonyul.

ETHELBERT                              Nézd ezt a lányt!

Ottó, kit a nép atyjának neveznek:
Az ő élete, becsülete semmi?
Reggeltől estig hulló könnye semmi?
Bánattól megtört szíve semmi? Császár!
Bájos hugod, a világ legszerényebb
Virága, még jámborság harmatától
Halvány lilioma, e szép, szelíd hölgy,
Amint megszidott angyalként ül itt,
Ki hószárnyát bevonva egyre sápad:
Ő semmi?

OTTÓ                         Szólsz a tárgyról is, apát?

LUDOLPH

Ugyan hová lyukad ki?

CONRAD                                   Nincs iránya.

ETHELBERT

Hallhattál, felség, és mindenki itt,
Sok undok, mérges, gonosz suttogást,
Sőt nyílt megszólás, durva gúny is érte
Erminia hercegnő makulátlan
Jellemét s tiszta női hírnevét.
Azért törtem be ily váratlanul,
Mert markomban szorítom a gyomot,
Mely elcsúfítja szép növésü törzsét.
Csak intésedre várva, hogy kitépjem
Rút gyökerétől, s mindenki előtt
Bebizonyítsam: ártatlan e lány.
A súgva terjesztett ocsmány mesét
Egy éjféli gavallérról, akit
A szomszéd ablakon láttak bemászni,
Elhárítom felőle, s terhe illő
Vállakra súlyosul: a nyomorultra,
Ki cselfogással mentve önmagát,
E hölgy szobájához csempészte át
A hágcsót tanuságul.

LUDOLPH                                  Mily galádság!

OTTÓ

Ethelbert, folytasd.

ETHELBERT                                             Szomorú ajakkal

Mert ezt a sebet orvosolva, félek,

Egy nagyobbat ütök. Az ifju fenség

Ma esküdött.

LUDOLPH                             Helyes.

ETHELBERT                                             Bár lenne az!

De mért is nem kiáltom már világgá

A két kígyó nevét, ki dögletes

Lehelletével megfertőzte ezt

Az ártatlant?

OTTÓ                           A nevüket, apát.

ETHELBERT

Egy percet még. Nem lehetséges – ám

Megkérdhetem, nagy bíró: olvasatlan

Hagytál egy levelet ma?

OTTÓ                                         Vége lesz már?

CONRAD

A nevüket!

ETHELBERT                               Merész bűnös, te kérded?
LUDOLPH

Pusztulj, barát!

OTTÓ                                          Beszélj, vagy a kerék...

ETHELBERT

Bizonyságom már nem késhet soká;

S ha sose jönne, ám szálljon fejemre

A bűn, hogy megvádoltam itt e szűz

Rágalmazóit.

LUDOLPH          Mondd a nevüket!

ETHELBERT

Auranthe és a bátyja.

CONRAD                                   Ámulok!

LUDOLPH

Dobjátok őket ki az ablakon!

OTTÓ

Tégy, amit akarsz!
LUDOLPH                                       Mit tegyek velük’

Még hozzá gyorsan: ha meghallaná
Szelíd Auranthém, győzne dühömön
Lágyszívűsége. Istenverte pap!
Mily gyors halállal halj meg? Ezt a hölgyet

Nem bántom.

ETHELBERT Várj kissé, nagyhírü Ottó!

Dús készleted gyűlt mindenféle bajból,
Nemes agyad csűrét ne tömd degeszre
Még több keserű maggal, túl nehéz
Táplálék lesz egy immár szürkülő fej
Megbánásának. Hozzád fordulok csak,
Nem a fiadhoz: forró ifjusága
Majd megülepszik, s kristályosra tisztul.
Az ifjú szíve, ég megáldja, tágas
Világ, hol ezer újszülött remény
Festi pirosra a tán mélabús vért;
Vénemberé szűk, nem lel ott helyet
Remény, csupa emlékkel van tele:
Ha kedvesek, frissítik pulzusát,
Ha fájók, elrekesztik. Mérlegeld ezt,
Amint zsugori méricskéli pénzét,
S az irgalom nevében adj parancsot,
Hogy Albert lovagod hozzák eléd.
A rejtvény kulcsa nála van: Auranthe
Vétkének majd bizonyságát mutatja.

