Centenáriumi tisztelgés százszorszáz hibával
Tamási Áron: Énekes madár. Székely Eke
Könyvkiadó, Székelykeresztúr, 1997.
A nem csekély
leleménnyel elkeresztelt kiadó nyilván a közelgő Tamási-centenárium méltó
megünneplésének szándékával jelentette meg a leggyakrabban játszott
Tamási-darabot tartalmazó könyvecskét, anélkül sajnos, hogy a legcsekélyebb
gondot fordította volna a könyv megjelentetésekor amúgy szokásos munkálatokra.
A kemény borítóval készült példányok iskolai ellenőrzőre hasonlítanak,
ám ez talán még mindig elviselhetőbb, mint a puha kötésről ránk
köszönő struccszerű madár igéző vigyora. (Bár nagy ihletés kell
ahhoz, hogy valaki – nem tudható, kicsoda a borító tervezője – egy
vigyorgó struccot lerajzoljon.) Nem derül ki az sem, kit tisztelhetünk a könyv
tipográfusában, továbbá hiába keressük, ki volt szerkesztője, felelős
kiadója... Kérdés, egyáltalán könyvnek nevezhető e daliás vállalkozás
produktuma.
Hogy miért
nevezzük daliásnak? Mert mennyi kitartás kell már ahhoz is, hogy a századik Tamási-születésnap
évében, amikor az összes erdélyi könyvkiadó megjelenteti a maga Tamásiját,
valakinek kipattanjon a fejéből a nagy ötlet. És azután: mennyi türelem és
figyelem kísérte a szedő munkáját, aki úgy gépelte be a hetven flekknyi
anyagot, hogy minden oldalon akadjon hiba; és hasonlóképp, micsoda szemmel
kellett a korrektornak végigjavítania a kiszedett anyagot, hogy egy nyomtatott
oldalon soha ne legyen több, mint tizenöt hiba.
Kideríthetetlen,
a darab melyik kiadását vették alapul. Mi most vegyük elő az Irodalmi
Könyvkiadó Énekes madarát (Bukarest, 1968). Tegyük félre a betűhibákat,
csak az értelemzavaró elírásokat vadásszuk. Ahogy pártfőtitkárok
vadászgattak: szinte elénk sétálnak a medvék és szarvasok. 8. old.: Két
kísértet helyett két kísérlet; Regina és Eszter neve felcserélődik, ami természetesen
mindent összezavar; 9. old.: Hát ő mit látott, az árva helyett Hát ő mind árva; 10. old.: cselvetés
helyett cselverés; akinek a lába poros s a füle
mezítláb van helyett akinek a lába poros és mezítláb
van.; 11. old.: Lukács szövege
kimarad, Regina önmagát szólítja meg, és önmagának
válaszol kászségesen; 12. old.: megtámadja helyett megálmodja;
13. old.: megütött
helyett mögötted; Úgy kell a rusnya férfijának helyett Úgy, kérj bocsánatot. És így tovább, minden oldalon, minden oldalon.
(Amennyiben lesz utánnyomás, szívesen és olcsón a kiadó rendelkezésére bocsátom
javításaimat.)
Az emberben
természetesen a nagyszámú szövegeltérés láttán az is felmerül, hogy vajon nem
az alapnak tekintett szöveg a hibás-e? Vajon annak idején a bukaresti
szerkesztő, V András János jól dolgozott-e? Vajon a 68-as
kiadás nem egy átírt Tamási-darab-e? Hiszen annyi mindent átírtak akkoriban...
Ma, hál'isten, nincs cenzúra. Bárki bármit megjelentethet. Nyolc évvel a diktatúra
megdöntése után elértük azt, hogy ha például valaki a saját szájíze vagy
tyúkszeme szerint átírja az Énekes madarat... nem, mást mondok, ha valaki
nagyonnagyon szeretné, elérheti azt, hogy kézirata úgy jelenjen meg, hogy azt
senki el nem olvassa.
Az
új Énekes madár új szövegváltozata némiképp rövidebb az eredetinél, az itt-ott
kiejtett szövegrészek mellé csatlakozik az utolsó jelenetben megjelenő Dobos
is, ami ugyan nagyon feltűnő, ám a jelenet elmaradása
merészen nyitottá teszi a darabot. Mindenki eltűnik, nincs senki, aki
lezárná a jelenetet, mi több, a szokásos Függöny sem hull le. Legutolsónak
Lukács hull el, előtte Máté. Így fejeződik be a szöveg,
szépen, kezesen épp a lap alján. Minek kezdenénk új ívet, azért a néhány
jelentéktelen mondatért!
Ha lett volna
utószó, akkor az is elmarad. Ami érzésünk szerint messzemenően a könyv
javát szolgálja. Bár el tudok képzelni olyan utószót, amely merészen szakít az
eddigi Tamási-elemzésekkel. Egyébként is, az eddigi Tamási-szakirodalom a
szóvirágok, a laposabbnál laposabb közhelyek, unos-untalan szajkózott
aranymondások örökké virágban álló, letaposhatatlan mezejeként terül elénk.
Minek oda még ölnyi virágot beültetni. Tamási a színpadon is azt
ábrázolta, amit novelláiban és regényeiben: a gyöngébb, az elnyomott
viaskodását a hatalmasabb erőkkel. A
fiatalság, a megújulás, a tiszta erények győzelmét ünnepli színpadjainkon.
Etc. (Mondatok Izsák József, a Tamási-életmű
egyik alapfeltárójának utószavából az 1968-as kiadásból.)
Egy ilyen könyv
ára természetesen a felsőbb osztályban keresendő. Huszonötezer. Ha
kétszáz darabot eladnak belőle, máris behozza az árát. De miért ne lehetne
jóval többet értékesíteni. Elvégre Tamási-centenárium van. És a kiadó üzleti
érzékét dicséri, hogy egy fejjel megelőzve a többieket, már a nyár végén
piacra dobta termékét. Kis könyv ugyan, de tudható, sokan tették bele szívüket,
lelküket, eszüket. Ha kézbe vesszük a könyvecskét, érezzük, szinte lüktet
tenyerünkön.
Hogy mit mondhatunk ezek után az Énekes madárról? Ezek után
semmit.
CSEKE ATTILA