|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
Bogdán László ÁTIRATOK MÚZEUMA Petre Stoica-shaw
Zene, magánjog s
geometria. MÁRAI SÁNDOR
Kecsesen lógó nyelvem
a téren ahol néhány pillanat múlva kivégeznek sasok és rókák asszisztálnak kínjaimhoz grafológusok könyvelők e viva! jönnek Napóleon dobosai és a pillanat is elközelg a pillanat amikor végérvényesen torkomra szorul a hurok hány konyakfolyó csurgott le már rajta végeredményben jogosan végeznek ki túl hevesen rajongtam a filatéliáért az igaz muskátlikért nem hallgattam meg az ágak suttogását nem is bánom hogy meghalok! hol valahai múzsám hogy elárulja ki vajon ki bámulja majd meg kecsesen lógó rózsasziromként lengedező nyelvem: hamarosan merev leszek és méltóságteljes bátorságomat hagyom reátok addig is sztyuádesz kisasszony felajánlhatok egy rövid kéj utazást
Egy boldogtalan váltóőr mellékvágányon
halálom után tegyétek arrább a követ rokonszenves tintával írott üzeneteket találtok alatta és elmondhatjátok hát igen mégiscsak költő volt írástudó madárakadémiák kitüntetettje részeges de szalmakoszorút viselt a bélyegzők finomkodásait utálta és ördögökön lovagolt miközöttünk miért? miért? aszályos napokon rohanó gőz-tricikliket vezetett könnyezett tömjénnel felszentelt ostobaságokon mi dirigáltunk és ő boldogtalan váltóőr mellékvágányon tavaszi esőkkel tűnt ki köreinkből koponyájából sáskák bújnak elő de amúgy is a mások karfiolját zabálják fel tehát fogadhatjuk
Íme
apokrif
itt látható a világ legjobban őrzött palotája panoptikumunk a balkán az udvarban hátul láncos kutya morog óriástörpék törpeóriások rohangálnak a tükörbagolytól óvakodjatok! a nimfomán nimfák is veszélyesek ősszel! hullunk akárha nyári konyha előtt hullanak a tragédiák ilyen az élet! íme az élet! bejárjuk néhány másodperc alatt a mindenséget pepszisüvegek gyűlnek az asztal mellett konyakosak és az ideológia megtörténik! akarjuk nem akarjuk mindegy csak ne nézz ennyire éppen ennyire hidegen azokról a nem is létező fotográfiákról johnnie walker pedig hadd meneteljen mi közünk hozzá? majd rájön az ostoba hogy hazája gömbölyű hogy körbe kereken kőszál négyszögű üvegen
Vásárolhattok egy álmoskönyvet
ha időben érkeztek meg az őszi vásárra ki ne hagyjátok a sátramat akár életfelfogásom is megvizsgálhatjátok íme hölgyek íme tisztelt dalárok itt a borkán benne az irodában kitenyésztett homunkulusz és van tiszta lelkiismeretet mutató tükröm is reszelőt is vehettek amikor csak akarjátok reszelgethetitek intelligenciátok és a tormát a bájt s a védőszentet sem érintheti meg semmi vásárolhattok álmoskönyvet is (a rózsákat álmodjátok a hamarosan feldübörgő tankok hernyótalpa alá) jutányos áron szállíthatom teozófus káplárok portréit kiváló minőségű gázálarcokat is kaphattok nyugodtan illeszthetitek arcotokra amikor hajnalban vidáman indultok gombászni az erdőre ezer bocsánat drága hölgyeim és uraim! mivel a papagájok is importcikkek csakis titokban húzhatják ki a planétákat
Vidám dióhéjak a csókák fekete seregei lassan elfoglalják a városszéli kerteket is egy papírsárkány csüng az ágakról a szél régi banális verseimből olvas föl magának a természetben ebben a költői képben már benne vagyok én is vidám dióhéjak szóródnak szét idilli szüzek illata a fűben mint kiszikkadt mell lengedez a lopó melyből a hallgatás tejét szívja a perc és az utolsó libegő levél a feléd közeledő angyal szemhéja lesz te betoncelládból kilépő szépfiú!