OTTÓ

Albert jöjjön be nyomban.

Egy nemes elLUDOLPH                                                     Képtelenség!

Nem hihetem... Azért sem... Nem... soha!
A kétely elemészt! Halálra senyveszt!

OTTÓ

Kedves Ludolph, ne engedj félelemnek:
Ártasz magadnak.

LUDOLPH                           Ó, cudar fajankó!

Mikor már szinte nyakadon a lábam,
Még bőszítesz? Bizonyság! Sült bolond!
Mért hordasz össze tücsköt-bogarat
Ilyen makacs, idétlen buzgalommal?
Fanatikus konokság! Eszelősség!
Te bárgyú rém! Bomlott agyú lidérc!
Zaklatsz... gyötörsz... Ha veled álmodom,
Agyam szétpattan! Tar fejű varázsló!
Szemfényvesztő! Lelkemre, nem tudom,
Hogy szánjalak, átkozzalak, nevessek?

Jön Albert a nemesselJöjj, bizonyságot vár e vén kisértet!
Adj hát neki! Egy teverakománnyal!

OTTÓ

Albert, úgy szólok hozzád, mint olyanhoz,
Kinek szava aranynál többet ér,
Ezért most véget vethet csöndesen
E kis viharnak. Van-e birtokodban
Bármily bizonyíték Lady Auranthe,
Újdonsült lányunk tisztessége ellen?

ALBERT

Csak ámulok s hüledezem. Hogy értsem?
Uram, milyen bizonyságom lehetne
Egy folttalan hírnév ellen?

Ottó felállERMINIA                                                        Galádság!

ETHELBERT

Megcsalt felség, ez lelketlen hazugság!

OTTÓ

Csönd, lázadó pap!

CONRAD                                 Pimasz, durva sértés!

ERMINIA

Rossz álom!

LUDOLPH                      Most ébredtünk tébolyult

Álomból, mely a harag harmatát
Sajtolta homlokomból. Mily bolondság!
Mért ingereltem oroszlánt szunyoggal?
Hadd menjenek. Lady Erminia!
Sajnáltalak téged, s ugyan ki nem?
De most olyan arcátlanul, olyan
Kajánul és dühödten igyekeztél
Fakítni a kedves holdat, mihelyt
A legparányibb felhő fátyolozná,
Hogy kárörömmel hagylak a világ
Ítéletére. Engedjétek futni
Mindkettőt. Én több bosszút nem veszek
Rajtuk, mint egy lídércálmon, melyet
Hajnalra elfelejtünk.

Ludolph elOTTÓ

Megint rajong. Nem, nem mehetnek el.
ETHELBERT

Albert, én téged oly pokoli bűn

Gyanújával...

OTTÓ                                     Barát, nem félsz dühömtől?

Conrad, legyenek biztos őrizetben,
Amíg kiszabjuk méltó büntetésük.
Ily őrült tettet meg kell hányni-vetni,
Jól kikérdezni őket; úgy lehet,
Türelmes vizsgálattal kiderítjük,
Hogy halált érdemelnek-é, vagy orvos
Gondjára bízzuk őket.

Ottó nemesekkel el, Albert utánuk indulCONRAD

Hé, őrség!

ERMINIA                     Albert, arra tartsz te is?

Hitvány féregként ott surransz mögötte,

S kilopakodsz a gyönge nő elől?

Fordulj meg, Janus-arcu, ne felejtsd:

Itt áll a herceg, hogy kitárt karokkal

Köszöntsön; gratuláljátok meg egymást

Kézszorítással, s örvendezzetek,

Hogy megtaláltam azt az igaz embert,

Kiben megbízhatom.

ALBERT                                                      Megbízni! Bennem!

CONRAD félreE rejtélyben csupáncsak ő talány.

ERMINIA

Könyörgésem megtartom hát az égnek.

Te, ki ezt tetted, ugyan meg nem enyhülsz,

Habár szavamra a zord pincebörtön

Irgalomért csengne.

CONRAD                                                           Vasra vélük!

ETHELBERT

Tudom már... úgy van... értem az egészet!

Albert, te vagy a védenc!

ERMINIA                                                  Ó, világos...

CONRAD

Csönd! Peckeljétek fel a szájukat!

Nem bírom ezt a locsogást. A császár

Hagyhatott volna másutt őrizetben!

Vigyétek őket!

Mind el, Albert kivételévelALBERT

A becsület könyvéből most kihuny

Nevem, mig a friss tinta meg se szárad,
S halálom után annyit emlitik csak,
Mint ezrednévsorban a dobosét;
De gyors bukásomat megédesítem
Egy győzelemmel a gaz hercegen!
Megtudja majd, milyen érzés, ha undok
Torkát egy fuldokló keze szorítja.

Jön Gersa és SigifredGERSA

Mily ellentét pezsgette fel a házat?

SIGIFRED

Sejtelmünk sem lehet: akárkibe
Botoljunk, biztos választ nem kapunk.

GERSA

Ifjú Ludolph tüzes nyílként suhant
Tova.

SIGIFRED                              S a császár önmagába mélyedt.

GERSA

Egy helyt zene, másutt szomoruság,
Zavar mindenfelé.

ALBERT                     Még több is annál!

Menjünk; ittlétetek lecsillapítja
Feldúlt kedélyünk. Majd megmagyarázom.

Mind el

NEGYEDIK FELVONÁS

ELSŐ SZÍN

Auranthe lakosztálya

A színen Auranthe és Conrad

CONRAD

Jó, jó, én is tudom, mily csúf kelepce
Csukódik ránk; nem szükséges fülem
Nyomorgatnod vele. Kérlek, kimélj meg
A szószaporítástól, hogy nyugodtan
Kigondolhassam végre a megoldást.
Úgy véled hát, hogy Albert összezúzhat,
Vagy megmenthet minket?

AURANTHE                                                  Minden bizonnyal.

Valami módon megtudhatta titkom,

Mit mindig rejtettem előle, nyálas
Tisztességét ismerve.

CONRAD                                            Átkozott!

AURANTHE

Igen, átkoznám szinte magam is.

Szerencsétlen gát! Ártó szellemem!

Enyv szárnyamon, mit nem terjeszthetek ki,

Hogy fölrepüljek! Kígyó, skorpió

A legelső arany lépcsőfokon,

Mely baldachinos trónushoz vezet.

CONRAD

Tanácsom nem fogadtad meg, mikor még
Eltaposhattuk volna észrevétlen;
Most bezzeg esdekelni kell a renyhe
Féregnek! A találkozót, melyet kér,
Mikorra tervezed?

AURANTHE                                    Minél korábbra:

Mihelyt lepénzelt asszonyom be tudja
Vezetni őt látatlanul; de félek,
Nem lehet addig, míg a napvilág
Kötődve árad be az ablakon.
Ha már éj volna, nyilván összefognék
A sötéttel, a csillagokat hívnám
Segítségül, s nincs gond.

CONRAD                                                      Gyerekbeszéd!

Fogadnod kell nyomban; miért ne most?

AURANTHE

Felejted: még az ajtófélfa is
Mind fülel és szemet mereszt a házban?
Hány sugdosó setteng körös-körül,
Hogy valamit kilesve bajba döntsön:
Kigúnyolt nők, elrúgott férfiak?
S a bolond herceg egyre küldözi
Apródjait, kik hogylétem felől
Érdeklődvén, azért esengenek,
Hogy lássanak.

CONRAD                               S ha itt van az az Albert,

Mit tudsz elérni nála?

AURANTHE                                                  Papagájjá,

A visszhangommá tenni őt! De félek,
Elég komisz kutya, hogy megugasson;
Lesz majd szava: valami dőreség

Szégyenről, irgalomról.

CONRAD                                                  S mit teszel?

AURANTHE

Hogy mit kell, nem tudom; amit szeretnék,

Azt nem lehet. Mert lásd, e szobapadlót

Nem csákány és nem ásó bontja meg:

Nem puszta földnek csöndes mélye ez.

CONRAD

Húgom, megértő, bölcs nő lett belőled;

Segíts, s tán mondanom se kell teendőd:

Meg is egyeztünk.

AURANTHE                                 Szólj, mi a teendőm?

CONRAD

Nem kell sírásónak lenned: kerül

Majd férfi, aki végezzen vele

Másutt: hagyd rá; te csak színleljed addig,

Hogy holnap engedsz vágyának, legyen

Akármi, és valami megbízással

Küldd el a várból; végső sóhaja

Farkast ijesszen el!

AURANTHE                                    Jaj, meg ne haljon!

CONRAD

Úgy hát fullasztó ólomban feküdjünk,

Megvetve...

AURANTHE                      Conrad, csönd! Nem hallgatom
Haragos nyelved mennydörgéseit,
Bár egymagam estem csapdába, és te
Kihúzhatsz onnan; ám jusson eszedbe,
Hogy biztonságom révén élsz csupán:
Használd tehát eszed önmagadért,
Nem értem, és légy kedvesebb.

CONRAD                                                    Darázs!

Ha földemről eltűnne mind e népség,
S halálra éheznél...

AURANTHE                                                Be megható!

De Conrad, most eredj: keres a Gazda;
Bókolj neki, az urakat mulattasd,
S mindennél fontosabb, hogy szóba hozd
Betegségem, és bánatos szemekkel
Búsulj Ludolph herceggel. Idejében
Térj vissza.

CONRAD                        Gondolataidra hagylak. ElAURANTHE egyedülEl, el, kevély gőg, el, Auranthe gőgje!

Mért bőszítem, holott térdelni kéne?

Conrad! Albert! Segítség! Mit tegyek?

Boldogtalan nő, elveszett, kiégett,

Elátkozott! Te aranykorona,

Mely úgy lebegsz egy nagy birodalom

Derűs egén, mint izzó holdkorong,

És te, jogar, mely úgy ragyogsz szememben,

Mint Hesperidák mesebéli fája,

Ám szebb gyümölcsöt hordasz! drágamívű,

Kecses, isteni, bűvös holmi! hagyjam,

Hogy képzelgések híg legébe olvadj,

Mielőtt hozzád érve köznapi

Kezem császári lenne? Nem tudom,

Mikor sírtam már bánatomban, ám most

A földre tudnék ülni, s ontani

A könnyet, a kín könnyét. Mily nehéz nap!

Hogyan bírom ki, amíg megjön Albert?

Ludolph! Erminia! Nehéz, nehéz nap!

Gyászköntöst nékem, hadd öltsem magamra,

Mint aki önnön halálát siratja;

El e fürtökkel, tűzjelet kezemre,

El minden dísszel irtózó szememtől,

Csak imakönyvet hozzatok s füzért,

Poshadt vizet és száraz kenyeret;

Gyónni kívánok, szent apát!... Mi ez?

Mi lelt? Auranthe, balga, kelekótya,

Pityergő féleszű! Föl, tettre föl!

Bizton vagyok! Én gyáva! Mért remegjek?

Albert! Nem járhat cl a szája, mindent

Ki nem kotyoghat mégsem: képtelenség!

Ki kopogtat?

Az ajtóhoz megy, hallgatózik, majd kinyitja
Jön AlbertAlbert, oly fájó szívvel vártalak,
Szegény agyamban tompa lüktetéssel,
S oly rettentő, rettentő gyötrelemmel,
Hogy irgalmad kell kérnem! Ámde jól vagy?

ALBERT

Jól, lady, jól.

AURANTHE                      Külsőd nem arra vall.

Sápadt vagy, mint ki súlyos híreket hoz.

ALBERT

Te jól tudod e sápadtság okát.

AURANTHE

Nem! Mért tudnám? Valami szörnyüséget
Kell hallanom bizonnyal; azt tudom csak:
Veszélyes szakadék partjára löktek,
Honnan te menthetsz meg; bizton vagyok hát,
Bízván szerelmedben; ezért ne légy
Sápadt, Albertem!

ALBERT                                          Jéggé dermedek.

AURANTHE

Miért, szerelmem?

ALBERT                                        Azt ne tőlem kérdezd,

Tenszíved szólaltasd meg; énnekem
Túl kínos volna. Magad is tudod.

AURANTHE

Felingereltek, Albert. Olykor-olykor
Sötétnek látjuk még a semmit is;
Addig kerülget egy bús hangulat,
Míg elvégezhetetlen feladat lesz
A legkönnyebb dolog, s átúszhatatlan
A kis csermely.

ALBERT                            Ne áltasd oly reménnyel

Magad, hogy hangzatos szó vagy könyörgés,
Könny, őrjöngés, öngyilkossági terv
Megingat szándékomban.

AURANTHE                                             Megijesztesz:

Nem fenyegetőzésed, de a hangod,
Mely torz és nyers, híján a szerelemnek.

ALBERT

Megfojtasz! Hagyd ez ördögi vitát,
És hallgass rám: ismerj meg már egészen.

AURANTHE

Azt hittem, ismerlek. Ó, jaj, csalódtam!

ALBERT

Nem, nem csalódtál. Tudtad rólam azt,
Hogy gyűlölök minden alávaló bűnt;
Ezért titkoltad el sátáni terved
Erminia ellen. Hallgatsz? Maradj hát
Csöndben, örökre! Ám halld meg szavam:
A sorsodat. Hazugsággal fizettem

Ma biztonságodért, de a valóval

Teszem jóvá reggelre.

AURANTHE                                         Szívtelen!

ALBERT

Mert nem szeretném látni szégyened,
Amint hajadtól hurcolnak halálra,
És megcsúfolva bűnhődsz vérpadon,
Ma éjjel a sötét erdő szegélyén,
E rút tornyoktól északi irányban,
Lovakkal várlak. Dönts sorsod felől.
Ég veled.

AURANTHE Albert, tréfálsz, jól tudom.

Te, ki becsvágyó tiszt vagy! S én királyné,
Ki azt mondhatja: Kormányozd e földet!
E városoktól szedj adót magadnak,
Ürítsd ki e fegyver- s kincstárakat,
Állítsd hadrendbe harcos ezreid!
Menj! Hódítsd meg Itáliát!

ALBERT                                                         Auranthe,

Világ csúfjává tettél. Sorsod eldőlt.

AURANTHE

Eredj, gonosz! Elfajzott!

ALBERT                                                    Nézd az ajtót!

Ki az?

AURANTHE Conrad az, hitszegő!

ALBERT                                                    Ereszd be.

Jön ConradNe tégy úgy, álnok, mintha meglepődnél,
Hogy e szobában látsz engem.

CONRAD                                                  Auranthe?

ALBERT

Ne szemmel szónokolj, szórd átkaid rám,
Ki inkább összezúznék két varangyot,
Mintsem segítsek nékik tönkretenni
Egy ártatlan lányt, s egy császárt becsapni,
Ki jobb hozzám, mint őszi nap az érő
Terméshez.

AURANTHE                      Meddig sértesz még, uram?
ALBERT

Markold csak kardod; ám ha jót akarsz,
Nehogy kihúzd: zavart okozna, herceg,
S a végét már nem érnéd meg. Ma éjjel

Hugod elhagyja, hogyha jól gyanítom,
E nyüzsgő várat. Jobb lesz néked is
Búcsúznod minden földi hiuságtól.

CONRAD

Vazallus!

ALBERT                          Holnap, amikor a császár

Kedves Conradjáért küld, nyald a talpát.
Jó estét!

AURANTHE                    Meglátnak!

ALBERT                                                        Engedj utat!

AURANTHE miközben Albert távozikLelketlen Albert! Szívtelen bitang!

KiengediCONRAD

Megalázkodjunk?

AURANTHE                                    Én vele megyek.

CONRAD

Hogyan? Hová? Miképpen szöktök?
AURANTHE

Lovakkal vár reám az erdőszélen,

Északra.

CONRAD                     Jó, jó, meghal. Szóval elmégy?

AURANTHE

Muszáj.

CONRAD                     Siess, sötétség. Addig is,

Ördög legyen veled.
AURANTHE                                           S veled! Veled!

Mindenkivel! Tűnj el!

