Nagy Attila

Duende

Az égen színes csíkok
Alkonyi átkelőhely
A csillagok és titkok
És minden más előjel

Bizonytalanná vált már
A jelen – így az emlék
Most sejtből sejtbe átjár
S ha mást már nem is tennék

Csak gondolnék tavaszra
Örömre, sok szakaszra
A mindennapi versből
Hogy minden el- vagy feldől...

Nos, veled lennék boldog –
S míg ténfergek és forgok
És halkul minden utca
S külön pályáját futja

Minden társ és égitest:
Ujjad, ajkad égni kezd
A tested is belobban
Ott fenn a csillagokban

Itt lenn az éjszakában

Semmisül meg a lázban

A jelen és az emlék

Hogy nem lehet már s nem még

Blanche

A szív egy nagy virág

Beporozza a bánat
De szirma, lám, kivár

S kinyílik újra nálad

Az öröm kékes permete
Mely szemedből hull

Eljátszadozik most vele
Szelíden, vadul

„A szív magába zár“

Az újabb nagy kalandon
Hűséged mintavár

Fogadjon – s menni hagyjon

Giselle

A kéz rózsája s arcod

Nem hajol fölém
Az alkohol s az álom

Szép kevert ködén

Halassz másnapodra

Bakfis öledben én
A megmérettetést már

Jövő koroknak zengeném

Utánad lódulok majd

Ha lelépsz egy hajnalon –
De miért hozna rád bajt

A konyakom és dalom