DOKUMENTUM

Gáll Ernő és Ilia Mihály levelezéséből

A Korunk második folyamának szerkesztőjeként kerülhettem Ilia Mihály számos romániai/erdélyi levelező-partnere közé. Meggyőződésem, hogy ha összegyűjtenénk és közölnénk az összes Romániába címzett Ilia-leveleket, művelődésünkről páratlanul sokoldalú és mély kép bontakozna ki a gyűjtemény tanulmányozói, olvasói előtt. Mert – mint többször meg kellett állapítanunk kollégáimmal együtt Mihály rendszerint többet tudott rólunk, mint mi magunk. Éppen ezért jogosan minősíthetjük az „Ilia-jelenséget” rendkívül ösztönző romániai/erdélyi magyar kulturális tényezőnek. Nem kevesebb joggal állapíthatjuk meg azt is, hogy e serkentő tényező hatósugara eléri az anyaország határain kívül rekedt más magyar művelődéseket is.

A hetvenes évek közepén kezdődött s a mai napig tartó levélváltásunk számomra egyedi szellemi, erkölcsi és érzelmi élményt jelentett és jelent. E válogatást összeállítva, újraélhettem azt a sokdimenziójú segítséget, amit a Szegedről érkezett episztolák nyújtottak. Szerkesztőként – szinte számról számra – tárgyilagos és kompetens visszajelzéseket kaptam, s a bíráló vagy éppen dicsérő megjegyzéseknek a további munkában eligazító jellegük, értékük volt. Időről időre szerzőként is lemérhettem, mi sikerült és mi nem, s mindkét vonatkozásban úgy érezhettem, hogy partnerem üzenetei áttörik az elszigeteltség falait.

Ilia információi bekötöttek minket az egyetemes magyar művelődés áramkörébe, s az az ember, aki csak ritkán mozdult ki a Tisza menti városból, élő kapcsolatokat létesített számomra Újvidékkel és Szabadkával. Gyakran Budapest felé is közvetített...

Levelei mellett jöttek emisszáriusai is (kutatók, diákok, szerkesztők), akik hozták a folyóiratokat és könyveket. Élőszóval tolmácsolták ötleteit, javaslatait.

A sárguló levélpapírokat rendezgetve, még jobban tudatosult bennem, milyen páratlan morális támaszra is leltem a Tiszatáj volt szerkesztőjében. Rendszeresen érkező – borítékolt – sorai a működő erkölcsi rend biztonságot sugárzó benyomását keltették egy olyan korban, amelyben az emberi nexusok hálózatát az atomizálódás roncsolta és roncsolja. Még inkább így van ez napjainkban, amikor a magyar írástudók berkeiben az elidegenedés egyre fenyegetőbb mértékben grasszál. (G. E.)

ILIA MIHÁLY – GÁLL ERNŐNEK

Kedves Gáll Ernő!

Nagyon köszönöm a közös képeslapot, a jó szó mindig jólesik. Figyelemmel kísértem ünnepléseteket, remélem, hogy a fáradalmak elmúlnak, s erőt ad az évforduló. A kettős szám nagyon szép. De tán megbocsájtasz, ha azt írom, hogy tőled nem a Korunkban olvastam a legizgalmasabb tanulmányt mostanság, hanem az Igaz Szóban. Nagyon várom a folytatást! Éppen az egyik szemináriumi csoportommal foglalkozunk ilyesmivel, s írásod roppant érdeklődve fogadtuk.

Bosnyák Pista szép tanulmányát talán már olvastad a Hídban (2. szám). Az új szerkesztőség figyelmesebbnek ígérkezik a ti dolgaitokban is. (Sajnos ennek ára van, például az én könyveim. Bosnyák esetében nem erről van szó, de pl. Tamás Gáspár Miklós kis tanulmánykötetétől már megfosztottak a vajdaságiak. Csak az a vigasztaló, hogy szépen írtak is róla.) Még vissza egy szóra az ünneplésetekre: én tán egy kicsit nagyobb hangsúlyt tettem volna a mai Korunkra, az élőre és az élőkre. Nem tudom, hogy a Petőfi Múzeum vitája milyen lesz. Egyelőre semmi hírem róluk. Most nekem be kell vonulnom egy kis klinikai kúrára, a mandulámtól akarnak megszabadítani.

Barátsággal és szeretettel üdvözöl:

(Ilia Mihály)

Szeged, 1976. márc. 28.

GÁLL ERNŐ – ILIA MIHÁLYNAK

1976. április 15.

Kedves Ilia Mihály!

Megkaptam március 28-i kedves soraidat, amelyeket köszönök. Örülök, hogy az Igaz Szóban közölt írásom megnyerte tetszésedet, gondolom, a második rész sem okozott csalódást. Ezzel kapcsolatban annyit szabadjon megjegyeznem, hogy – mint látható – most arra törekszem, hogy a hazai társadalmi-szellemi problémákat, a hagyományokat az. aktuális ideológiai világösszefüggésekbe helyezetten tárgyaljam. Ezzel két legyet szeretnék ütni egy csapásra: közelebb hozni a világot a honi szellemi élethez, másrészt pedig ezzel a szélesebb kitekintéssel új megközelítésben újraértelmezni a hagyatékot. Ezen túlmenően a haladó humanista eszmevilág újabb eredményeit is szeretném a magam, illetve a magunk hasznára értelmezni. Nem tudom, mennyire fog ez sikerülni, de az eddigi részletek visszhangja (a múlt hónapokban A Hétben megjelent sorozat is idetartozik) elég biztató. Ha már a biztatásoknál tartunk, persze hogy olvastam Bosnyák megtisztelő tanulmányát, amely azért is nagy élmény volt számomra, mert távol tőlünk, a szerzőt nem is ismerve, ennyira rá tudott érezni a lényegre, a szerző küszködéseire. Megköszöntem neki a cikket, s nagyon remélem, hogy ez a kapcsolat állandó együttműködéssé alakulhat közöttünk. Neked is meg kell ezt köszönnöm, hiszen nyilván szereped volt a kapcsolat kialakulásában.

Ami az évfordulós cikkek és megemlékezések hangsúlyát illeti, tökéletesen igazad van, a régi Korunk dominál. Ez egyrészt több szempontból is érthető, sőt jogos, másrészt azonban valahol arról árulkodik, hogy az újnak nem sikerült (legalábbis eddig) hasonló értékelést kivívnia. Persze, a múlt megszépít, a jelen pedig az adott körülmények között alakul. Én igazán jól látom minden gyengeségünket, ennek ellenére azonban ez a hangsúlyeltolódás nem hat rám különösképpen ösztönzően.

Remélem, megkaptad a tanítványoddal küldött üzenetemet (aki remek fickónak mutatkozik), de Téged is megkérlek, légy szíves, közvetítsd a tanszékvezető elvtársnak hálás köszönetemet s azt az ígéretemet, hogy előbb-utóbb eleget fogok tenni a megtisztelő felkérésnek. Úgy néz ki, hogy a nyárra tervezett utazásom őszire marad, s akkor az egész probléma megoldható lesz. Addig nyilván lesz még alkalom az elképzelést konkrétizálni.

Remélem, mandula nélkül is megőrzöl eddigi figyelmedben és barátságodban:

Barátsággal és szeretettel köszönt

(Gáll Ernő)

GÁLL ERNŐ – ILIA MIHÁLYNAK

1976. április 19.

Kedves Mihály!

