Pintér Lajos
István király verses históriája

Officium s. Stephani Regis Hungariae
Minden ország örvendezett
elnyervén patrónusát,
és e nagy-jóért szerfelett
áldotta Úr-Krisztusát.
Épp csak Pannonia népe
nem találta támaszát...
Íme eljött az áldott új nap:
zengő üdvös ünnepe
szent királyunk-Istvánunknak!
Míg tart a világ heve,
örvendjen, ki őáltala
lőn Urunk örököse.
Ím eljött az átkos nap:
bűzös, büdös ünnepe,
álszent király annyi tört ránk,
mint a világ krátere,
görnyedjen, ki őáltaluk
lőn a földnek négere.
Ím eljött a nap, a régi:
elfagyott a vetemény,
ím a gyászunk ezredvégi,
nincs remény és nincs remény –
az maradt, ki volt az ember
csak Sárkányfog-Vetemény.
Ím eljött a napunk, újult:
Géza szent fejedelem
halott szívén tiprat török,
s nincs Isten, nincs kegyelem,
tiprat tatár, kínunk örök
dajkáljuk, mint gyermeket.
Ím eljött a nap, az égi:
rásüt ágra, bogárra,
sugarát oly bőven méri,
aranypénz a sugara:
fénylő bánat ráfűzvén már
a világ ág-bogára.
ím eljön a Hold, az áldott,
zárja ránk az ég-boltot:
a Hold is csak rozsdás vaspánt,
csillag lészen rozsdás vas-szög,
nem szökhet ki semmi fény:
üvöltöd, hogy nincs remény.
Minden ország örvendezzen,
elnyervén patrónusát,
és a nagy-jóért szerfelett
áldja majd Úr-Krisztusát.
Mikor Pannonia végre
megtalálja támaszát.