Nincs is kanárink
apokrif mi történik veletek ti szomorú Ólomkatonák menetellek a kerti asztalon carmen silva bevonulása óta menetellek a huszárok lankadtabbak már káromkodnak a tüzérek a gyalogosok összeszorított szája mínuszjel néha feltűnnek a viaszbabák is és olvad a szívük kedvesem ellenőrizhetetlen mozgás ragadja karjaiba őket lendület suhogjon rajtad az átlátszó ing ha majd felém jössz nyomodban illatfelhő lebegjen és a kanári megérezve a szokatlan történések hangulatát fütyöljön valamit a nászindulóból esetlég lehet vivaldi is
Verseim
jaj mennyire csalódtok majd bennük verseim nem csillognak mint a pávatollak nincsen mandulaízük sem bocsásson meg ilfovi szép kisasszony tudom hogy parfümtől bűzlő költeményekért rajong és nézze el nekem kedves gimnáziumi tanár sejtem hogy él-hal az ezoterikus poémákért anélkül szigorú szemöldökét sem képes összevonni még azokban a pillanatokban sem amikor szeret és mindannyian bocsássatok meg ti is ott az erkélyen akik várnátok hogy torkomból tradicionális fülemületrillák törjenek elő komolyan mondom ez a helyzet! verseim a föld nyerseségét árasztják sáncba dobált virágok bűzét füstös lámpáké csillogásuk nyikorognak – kenetlen múlt századi talicskák csukamájolaj ízük van illatuk vad gyümölcsöké lemondó életeké csőben elhagyott gyermekek verseim fagyott ujjak rongyos zsákok és verseim igen én glóriás verseim ha nem tetszenek fújjatok ki az orrotokat és hajítsatok el őket agyő
Napló havazik ebben az idillikus helyiségben is amelynek az ablakból bámulom a jécsapokat most elnyűtt férfi vagyok akinek a kocsmában a falusiak gúnyosan mondogatják „egészségire poéta úr!” nem is én választottam ostoba mesterségem a párkák áldozata vagyok a majorság rég elpihent kavarognak az emlékek a víz megfagy parasztkályhámban arany nyelv a tűz. mesékből susog félmondatokat pauline fésülködik forralt cujákát iszunk és a strukturalizmusról cseverészünk meg eljövendő csigatenyészetemről ebben a kifinomult csöndben remekművek írásának idején mégis lepihenek és lassan lassan elszenderedek álmomban szánkó röpít a Nagy Események kapuja felé amelyen hiába dörömbölök
Az el nem küldött levél
apokrif (p. s. szőcs géza verseket olvas nyersfordításban) kedvesem a múlt héten érkeztem balcsillagzatom sivár fényénél egyedül imbolyogtam végig a múlt kertjének elágazó ösvényein van amelyik a semmibe vezet van amelyik máshová nagymama nem várt rám az állomáson ő már nem fordulhat vissza ezekről az elágazó ösvényekről téged természetesen hiába vártalak csak a márciusi hóhullásban sárgán világló napraforgók idézték arcod ki és honnan hordhatta ide ezeket a melankolikus aranyló tányérokat? de amikor délelőtt végre megjelent a napkorong virágaim nem fordultak leire makacsul délnyugat felé fordultak és én döbbenten jöhettem rá számomra a te valahonnan sejtett arcod a nap ültem régi szobánkban s miközben a kályhából a senyvedő fa román krónikákban elföldelt macskák dinasztiáinak panaszát imitálta elképzeltem hogy felém jössz kis kék pettyes ruhádban a behavazott kerten és és délnyugatnak fordultam én is
A hajad már majdnem romantikus
igen megint itt vagyunk falun félretoljuk a kivágott szívekkel ékes zsalugátert és a tél szent pora tárgyaink fölé emelkedik látod ők még tudnak magukban hinni az aranyozott gipszangyal hiányukban a nagyszülők képéhez fohászkodott emlékezz nagymamára kandiscukrot hoztunk neki milyen boldog volt amikor feltettük a recsegő Columbia lemezt ó mért is halt meg caruso? miért figyelnek a sarokból borsószemű egerek? te melankolikusan állingálsz szembe a hullámzó tükörrel már majdnem romantikusan lengedez a hajad egy robbanó vagy éppenséggel szelíd ünnep felé míg én elhelyezkedek húsvét jácintillatú pohara mellett délután kisétálunk és csodáljuk a hamuban szavaló tyúkokat biciklizünk és boldogok vagyunk hiszen dianára hasonlítasz aki valamikor ott aludt a ligetben
A mesebeli rozmaring felé
Itt vagyunk megint falun vizet fát sütőtököt hordok a házhoz a kutyák álmaikat osztanák meg velünk és elbóbiskolnak a szent barlang tüze mellett fényt gyújtok s egy pillanatra az ikon tündére léssz és mert ősz van bűzlik a lámpaolaj az almáknak a komódról örökkévaló az ízük későig silabizáljuk a régi kalendáriumot minden sárga vagy kávészínű és felejthetetlen mi magunk is betűkké változunk az oldalak koporsóiban de ne ijedj meg hamarosan felnyerítenek a felső képen szán elé fogott paripák és elragadnak fehér mezőkön a mesebeli rozmaring felé
1996. július 7-8. |
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék