Európai olvasókönyv

A magyar avantgárd irodalom (1915-1930) olvasókönyve. Kétnyelvű (magyar-német) antológia. Válogatta, szerkesztette, az életrajzi adatokat és az előszót írta Deréky Pál. Böhlau Verlag, Wien-Köln-Weimar – Argumentum

Kiadó, Budapest, 1996.

Először is készítsünk leltárt, kik szerepelnek ebben az impozáns méretű antológiában: Barta Sándor, Bartalis János, Déry Tibor, György Mátyás, Illyés Gyula, József Attila, Kassák Lajos, Komját Aladár, Kristóf Károly, Mácza János, Márai Sándor, Mihályi Ödön, Moholy-Nagy László, Nádass József, Németh Andor, Palasovszky Ödön, Radnóti Miklós, Raith Tivadar, Reiter Róbert, Sinkó Ervin, Szabó Lőrinc, Tamkó Sirató Károly, Újvári Erzsi. Egy ilyen névsor újfajta kontextust teremt, régi, immár rögzült olvasatokat mozdít ki (számomra József Attila versei ebben a kontextusban radikálisan új hangulatokkal ajándékoztak meg).

Deréky Pál a válogatás szempontjairól többek között kijelenti: „... szemléltetni akartam, formálni, nem dokumentálni.” Ennek ellenére az Olvasókönyv, a maga gazdag jegyzetanyagával, dokumentációjával, életrajzi és könyvészeti adataival, illetve a tanulmánynak beillő bevezető dolgozattal méltán nevezhető nemcsak az avantgárd irodalom, hanem a korszak dokumentumának is. És ezekből a dokumentumokból tételesen kimutatható, hogy a magyar irodalom, jelesül a költészet soha ennyire nem volt jelen az európai áramokban. Ha például az életrajzi adatokra pillantunk, kiderül, a költők jó részének Európa volt az élettere, jöttek-mentek a világban, hol itt éltek-dolgoztak, hol ott. De ha a verseket olvassuk, akkor ugyanez a szabadság érződik, hiszen a (műfaji) határok alig-alig jelentenek akadályt.

„Az 1915 óta eltelt nyolc évtizedben nem jelent meg átfogó igényű válogatás a magyar avantgárd irodalom szövegeiből (akár olvasmányos formában, mint Adam Wazyk könyve a lengyelről). Teljességre ez a szöveggyűjtemény sem törekszik, szándéka szerint inkább olvasat: korabeli szépirodalmi szövegekkel illusztrált ceruzarajz, amely megkísérli bemutatni az egyes irányok, iskolák, műtípusok fejlődését és egymással alkotott viszonyrendszerét, s ha a vonalak értelmes ábrát alkotnak, célját elértnek tekinti” – vallja a szerkesztő. De ismét hangsúlyozni kell, hogy ennél jóval többel sikerült elérnie: a korszak általános képét rajzolja meg. A bevezető tanulmányban mindent megtudhatunk, ami a korszak politikájára, társadalmi kérdéseire, művészeti irányzataira vonatkozik. És külön szólnunk kell a könyv kiemelkedő, egészen különleges jegyzetanyagáról. Ritka dolog, hogy egy tanulmány, amely természetéből adódóan eleget kell hogy tegyen műfaji követelményeknek, szem előtt kell hogy tartson szakmai előírásokat, következésképpen egy meghatározott módon építkezhet, ennek ellenére ennyire finom rzgésű tud lenni. Deréky jegyzetei úgy épülnek be a tanulmányba, mint a hajók vitorlái, némelykor pedig úgy, mint hajók tőkesúlya. Hol az egyensúlyt biztosítják, hol a suhanást szolgálják. Biztonság és könnyedség. Némi ízelítő: az 5-ös számú lábjegyzet: „Krúdy Gyula (Mélacsai álnéven): irodalmi kalendárium. In: Barta András (vál. és szerk.): Régi pesti históriák. Színes írások. Budapest: Magvető, 1967. 92. (A sorozat eredetileg: Virradat, 1918 tavaszán) Szörényi László szíves közlése.”; a 18-as jegyzet: „A Német Szövetségi Köztársaság bonni «Nemzeti Múzeum»-ában (Kunst- und Ausstellungshalle der BRD) 1994. május 27-e és október 16-a között kiállítást rendeztek Európa, Európa címmel. Alcíme: A közép- és kelet-európai avantgárd évszázada. (...) Ezen a monumentális kiállításon a korabeli magyaravantgárd folyóiratok közül már nem csak a Ma szerepelt: a tetőtéri tárlókban, üveg alatt, százszámra hevertek a középés kelet-európai avantgárd többé-kevésbé foszlott, megszürkült és -barnult egykori lapjai, akár egy piramis sírkamrájából származó leletek. De még itt is a Ma nézett ki viszonylag a legjobban:”; a 19-esből kiderül: „Kassákné fehérneművarrodája megnyílt! Javításokat elvállal. Megrendelésre házhoz jön. Gyors, olcsó, alapos munka. Wien, XIII., Amalienstr. 26, I/11.” József Attila 1927 végén írta hozzá Simon Jolán című versét, s ebben az időben keletkezett az a színes Kassák-kollázs is, amelynek kompozíciójában Simon Jolán képe is szerepel”; a 64-es: „A Cocteau-szöveg a bécsi Mában jelent meg, Goll: Páris ég című művének szövege a bécsi Akasztott Emberben; az Új Orfeusz pedig a Magyar Írás 1924. júniusi számában. Az első előadáshoz l. Raith Tivadar beszámolóját in: Magyar Írás, 1925. V évf. 4. sz. 62-63.”