Nagyon köszönöm ítélet előtt című kötetedet – a kedves dedikációval. Most fejeztem be elolvasását, s noha több írást már ismertem, ahogy ebben az összeállításban, ebben az egységben újra felidéztem őket, újból s még erősebben tudatosult bennem a régi élmény: milyen sok közös hullámhosszon dolgozunk! Emlékszem, erre a felismerésre jutottam (jutottunk) már 67-ben, amikor nyugati úti tapasztalatainkat szembesíthettük. Időrendben pedig éppen a Sinkó Ervin örökségével kapcsolatos eszmei-erkölcsi rokonságunkat reagálhattuk le kölcsönösen. A kötet nagy érdeme érzésem szerint abban rejlik, hogy a maga műfaji változatosságában, a kísérletező író újszerűségével exponálja korunk legizgalmasabb, s a mi számunkra legégetőbb problémáit. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy ebben a kis kötetben ott vibrál nemzedékünk (nemzedékeink) minden élet-halál kérdése. És itt a másik, ismét csak újból hangsúlyt kapó reveláció: hihetetlen probléma-érzékenységeddel, mannheimi empátiáddal mindent, ami az utolsó három évtizedben történt, át tudtál érezni, bele tudtad Magad helyezni és generációkat átfogó érvénnyel kifejezni. Úgy olvashattam a horthyzmusról, a deportálásokról, 56-ról szóló tudósításaidat, ahogyan azokat én is átéltem, végigkínlódtam.

Köszönet mindezért.

Baráti üdvözlettel

(Gáll Ernő)

GÁLL ERNŐ – ILIA MIHÁLYNAK

1976. XII. 14

Kedves Mihály,

Te aztán úgy eltűntél az októberi ködben, mint az a bizonyos rokonszenves nagyfülű istenteremtménye. Azóta is hallgatsz, én pedig itt maradtam a megfejthetetlen rejtéllyel. Vicc nélkül, nagyon vártalak, és nagyon sajnálom, hogy nem jöttél. Bizonyára komoly okod volt erre, mert – ahogy Téged megismertelek – nem tűntél szeszélyes embernek. Remélem azóta rossz hangulatod eltűnt, és ismét a régi hiperaktív, ország-világ gondját hordozó ember lettél. Most különösebb közölnivalóm nincs, s csak azért írtam, hogy egyrészt felvegyem kapcsolatunk fonalát, másrészt pedig a közeledő újév alkalmából szívből minden jót kívánjak Neked és kedves családodnak, valamint munkatársaidnak.

Ezek után megkérdezném, olvastad-e a Balogh Edgár könyvéről írt recenziómat az Utunkban, s ha igen, kíváncsi volnék véleményedre.

Baráti üdvözlettel (Gáll Ernő)

ILIA MIHÁLY – GÁLL ERNŐNEK

Kedves Uram, Barátom!

Késői jelentkezésemért meg ne neheztelj. Én törekedtem, hogy elmenjek hozzátok Kolozsvárra, de már Kovásznán túl nem jutottam – Bukarestből jövet, mert megbetegedtem. Haza kellett jönnöm, itthon az orvosok erősen megvizsgáltak, semmit sem találtak. De bizony az út nem sikerült, pedig nagyon készültem rá. Úgy hallom, hogy némely kolozsvári barátaim legközelebb késsel várnak, hogy megmetéljenek, annyira neheztelnek. Remélem, hogy te nem ezek közé tartozol?!

Olvastam, amit Edgár kis kötetéről írtál. A vitát értem, csak nem értem Edgár apó makacsságát Dienes-ügyben. Úgy tudom, hogy Kovács János gondozásában kijövőben van egy Dienes-válogatás, talán ez meggyőzi az ellenkezőről Edgárt is. (Ámbár itt nem filológiai érvekről van szó – nyilván.)

Bosnyák István volt itt családostul, sokat emlegettünk téged is. Tervez egy kötetet, melyben emlékírások lennének, olyanok, mint Arthur Londoné. Azt hiszem, hogy elkészül vele hamarosan, kiadni azonban nem tudja. Itt megjelent egy regény, Vadász Ferencé, mely dokumentáris mű, egy megyei párttitkár gondolatait közli a Rajk-pör idejéből. Méliusz név szerint szerepel benne, mint akivel a főhős valami kapcsolatban volt.

Rácz Győző, úgy látszik, hogy végleg lemondott ideutazásáról, semmi hír felőle. A jövő esztendőre Ady-ügyben Bustyát hívtuk meg tőletek, tán sikerül neki az út.

Minden jót kívánok nektek az új esztendőre, feleségednek kézcsókját küldi, téged baráti szívvel üdvözöl:

(Ilia Mihály)

Szeged, 1976. dec. 19.

ILIA MIHÁLY – GÁLL ERNŐNEK

Kedves Uram, Barátom!

Az előbb írtam, a te leveled néhány nappal később jött. De leveledben írott megrovó szavaidra – miket szinte megéreztem – már az előző levélben válaszoltam. Én nem szeszélyből vagy más úri passzióból nem mentem Kolozsvárra, pedig nagyon szerettem volna. Mindjárt négy éve lesz, hogy nem jártam ott. Barátaim, immáron te is, fenyegető leveleket írnak, hogy elkerülöm őket. Na, de komolyan: Kovásznán megálltam, s ott már annyira köhögtem, hogy nem mertem elindulni Vásárhelyen át hozzátok. Autóval vittek volna, kényelemben lett volna részem stb. De nem mehettem a betegség miatt. Kovászmáról Kézdivásárhelyre mentem, ahol egy szakorvos megvizsgált és hazatérést javasolt. Ide megtértem s azonnal Pestre mentem, hogy az esedékes orvosi ügyeken túlessek. Megtörtént. Baj nincs, szerencsére. Ez volt. Sikerületlen út volt. Ámbár Sepsiszentgyörgyön kétszer is találkoztam Edgárral és megváltottuk a világot, kivitatkoztuk magunkat stb. (Ő akkor ott időzött unokájánál, mert a menyét Bécsben megoperálták.) Könyvét tőle kaptam meg, hazafelé a vonaton olvastam el. A te írásodat – mint előző levelemben jeleztem – már ismerem. A Dienes-ügyet valóban vitakérdésnek tartom Edgárral szemben. Tán azt is írtam volt, hogy Edgár megmakacsoló álláspontját nehéz éppen ebben a kérdésben megérteni, hiszen másban annyira tág keblű lett az utóbbi időkben. Talán a Dienes-válogatás (Kovács János munkája) jobb belátásra bírja? Nem tudom. Én nem vitatkozhattam vele könyvéről, mert nem ismertem még akkor. (A Híd 10. számában éppen most látom Bosnyák Pista írását Edgár könyvéről.)

A Korunk jön rendesen – köszönöm erősen. Jelezzed, hogy én mit küldjek, milyen folyóiratot vagy könyvet.

Szeged, 1976. dec. 23.

Szeretettel üdvözöl híved, feleségednek kézcsókját küldi –

Éva napra minden jót:

(Ilia Miska)

GÁLL ERNŐ – ILIA MIHÁLYNAK

1977. I. 7.

Kedves Barátom,

megkaptam mindkét nehezen várt levelét. A bizonyítvány magyarázatát elfogadom – teljesen átérezve az utazó megpróbáltatásait. Magam is átestem ilyen bonyodalmakon. Örülök, hogy egészségeddel nincs komolyabb baj, és bízom abban, hogy az elmulasztottakat nálatok vagy nálunk ki fogjuk pótolni.

Ami az. Edgár könyvét illeti, véleményem szerint, s ezt a cikkben is kifejeztem, többről van szó, mint Dienes elfogult megítéléséről. A szemléletben van a bibi, abban a szemléletben, amely csak egy bizonyos irányba kíván nyitni, de szűkkeblű marad mindazzal szemben, amitől zsigerei, de még inkább előítéletei idegenkednek. Mindez persze nem változtat erényein és érdemein, amelyek tényleg kiemelkedőek.

Mellékelem különlenyomatban cikkemet, abban a reményben, hogy témájánál és hangütésénél fogva kiváltja érdeklődésedet. Örülnék, ha megírnád véleményedet.

