Tompa Gábor
Születésnapi vers
Májusban cserélnek a bogarak,
s a bikák szarvát puhítja a Hold,
a nyár a fűbe mindent odarak,
a zápor sok-sok tiltást most felold,
és zsonganak a zsivajgó zenék,
gyors csillagok kavarnak égi port,
a fecske felforgatja ereszét,
míg néhányan betöltik azt a kort,
hol minden hátravan még, semmi
„már",
frissít a tél és forró még a nyár,
s belső tüzek lobognak szüntelen.
Mert messze még az áhított küszöb,
hol az idő hűséget esküdött,
s az ősz nem elmúlás, csak
intelem.
Invocatio
Kopogj, eső! Dörögj, te bádog-ég!
A
Hold azóta hány halál felett
virrasztott, amíg reggel s este lett,
mert test-közelség, szellem-messzeség
kavargott szótlan, kergetőzve, vég
nélkül, temetve őszt, nyarat, telet,
tavaszt, napot vagy szürke felleget...
Több száz álmatlan éjjel lángja ég
azért, ki nincs közöttünk, csak velünk
van,
és látja, érzi, tudja mindenünk,
figyel egy üstökösről Bécs felett,
vagy leskelődik liliomokon,
hogy mit érez a sok barát, rokon.
S kit hagyunk itt majd önmagunk
helyett.