Természetesen a jegyzetanyag kezelése szintén csak azt jelzi, Deréky mennyire otthon van a tárgyalt témában: úgy tűnik, nincs könyv, nincs folyóirat, nincs egyetlen apró vonatkozó cikkecske, amit el ne olvasott volna. Ezzel az alapossággal, a módszer bizalmával éri végül el, hogy előítéletek és sugallatok nélkül lehessen ítélkezni, véleményt mondani a magyar avantgárd ügyében. Milyen ügye volt? Az érthetőség kedvéért hadd idézzünk ismét a bevezető tanulmányból: „Az évtized végére megszűntek az utolsó modernista lapok is, a Nyugatot erről az oldalról már nem fenyegette többé a konkurencia veszélye. A húszas évek végén, a harmincas évek elején paradigmaváltás következett be mind a magyar lírában, mind az epikában. A Janus Pannonius Tudományegyetem Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszékének 1991-ben és 1992-ben a paradigmaváltás elemzésére rendezett konferenciái kimutatták, hogy az irodalom újulásának folyamatában egészében véve elutasította az avantgárd hagyományt, noha számos alkotó szintetizált formában igénybe vette a kimunkált formanyelvek részeredményeit. Helyette a „második modernséget”, az avantgárd hatásokkal (is) megújított Nyugat-hagyományt folytatta nemcsak a második világháború utáni magyar irodalom jő része, hanem a hetvenes években útjára induló posztmodern is. Az avantgárd irodalom művei nagyon hamar feledésbe merültek, s csak József Attila, illetve Kassák Lajos életművébe épülten nem keltettek feltűnést. Másságukat, szokatlanságuk taszító erejét mutatja, hogy az utóbbi három évtizedben megjeleni avantgárd Barta-, Déry-, Palasovszky-, Tamkó- és Újvári-köteteket az írók többnyire közönnyel vagy fanyalogva fogadták (kivétel Vas István, aki éppen az újrakiadás kapcsán változtatta meg gyökeresen korábbi negatív Palasovszky-ítéletét). Annál érdekesebb, hogy sok író milyen nagy teret szentel a hetvenes és nyolcvanas években megjelent önéletrajzában az avantgárd irodalomra vonatkozó emlékeinek: néhányan szinte hadakoznak vele, még évtizedek múltán is.”

Az Olvasókönyv valóban ösztönöz arra, hogy újra megvizsgáljunk néhány kérdést. Elsősorban az látszik tisztán, hogy a magyar avantgárd költészet európai érzés- és érzékelésvilágot, európai formanyelvet hoz be a magyar irodalomba, az akkori költők modernizációs törekvésekkel lépnek fel. És a bevezető tanulmányból az is megsejthető, miért találkoznak ellenszegüléssel, illetve, hogy vereségük miért jelenti egyben a magyar irodalomban a paradigmaváltást is. (Az évtizedekig tartó hidegháború pedig azt is magyarázni véli, miért a Bécsi Egyetem tanára, egyfajta kívülállói státusban, miért ő írta meg a magyar avantgárd történetét.)

Szegedy-Maszák Mihály James Joyce Ulyssese kapcsán nyilatkozva nemrég kijelentette, hogy a magyar irodalomban erős vidékiség érződik, aminek egyik oka, hogy az újítás szelleme erőtlen, az írók leginkább másodkézből, egymástól átvéve tanulnak ezt-azt. Az Olvasókönyv másféle irodalmat hoz közelebb, kétnyelvűsége pedig olyan gesztus, amely egyszerre kisugárzó és befogadó.

KABAI MELINDA