Baráti szeretettel ölel

(Gáll Ernő)

ILIA MIHÁLY – GÁLL ERNŐNEK

Kedves Ernő Bátyám,

sietek megírni, hogy a Tiszatáj márciusban 30 éves. Nyilván ezt kérdezted leveledben Vekerdi tervezett írásával kapcsolatban is. Meg is ünneplik a harmincadik évfordulót annak rendje és módja szerint. Persze nem tudom, hogy egy 30 éves évfordulót meg kell-e ünnepelni? Úgy tudom, hogy a negyedszázados, félévszázados stb. dátumokat szokták megülni. Vekerdi is nyilván ennek az évfordulónak kapcsán akart vagy akar írni a Tiszatájról. Tegnap Szegeden járt, utólagos engedelmeddel beszéltem neki leveledről is. Ő elég makacs ahhoz, hogy azt csinálja, amit akar. Nyilván írni fog neked is ebben az ügyben, és magyarázatait is megadja szándékának. Én nem tudtam lebeszélni eredeti elképzeléséről. De amiről beszélt, az nem időszerűtlen és nem is veszélyes dolog, ő a vidéki szellemi élet dolgairól akar szólni és egy lap irányáról, annak vitathatóságáról. De majd látod. Nyilván a Korunknak jobban a műfajába illene Vekerdi tudománytörténeti és tudományok közti búvárlása. Ebben zseniális, egyedülálló jelenség. Éppen tegnap tartott itt a könyvtárosoknak előadást a gyarapítás szempontjairól, arról, hogy a könyvtáros milyen fontos személy annak fölismerésében, hogy a tudományos fejlődés merre halad, s így a könyvekből mit szerez be. Egészen elámultak a mi kis könyvtárosaink, hogy mi minden függ tőlük.

Vekerdi is nagyon jónak, igazságosnak tartotta írásodat, mit az ifjakról írtál, ez is szóba került. Ő ezeket az ifjakat a hermeneutika körébe sorolja, ilyen összefoglaló nevet adott nekik. Persze Laci velem együtt elég keveset ismer tőlük, csak a kötetben megjelenteket leginkább meg a folyóiratközléseket. Nehezményezte, hogy olyan szorosan kötődnek egyesek közülük Hellerékhez. Nem tudom, hogy így van-e, de ő állítja, hogy így. De az bizonyos, hogy Vekerdi nagyon figyel rájuk, s írásod kapcsán megbizonyosodott, hogy nem fölösleges a figyelme.

Nem tudom, hogy eljutott-e hozzád már az Anyanyelv-államnyelv című jugoszláviai tanulmánygyűjtemény. Rehák szerkesztette és írt is bele. A te érdeklődésed körébe is vág. Vajon Kántor vitt-e haza magával? Ha kell, szerzek példányt. Én Dienes kötetét elolvastam (Kriterion), és nagyon sok szép dolgot leltem benne, ellentétben Edgárral. Most már itt is ki kellene adni egy D. kötetet, az. itten írt írásaival. Így lenne teljes a munkálkodása.

Szeged, 1977. márc. 1.

Feleségednek kézcsőkját küldi, téged szeretettel üdvözöl:

(Ilia Mihály)

GÁLL ERNŐ – ILIA MIHÁLYNAK

1977.március 21.

Kedves Mihály,

március elsején kelt leveled csak a napokban jutott kezembe. Közben rengett nálunk a föld és temettünk. A lapokból bizonyára értesültél a veszteségekről, amelyek közül minket közvetlenül Dankanits Ádám pusztulása érint a legsúlyosabban. Külön tragikum, hogy Szilágyi Domokos kisfia szintén velük került a romok alá. Anyja Hervay Gizi pedig szkizofréniával az egyik pesti ideggyógyászat zárt osztályán volt, s így „menekült” meg.

Vekerdi szintén jelentkezeti és jelezte, hogy ragaszkodik Hozzátok, illetve Hozzád mint témához. Nehezen képzelhető el a világon olyan csökönyösség, ami ennél kedvesebb volna szívemnek és tudatomnak. Legyen meg tehát az ő akarata, annál is inkább, mert ebben a rátartiságban egész kultúránk tisztelete és szeretete nyilvánul meg mind a lap, mind személyed iránt.

A Rehák-kötetet Kántor elhozta, eddig még sajnos nem volt alkalmam átnézni. Mindenesetre örülök, hogy barátunk újra aktivizálódott, éspedig azon a területen, amelyet az utóbbi időben elhanyagolni látszott. Jól emlékszem néhány szkeptikusnak hangzó megjegyzésedre az egyik sétánk alkalmával, jó, hogy az emberek jobbak is tudnak lenni, mint amilyeneknek hisszük őket.

Baráti szeretettel ölel

(Gáll Ernő)

ILIA MIHÁLY – GÁLL ERNŐNEK

Kedves Bátyám!

Éppen elhangzott nyilatkozatod a bukaresti rádióban. Örömmel hallgattam, mert legalább így találkoztam veled. (Csak az bosszantott, hogy a riporternő állandóan arra akart rábírni, hogy írj emlékiratot. Hát olyan öregnek tekint téged az Jagamas Ferencz Zsuzsanna? Egyáltalán: ha valaki hatvanéves, akkor már csak emlékiratírásra alkalmas? Szomorú távlatok!) Érdeklődéssel hallgattam terveiteket. A régebben is fölemlegetett gond, hogy ti. az 1957-ben újraindult Korunk értékelése, méltatása kimaradt az évfordulós ünneplésekből, az igaz. De talán jó is: ez jelzi, hogy a Korunk eleven, változó folyamat, és nehéz valami irodalomtörténeti kaptába szorítani. (Nem vigasztalásul írom és nem is kérkedésnek: egyik hallgatóm szakdolgozatot ír belőletek, az új Korunk a nemzetiségi kérdésről. Szélesebben értendő, mint a romániai nemzetiségi kérdés, ez éppen a te tanulmányaid kapcsán merült föl.)

A Gramsci és Lukács című írásod itt kellő föltűnést keltett, ugyanis van egy fiatal filozófus az egyetemen, aki hasonlókkal foglalkozik. Disszertációjának Croce is tárgya. Odaadtam neki írásodat, összedugták a fejüket és megbeszélték. (Egyébként a fiút levelezésben összehoztam Tertuliannal, akiről tudtam, hogy Lukáccsal foglalkozik. Tanulmányának egy részét még régen én közöltem a Tiszatájban, feleségét G. Horodinkát valahonnan ismertem is.) Amint látod, javíthatatlan összekapcsoló vagyok. Majd értesítelek A HÉT-ben megjelent írásod itteni ügyeiről.

Sok gondom van, valami fordulatot is vesz életem és sorsom. Kicsit rossz tavasz volt, főleg az egyetemi dolgaim ültek meg nagyon. Hosszabban hallgattam a szokásosnál, elnézésed kérem.

Feleségednek kézcsőkját küldi, téged szerető szívvel üdvözöl híved:

(Ilia Mihály)

Szeged, 1977. máj. 13. Péntek

GÁLL ERNŐ – ILIA MIHÁLYNAK

Kolozsvár, 1977. május 30.

Kedves Öcsémuram!

Mihály, ha te bátyámozol, és retorzióképpen hasonló megszólítással illetlek, természetesen a felidézett sajnálatos korkülönbségnek megfelelően. Mindig tudtam, hogy sajátos specimen vagy, mondták is, amikor ama bizonyos interjút adtam, hogy ezt Rajtad kívül úgysem hallgatja senki a kerek világon, én pedig Rád gondolva próbáltam elfogadható lenni. És tényleg, a rémhíreknek igazuk volt: Te fogtad fel egyedül az. éteren át küldött üzenetet. Persze, hasznosabb dolgokra is fordíthatnád drága és értékes idődet.