Elvonul egy belső szobába

MÁSODIK SZÍN

Lakosztály a várban

Jön Ludolph az apróddalAPRÓD

Nagyon beteg, uram, de odamentem,
Tudván, mivel tartozom hercegemnek;
Az asszonyai olt gyászos tömegben
Sugdostak a folyosón, óvatos
Léptekkel, síri csöndben járva csak,
S feltartottak.

LUDOLPH                    Derék fiú, eredj,

Tudakozz újra; kérlek, fel ne tartson
Semmilyen akadály, szelíd erővel
Törj át a síró szolgálók során,
Míg ajtajáig jutsz, s ott, szép fiú,
Ha ékesszólást is szívtál magadba
Anyád tejével: nyerd meg panaszomnak
Fülét, de gyöngédebben a halódó
Echo visszhangjánál.

APRÓD                                                          Kegyes uram!

Hogy ily búsnak tudlak, megoldja nyelvem,
Gyászos szavakra. Csak jusson beszédem
Fülébe: megkettőzik ott a szívből
Jövő jajok s nem színlelt sóhajok.
Járjak szerencsével!

Apród elLUDOLPH                                                                Auranthe! Drágám!

Szerettelek, de máig nem szeretve;
Eszembe jutnak a rideg idők,
Mikor halálodról hallván netán,
Elbírtam volna játszva, hogy magadban
Lépj az Elysiumba! Test vagy árnyék
Alakban, most követlek, bárhová
Vezess: fehér lábad kedves teherként
A fájva-boldog földet nyomja, vagy
Mutass utat a levegőn keresztül,
Árnyékként! Ám mit is jövendölök!
Komisz szerelem, az álmos világot
Mért önti oly tunyán el a sötétség,
Mintha az éj kocsikerekeit
Sűrű felhő fékezné? Állhatatlan,
Ne hagyd, hogy lomha léptü paripái
Túljussanak egy csillagon, amíg nem
Jön édes üzenet a szép betegtől,
Kiben megtestesült minden tökély.
Duzzaszd rubintos egészséggel ajkát,
És gyermek-ujjaddal emeld beteg
Szemhéját, hogy melengetőn ragyogjon
Reám szeme, amíg nem jő a reggel
Undok szürkén, siváran, hidegen.

Jön Gersa udvaroncokkalOroszlánjának hív Ottó... Az arcom

Pirul, hogy ily kezes...

GERSA                                               Urak, magunkra

Hagynátok kissé?

UDVARONC                                     Szolgáid vagyunk.

Udvaroncok elLUDOLPH

Úgy rémlik, sir, valakivel beszélni

Kívánsz; én volnék?

GERSA                                               Ha elmélkedő

Kedvedben nem háborgatlak tulontúl,

Türelmed kérem pár percig.

LUDOLPH                                         Nagyon

Megtisztelő.

GERSA                                        Számomra nem kevésbé.

LUDOLPH

Miről van szó? Nem semmiségre vall
Ily megfontolt prológus, komoly arc.
De bármi lenne, nem mindennapi
Érdeklődéssel hallgatom szavad:
Mert ámbár ittléted még új nekem,
Katona-híred barátságra hangol;
Kérlek, beszélj.

GERSA                                        Tudnod kell hát... Bocsáss meg,

De nem tudok gorombán lerohanni
Egy nemes lelket: nagyját mondanám csak,
Hogy fürge értelmeddel kiegészítsd,
Olyan nagyon tisztellek.

LUDOLPH                                         Hallgatom...

GERSA

Nemes lelkű apád, nagy hírü Ottó,

Vezérei közt ül a lakomán;

A bora keserű, mert nem vagy ott,

A tárt ajtókra szögezi szemét,

S szemöldökét felvonja, bárki lép be,

Látván, hogy nem Ludolph jön.

LUDOLPH                                         Elfeledtem...

GERSA

S gyaníthatom e távollét okát?

LUDOLPH

Megállj! Gyanítni? Nem! Te fejedelmibb
Lélek vagy, hogysem gyanítgass. Elég is,
Sajnálom, ám nem hallgathatlak.

