Király László
Üdvözlet Sóváradról

Gyertek velem.

Apám tíz éve halott. Azóta

ott lovagol a borszéki erdőkben,

vaksötétben, ahogy egy tiszthez illik.

Király László m. kir. zls., kibiztosított

kézifegyverrel, hasonlatok nélkül, lelkében

a jó katonáknál őrzött szerelmes gondolatokkal,

felkötött karral, csak isten el ne hagyjon.

Ez már így megy, azután védeni kell

a Cikói-szorost páncélosok ellen,

hét ember, három ló, s a tankok dübörgése.

Na jó, K. L. zls., ez a hazád.

Feltépett szájpadlással Bp.,

Bécs, Passau, a mindenit.

Csak tudnánk, mi a kanál, a villa, az A betű...

Fát hordani könnyű – de Vörösmarty?

Gyertek velem.

Elfogyatkoznak a cipészmesterek. Itt voltam
apáddal, öcsém – így Mezey bácsi Guernesey-ről,
pesti ócskásnál vásárolt képeslapon, de már
bélyegre nem tellett. A szívem
megtelt melegséggel: hol is lehettek volna együtt,
mint Guernesey szigetén, két igazi sóváradi,
kántortanító zls. és pesti cipészmester?

Ez is csak olyan szerelmi történet.

Olyan hol a fiam, a házam, a hazám,

a csillagos ég, az édesanyám...

Egy kicsi apánk, kicsi történelem.

Gyertek velem.

Almok Grúziáról

Mert élni érdemes,
ameddig él Bulat

BELLA AHMADULINA

Meghal Bulat.
Meghalhatunk bárhol.
Mélabús kutyák.
Álmok Grúziáról.

Álmok a szemedről.
A füről, a hóról.
Amikor nem szeretsz.
Csak ázol és ózol.

Mintha csak egyedül.
Mintha csupa ketten.
Mintha bennem, rajtam.
Rendíthetetlen.

Tatárkodó ember.
Hüvös pincegádor.
Ez volt az életünk.
Meghalhattunk bárhol.

Partraszállás

Csupa rózsaszínben
menekülés a süllyedő hajóról
Árbocot se lássunk életünkben
Mintha meghaltunk volna észrevétlen
nagy sereg ingóléptű tengerész
Talpunk alatt hánykolódik a föld

Hagyjuk az örök boldog felfedezést
mérges szurokfáklyák sercegése közben
Személytelen tengeri szörny-csatákban
már csak a vak lát Újvilágot
már csak a süket muzsikál

Mondjátok meg Annának Isabelnek
nyomkereső kutyákra áldozzanak
ha megunták végre szeretkező ágyuk
Ez a jövendő: keserű a boldog
s boldog a nyomorú - rend legyen
Csaló integetők láthatatlan csúcson
Csüggedt kapaszkodók légszomjas hegyen

Délvidék

Ladik Katalinnak

kenyér és kés az asztalon
nem térnek vissza soha
kút hívja őket hasztalan
kövein könnyez a moha

kígyók a fán a cserje közt
a méreg mindent átitat
nem szövődik szertelőtt
otthon szavából áhítat

lopott aranyból nap ragyog
vigyorgó szentek foga

győznek  nemtelen angyalok

édest tököl a mostoha

apánk a földben elhever
gyökérré sorvasztja karjait
kinek a bosszú rossz teher
annak fegyvere hallgat itt

kenyér és szív az asztalon
nem vitték magukkal soha
pattog lánggal egybefont
idegen isten ostora

Zápor

meghalhatnék de csorog az eső
csurom lennék de őrült a zápor
mint a szerelmes mint a leveles
fogolyként távol messze hazától

örüljünk szépen s lassan lassan
boruljon ránk szerelmes mákony
hogy elmeséljem hogy elmondhassam
mikor születtünk s születtünk hánykor

ez a szerelem elvisz a végig
mint egy háború elviselhetetlen
sohasem hittük hogy szívig vérig
sohasem hittük hogy mindvégig ketten