Nagyon örültem soraidnak, amelyeket őszintén szólva már dohogással nélkülöztem. Nagyon izgat, milyen nehézségeid voltak, de még inkább az, hogy milyen fordulat előtt állsz. Ide is eljutott néhány kósza hír (kiadó?), ha tényleg erről van szó, egy egész mikrokultúra áldása fog munkádban kísérni. Persze, csak azzal a feltétellel, hogy csodálatra méltó közvetítő szerepedet az új munkakör mellett is fenntartod, sőt kiszélesíted. Ezzel kapcsolatban köszönöm, hogy nem szűntél meg figyelemmel kísérni, sőt másokat is figyelmeztetsz különböző merényleteimre. Elkövettem egy útinaplóféleséget is, amelyben „emléket állítok” a szegedi közösen elfogyasztott halászlének, s a hozzátartozó szellemi körítésnek. Ha megjelenik, júniusban lát napvilágot, talán a nyári melegben is el fogod olvasni.

A napokban jöttem haza a bukaresti írókonferenciáról. Nagyon érdekes, s az ott uralkodó mikroklíma szempontjából döntő mértékben lélekemelő volt. Gondunk azonban, hogy Géza helyébe ki kerül majd a pompás Kriterion élére. Tertuliannal is találkoztam a konferencián, kár, hogy nem tudtam kapcsolataitokról. Most adott ki román nyelven egy igényes Marcuse-válogatást, amelyet az ő bevezetője helyez el a mai összefüggések közé. Kitűnő koponya, a legjobb értelemben vett européer, aki ugyanakkor a magyar kultúra avantgárd törekvéseit is élénk figyelemmel és rokonszenvvel kíséri. Tegnap kaptam levelet Vekerditől, aki jelzi, hogy dolgozik a Tiszatáj mennybemenesztésén. Csak sikerüljön.

Nem írtál semmit nyári terveidről, mi valószínűleg július második felében a tengerre megyünk. Addig még jó lenne levelet váltani. A napokban készülök Bosnyáknakírni, meg akarom kérni, legyen ő a közvetítő Szeli felé, aki a Híd 3- és 4. számában figyelemreméltó írást közölt a nemzetiségi kultúráról. Bizonyára láttad, én most szeretnék ugyanezzel a kérdéssel, rá való hivatkozással is foglalkozni.

Kedves feleségednek kezeit csókolja,

Téged szeretettel ölel

(Gáll Ernő)

ILIA MIHÁLY – GÁLL ERNŐNEK

Kedves Bátyám,

hadd ezt a megszólítást és ne neheztelj érte. Én még megbecsülés fölhanggal használtam és tanultam Tápén, ma is így vagyok vele.

Az 5. számotokat most kaptam meg, Szászt olvastam el meg a dokumentumokat (Szabédi). Látom, hogy Szász átnyergel a filozófiai beütésű esszére. Bretter nyüglődését értem és érzem is okát. Ugyanebben a számban a régimagyarosok egy jó tanulmányt találtak, vitatják is erősen.

Vekerdi írására magam is kíváncsi vagyok, de ebben az ügyben előttem titkolózik a fiú. Csúnyán nekimentek a Valóságban az újrégészetről szőlő írásának, ami szomorú tünete a régészeti életnek. Ugyanis Vekerdi ismertetett egy új módszert, nem esküdött föl rá, de elgondolkodtatásra ajánlotta, erre kirohannak ellene. Pedig bizony a tudománytörténésznek itt nagyobb igaza van, mint a régészeti szakembernek. Az Archeologia 1. számában Marija Gimbutas egyik tanulmánya tele van utalásokkal, melyek a román régészekre vonatkoznak és jelzi, hogy a román régészek már erősen próbálgatják az újrégészet eredményeit alkalmazni és nem is rosszul. Erre a mi régészeink megrettennek, és támadják az új módszert, nehogy meg kelljen tanulni. (Valamicskét régészkedtem is László Gyula mellett, ezért bosszant a dolog és Vekerdi miatt is.)

Egy kérés, tanácskérés: a Kriterion kiadja (1978-ban?) szentkatolnai Bálint Gábor válogatott írásait. A sepsiszentgyörgyi múzeum egyik munkatársa vezeti be, még Mikó lektorálta az anyagot. Bálint Gábornak kisebb-nagyobb írásai vannak a szegedi egyetemi könyvtárban is, jelesen egy nagyobb, éppen egy önéletrajzi írás, kb. 40 kézírásos oldal. Lengyel András barátom akarja közölni, de úgy, hogy a Kriterion ezt még fölhasználhassa. Úgy gondoljuk, hogy legjobb lenne nálatok közölni, a Korunkban, ha erre mód adódnék. András írna hozzá valami eligazítót és elküldené. Ez. a közlés módot adna arra is, a legjobb módot, hogy a Téka sorozatban fölhasználható legyen. Arra kérünk, hogy válaszolj ebben az ügyben, lehet-e szó a közlésről? Természetesen csak az előzetes jóindulatodról írj, a közlést eldönteni mi nem tudjuk innen, az. a ti dolgotok.

Remélem, hogy házatok megmarad és nem kell kiköltözni a barátság kapcsán. Legalább addig maradjon meg, amíg ott meg nem látogatlak benneteket, az pedig igen sokára lesz.

A köröttem zajló dolgokról semmi biztosat nem írhatok, amint lesz valami, megírom. De egyelőre kiadóról nincsen szó.

Szeged, 1977. jún. 22.

Feleségednek kézcsókját küldi, téged szerető szívvel üdvözöl:

(Ilia Mihály)

Ui. Szeli örülni fog, ha kapcsolódsz az ő írásához, szomorkodik a fiú, mert nem kap visszhangot kétrészes tanulmányára.

GÁLL ERNŐ – ILIA MIHÁLYNAK

K-vár, 1977. július 5.

Kedves Mihály!

Nagyon örültem soraidnak, amelyekben rég nem részesítettél. Most csak a legsürgősebbre válaszolok: természetesen, látatlanban elfogadom Lengyel András ajánlatát, abban a reményben, hogy mindenféle szempontból közölhető lesz, s így a Kriterion-kötet is hasznosíthatja majd.

Magunkról annyit, hogy jól vagyunk, noha a lakással kapcsolatos bizonytalanság, illetve bizonyosság valahol mindig tudat alatt zavar. El kell majd költöznünk, csak kérdés, hogy hová, s milyen lesz az a megoldás. Na de egy bizonytalansággal több vagy kevesebb a mai világban már nem sokat számít, noha talán éppen az otthon volna az a szilárd pont, ahol erőt gyűjthet az ember a többi bizonytalanság elviseléséhez. Mindettől függetlenül dolgozom. Befejeztem az akkulturációról szóló cikket, amelyben Szelire is hivatkozom, előre láthatóan az augusztusi számban fog megjelenni. Apropos, Bosnyák nem ad életjelt magáról, tudsz-e róla valamit? A napokban kell megjelenjék a 6. szám, amelyre bátorkodom b. figyelmed felhívni. Egyrészt egy újabb ifjúsági „szöveg”-jelentkezés található benne, másrészt alulírott úti beszámolója, s ebben Rólatok is esik hódolatteljes említés.

A nyaralás az idén a lakászűrök miatt kútba esett, c hó közepe táján azonban egyhetes kirándulásra megyünk a Székelyföldre.

Látom, elég sztoikusan viszonyulsz a körülötted zajló kombinációkhoz. Várom, hogy értesíts a döntések felől. Várom Vekerdit is, aki jelezte, hogy újdonsült sofőrként nálunk is kipróbálja, hány karambolt tud csinálni. Persze, szellemi karambolok tekintetében neki igazán nem kell a honi tájakat elhagynia. Csak egész rövid ideig beszélgethettem vele Pesten, írásai nem mutatják, milyen félszeg az. életben. Igazán eredeti, értékes egyéniség.

Családodat sok szeretettel üdvözlöm,

Téged meleg barátsággal köszöntelek

(Gáll Ernő)

ILIA MIHÁLY – GÁLL ERNŐNEK

Kedves Ernő Bátyám,

ama nemzetközi esemény óta mindig csak beszédtéma vagytok, mert hát sejtettük mi, hogy költöznötök kell, bár egy kicsit hittük, hogy nem kerül rá sor. Tehát új lakás! Nem irigylem helyzeteteket, mert tudom, hogy mit jelent a hurcolkodás. Legszívesebben ajánlkoznék rakodónak, hátha ezzel segíthetnék. Gyerekes dolog, de hát ezek a gyerekes dolgok jelzik az emberről a legjobb vonásokat. Ha van egyáltalán ilyen vonása.

