Ferenczes István
Pastorale con morbidezza
hóból sárból hűlt
mezőkről
messzi tájra kéne menni
mint darvak a fellegekből
trópusokig ellebegni
el kellene tűnni innen
mint a sóhaj mint az álom
s fehér szélből varrott ingben
bukni fel egy déli plázson
elfeledve minden voltat
álomtalan mátkaságot
fázást fájást s a sok holtat
mindent ami porra váltott
sebet átkot önámítást
rábízni
a boreászra
s légszomjunkból nimfa sírást
hívni meg a tűzszeánszra
ott az ódon alkonyokban
emlékezet nélkül ülni
ott kellene a homokban
az Istennel szembesülni
mint a fény egy régi árnnyal
harcba fáradt lomha párduc
Kilimándzsárók havával
mikor szívünk fölött áthúz
álombéli fehér kócsag
percet dobbant ki a százhúsz
a bójává felnőtt Holdat
akkor kellene megűzni
kék egekkel gyöngy havakkal
a tengerre ráfeküdni
megbékülten holdas arccal
ott
kellene elaludni
ott lenne jó elaludni.
Csíkszereda, 1997. nov. 27
Félperc rusztikák
Zuhog a
zápor
Qxyhuatwandzán zuhog a zápor
hangamezőket szaggat fel a szennyes
pirosban ázik türkiz a mámor
egybemos véled föld alá sároz
havakból álmodott holnemvolt kedves
szememből old ki szívemből
vallat
iszapba száműz a hangamezőkről
sárlik az ördög az Isten hallgat
nem teremt újra többé az agyag
sem – égi madárból vagy szelíd őzből
Nyáron is
ősz van
Qxyhuatwandzán nyáron is ősz van
hercegek költők vérével agyarán
csörtet felénk a rőt rühös őskan
orbánca habzik a nyírfák haján
Qxyhuatwandzán
nyáron a csőszlak
siralomházként kiált a hóért
mint kokárdavirággal kilőtt tank
zászlók közt hozza érted a hóhért
Qxyhuatwandzán nyáron is ősz vagy
válladra hull fákról a hullakabát
a vadkan nyomán eljön az őrnagy
utánad sírnak a próbababák
Ősszel
a felhők
Qxyhuatwandzán
ősszel a felhők
elrongyolt hollók válladra szállnak
mint visszaküldött fehér kendők
Isten szemében hiába vártak
elindítják a hólavinákat
Alaszkából feléd a másnapok
forradalmából emigrált árnyak –
valaki holnap megint elhagyott
ismét üresen érkező hajó
a láz ki a Holdból ma visszatér
mint egy vérbosszú ki nem mondható
szerelmek között vesztett lelkedért
Télen a hódara
Qxyhuatwandzán télen a hódara
mintha cédruserdőket gyújtogatna
versekbe őszül az angyalok haja
úgy omlik mintha szűzekből bomlana
Qxyhuatwandzán az áldott hódara
requiemjein egy holnemvolt haza
akasztófán
kinyíló rózsafa
lobogva
leng alá mi lett volna ha
Qxyhuatwandzán kering a hódara
pusztuló
őrült királyfi bordala
a no to be-re megáll az óra ma
Qxyhuatwandzán megfojt a hódara
Mohikán tavasz
Qxyhuatwandzán mohikán tavasz
zöldül a vérfűn borzalom havaz
szerelmeidre megkésett vigasz
hull virággal ver mielőtt kihalsz
Qxyhuatwandzán mohikán tavasz
után semmi sem jön csak a magas
égen rikolt egy csöppnyi holdmadár
valahol egy tél veszni hazavár
Csíkszereda, 1997 telén
Tíz erdélyi haiku
Napraforgó
a
Napba bámult
fekete gyászig vakult
vissza oda hullt
Észak
felé
nyírfagyász
a tél
sohamár-oroszvonat
hét nap tart az éj
Halottak napja
gyertyafénycsuhás
ujjal ásnak a holtak
kutat szemünkbe
Summa
akár az élet
a mondatból egy hang lett
elfogy az ének
Mater dolorosa
legelső jajom
és utolsó sóhajom
anyám hull a lomb
Curriculum
Isten szemében
a talán voltál porszem
vagy
még annyi sem
Székelyföld
a lyukasgaras
ország közepében az
árnyékom havaz
Erdély
magdeburgi
gömb
öszvér s lófogat mögött
két pogány között
Helyzetdal
az égi madár
a vakondodú között
mindig félúton
Qxyhuatwandzá
az Olt ezüstje
fölött s a Hold arany alatt
hazám te sehol
