Lászlóffy Aladár

A mánál kevesebb: csak al-ma;

de mint az alma: almagos;

al-szempontból születik halva

egy pótvilág: másodlagos.

Ne számítsatok már az agyra –

szervesanyaga szar vasán,

bármit tartottunk eddig nagyra,

kicsorbult csodaszarvas ám.

Főérv al-gondjainkkal szemben

lappang al-alkotók között,

al-megváltónk al-Betlehemben

egyszer csak alvilágra jött,

al-Gáspár-Menyhért-Boldizsárok

al-jövetele erre vár;

al-napkeletről alkirályok

alkalmi hódolata jár.

Al-Macbethnék s al-hófehérkék

munkálkodnak a trón mögött;

al-Bastille-on piros-fehér-kék,

börtön alatt al-börtönök;

altemplomokban alvajárók,

az al-szemérem nem ereszt;

számok, szekták, szerelmespárok –

a plusz jele a célkereszt;

az infravörös éjszakában,

ahol már gépmadár se jár,

al-sötétként napfényes nyár van,

al-lét: al-élet, al-halál,

al-történelem, hol az álnok

al-irányt zárják al-falak:

al-kisegér al-Wittgebsteinok

al-labirintusán halad

————————————

————————————

Kíméljétek e pótvilágot,

lehet, hogy valódi marad!

Holland padlások eufóriáján

kárörömmel jelenik meg a sátán.

A bál alatt poraink társasága

ott kavarog vakító holdsugárban:

holt géniusz és volt falubolondja

a semmibe vonulnak vigalomba,

nemzeti gyászok örömünnepélyén

új idő rág az átlagunk szegélyén.

A semmiség boldog homok,

úgy követi a vonatot,

mint súlyos szél, mint lendület –

mint mi a Beethoven-fület:

amit süketen megtalál,

azt hallhatónak hisszük már,

az lesz számunkra hallomás...

Vak vonat, süket állomás.