Most jött meg a Korunk 6. száma. Elámultam és elpirultam: mit is keres az. én kisded személyem ott, abban az európai szellemi kalandozás leírásában? Nem tagadom, oly igen szívem szerint szólsz, nem rólam, minden másról, miről írsz. Csakugyan valami áramkör zárul ilyen kézfogásokkor, sajnos elég ritka az ilyen. Ha csak a neveket olvasom is, rögtön ráhangolódom ez írás szerzőjének gondolataira, érzéseire. Az. öreg Csehit említed, szinte előttem van kis bajuszával, amint izgatottan magyaráz nekem itt, a Széchenyi téren és csodálkozik, hogy ő itt van és én meg vagyok. Ki is fejtette az egész dolog abszurditását, de megegyeztünk abban, hogy az élet az abszurd, nem az irodalom. S Koloman Wallisch nevét írod le: valamicskét szögedi volt, egyike a pártalapítóknak itt és a 19-es események főszereplője Szegeden!!! Karl Kraust éppen mostanság ismertem meg jobban, Juhász Gyula kapcsán kellett megnéznem, és rátaláltam a Monarchiát búcsúztató könyvére, és úgy olvastam el, mint valami kinyilatkoztatást. Azt hiszem, hogy a korabeli szellemi életben roppant nagy volt a hatása, sajnos a mi filoszaink mindezideig mellőzték ennek kimutatását. Pedig némely dolgok érthetetlenek nélküle. És Szépfalusi István: 10 éve levelezek vele, soha nem láttam. Pedig néha harminc kilométerre van csak tőlem, itt a szomszédban, Szabadkán. Ahol belekapok írásodba, ott kapcsolódom bele gondolatodba vagy érzelmeibe. Biztosan szerepe van ebben annak is, hogy nevemet fölemlegeted, de látod, más, egészen régebbi dolgok is megfognak. Bizony, ha egyszer Váradon sétálnál és veled sétálhatnék, igen jó lenne. Mint mondtam volt neked, a Juhász kritikai kiadásnál a váradi évek nekem jutottak, s akkor könyvekből, útikönyvekből tanultam meg Váradot, a temetőt, az utcákat stb. Úgy mozogtam képzeletben a városban, hogy amikor Engel Károly segítségével eljutottam oda, mondtam, hogy merre kell fordulni, ha valahova elindultunk. Tán csak megadatik még egy ilyen utazás a valóságban is.

A 6. számban magvas dolgok vannak, de az engem is erősen érdeklő Bretter-írást most olvasom csak el, mert az elsőt már elfeledtem és együvéolvasom mindkettőt. Bele-belekapva látom, hogy vita folyik kőztetek. Megolvasom figyelmesen.

Szeged, 1977. júl. 28.

Éva asszonynak kézcsókját küldi, téged baráti szeretettel üdvözöl: (Ilia Mihály)

Ui. Csak minél kevesebb költözködési gondot kíván a fönti!

ILIA MIHÁLY – GÁLL ERNŐNEK

Kedves Ernő Bátyám,

a napokban eljut hozzád Bálint Gábor önéletírása, mit Lengyel András talált meg s miről már szót váltottunk előbb. A közléstől vagy nem közléstől függetlenül, tedd lehetővé, hogy a szentgyörgyi múzeum munkatársa, Zágoni Jenő láthassa, elolvashassa, mert a TÉKA sorozatba készülő kötetéhez fölhasználhatja még. Zágoni – úgy tudom, hogy most beteg. Ha nem jelentkezne nálad, postázd neki a kéziratot rövid időre, hadd örüljön. Ha valaki elvinné neki, az is jó lenne.

Nem tudom, hogy Bustya meghívása hogyan áll, innét elküldtük neki a meghívót s neked is erről egy értesítést. Jövőre Kántort hívnánk, s természetesen Rácz Győző meghívása is érvényben van még, de ő nem jelez semmit immár két év óta. Na, majd csak ír egyszer tán.

Csehiről szép csöndben megemlékeztünk itt, azok, kik ismerték, köztük voltam én is.

Szeged, 1977. aug. 2.

Feleségednek kézcsókját küldi, téged baráti szeretettel üdvözöl híved:

(Ilia Miska)

GÁLL ERNŐ – ILIA MIHÁLYNAK

1977. augusztus 25-én

Kedves Mihály!

Leveleink keresztezhették egymást, s így most az augusztus 2-án kelt leveledre válaszolva közlöm, hogy megkaptam és továbbítottam Bálint Gábor önéletírását. Közben bizonyára megtudtad, hogy a Miklós-féle rejtély is megoldódott. Úgy látszik, a paranoia nem volt teljesen tárgytalan, még ha forrását nem is ott kellett keresni, ahol én próbáltam megtalálni. Sajnos még mindig nem tudom azonban, mi van Bosnyákkal, aki hallgat, és Te sem írtál róla semmit. Nem tudom, hová küldjem Szelinek a különlenyomatot, ha az augusztusi szám megjelenik, Bosnyáknak fogom postázni. Remélem, megkapja, és eljuttatja a címzettnek.

Ami a szíves meghívásotokat illeti, pillanatnyilag nem tudok felvilágosítással szolgálni Bustya utazásáról. Úgy tudom, beadta kérvényét az útlevél iránt. A többiekkel közöltem a közölnivalókat. Megmondtam Csehinének, hogy megemlékeztetek férjéről, ami érthető módon nagyon jólesett neki. A napokban jelent meg egyébként Csehi posztumusz munkája, amelynek egy részletét mi közöltük Hogyan nem kell olvasni Marxot? címmel. Jelentős munkának tartom, hirtelenében a mi tájainkon nem is tudok hasonló vállalkozásról, amely igényes szövegkritikával próbálná dogmatikus tételek és legendák alapjait aláásni. Most egyébként egy róla szóló nagyobb tanulmányon dolgozom, amely egy Téka-kötet előszavának készül. Úgy próbálom megcsinálni, hogy Csehiről szólva tovább mélyítsem az egész nemzedékről s a vele kapcsolatos problémákról szóló bírálatomat illetve önkritikámat.

Feleségem szíves üdvözletét küldi Neked és családodnak,

Téged szeretettel ölel

(Gáll Ernő)

ILIA MIHÁLY – GÁLL ERNŐNEK

Kedves Ernő Bátyám!

Leveleink tényleg keresztezték egymást. Bántott a dolog, hogy az a Miklós deák olyan setesuta volt, de aztán megtért ő is és elmondá kalandjait, amiből megértettem, hogy úgy viselkedett, bár nem helyeseltem. Csodálkoztam is rajta, mert ő volt az első hallgatóm, akik a szemináriumomon a Tegnapi és mai önismeret című könyvedet olvasta és ismertetését vállalta. Mikor megtudta, hogy érkeztek, sürgölődött és tüsténkedett, hogy találkozhasson veletek s Fábián Ernővel is mindig témája vagy beszélgetésüknek. Na, megörültem, hogy nincsen szó semmi bajról, csak az ifjak szokásos hirtelenkedéséről.

Bretter írását – két részben – már elolvastam. Vissza fogok térni rá, de babonából most nem teszem. Azt hallom, hogy ő most Budakeszin van és ellentétben a tőletek jövő hírekkel, úgy tudom, hogy rosszul, tüdőrákban. Nem tudom, hogy igaz-e? Orvosát, Levendel Lászlót ismerem, de nem merem – babonából – megkérdezni és rettenetesen nehéz elhatározás, hogy Brettert meglátogassam. Pedig meg kell tennem. Anyám is rákban halt meg, borzasztó volt három hónapig hazudni és esdeklő szemébe nézni – tudván, hogy menthetetlen. Hát hogy lehet ezt kibírni? Most írja Kárpátaljáról Kovács Vilmos költő barátom felesége, hogy Vilmos is rákos, veserák. Circum dederunt me...