GERSA                                                                             Én is

Fájlalom, hogy ki kell erőszakolnom;
De meg kell tudnod egy nap a csapást,
Mely csak fullánkosabb, ha halogatják.

LUDOLPH

Mondd ki egyből: meghalt, meghalt, halott?

GERSA

Kegyetlen a mondandóm: nem halott...
De bárcsak lenne oly ártatlan is...

LUDOLPH

Hazugság! Minden képzelet határán
Túl megdöbbentesz, vészes zubogásra
Pezsdíted vérem... Gersa, fiatal vagy,
Mint én; hadd nézzelek: ez a szemöldök
Nem szürke, mint a mérges Ethelberté,
Nincs itt csipás szem, kor redőzte arc,
Barázda, hol ráncos féreg gyanánt
Fészkel minden bűn... nem: friss, fiatal,
Reményteli vagy. Hah, az égre! Könnyet,
Emberi könnyet ejtesz... Bánod is hát
Az átkos hóhérmunkát! Mért is állnál
Az ördögök zsoldjába? Valld be... valld be:
Hazudsz.

GERSA                         Hogy én...! De félre most a zsémbes

Becsűletkérdésekkel! A világért
Sem fordítnám teellened dühöm.

LUDOLPH

Dühöd, fiú? Reszkess az. én dühömtől,
Ha megbánás nem jár rögtön nyomában
Ily elképesztő sértésnek; miért is
Nem tett még rajtad igazságot kardom?
Tűnj el, vagy szavaid nyeld vissza. Szinte
Elsírtad józanságom; idehallgass:
Nem titok, uram, hogy Erminia,
Erminia sátradban rejtezett;
Ó, áldott búvóhely, kényelmes otthon!
Eredj, könyörgök, együgyű fajankó,
Erminia bohóca...

GERSA                                              S te veszett tűz!

Úgy forrok tőled, ahogyan te lángolsz!
S a hazugságot hozzád visszavágom!
Te vagy hazug! Auranthe vak bolondja...

LUDOLPH

Nézd, nézd e fényes kardot:
Markolatáig nincs egy kis darabja,
Mely ne merülne boldogan szivedbe...
Ránts kardot – ám jól húzd be a nyakad,
Ahogy lapultál tegnap az arabnak...

GERSA

Várj még! Nem itt: nem ontom véredet

E falak közt, ahol Ottó időzik,

Apád... s majdnem enyém is...

LUDOLPH                                                            Ó, te gyáva...

Visszajön az apródÁllj, állj, itt ezzel volna egy szavam...

Mi baj, gyermek?

APRÓD                       Uram!

LUDOLPH                                                Derék fiú!

APRÓD

Mind megszöktek!

LUDOLPH                         Mind... kik?

APRÓD                                                     Mikor szorongva

Visszasiettem, bús kengyelfutód.
Sötét lépcsők fogadtak, sehol egy fény,
Egy lépést, suttogást sem hallani.
Azt hittem, meghalt, s a lépcső legalján
Füleltem; ekkor két beburkolózott
Alak jött: egyik csak sóhajtozott,
Halkan káromkodott a másik. Ez
A Conrad herceg hangja volt. Utánuk
Mentem sötét úton ki a szabadba,
S a ladyt hallottam közben beszélni.

LUDOLPH

Életeddel felelsz!

APRÓD                                       Nincs senki a szobában!

LUDOLPH

Amint énbennem sem lesz irgalom!
Szívemben a tövis!

GERSA                                                           Nyugodj bele.

LUDOLPH

Belenyugodtam.

GERSA                                     És Albert is eltűnt:

Hozzád jövet kerestem mindenütt;
Nem hallgattál meg.

LUDOLPH                                       Fiú, merre mentek?

GERSA

Veled tartok.

LUDOLPH                           Nem, nem, nem. Már helyén

Az eszem. Túléltem. Karom erős,
Étvágyam is – bosszúra. Senki sem kell
A lakomámra: sérelmem enyém,
Az bosszúm is, törvény szerint megillet!
Hajtsd fel, hadd égessem meg a boszorkányt!
Vezess nyomukra! El!

Mind el
(Folytatjuk)