A Korunk 8. száma megjött és örömmel látom, olvasom az akkulturáció remek összefoglalását, értelmezését és az. új szakirodalmi példák idézését írásodban. Az őszi szemináriumon ezt is meg fogjuk beszélni az idézett példákkal együtt. Majd írok még erről. Az nyilvánvaló, hogy a szocializmus viszonyai között az akkulturáció bizonyos rendezettséget és szimmetriát kapott, de vajon nincs-e továbbra is az ösztönösségnek, a véletlennek, a személyes buzgalomnak és szenvedélynek nagy szerepe? Mint ahogy volt a múltban is? Ezt nem tagadod, tehát biztosan vallod is, hogy ez továbbra is megmaradt hatónak az akkulturációban. Szentségtörően azt is mondhatom, hogy néha eredményesebbnek is, mint a szervezettek. Na, de ez már tényleg szentségtörő és nem érinti a lényeget.

Ugyancsak megjött – megint érdemtelenségem kell hangsúlyozni – az Évkönyv is. Roppant fontos opusz. Ennyi szakembert egyirányba terelni nem lehetett könnyű; rászorítani őket, hogy szaktudományukat közhasznú és közérthető módon adják, tudom, hogy nehéz dolog. S emellett a sok, számomra ismeretlen név, mely mögött nyilván már országhatárokat is meghaladó tudományos teljesítmény van! Eleddig csak Beke, Gazda és Csetri Elek írását olvastam el, futtában néztem meg Egyed Péterét, akitől keveset olvastam még, és tudom, hogy az ifjak közé tartozik. A többi későbbre marad. De látom, hogy nem szokványos évkönyvről van szó! A 8. számban még olvastam egy kis esszét a birsalma liktariumról, Veress Zoltánét. Kitűnő nyelvi fantázia és írói képzelet, mely egy csöppnyi valóságmagon fölszökken és regényt tud rejtekeztetni ebben a rövid írásban. Nem csodálom, hogy Veress olyan jól fordította le Barbu regényét és az a kis könyve, a Lírai természetrajz egészen sajátos, egyéni műfajt teremtett. Nálatok nagy hajlam van az ilyesmire, Veress mellett pl. Bálint Tiborban, s némely halászni szerető, erdölő vagy gombászó írótokban is. (Erről jut eszembe Gazda Józsefnek az erdölő munkásokról szóló riportja; Gazda a maga diákszínjátszóival járkálván ilyesmiket régebben is csinált, pl. a Tamási falujában az író rokonaival meg Gorzafalván a fazekasokkal – úgy látszik, hogy ez. a kovásznai magyar szakos tanár nemcsak jó művészettörténész, hanem jó irodalmi riportokat is tud kerekíteni.) Kovásznáról más is eszembe jut: Fábián Ernő tanár úr hogyan maradt ki az évkönyvből? Számos témája ideillő lenne, különösen a kovásznai demográfia körében való munkálkodása. Biztosan lekéste a határidőt vagy nem írta meg, amit kértél tőle. Elképzelhető! Hallom, hogy Németh László tanári munkásságáról csinál kötetet a TÉKÁ-nak. Kíváncsian várjuk, itt is foglalkozik egy szögedi ezzel, Grezsa Ferenc, aki a vásárhelyi éveket dolgozta föl és főleg a tanárt szemlézi. Lengyel András meg talált számos NL írást az iskolai értesítőkben (20-30-as évek), miket még az író is elfelejtett.

A TÉKA a hírek szerint Moholy-Nagy kötetet ad ki. Sugár Erzsébeték gondozzák, kértek is adatokat; a hírek szerint eljött ide Mezei nevű művészettörténésztek is, aki az. előszót írja, de engem nem keresett meg, szerencsére azonban a legjobb szakértőt megtalálta, Apró Ferencet, aki valószínű, hogy mindenkinél többet tudja Moholy-Nagyról, nemcsak a szögedi éveiről.

Benkő Samu szerkeszti most már a TÉKÁ-t? Ha igen, írok neki, hogy csináljanak egy kötetet Hermann Antal írásaiból, kinek egykori brassói gyűjtései, majd kolozsvári tanárkodásának eredményei biztosan érdekelné a kiadót. Hermann hagyatékának nagyobb része Szegeden van. Úgy tudom, hogy régebben az ifjabb Kós írt róla egy tanulmányt románul, mely a kolozsvári tanári működését méltatta. Hermann talán titeket, a folyóiratotokat is érdekelné. A tanév holnap megindul, öröm és gond fogja kísérni, már látom. Rossz nyár után nem lesz könnyű. NB! Bosnyákot kérded: verseskötete magánkiadásban megjelent, Ervin Izidorovicsnak ajánlotta, küldött példányt, nem is rossz dolgok. Hangulata nem lehet jó, ez érthető. Állandóan viaskodnak, a Bori-vonallal ő nem tud megbékülni, Szeli pedig nem tudja (nem akarja?) megvédeni. Nehéz ügy, mindkét részről hull rám a bizonykodó magyarázat és kapkodom a fejem, nehogy megbántsam őket.

Szeged, 1977. szept. 11.

Feleségednek kézcsókját küldi, téged szerető szívvel üdvözöl:

(Ilia Miska)

Ui. Ruffy: Nemzetiség és tudomány. Magyar Nemzet, 1977, szept. 11. Ezt biztosan megkapjátok, jár nektek?!

GÁLL ERNŐ – ILIA MIHÁLYNAK

1977. október 3-án

Kedves Mihály!

Kissé megkésve válaszolok szeptember 11-én kelt részletes leveledre. A benne felvonultatott tényeket és szempontokat valósággal jegyzetelnem kellett, hogyha nem is mindegyikre, de a legfontosabbakra válaszolni tudjak. Elsősorban az akkulturációval kapcsolatos megjegyzésedre válaszolva azt mondhatom, hogy az ösztönösségnek, a véletlennek természetesen továbbra is nagy szerepe van. Sőt, azt is megkockáztathatnám, hogy a magam részéről, ha tehetném, nagyobb szerephez juttatnám éppen az ilyen személyes buzgalomból, szenvedélyből fakadó kapcsolatteremtéseket. Hogy példát is mondjak, a mi kapcsolataink is valahol ebbe a kategóriába tartoznak, amit pedig Te lajsztolsz ezen a téren, azért Nobel-díj járna, ha az akkulturációban elért kimagasló eredményeket is díjazná a svéd akadémia. Hátha ennek is eljön majd az ideje...

Örülök, hogy az évkönyvről kialakított első impressziód kedvező. Veress Zoli valóban derekas, sőt mondhatni önfeláldozó munkát végzett, mert az évkönyv tényleges érdeme az, hogy a természettudományok és a műszaki tudományok területéről elfogadható színvonalon író szerzőket vonultatott fel, ez neki köszönhető, aki sok kéziratot valósággal átírt. Persze, minden kezdet nehéz s reméljük, hogy ez az „áldozat” nem volt hiábavaló, hanem – A Hét gondozásában megjelenő Tett-kiadványokkal együtt – ösztönzően fog hatni művelődésünk korszerűsítésének irányában. Az általad említett Egyed Péter hallgatóm, negyedéves filozófus, aki tüneményes informáltságával, eszével és becsületével nemzedékének, s nemcsak az ő generációjának élvonalába emelkedik. Érdemes a továbbiakban is ráfigyelni. Fábián Ernő kimaradása puszta véletlen. Bizonyára tudod, hogy közeli munkatársunk, nekem doktorandusom is, az évkönyvből való hiányzását pedig éppen most pótoljuk az októberi, illetve a novemberi számban. Mindkettőben egy-egy jó írása lát napvilágot. A Tékával kapcsolatos érdeklődésedre közlöm, hogy egyik (társadalomtudományi) szerkesztője valóban Benkő Samu, a természettudományi résszel viszont a fiatal Szabó Attila foglalkozik. Ha ajánlatod van a számukra, én is tudnék közvetíteni.

Leveled vétele után végre-valahára Bosnyáktól is kaptam néhány sort, aki hoszszú hallgatását betegséggel magyarázta. Közben megkaptam verseskötetét is, ami őszintén szólva meglepetés volt számomra. Soraidból nem tudtam kivenni, mi a Borival való konfliktusának alapja. Igazán kár, hogy nem tudnak valamilyen közös nevezőre jutni. Úgy látszik, a konkordia nemcsak nálunk hiánycikk. Szegény Németh László, elég hamar diagnosztizálta a morbus minoritatis tüneteit.

Közben meg kellett kapnod Ady-számunkat, kíváncsi vagyok véleményedre az egész számot s az általam elkövetett tanulmányt illetően.

Baráti szeretettel ölel

(Gáll Ernő)

ILIA MIHÁLY – GÁLL ERNŐNEK

Kedves Ernő Bátyám!

Nagyon köszönöm ajándékodat, Csehiről szóló cikksorozatodat. Csehi megérdemli figyelmedet és méltatásodat, de megérdemli a mi olvasói figyelmünket is. Az volt az érzésem, hogy életében nem kapta meg sem a barátit, sem az olvasóit. Illetve az előbbiről nem nagyon tudok, az utóbbiról ő maga panaszkodott, mikor itt járt. Olyasmit mondott, hogy tudja ő, hogy nem sokan olvassák írásait, de azt is tudja, érzi, hogy szólnia kell. A gondolat és a gondolkodó írásban való megnyilatkozását hiányolta egész irodalmunkból, az elméletre való restséget, kivételesnek tartotta az ellenében idézett példákat és olyan francia, német példákkal jött elő, mikkel szemben nem voltak ellenérvek. Igaza volt. Érdekes módon nem is régen Csehi ilyen irányú véleményének visszhangját hallottam az ifjú kolozsvári filozófus-nemzedék egyik tagjától, Molnár Gusztávtól. Most, hogy írásodat elolvastam, elővettem újra Csehi könyveit, talán csak a legutolsó hiányzik, amiről nem is tudom biztosan, hogy kijött-e már? Csehi filosz volt. Egy furcsa, ritka fajta. A filozófus filosz, aki a szövegmagyarázatot, a szövegelemzést egyenesen etikai kérdésnek tartotta, és mindig valami ideológiai kérdéseben filoszkodott. Éngem olvasni tanítanak az ő írásai, a filozófiai, gondolati szöveget képzelettel és gyakorlatisággal látja el, erre nevel, hogy így olvassak valamit. Egyébként Dobrogeanu-Gherea nevét az ő írásaiból ismertem meg, és a Szabó Ervin-párhuzam is megfogott akkor. (Úgy emlékszem, hogy D-Gh valamelyik leszármazottjával, talán a fiával egyszer riportot is csinált.)

Jó volt, hogy elküldted a lapkivágatot, mert A HÉT érkezésében valami zavar állt be az utóbbi időkben, amit Huszárnak meg is írtam. Így pl. Csehiről szóló írásaidtól és Bustya Ady-Léda viszonyt tárgyaló írásaitól is elestem. Tehát Ady: Ady-számotok nagyon szép volt, jó, kiegyensúlyozott és nem hivalkodó, mint némely Ady-évfordulós kiadvány. Ady-mérgezés állt be. Sőt egészen rossz Adyügyeket produkált az évforduló, sok filológiai tévedést, pl. Bustya hiába írta meg, hogy az Ady-Babits fényképet megcsonkították, egyik lapunk mégis a csonkát közli – megjegyzés nélkül. De számos hasonlót kiírtam magamnak ebből a tömkelegből. (Szó szerint értendő: útvesztő!) A vátesz-kérdésről szóló írásodat örömmel vettem, látom rád jellemző gesztusodat ebből is: aktuális Ady-kérdés, beállítva a korviták közepébe. Hát csak így érdemes! Király könyvének is azok a legjobb részei, melyekben ilyen irányba tör, törekszik. Nem mondom én, hogy az Ady-kérdésnek nincsenek megoldandó filosz-kérdőjelei. De azt bizony már régen elvárhatja az ember, hogy ezt a korában korszerűt tegye a mai olvasó számára az irodalomtudomány kor szerintivé, korhoz szólóvá – minden történetietlenség nélkül. A vátesz-kérdés központi kérdése az életműnek, jelzi, hogy Ady s az Adykérdés mai módon is megközelíthető, Ady értékei fölmutathatók. Örülök, hogy a Sinkó-ügyet is idecsatoltad. Erről Pistával (Bosnyákkal) többször szót váltottam, nem mondom, hogy én hívtam föl a figyelmet rá, de Sinkó és a korabeli magyar szellemi élet messianizmusát, tolsztojanizmusát többször megírtam neki, éppen Juhász Gyula kapcsán. Sőt még az fiatal Révaiban is volt hasonló, némely a Vörös Újságban megjelent – máig is ismeretlen szerzőjűnek jelölt írásban, miket Lengyel András bizonyítékai szerint Révai írt, éppen a messianizmus mutatható ki. Engem a dolog Juhász Gyula részéről érdekel és éppen írásod ösztönzésére meg fogom tüzetesebben nézni. (Ezt szóban aligha mondja az ember, de hát így írásban mondhatja: éppen azt szeretem írásaidban, hogy az aktualitás meg a történetiség szoros együttesben van roppant olvasottságoddal és utalásaid címekre, nevekre nagyon inspirálók, hasonló összevetéseket sarjasztanak, metodikailag is példák.) – Nem ide tartozó és nem fontos: Hobsbawn könyvének eredeti címe ez: Primitive rebels – ez lázadókat jelenthet, te a könyv címét lázadás-ként idézed.) Mellékesen: Lőrinczi László a Rózsa Sándor-üggyel foglalkozik, szempontja éppen a primitív lázadás, remélem, hogy megírja könyvét és az egész RS-ügyet kiemeli a szokványos betyár-romantikából.

Még vissza a messianizmushoz: érdekes módon Juhász Lenint is ilyen m. figurának tekintette, az orosz messianisztikusok utódjának. Majd írok, hogy írásod útján mire jutottam a magam meditációiban.

Várjuk Bustyát, nem tudjuk fölfogni, hogy miért nem jelzi érkezését. Sem szállást nem tudunk neki foglalni, sem pedig a hivataltól a szokásos pesokat nem tudjuk megigényelni. Ebből csak bonyodalom lesz, amit a hivatal nem szeret.

Csöndes, elmagányosodásra inspiráló ősz volt, immáron tél jön. Rossz nyár után szomorú ősz. Meghalt Kormos István, aki nagy költő volt, nagyon szerettem, barátom is volt. Néhány nappal ezelőtt halt meg Kovács Vilmos kárpátaljai magyar költő, aki ugyan átjött, de egy hetet sem élt itt, mert már halálos beteg volt, rákos. Szerdán, nov. 23-án temetjük. Jő költő volt, az ottaniakról szóló regénye: Holnap is élünk, jó regény. Néhány szép verset is írt, élete végén őstörténettel foglalkozott, de nem volt suméros a szó Szőcs István-i értelmében. (Talán a Forrás közöl még írásaiból, egyszer már közölt.) Bosnyák december elején jön az ő diákkörükkel, Bori Imre már járt itt, betegen. (E két ember egymás iránti dühe nem csillapodik, kár, nagy kár.)

Éva asszonynak kézcsók, téged ölel híved:

(Ilia Mihály)

Szeged, 1977. nov. 19.

GÁLL ERNŐ – ILIA MIHÁLYNAK

1977. december 16-án

Kedves Mihály!

Te aztán hatásosan védekezel a leveledben felpanaszolt Ady-mérgezés ellen. Nem jöttél el hozzánk, noha – úgy hallottam – benne lettél volna a delegációtokban. Lelkiismeretfurdalásaid fokozására közlöm, hogy főként a Veled remélt találkozás miatt mentem el Ady-falvára, s ott a hideg novemberi szélben nemcsak kezem-lábam, hanem szinte lelkem is megfagyott a nagy csalódás következtében. Gondolom, megkaptad a közös anzixot, amelyben rosszallásomat lakonikusan tolmácsoltam. No de, elég az olcsó ironizálásból. Őszintén sajnáltam, hogy nem találkozhattunk. Ha tényleg igaz, hogy jöhettél volna, de nem éltél a lehetőséggel, akkor – a sajnálkozáson túl – komolyan aggaszt, hogy milyen gátlások működnek Benned. Hiszen azt gyanítom, hogy valahol a mélyben ugyancsak meghatározhatatlan irracionális erők járultak ahhoz is hozzá, hogy múltkori utadat ugyancsak félbeszakítottad. Ha feltevéseim tévesek, ünnepélyesen visszavonok minden gyanúsítást, de légy szíves adj magyarázatot.

Máskülönben az adyfalvi ünnepség nem volt érdektelen. Most voltam először ott, a szülőház és az egész miliő maradandó emléket hagyott bennünk. Nagy élmény volt Kányádi beszéde is, amelyet a januári számban remélhetően olvasni fogsz. Nagy erővel hangsúlyozta, hogy mindannyian Adytól származunk. Hidd el, ez érvényes marad a centenáriumi katzenjammer után is. Lehetséges azonban, hogy Ady öröksége mifelénk jobban megőrizte a varázsát, vagy talán újból nagyobb vonzerői kapott. Mindezek ellenére, tény és meggondolkoztató, hogy a legnagyobb igazságok is elkopnak az állandó ismétlések, idézgetések során. Létezik a fogalmak inflációja is, ami nyilván ezen a téren is devalorizálódáshoz vezet. Ugyanilyen hatása van a manipulációnak. Mit lehet tenni? Engedni a csömörnek és lemondani a valahol szilárd fedezettel rendelkező értékekről és fogalmakról, vagy küzdeni a hitelrontás ellen és visszaszerezni az igaz eszmék, az igaz alkotók hitelét? Ez a sziszifuszi vállalkozás azonban állandó önellenőrzés, önkritika és önmeghaladás nélkül biztos kudarccal fenyeget. Csak abban az esetben teljesíthető az eredmény némi kilátással, ha megkíséreljük, hogy újból és újból korszerű összefüggések között végezzük el. Valami ilyesmit próbáltam meg én is Ady profetizmusának az értelmiség szerepéről szóló mai felfogások fényében való elemzésével.

Köszönöm a Csehi-cikkekről írt véleményedet. Igazad van, valóban sok szubjektív elem gyűlt fel az írásban. Egyrészt, régi – nehezen meghatározható kapcsolatok kötöttek minket össze. Ezek kollégiális, időnként baráti-eszmetársi jellegűek voltak, amelyeket azonban sok félreértés, konfliktus zavar. A tragédiára nemcsak az a jellemző, hogy mint írod, tudta, kevesen olvassák, hanem az is, hogy kis számú hűséges barátja maradt. Sajnos, ehhez az elszigetelődéshez ő maga sok tekintetben hozzájárult. Én, minden konfliktus ellenére (ezeknek egy része Edgár miatt tört ki, akit nem adhattam fel elvi megalapozottságú, ám ugyanakkor ellentmondásos együttműködésünk során) nagyra becsültem. Ez nyilván érződik az. íráson. A másik szubjektív mozzanat, amire Te biztosan ráéreztél, abban rejlik, hogy Csehi elemzésének áttételén keresztül magamról, magunkról, a korról is szólok. Ebből a szempontból talán a könyvemben található Pro domo című konfessziót is folytatom. Helyenként talán mélyítem is.

Nem tudom, hogy van, de tény, itthon nem volt a cikkeknek olyan értő olvasója, mint Te. Úgy látszik, rajtam is beigazolódik a régi mondás: senki sem lehet próféta saját pátriájában. Ne halljál ki többet ebből a kissé rezignált megállapításból, mint amennyi benne van. Az egészet elsősorban azért említem, hogy érzékeltessem Veled, milyen értékes számomra a Te figyelmes barátságod. A jelzett tünetet továbbá abból a szempontból tartom meggondolkoztatónak, hogy feltehetően egy általánosabb érdekellenséget, elközömbösödést fejez ki. Az ember egyre inkább úgy érzi, hogy szava pusztába kiáltott szó. Ennek ellenére – nyilván – nem hallgatok el. Ösztönző ebben a vonatkozásban, hogy lehetőség van ilyen témák tárgyalására. Majd csak akad fogékony közönség is.

Nem értem, hogy miért nem kaptad meg Csehi posztumusz könyvét? Özvegye javaslatomra azonnal elküldte címedre. Utólagos engedelmeddel megmutattam neki leveled. Jólesett a férjéről írt rész.

A cikkek tényleg előszónak készültek egy Gherea-kötethez. Sajnos, Csehi csak az esztétával, a kritikussal foglalkozott, de mint jeleztem, Gherea az elsők között tapintott rá a kelet-európai elmaradt országok szocialista átalakulásának sajátosságaira. Valakinek meg kellene írnia a Gherea–Szabó Ervin párhuzamot. Ha már megírandó témákról esik szó, (nem szónoki jelleggel) kérdem, mit írsz s főként miért nem közölsz? Egyben erélyesen felszólítlak, írjál valamit a Korunknak! A plátói szerelmek ideje lejárt, tessék lefeküdni.

Bustya utazása húzódik, de remélhetőleg mégis eljut Hozzátok. Ő nem túl gyakorlatias ember, aki talán a második centenáriumra elkészíti a sokat reklamált könyvet is. Te őt reklamálod rajtam, s noha Te nem vagy főnöke Daninak, én Tőled kérdem, miért nem válaszol ez a kitűnő ember egyetlen levelemre sem? Adhatnál neki néhány magánórát a levelezés etikumáról.

Az év vége felé közeledve, mérleget is kéne vonni. A Korunk szempontjából, ha nem is váltottuk meg a világot, érzésem szerint tisztességesen végeztük a magunkét. Az októberi szám igazán nem volt rossz, a novemberiből felhívom figyelmed Valter Román (a pártkiadó igazgatója, régi spanyolos, sőt váradi) eszmetágító írására. A jövő évet viszont parádés duplaszámmal szeretnénk nyitni. Szilágyi Domokos hátrahagyott verseiből, leveleiből s a róla szóló írásokból szeretnénk súlypontot képezni. – A romániai magyar irodalomtörténeti tankönyv megjelenése (szerzők Marosi Péter, Dávid Gyula és Szász János) pedig alkalmat kínál több irodalomtörténeti érdekességű dokumentum közlésére. És még valami: megkezdjük az ún. „Korunk-délelőttök”-ön elhangzott szövegek publikálását. Jelentősebb művek és szerzők méltatásáról van szó, ami rendszeresített gyakorlattá kezd nálunk válni. Ezekből a közleményekből kialakulhat majd egy jellemző kép tudományos életünkről. Még valamilyen ösztönző hatása is lehet.

Magánice megvolnánk, éppen most kezdődött a költözködés tébolya, rengeteg fáradsága és költsége. A lakás nem rossz, de nagyon sokat kell rajta dolgozni. Majd csak meglesz. Az új cím: str. Brasov nr. 7. Körülbelül január végén lakunk majd benne, addig a régi helyen vagyunk.

Az új év alkalmából Neked és családodnak feleségemmel együtt sok szeretettel minden jót kívánunk.

Ölel

(Gáll Ernő)